Pár nap és utazom

Már csak néhány nap és két hétre ismét elhagyom az országot. Nem igérem, hogy erről az útról is olyan pályázaton sikerekes képekkel fogok hazatérni, mint legutóbbi blackpooli utamról, de igyekszem most is készíteni pár szép képet (a hajóroncsról is), és garantált, hogy ismét sok képpel térek haza.

Úgy volt, hogy Overdose angliai futamát is fényképezni fogom, ha már úgyis arra járok, de a korábbi patkolási problémáinak szövődményeként mégsem indul a Haydock Parkban. Pedig ha valahol igazán komoly lóversenyt rendeznek, az feltétlenül Anglia, így érdemes és érdekes lett volna ott fényképezni.

Hosszabb utazások előtt mindig felgyorsulnak az események, megszaporodnak a tennivalók, azt se tudom hol áll a fejem, és még listákat írni is elfelejtek, hogy mi mindent ne felejtsek el. A legfőbb gondom, hogy mit vigyek magammal, és hogy azokat hogy fogom kint használni. Vannak magyar-angol konnektor átalakítóim, sőt több eszközöm közvetlen dugható angol konnektorba is, de az ilyen hosszabb kint tartózkodások során mindig gond van a csatlakozók praktikus kiosztásával (ez még itthon se megy mindig könnyen).

Nem tudom, hogy a munka mellett mennyi időm és energiám jut majd blogolni. Minden esetre a távollétemben sem lesz teljesen kihalt a blog, kerülnek majd fel újabb anyagok, ha nem is fogok tudni minden lépésemről beszámolni.

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék