Személyes dolgok
Néma gyásszal adózott a héten a fotós-, és divatszakma Lovász Sándor László emlékének. Nagyra becsült kollégánkat, kedves barátunkat a Kiscelli Múzeum romtemplomában búcsúztattuk el. Az egykor templomnak épült, ma múzeumként működő épület megannyi divatbemutató helyszíne volt, ahol együtt álltunk Sanyival a fotós emelvényen.
A napokban a Facebookon profilom átlépte az ezer ismerőst, és ismerőseim közül egyre többen lájkolják (jajj de szép magyar kifejezés) blogom Facebook oldalát is. Vannak, akik fantáziadús nyereményjátékkal népszerűsítik Facebook oldalukat, mint például az XMS, akiknél iPod Touch-ot nyer minden ezredik lájkoló. Én nem folyamodok ilyen megoldásokhoz. Egyrészt, mert nem vagyok kereskedő, mint ők, másrészt mert egyelőre nincs számomra akkora jelentősége, hogy hányan lájkolják az oldalt. De azért jól esik, hogy sokan olvassátok a blogot és támogatjátok, amit csinálok. Ezúton köszönöm mindenkinek!
Ez a jelszó az Úszó EB sajtóközpontjában, ahol mindenki a laptopjára meredve dolgozik a képek szerkesztésén, miután lementek az aktuális versenyszámok.
Nem elég, hogy hétfőn hajnalban ellopták az iPhone-omat, a héten tönkrement a zárszerkezet is a fényképezôgépemben.
Sok fotóssal találkozom, akik mind arra panaszkodnak, hogy nincs róluk normális kép, még kevésbé munka közben, amikor nem tudja az ember saját magát fényképezni. Sőt sajtó fotós körökben általában az a jellemző, hogy mindenki ugyanazt – az eseményt, híres embert, sztárt, a fotó témát – fényképezi, rá se érünk egymás fotózásával foglalkozni, hiszen akkor, ott éppen nem az a fontos, hanem a munka.
Rendszeresen felvetődő kérdés, hogy vajon tisztelhető hagyomány, vagy egyszerű állatkínzás a legközismertebb spanyol tradíciónak számító bikaviadal. A magam részéről ambivalens módon mindkét nézetet osztom valamennyire.
Földön hevertek, és némán hallgattak a máskor vadul kattogó fényképezőgékepek Pólya Zoltán fotóriporter temetésén. Földre helyezett fényképezőgépekkel álltak sorfalat a fotóriporterek eltávozó kollégájuk tiszteletére az Óbudai temetőben. Így indult utolsó útjára a sokak által ismert, és kedvelt, barátnak, tanárnak, mesternek tekintett kolléga.
Korán keltem a meleg miatt, és még az első teán se voltam túl, mikor elkezdtem böngészni az Apple App Store alkalmazás kínálatát. Az egyik alkalmazásnál megpillantottam egy minta nevet (mint nálunk is szokás a nyomtatvány mintákra írni, hogy Minta János, Példa Sára, stb), és elfogott a röhögőgörcs…
A képen látható kérdésre (Vettél már iPadet?) magával a képpel válaszoltam… Közel két hete – bár nem napi 24 órában – használom. Mondhatni, hogy tesztelem, bár nem vagyok a klasszikus tesztek híve. Mesterségesen szimulálni helyzeteket, amikben próbáljuk megállapítani, hogy valami mit is tud. Én jobban szeretem használni a dolgokat, arra amire nekem éppen kellenek, közben meg általában kiderül, hogy számomra megfelelnek-e, vagy sem.
