‘péntek tizenhárom’ címkével ellátott bejegyzések

Ismét péntek tizenhárom volt…

2009. március 14. szombat

calmarc13pentek Ismét péntek tizenhárom volt...

“Inkább legyek peches, mint babonás!”

Mint már előre is jeleztem, idén egymás után két hónapban is (február és március) péntek tizenharmadika volt, ami meglepő módon mindkét alkalommal pénteki napra esett. A legutóbbi ilyen témájú postnál volt aki megreklamálta, hogy nem írok bővebben a péntek tizenharmadika hagyományairól, történetéről, eredetéről, esetleg a babonák részleteiről. A kritika jogos!

Ezzel nekem csak két apró gondom van. A legfőbb okom, hogy ne taglaljam a vonatkozó hiedelmeket és népi szokásokat, hogy nem vagyok babonás. Sőt kifejezetten nem hiszek a balszerencsében – igaz, hogy a szerencsében sem! A természetfeletti dolgokban való hitem már kicsit összetettebb, de semmi esetre sem a péntek tizenharmadika tárgykörébe tartozik. A másik – sokkal gyakorlatiasabb – okom, hogy ne taglaljam az említett témakör egyébként unásig ismert részleteit, hogy ezt helyettem úgyis megteszi minden egyes alkalommal az összes bulvár lap, hírportál, és különösképpen az ezotériával, babonával, boszorkánysággal, rontáslevétellel és rokon műfajokkal foglalkozó oldalak, újságok, magazinok, és tévéműsorok.

Úgyhogy aki ismét reménykedett, azt ezúttal is ki kell, hogy ábrándítsam…

Péntek tizenharmadika

2009. február 14. szombat

calfeb13pentek Péntek tizenharmadika

Péntek tizenhárom

Inkább legyek peches, mint babonás!

Tegnap péntek volt, és tizenharmadika. Balszerencsés nap a babonásoknak. Írhatnék most fekete macskákról, számmisztikáról, triszkaidekafóbiáról (rettegés a tizenhármas számtól) meg minden féle néphagyományról, szóbeszédről. Hogy a híres sorozatgyilkosok neve 13 betűből áll, vagy hogy amerikában sok helyen kihagyják az épületek 13. emeletét, hogy ne hozzon balszerencsét. Vagy akár arról is írhatnék, hogy az 1 és a 3 éppúgy prím szám, mint a 13. De inkább most arról írok, hogy ma Valentin nap van. Méghozzá olyan Bálint (bizony, ezek ketten rokonok) nap, amit péntek tizenharmadika előzött meg. Ilyen nem lesz jövő hónapban. Péntek tizenharmadikáról meg majd írok legközelebb, amikor nem jön utána Valentin nap: március 13-án, pénteken…