Fotós-képszerkesztő kerestetik

FotosKepszerkeszto-allashirdetes-LifeHuHa még nem jelentkeztél, akkor lehet, hogy itt az ideje megpróbálnod. Ha korábban már megpályáztad az állást, akkor talán érdemes újra próbálkozni. Bár kérdéseket azért felvet a hirdetés, érdemes rajta elgondolkodni.

A visszatérő hirdetés
Immár legalább második nekifutásra hirdetett felvételt a megüresedett fotós-képszerkesztő állásra a Life.hu. Van aki szerint viszont ez a hirdetés már olyan régi, hogy szinte spamként kering a közösségi hálón, annyiszor találkozott vele.
A Kreatívon korábban március 20-i, majd most április 18-i jelentkezési határidővel jelent meg az álláshirdetés. A pletykák szerint már az első fázisban is rengetegen jelentkeztek. Nem is lenne meglepő, hiszen mint már korábban megírtam, ritka, hogy fotóst/képszerkesztőt álláshirdetés útján keresnek, a szakmába vágyó lelkes jelentkezők száma pedig szinte végtelen. Még az sem lenne meglepő, ha a sok jelentkező közt nem találnak egyetlen alkalmasat sem. Az már érdekesebbé teszi a történetet, hogy állítólag többek jelentkezésére egyáltalán nem is válaszoltak, inkább újra feladták (ugyanott) a hirdetést.
Olyat is ismerek viszont, akinek válaszoltak, próbamunkát is kapott és maga lépett vissza, mert a feladat a sajtófotón túlmutatott, inkább grafikusi jártasságot igényelt, aminek ő riportfotósként híján volt, legalábbis nem érezte magát igazán otthonosan a feladattal.

Aggasztó jelek a hirdetésben
Nem túl bíztató, hogy a döntő részben irodai munkára nem főállású alkalmazottat akarnak felvenni, hanem számláznia kell majd kényszervállalkozóként. Ezzel a munkavállalóra terhelve minden adminisztrációs és járulék terhet, ami igencsak megcsorbítja a fizetésként megjelölt összeget (amit persze a hirdetésben nem szokás feltüntetni).
Ehhez jön még az, hogy a fotós munkát ráadásul saját felszereléssel kell végezni, aminek az amortizációs és/vagy szervizköltségeit egyre kevesebb helyen szokták megfizetni (nyilván a bértárgyalás része, hogy itt megteszik-e), hiszen a munkaadó éppen azért keres saját felszereléssel bedolgozó alkalmazottat alvállalkozót, hogy minél kevesebb fix havi költséggel számolhasson és minden más költséget a munkavállalóra hárítson.
Ennek fényében talán már nem is annyira meglepő, hogy most újra keresnek. Az elvárások viszonylag magasak, a feltételek pedig nem annyira kedvezőek – persze nem teljesen mindegy, mindez milyen számokkal párosul.

Fotós-képszerkesztő
A magam részéről nem vagyok benne egészen biztos, hogy létezik (vagy legalábbis működik) ez a két munkakör így egyben. Hiszen a fotóriporteri munka tipikusan terepen rohangálós tevékenység, amit még egy ilyen magazinosabb tematikájú női lapnál sem mindig lehet a hivatali munkaidővel összeegyeztetni. Bár nekik nyilván kevesebb hirtelen jött eseményre kell rohangálniuk, mint egy napilapnál. Ha viszont menni kell, akkor a fotósnak mennie kell. Ezzel szemben a képszerkesztői munka inkább irodai munka. Rabság a legtöbb fotósnak, hiszen a fotótéma és a kereső helyett a monitort kell nézni.

Néhány éve nekem is volt szerencsém módom képszerkesztőként is dolgozni. Volt olyan munkahelyem, ahol csak a képszerkesztést várták el, a fotózás más feladata volt, bár annak ott is örültek, ha a képszerkesztői munkán felül elmentem még fotózni is. Olyan helyen is dolgoztam, ahol a fotózás eleve szerepelt az elvárások között. De az mindkét helyen viszonylag állandó probléma volt, hogy bent ülés és máshol fotózás között, hogy lehet egyensúlyt teremteni? Ha nem mentem fotózni az volt a gond, hogy miért nincsenek új képek, ha elmentem fotózni, akkor az volt a probléma, hogy miért nem voltam bent az irodában. Az ilyen problémát leginkább olyan lapoknál sikerül hatékonyan megoldani, ahol több fotós dolgozik és beosztás szerint mindig más végzi a képszerkesztést – vagy ha teljesen külön válik képszerkesztői és fotóriporteri munka.

A hirdetés már aktualitását veszíthette:

Cégnév: Origo Zrt.

Munkakör: Fotós-képszerkesztő

A Life.hu női tematikus site azonnali munkakezdéssel fotós-képszerkesztőt keres, alvállalkozói pozícióba.

Elvárások:

  • Képszerkesztésben jártas (Photoshop alapos ismerete)
  • Saját fotós felszerelés
  • Kreativitás

Feladatok:

  • Fotózás főleg rendezvényeken
  • Fotózás sajtóeseményeken
  • Fotózás interjúkon
  • kreatív fotózás olykor ad hoc jelleggel is
  • A website képszerkesztői tevékenységének ellátása
  • Részvétel a szerkesztőségi értekezleteken
  • Hétvégi ügyelet ellátása beosztás szerint

Előny: Referencia munkák elküldése előnyt jelent.

Jelentkezés: A vass.sonja@origo.hu email címen keresztül.

Jelentkezési határidő:  2013. 04. 18-ig

Te mit gondolsz erről és a hasonló álláshirdetésekről?

A hirdetés szövege nem saját szerzemény, annak tartalmáért és valóságtartalmáért felelősséget nem vállalok.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!