‘újév’ címkével ellátott bejegyzések

A 2011-es év legolvasottabb írásai a blogon

2012. január 3. kedd

20111 A 2011 es év legolvasottabb írásai a blogonAz újév elején érdekes lehet, hogy miket olvastak az emberek leginkább a blogomon tavaly. Ebből készítettem most egy válogatást, hátha kihagytál valamit, amiért úgy gondolnád, hogy kár volt.

A tervezettnél kicsit mozgalmasabbra sikerült számomra az óév vége (tüntetések, demonstrációk, egyéb rendezvények, stb) így egy kicsit elúsztam minden mással. Elmaradtam régóta tervezett írásokkal, és elkéstem az év végén aktuális válogatásokkal is. Jöjjön most mégis egy válogatás az elmúlt év legnépszerűbb írásaiból, hátha kihagytál valami érdekeset.

Épp a napokban kaptam egy elég durva (de legalább őszinte) kritikát a blogomról, mely szerint én csak egy pár oldalt reklámozok itt folyton, és más blogok/oldalak tartalmán élősködök, mert amit itt publikálok, azt copy+paste módszerrel szinte nulla idő és energia ráfordítással meg lehet csinálni.
Nos igyekszem ebből a kritikából is okulni így – bár annyira sok nem is volt a legolvasottabak listáján – a galéria ajánlókat teljesen kihagyom. De 1-2 saját fordítású anyag azért marad benne, illetve az ötletet/ihletet adó oldalakat mindig linkelem – persze van amikor csak az eredeti közlőt, az utánközlőket nem mindig. Természetesen lehet kommentekben is nyugodtan kritizálni, a helyesírási és hivatkozási tévedéseket pedig nyugodtan jelezzétek, hogy javíthassam. Illetve várom továbbra is a konstruktív visszajelzéseket, hogy te mit változtatnál a blog tartalmán és megjelenésén?

Rengeteg korábbi években született anyagot is sokan olvastak idén tavaly is, sőt az örök toplistát a mai napig 2009-es felmondásom vezeti, pedig azóta volt már néhány házi rekord döntés a blogon. Illetve Máté Bence és Steve Jobs is sokat szerepelt a blogon az utóbbi időben több féle hírben, akárcsak a Vad Magyarország, amely témák mind nagyon népszerűek és a top lista több helyét is elfoglalnák, így ezek egyenkénti emlegetését a top listából most szintén kihagyom. Természetesen ez egy szerkesztett lista, így a benne szereplő írásoknak nem a tényleges viszonyát tükrözi, de talán ennek nincs annyira nagy jelentősége.

A 2011-es év legolvasottabb írásai a blogról:

  1. 12 ok, hogy miért (ne) fotózz ingyen
  2. Segíts te is! Megható lánykérés spontán fotója keresi alanyait
  3. Ke$ha fotókat tarhál Budapesten – Nem adunk fotót fotózásért
  4. Zárszerkezet élettartama
  5. Mit dokumentál egy fényképezőgép a posta útvesztőiben?
  6. Kit és hogyan szabad közterületen fotózni?
  7. Mit keres a fotós a hokikapuban? – avagy így fotóznak jégkorongot a nagyok
  8. Keanu Reeves objektívet gázolt Budapesten
  9. Miben jobb a Nikon a Canonnál? Full-frame és gyors
  10. Rúdtánc verseny vetkőzés, erotika és fény nélkül
  11. Hugh Jackman fotósokkal fotózkodik Budapesten
  12. A hét képe: Vilmos herceg és Kate csókja (ezernyi verzióban)
  13. 15 figyelmeztető jel, hogy túlzásba viszed a fotózást
  14. Világhírű lett a kistarcsai tűztornádó kép
  15. Hány fotós kell egy villanykörte becsavarásához?
  16. Apád nem volt üveges: szivat a hivatalos fotós
  17. Fél nap a csillárban – Parlament: ahonnan még nem sokan láttuk
  18. Ebben látja a Canon a profi fényképezőgépek jövőjét: EOS 1D X
  19. Hogyan fotózz, ha egyszer űrhajós leszel…
  20. Így készülnek egy atlétika világbajnokság fényképei
  21. Szabad préda: Most már tényleg ingyen használható az MTI
  22. Fotó feldolgozási irányelvek: mi megengedett a sajtófotóban?
  23. Economist, Orbán fotó, Manipuláció?
  24. Tűzoltó tüntetés a fotósok szemével
  25. Debreczeni Zita döntött, kizárólag fotós lesz, nem modellkedik tovább
  26. Fotó bulvár: a PROFI fotózás Kiszel Tündéje – sírjunk vagy nevessünk?
  27. Hűsöljünk! Lubickolás bikinis Szépségkirálynő jelöltekkel
  28. Retus: újabb fotós nyírta ki magát szakmailag
  29. Űrsiklópornó magyarokkal: honfitársak az Atlantis utolsó útjánál
  30. Szerzői jog: nem minden lopás, amiről azt gondolják
  31. Canon EOS 1D mark IV: Ami időjárás álló az nem vízálló
  32. Repül az MTI-től a légifotós H. Szabó Sándor
  33. Steve Jobs zseni volt, de irtó nehéz fotótéma
  34. Kevin Carter ma lenne 51 éves – ha 33 évesen nem menekül a halálba
  35. Fotósok repülnek tömegesen – leépítés az olvasóriporterek miatt

