‘design’ címkével ellátott bejegyzések

Megújult a Metropol

2010. január 5. kedd

Metropol cimlap 20100104 Megújult a MetropolKülönböző óévi pletykák a per által Metróból lett Metropol megszűnését jósolták, majd azzal riogattak, hogy leépítik a fotórovatot, és kizárólag hírügynökségi képekből gazdálkodnak majd.

A jelek szerint minden ilyen hír kacsának bizonyult, és újult erővel, több oldalon, megnövelt példányszámmal vágnak az újévbe. (Kérdés persze, hogy minden eddiginél több oldalon jelennek meg, vagy csak visszatették a válság miatt költségcsökkentésként lefaragott oldalakat.) A szerkesztőség csak átalakult, a lap pedig új formát öltött. A Kisalföldben megjelent MTI hír szerint az ingyenes napilap címlapja hangsúlyosabb, belseje magazinosabb lesz.

Izbéki Gábor főszerkesztő újévi üdvözletében azt írja, hogy ma már “nem elég csupán a hírközlés a Metropolban sem! Ezt nem fogjuk mellőzni, de igyekszünk több hír hátterét, a történések okait az eddigieknél alaposabban körüljárni, és ami szintén fontos, korszerű, olvasmányos módon feldolgozni. Kevesebb szöveg, de nem kevesebb információ. Sok fotó és sok egyéb műfajban tálalt információ. Ez lesz ezentúl a Metropol!”

Érdekes kérdés, hogy a design váltás mennyire jár sikerrel, és hogy egyáltalán mik a mérőszámai egy ingyenes lap népszerűségének. Ennek kapcsán csak annyit ír a főszerkesztő, hogy “Olyan újságot készítünk, amelyet az olvasók nemcsak azért választanak, mert ingyenes, hanem mert jobb és más, mint a többi újság.” Meglátjuk, hogy ebben a felismerésben más lapok is csatlakoznak-e a Metropolhoz, és még inkább, hogy az olvasó közönség – és nem utolsó sorban a hirdetők – jutalmazni is fogják-e az erőfeszítéseket.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Elkészült az új honlapom

2010. január 2. szombat

VolgyiAttilaHU fotoriporter honlap site header Elkészült az új honlapomAz újév első híreként egy bejelentés az új honlapomról. Vannak, akik már a készítés során is közreműködtek, teszteltek, hibát kerestek és véleményeztek, vannak akik azóta látták, mivel egy ideje már elérhető, csak eddig kevésbé publikáltam. Minden esetre a hivatalos bejelentése eddig váratott magára, azt hiszem, eljött az ideje. Remélem, hogy azért akad még olyan, aki eddig nem látta, és most megnézi: Völgyi Attila fotóriporter honlapja.

VolgyiAttilaHU honlap site screenshot Elkészült az új honlapom

Az oldal elkészítésben hatalmas segítséget nyújtott Csernus Zsolt, akinek ezúton is köszönök mindent!

Lehetne sok okosat írni róla, hogy mi miért olyan rajta, amilyen, és hogy mit miért tartottam fontos szempontnak a kialakításánál. Talán egyszer meg is teszem egy külön írásban. Bár remélhetőleg sikerült elérni, hogy az oldal önmagáért beszéljen, rólam és a képeimről, ne szoruljon sok magyarázatra. Szerintem csak a képek számítanak.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Almás kukacoskodás – macen hol a kukac (@) karakter?

2009. december 16. szerda

apple logo1 Almás kukacoskodás   macen hol a kukac (@) karakter?Az Apple gépei közismertek jellegzetes formatervezésükről. Esztétikus kialakításuk miatt sokan már csak kellemes látványuk miatt is inkáb választják lakásuk egyik ékének, mint más, kevésbé tetszetős számítógépeket. Nem csoda hát, hogy a különféle lakberendezési, belsőépítészeti és design kiállítások rendszeres vendége az Apple. Az anyacég maga is sokat ad nem csak termékei, de boltjai megjelenésére is. A magasabb kategóriába sorolt Apple Authorised és Premium Reseller boltok belső kialakítását éppen ezért az anyacég illetékeseivel kell mindig egyeztetni. De erről kedvenc Apple viszonteladóm, Handras szokott mesélni blogjában.

