Ugyan lehetőségek terén a Kékszalag mindig hálás fotótéma, és idén minden eddiginél nagyobb hírértékkel is bír, de a verseny szervezői minden eddiginél rosszabbul kezelték a sajtót, így nem a szenzor kosszal teli légifotó a  verseny rendezőinek legkomolyabb szakmai hibája.

Miért érdekes a Kékszalag?
Európa legrégebbi és legnagyobb tókerülő vitorlás versenye, amin évről-évre többszáz hajó indul, amennyi hajót együtt soha máskor nem lehet látni a Balaton vizén. Nem csak én gondolom úgy, hogy ez pazar látvány, és remek fotótéma, rendre megjelennek a verseny képei világszerte. Talán a nemzetközi sajtóban még inkább foglalkoznak vele, mint a hazai lapok, mivel a nemzetközi hírügynökségek minden évben megörökítik.
Idén a nevezési rekord nem dőlt meg, “csak 570” hajó indult. Így a 2010-ben 623 hajó volt a verseny legtöbb résztvevője. Megtört viszont idén a tízszeres Kékszalag győztes Litkey Farkas győzelmi sorozata. Kettétört a katamaránjának két testét összekötő hajóelem, és így feladni kényszerült a versenyt, de már korábban is kilométerekkel megelőzte őt az idei győztes. Józsa Márton Fifty-Fifty nevű kétárbócos katamaránja nem csak a győzelmet szerezte meg, de sikerült hat perccel megdöntenie a Nemere II 57 éve zsinórban megdönthetetlennek bizonyult 10 óra 40 perces rekordját.
Micsoda látvány lehetett mindez idén még inkább, mint valaha korábban, és micsoda történet, hogy megdőlt a fél évszázados rekord – kár, hogy a sajtót pont idén nem hagyták normálisan tudósítani a versenyről.

A versenyt válsága
A korábbi években minden tele volt a Kékszalag fotókkal, galériákkal. Sportlapok sport szempontból, közéleti lapok szépsége és érdekessége okán, bulvár lapok a hajókra ültetett celebek miatt fogalkoztak a versennyel, a nemzetközi sajtó meg szintén a sportág szépsége és a magyar verseny érdekessége okán tudósított róla.
A verseny válsága azonban egyre fojtogatóbb. Nem tudom, hogy gazdasági vagy egyéb oka van, hogy a versenynek már nem a T-Mobile a névadó szponzora, hanem az MVM Partners – vagyis közvetve a magyar állam – de a gazdasági szűkölés jelei kézzelfoghatók. Idén nem először intézi saját maga a Magyar Vitorlás Szövetség a rendezvény sajtó ügyeit. Talán nem gazdasági, hanem szemléleti oka van, hogy média ügynökségek helyett inkább maguk szervezik. Talán annak is szemléleti oka van, hogy idén elmaradt a verseny sajtótájékoztatója, én nem is hiányolom annyira, ahogy a hajókról a celebek sem, amik eddig a bulvár sajtó érdeklődését volt hivatott a versenyre terelni. Talán nem is baj, hogy ezeken spórolnak. bár hogy megéri-e, azt nem tudom.

A sajtó és a szervezők
Abban viszont biztos vagyok – na nem mintha ez bárkit nagyon érdekelne, de engedtessék meg, hogy a saját szakmai blogomon azért kifejtsem – hogy a sajtó munkájának segítése helyett akadályozása szakmai hiba volt a rendezők részéről, ahogy hibának tartom minden munkáját rosszul végző sajtó osztály részéről.
A korábbi években még több csónak is rendelkezésre állt a sajtó számára, hogy a hajókat közelről lehessen fotózni, videózni a rajt utáni spinakker vitorla bontás, bójakerülés, és egyéb műveleteik közben. Tavaly már csak fél távra biztosították a fotósoknak a motorcsónakot. Még mielőtt az élboly hajói megkerülték volna a legelső, kenesei bóját (ami a verseny egyik látványos momentuma), a sajtómotoros kénytelen volt visszafordulni, és partra tenni a fotósokat, mert csak eddig fizették a szervezők a csónakba a benzint. Persze a benzin drága, a sajtó meg ilyenkor nem olyan fontos a szervezőknek, csak amikor a médiában keresik saját magukat. Bár azért a tegnapi élő közvetítésben elhangzott, hogy nekik milyen fontos a sajtó. Mégis jobban megmaradt bennem, ahogy az élő adás kommentátora (vagy csak a hajós kapitány beszűrődő hangja?) épp szidja a sajtót, mert egy fotós túl közel ment az egyik vitorláshoz….nem a csónak vezetőjét, hanem a fotóst szidta, meg a sajtót. Mert mindig a sajtóval van a gond.