Neked melyik volt a kedvenc írásod a blogon?

A Google is a maga módján kíván boldog új évet

2012. január 1. vasárnap
GoogleNewYear2011 2012 A Google is a maga módján kíván boldog új évet

Google New Year

A kereső óriás sem marad ki az újévi jókívánságokból. De nem csak a szokásos ünnepi google logókkal búcsúztatják az óévet. Különleges visszaemlékezés videót is készítettek az elmúlt év legfontosabb eseményeire.

A Google mindjárt két fantáziadús Google Doodle logót is szentel az évszámváltásnak. A felsőt szilveszter napján használta a keresőoldal, míg az alsó az újév jegyében került ma a keresóoldal hivatalos logója helyére.

YearOfRevolution GoogleZeitgeistVideo A Google is a maga módján kíván boldog új évet

Zeitgeist 2011: Year in Review by Google

Visszaemlékezés az óévre
Idén (már nem először) készült valami sokkal érdekesebb is a Google műhelyeiben az óév búcsúztatás jegyében. A többek közt a YouTube videószolgáltatás tulajdonosaként is ismert cég egy videó összefoglalót is készített a 2011-es év legfontosabb eseményeiből. Ezt stílusosan a YouTube-on tették közzé, és az újév budapesti első óráira már több mint öt millióan látták világszerte – kétszer annyian, mint egy teljes év alatt a tavaly ilyenkor megjelent ugyanilyen videót (beágyazva a poszt végén).

YearInReview GoogleZeitgeistVideo A Google is a maga módján kíván boldog új évet

Zeitgeist 2011: Year in Review by Google

Az ötletesen szerkesztett és Google szolgáltatásokra hangszerelt videóban (alább beágyazva) megjelennek a cég által kínált webes eszközök (kereső, videómegosztó, képkereső, Google Earth, Google Plus, stb), és ezek használatán keresztül jelennek meg az év eseményei. Vagy inkább az év eseményein keresztül emlékeztet minket a cég, hogy szolgáltatásaik nélkül egyre kevésbé tudnánk létezni?

Kereső oldalról megnyitott YouTube videón szólal meg a videóban Obama elnök, felvillan, hogy a Föld népessége elérte a 7 milliárdot, megjelenik a japán földrengés, a brazil árvíz, a WTC katasztrófa tizedik évfordulója, felvillan az Atlantis űrrepülőgép utolsó kilövése, az arab tavasz eseményei, a görög zavargások, és megelevenednek az év során elhuny hírességek, felcsendül Steve Jobs igazán csak halála után híressé vált stanfordi beszédének záró mondata, és újra elcsattan benne William herceg és Kate Middleton történelmi csókja. A videó konklúziója pedig: 2011 megcsináltuk, keress tovább!

