világnap

hagyomány

Sportújságírás napja

Kicsit megkésve láttam meg a naptáramban, hogy július 2-án profilba vágó ünnepelni való akadna, de ha már feltűnt, akkor nem hagyom ki ennek megemlítését így visszamenőlegesen. Éljen a sport és a sportolók….meg a sportújságírók!

Big Picture

A tánc világnapja

A tánc világnapját a Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlésének kezdeményezésére 1982-ben ünnepelték először abból az alkalomból, hogy 1727-ben ezen a napon született Jean G. Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet megújítója.

hagyomány

Szerzőjogi és könyvnyomtatási világnap

Ha már a könyv és szerzői jogok világnapjáról (április 23.) éppúgy elfelejtkeztem, mint Shakespeare születésének 445. és halálának 393. évfordulójáról (a Juliánus naptár szerint a születésnapján, kereken 52 évesen halt meg), akkor a Szellemi tulajdonok világnapján (április 26.) illik megemlékezni mindegyikről néhány sor erejéig.