Ercsiben volt a 2013-as iker-szépségverseny

A Queens of Twins iker-szépségverseny szervezői, a Bíró ikrek, Bea és Niki tükröződnek harmadik szervező testvérük, Márta napszemüvegén az Ercsiben megrendezett Országos Ikertalálkozón.

A Queens of Twins iker-szépségverseny szervezői, a Bíró ikrek, Bea és Niki tükröződnek harmadik szervező testvérük, Márta napszemüvegén az Ercsiben megrendezett Országos Ikertalálkozón.
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Idén régi-új helyen, Ercsiben került megrendezésre az Országos Ikertalálkozó. Az ország legszebb ikerpárjai közül most is megválasztották a Queens of Teens iker-szépségverseny királynőit.

Bár ugyanitt rendezték meg először, aztán éveken keresztül Szigethalom adott otthont a rendezvénynek, ami most visszatért a kezdetek helyszínére. A rendezés azonban olyannyira a korábbi éveket idézte, hogy a színpadkép, a fénytechnika és még a sátor is ugyanaz volt, mint a korábbi években.

A szépségverseny lebonyolításáról most is a Bíró család gondoskodott, mint minden évben. A műsort a nemzetközi modell karriert befutott Bíró Bea és Niki vezette, a koreográfiákat testvérük Márta dolgozta ki és tanította be a versenyzőknek. A koordinálást pedig a verseny licenc tulajdonosaként édesanyjuk végezte és ő koronázta meg a győzteseket is. Ez korábban elhunyt férje, Bíró Attila feladata volt. Benne vetődött fel elsőként, hogy a lányaihoz hasonlóan szép ikerpárok számára érdemes és érdekes volna szépségversenyt rendezni. Bár ironikus módon pont az őt megihlető lányok azok, akik minden egyes iker-szépségversenynek állandó résztvevői, ám a családi kötelék miatt mégsem indulhattak el soha, hogy megnyerjék azt.

Az idei versenyről rajtam kívül a Szeretlek Magyarország és a Borsonline is közölt egy galériát, érdemes az ő képeiket is megnézni.

A 2013-as Queens of Teens szépségverseny nyertesei:

  1. Czirok Melinda és Szintia
  2. Repcsik Abigél és Angéla
  3. Hack Dóra és Judit

Kiegészítés: A napszemüvegben tükröződő ikrek nem teljesen eredeti ötlet. Szigetváry Zsolt pályázott már hasonló képpel a 2007-es Magyar Sajtófotó Pályázaton.
Mivel ismertem a képet, természetesen befolyásolt az első kép elkészítésében, de úgy gondoltam, hogy a versenyt rendező ikerpárral és harmadik testvérükkel nem hagyhatom ki.

Czirok twins Melissza and Szintia (HUN)

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Magyar twins Dorottya and Orsolya (HUN)

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Repcsik twins Abigel and Angela (HUN)

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Twin Festival

Kovacs twins Adri and Ani (HUN)

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Winners of the Queens of Twins beauty contest

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Czirok twins Melissza and Szintia (HUN)

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Czirok twins Melissza and Szintia (HUN)

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Winners of the Queens of Twins beauty contest

A verseny győztesei, a Hack, Czirok és Repcsik ikrek
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!