Zeitgeist 2011: Year in Review by Google

IFRAME Embed for Youtube

Google mindent tud – rólunk is
A Google esetében az nem is lehet kérdéses, hogy az év eseményeinek összeállításában (is) a keresési statisztikákat használták fel. A Google-t valaki egy ügybuzgó könyvtároshoz hasonlította, aki/ami mindent rendszerezni, kategorizálni, és mindenek előtt kereshetővé akar tenni. Nem csoda, hogy a cég részben évbúcsúztató, részben imázs videója is erről szól – több szempontból is.
Ahogy az sem, hogy a sokak számára egészen mást jelentő korszellem (zeitgeist) címszó alatt egy külön erre létrehozott oldalon közzétették az év legjellemzőbb keresési kulcsszavait is. Itt nem csak megismerhetjük az elmúlt év legjellemzőbb kulcsszavait, hanem ezekről bővebb információkhoz is hozzáférhetünk. Mintegy Wikipédia szerűen egismerhetjük a kulcsszó mögötti tartalmat, és látványos grafikonok segítségével azt is megtudhatjuk, ennek keresési arányai hogyan változtak különböző időszakokban.

Nem utolsó sorban pedig nyilván ezek a statisztikai adatok is befolyásolhatták a videó tartalmát.

Ezekre kerestek világszerte a legtöbben:

  1. GoogleZeitgeistStatistics2011global A Google is a maga módján kíván boldog új évet

    Statisztika interaktív grafikonokkal

    Rebecca Black

  2. Google+
  3. Ryan Dunn
  4. Casey Anthony
  5. Battlefield 3
  6. iPhone
  7. Adele
  8. 東京 電力 (Fukushima)
  9. Steve Jobs
  10. iPad2
Érdekesen eltér a lista a legnépszerűbb magyar keresési kulcsszavak esetében. Persze valószínű, hogy az ügybuzgó könyvtáros előrelátóan kivonta a lokális listából az összes olyan kulcsszót, amire máshol is keresnek, vagy legalábbis ami szerepel a nemzetközi toplistán. A magyar toplista határozottan elgondolkodtató, de azt hiszem újabb bulvár fanyalgásra ad okot. A leggyakoribb hír témájú keresések toplistája viszont valahogy nem szerez akkora meglepetést – pláne a korábbi lista fényében.
Leggyorsabban növekvő keresések Magyarországon:
  1. GoogleZeitgeistSearchStatisticsHungaryRising A Google is a maga módján kíván boldog új évet

    Google statisztika interaktív grafikonokkal

    Éden hotel

  2. Való Világ
  3. Kapi Hospital
  4. Csillag Születik
  5. NAV
  6. Összeesküvők
  7. Ezel
  8. Népszámlálás
  9. Samsung Galaxy
  10. Balaton Sound 2011
  1. Időjárás
  2. Baleset
  3. Japán
  4. Játékok
  5. Földrengés
  6. Nyugdíj
  7. Orbán
  8. F1
  9. Selena Gomez
  10. Real Madrid

Zeitgeist 2010: Year in Review by Google

IFRAME Embed for Youtube

Kép a jövő évből: holnapi kép már ma este

2011. december 31. szombat
NewYear Sydney OperaHouse photoDanielMunozReuters Kép a jövő évből: holnapi kép már ma este

Fotó: Daniel Munoz/Reuters

Közeledik az újév, de van ahol már be is köszöntött. Ilyenkor furcsa a képek készítésének időpontját megnézni, hiszen a kép már holnap készült.

Nálunk még percről-percre közeledik az újév, de más időzónákban már be is köszöntött. Így sorra érkeznek a nagy hírügynökségek képei a távolkeleten és Ausztráliában zajló ünnepségekről. Ennek a képíláírása így szól:
Tüzijáték a Sydney Harbour Bridge és az Operaház felett az újévi ünnepség részeként. Készült: 2012. január 1-én. Fotó: Daniel Munoz/Reuters

Persze a tőlünk nyugatabbra levő időzónákban a nálunk készülő képeket is hasonlóan érdekesen fogadják majd a jövőből – igaz nálunk aligha készühet majd hasonlóan látványos szilveszteri fotó sajnos.

A fotó egyébként a Totally Cool Pix 52. heti válogatásának záró képe, igaz én a Szeretek fotózni Facebook oldalon találtam, és mint arra jogosan felhívták a figyelmem, ezt korábban elmúlasztottam feltüntetni, ezért ezt utólag pótlom, és minden érintettől elnézést kérek.

Újra Happy NEWs Year – BUÉK!