Én inkább folytatom a design kiállítás történetet. Történt ugyanis az egyik Lakástrend and Design kiállításon, hogy valamelyik Apple képviselet is felvonult, és a kiállítás több részén is kis standokkal képviselte a márkát. A tetszetős kis pultokon nagyon jól mutattak a szép kis Apple gépek, akárcsak a melléjük állított hostess kislányok. A hostessek kedvesen elmondták minden arra járónak, hogy ha a számítógépen (Interneten) regisztrálnak, akkor nyerni lehet valamit, és mindenkinek jár egy kis csoki is, aki részt vesz a nyilvánvalóan reklám célú adatgyűjtésben.
Eddig tulajdonképpen egész jó reklám fogásnak is tűnik a dolog, innen jön a mellé fogás. Az Apple gépek billentyűzetén ugyanis nem ugyanott van a @ jel, mint a többségi társadalom által használt Windows gépeken. Ez persze nem lenne akkora baj, hiszen kis keresgélés után gyorsan meglenne, ha a magyar Apple billentyűzeteken a @ fel lenne tüntetve. De nincsen. Viszont a kérdőív határozottan kérdez @ jelet is. A hostess lányok így aztán hamarosan azzal keztek foglalatoskodni, hogy minden regisztrálónak megsúgják, hogy a @-ot az Alt+Q tudja előcsalni. A regisztrálókban pedig a gép kellemes megjelenése helyett a @ jel hiánya maradhatott csak meg, és hogy nem értik miért, de idegen számukra az egész….pedig olyan jól néz ki.
Mindez miért? Mert valaki elfelejtett gondolni rá, hogy nem mindenki ugyanott keresi a kukacot (sőt sok ismerősöm a saját gépén sem tudja, hogy hol van), és hogy egy ilyen űrlapot akár úgy is le lehetett volna kódolni, hogy a @-ot egyáltalán ne kelljen begépelni, hiszen lehet egy szövegmezőt tenni a kukac elé, egyet utána, az adatbázis meg majd szépen behelyettesít, és összefésül. Elvégre a gép dolga pont az, hogy az ember helyett dolgozzon. Így sikerül félre  a gyakorlatban egy amúgy jó ötletnek tűnő reklám fogás.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Hamarosan! – kész az új honlapom

2009. szeptember 24. csütörtök

VolgyiAttila site header Hamarosan!   kész az új honlapom

Javában készül az új honlapom, hogy leváltsa a jelenlegi fekete foltot. Nem egyszerű feladat egy jó bemutatkozó honlapot összerakni.

“Hamarosan!”

Több féle irányzat is létezik a honlap készítésben, mindenki más szemponokat tart fontosnak. Ki erre, ki arra helyez nagyobb hangsúlyt. Sőt olyan is van, aki maga sem tudja, hogy mit tegyen a honlapjára. Vannak akik a Flash megoldásokat részesítik előnyben, és vannak akiknek szimpatikusoabbak a klasszikus HTML honlapok. A legnagyobb tömeget pedig azok képviselik, akiknek csak valami egyszerű megoldást sikerült összehozni egy ingyenes társzolgáltató oldalán.
Én igyekszem valami egyedi és tetszetős, de nem túl harsány oldalt összehozni, és lehetőleg bemutatni saját magamat és a munkámat, remélhetőleg olyan módon, ahogyan még nem ismer mindenki, sőt talán azoknak is sikerül majd az új honlappal valami újat mutatni magamból, akik jobbára azért ismerik a munkáimat. Az igazán nehéz kérdés pedig az, hogy vajon ki mennyire és hogyan ismer. Illete, hogy ki mire kíváncsi.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Különbség a T-Mobile és a Pannon között

2009. szeptember 3. csütörtök
origo uj design fejlec 300x62 Különbség a T Mobile és a Pannon között

Origo új fejléccel

“Mi a különbség a T-Mobile és a Pannon között?
Az, hogy amíg a Pannon bezár, addig az origo…”

Egyik kollégámtól érkezett a hír ma reggel az érintettség okán. Szóval míg a Pannon bezárja hírportálját, addig az Origo új címlappal lepte meg látogatóit. Mint az szakmai körökben köztudott, a közönség nagyon érzékeny minden design váltásra, ezért aztán vagy csak nagyon apró lépésekben érdemes csinálni, fokozatosan hozzászoktatva az embereket a változáshoz (mint például a hagyományosan fekete-fehér Magyar Nemzet teszi ezt a színes oldalak megjelenésével – bár egyelőre még csak a reklámok és néha a nemzeti színű zászlók színesek, a képek még nem). Vagy mint az Interneten szokás, mindent hirtelen és egycsapásra bedobva sokkolni a látogatókat és reménykedni hogy nem szoknak el, sőt még többen lesznek a változás miatt.

Az Origó azért megtoldotta az újítást pár “firkával”, amik az eligazodást hivatottak talá segíteni. Hogy ezek hosszú távon is megmaradó állandó design elemek-e, vagy tényleg csak az átállást hivatottak segíteni, az majd elválik a tartós használat során. Minden esetre lehet ismerkedni az Origó új címlapjával, és közben lehet nosztalgiázni a Hírsarok hónap végéig még létező oldalával, és véleményeket megosztani róla a HVG.hu Média Blogjának vonatkozó kommentei közt….vagy akár itt is, aki itt szeretné megtenni.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!