A gond (az enyém is) csak az, hogy idén nem volt sajtó. A fotós, aki túl közel ment a hajóhoz csak saját fotósuk lehetett. A sajtó elhárítási szereptévesztésbe keveredett szervezők tájékoztatása szerint “Idén sajnos nincsen külön média motorcsónak, az újságírókat is a nézőhajóra hívjuk meg.” Kedves pótcselekvés a néző hajó, csak onnan egyedül jó képet nem lehet csinálni a vitorlásokról. A nézőhajó ugyanis egy nagy balatoni utasszállító hajó, ami csak a távolból kíséri a versenyt, nehogy hullámaival megzavarja a versenyt. Ebből a távolságból még a nagyobb teleobjektívekkel is csak parányi hajók látszanak a képeken, így a fotós, aki nem csak a sajtónak járó pogácsára vágyik, az nem fotózik erről a hajóról. Más lehetőség híján meg máshonnan sem. A Magyarországon működő nemzetközi sajtó egybehangzóan jelezte is a szervezőknek még a verseny előtt, hogy így nem tudósítanak a versenyről, mert így nincs értelme. A szervezőket persze ez nem hatotta meg annyira, hogy változtassanak a nézeteiken. Miért is számítana nekik, hogy a verseny esetleg bekerül-e a világsajtóba? Miért is kéne ennek számítania? Valaki félvállról annyit mondott erre, úgyis minden évben ugyanolyan a verseny, minek foglalkozni vele? Tényleg minek? Ha nem hagyják, akkor nem kell.

Idén nincsenek is képek tömegével a Kékszalagról. Nem csak nekem, de másoknak sem nagyon. 1-2 magyar lap fotósa ismerősök és kapcsolatok révén feljutott a versenyen indult hajók egyikére-másikára, talán még a győztes hajók valamelyikét is sikerült lefotózniuk, mikor épp elhaladt mellettük. Így készült valahogy a Napló Online képriportja, az Origo galériája, és az Index Nagykép galériája is, aminek légifotói szépek, de magukban nem vinnék el a hátukon a galériát, ha nem jutottak volna ki fotósaik a vízre. Persze nagyon ügyesen csinálták, hogy megkeresték azokat a megoldásokat és lehetőségeket, amiket a rendezvény szervezők nem biztosítottak nekik sem, ahogy a sajtó többi képviselőjének sem.
Hasonló módon lett képe a Nemzeti Sportnak a győztes hajó legénységéről. Nem is értem, hogy ők miért nem állítottak össze galériát a versenyről, ha már egyszer fotósuk Tumbász Hédi azon kevés sajtófotós között volt, aki kijutott a vízre fotózni.

A rendezőknek is voltak fotósai, az ő képeiket használta az MTI is, sőt volt a rendezvénynek saját élő tévé közvetítése. Bár nekem a remegő kezű, gyakran kaszálós felvétel legalább annyira életlennek tűnt amíg néztem, mint amilyen élő volt. De hogy ezek a megjelenések vajon képesek-e kiváltani/pótolni azt a publicitást, amit veszítenek azzal, hogy magyar sajtó döntő többségét, és a teljes nemzetközi sajtót kizárták a verseny tudósításából…
Majd a szervezők és a verseny szponzorai eldöntik. Sejtem mire jutnak majd: Amire a legtöbb sajtó osztály, akik a hasonló szakmai panaszokat ki szokták váltani belőlem és a kollégákból: Szerintük minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel nagyon meg vannak elégedve. Ha meg kritika jelenik meg a rendezvényről, vagy a munkájukról, legfeljebb jövőre még ennyire se lesznek segítőkészek. Mondjuk ezzel sokat nem lehet veszíteni. Végülis…

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!