Válogatás a Playboy címlapján meztelenkedő világhírű színésznők közül. Egy válogatás, amit a szebbik nem kedvelői nem hagyhatnak ki – főleg, ha a fotók elemzése is érdekli őket, nem csak a pucér látvány.
Az újév elején érdekes lehet, hogy miket olvastak az emberek leginkább a blogomon tavaly. Ebből készítettem most egy válogatást, hátha kihagytál valamit, amiért úgy gondolnád, hogy kár volt.
A tervezettnél kicsit mozgalmasabbra sikerült számomra az óév vége (tüntetések, demonstrációk, egyéb rendezvények, stb) így egy kicsit elúsztam minden mással. Elmaradtam régóta tervezett írásokkal, és elkéstem az év végén aktuális válogatásokkal is. Jöjjön most mégis egy válogatás az elmúlt év legnépszerűbb írásaiból, hátha kihagytál valami érdekeset.
Épp a napokban kaptam egy elég durva (de legalább őszinte) kritikát a blogomról, mely szerint én csak egy pár oldalt reklámozok itt folyton, és más blogok/oldalak tartalmán élősködök, mert amit itt publikálok, azt copy+paste módszerrel szinte nulla idő és energia ráfordítással meg lehet csinálni.
Nos igyekszem ebből a kritikából is okulni így – bár annyira sok nem is volt a legolvasottabak listáján – a galéria ajánlókat teljesen kihagyom. De 1-2 saját fordítású anyag azért marad benne, illetve az ötletet/ihletet adó oldalakat mindig linkelem – persze van amikor csak az eredeti közlőt, az utánközlőket nem mindig. Természetesen lehet kommentekben is nyugodtan kritizálni, a helyesírási és hivatkozási tévedéseket pedig nyugodtan jelezzétek, hogy javíthassam. Illetve várom továbbra is a konstruktív visszajelzéseket, hogy te mit változtatnál a blog tartalmán és megjelenésén?
Rengeteg korábbi években született anyagot is sokan olvastak idén tavaly is, sőt az örök toplistát a mai napig 2009-es felmondásom vezeti, pedig azóta volt már néhány házi rekord döntés a blogon. Illetve Máté Bence és Steve Jobs is sokat szerepelt a blogon az utóbbi időben több féle hírben, akárcsak a Vad Magyarország, amely témák mind nagyon népszerűek és a top lista több helyét is elfoglalnák, így ezek egyenkénti emlegetését a top listából most szintén kihagyom. Természetesen ez egy szerkesztett lista, így a benne szereplő írásoknak nem a tényleges viszonyát tükrözi, de talán ennek nincs annyira nagy jelentősége.
A kereső óriás sem marad ki az újévi jókívánságokból. De nem csak a szokásos ünnepi google logókkal búcsúztatják az óévet. Különleges visszaemlékezés videót is készítettek az elmúlt év legfontosabb eseményeire.
A Google mindjárt két fantáziadús Google Doodle logót is szentel az évszámváltásnak. A felsőt szilveszter napján használta a keresőoldal, míg az alsó az újév jegyében került ma a keresóoldal hivatalos logója helyére.
Zeitgeist 2011: Year in Review by Google
Visszaemlékezés az óévre
Idén (már nem először) készült valami sokkal érdekesebb is a Google műhelyeiben az óév búcsúztatás jegyében. A többek közt a YouTube videószolgáltatás tulajdonosaként is ismert cég egy videó összefoglalót is készített a 2011-es év legfontosabb eseményeiből. Ezt stílusosan a YouTube-on tették közzé, és az újév budapesti első óráira már több mint öt millióan látták világszerte – kétszer annyian, mint egy teljes év alatt a tavaly ilyenkor megjelent ugyanilyen videót (beágyazva a poszt végén).
Zeitgeist 2011: Year in Review by Google
Az ötletesen szerkesztett és Google szolgáltatásokra hangszerelt videóban (alább beágyazva) megjelennek a cég által kínált webes eszközök (kereső, videómegosztó, képkereső, Google Earth, Google Plus, stb), és ezek használatán keresztül jelennek meg az év eseményei. Vagy inkább az év eseményein keresztül emlékeztet minket a cég, hogy szolgáltatásaik nélkül egyre kevésbé tudnánk létezni?
Google mindent tud – rólunk is
A Google esetében az nem is lehet kérdéses, hogy az év eseményeinek összeállításában (is) a keresési statisztikákat használták fel. A Google-t valaki egy ügybuzgó könyvtároshoz hasonlította, aki/ami mindent rendszerezni, kategorizálni, és mindenek előtt kereshetővé akar tenni. Nem csoda, hogy a cég részben évbúcsúztató, részben imázs videója is erről szól – több szempontból is.
Ahogy az sem, hogy a sokak számára egészen mást jelentő korszellem (zeitgeist) címszó alatt egy külön erre létrehozott oldalon közzétették az év legjellemzőbb keresési kulcsszavait is. Itt nem csak megismerhetjük az elmúlt év legjellemzőbb kulcsszavait, hanem ezekről bővebb információkhoz is hozzáférhetünk. Mintegy Wikipédia szerűen egismerhetjük a kulcsszó mögötti tartalmat, és látványos grafikonok segítségével azt is megtudhatjuk, ennek keresési arányai hogyan változtak különböző időszakokban.
Nem utolsó sorban pedig nyilván ezek a statisztikai adatok is befolyásolhatták a videó tartalmát.
Érdekesen eltér a lista a legnépszerűbb magyar keresési kulcsszavak esetében. Persze valószínű, hogy az ügybuzgó könyvtáros előrelátóan kivonta a lokális listából az összes olyan kulcsszót, amire máshol is keresnek, vagy legalábbis ami szerepel a nemzetközi toplistán. A magyar toplista határozottan elgondolkodtató, de azt hiszem újabb bulvár fanyalgásra ad okot. A leggyakoribb hír témájú keresések toplistája viszont valahogy nem szerez akkora meglepetést – pláne a korábbi lista fényében.
Az ünnepi bejgli falatok mellé mi mást tehetnék ki a blogra, mint egy válogatást a világszerte megjelent megannyi karácsonyi témájú anyagból.
Az idei karácsony hangulata még annyira sem ragadott magával, mint a tavalyi, de ez ne rontsa el a kedved. Hadd linkeljem elsőként a KerekTerek karácsonyi ajándékát, amit sajnos saját blogján valamiért nem tett közzé, csak rohamosan népszerűsödő Facebook oldalán.
A farkaslyuki bánya újra megnyitása messze több egyszerű formaságnál, a fotósok egy reménysugár megjelenését örökítették meg.
A történet nem csak egy cég újraindulásáról, hanem egy iparág, és a körmyék jövőjéről és reményeiről szól.
Amikor húsz év után újra megnyílik a betemetett befalazott bánya, és napfény szökik a tárnába, ahol hamarosan újra megindulhat majd a munka.