2011. december 31. szombat
GirlGroup naked newspaper trio photoChristopherHawkinsFlickr Újra Happy NEWs Year   BUÉK!

Fotó: Christopher Hawkins/Flickr

Ismét jó hírekben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek! Az év vége mindig lehangoló, különösen most. De lehet jobb és lesz is!

Idén ugyanazzal a kettős jelentésű anglicizmussal kívánok boldog új évet, mint egy éve ilyenkor is. Akkor leírtam, hogy a remek mondatot Joe Bácsitól a videoblogger újságíró kollégától kölcsönöztem. Az ő blogja azóta megszűnt, a munkahelye szerencsére még nem. De nem volt a szakmában mindenki ilyen szerencsés az elmúlt évben, és ki tudja mit hoz a jövő év. Reméljük, hogy az előre sejthető rosszak mellett azért némi csupa jót is, főleg jó híreket.

Én eldöntöttem, hogy a jövő év már pedig jó lesz. És ahogy Henry Ford mondta annak idején:

“Akár azt gondolod, hogy sikerülni fog valami, akár azt gondolod, hogy nem sikerül, biztos, hogy igazad lesz!”

Úgyhogy inkább pozitívan, mint negatívan az újévben, és csak jobb jöhet!

Én most ugyanúgy Christopher Hawkins fotóját használom illusztrációként, mint tavaly – igaz most egy másikat. Viszont kezd kifogyni az ilyen képekből, úgyhogy vagy neki kéne lassan újakat csinálnia, vagy nekem valami hasonlót, hogy ne az övét használjam minden újévkor.
Reméljük, az új év fotókban, látványban és a blog életében is hoz majd egy csomó (remélhetőleg csupa pozitív, és mindenkinek tetsző) újítást, és főleg szép és jó dolgokat mindenkinek!

Boldog új évet kívánok!

És ne feledjétek, hogy az év minddenképpen jól indul, mert 2012. január 1-én 10:10-től az m1-en Vad Magyarország, utána pedig 15:00-tól a Spektrumon a Láthatatlan Madárfotós.

Te merre és hogyan szilveszterezel?

Az EU szilveszter látványvilága

2011. január 3. hétfő

hungaryEU new year 1101017631dVA Az EU szilveszter látványvilágaA mindig hírképekben gondolkozó sajtófotósoké örök elégedetlen társaság. Sosem elég jó a látvány, sosem elég jók a fények, sosem elég az információ, és mindig rossz a szervezés. Ráadásul többnyire mindebben még igazuk is szokott lenni.
Hazánkban nagyon ritka az igazán jól szervezett, alaposan átgondolt, pláne vizuálisan jól kitalált, igazán látványos, és jól fotózható rendezvény. Miért pont a szilveszter lógna ki a sorból?

Az ország központi sziveszteri ünnepségére a Millenáris romos gyárkomplexumában került sor, melynek csúcspontja a koncerteket és a köztársasági elnök beszédét követő tüzijáték volt. Így ünnepelte Magyarország az újévet és a soros elnökség átvételét.
A sajtóközpontban valaki a nemzetközi ünnepségek képi világát ismerve így jellemezte a magyar ünnepséget:

“Ezt fogja a világ látni belőlünk: alkoholista bohócok vették át az EU elnökségét…”

Ezek fényében nem meglepő, hogy még a magyar lapok is főleg inkább a látványosabb, külföldi képekből válogattak illusztrációikhoz és képgalériáikhoz. A Magyar Hírlap megoldása különösen érdekes. Ők egy nagyon szép képet használtak, amin a Parlament körül robbannak a tüzijáték rakétái. Csakhogy ilyet most nem tudtak készíteni, mivel a helyi kisebb tüzijátékok mindegyikére a Parlamenttől távol, a Millenáris, az Oktogon és más bulizó tömegeket vonzó helyek közelében került sor. A publikált képet pedig nagy valószínűséggel augusztus 20-án készítette a lap egyik munkatársa, vagy úgy “találták” az Interneten (mivel a forrás megjelöléséről nagyvonalúan megfeledkeztek).

Szilveszter itthon:

Szilveszter a világ körül:

Kiegészítés: Ha nem az utcán szilveszterező tömegben töltöm a szivesztert, se hiszem, hogya az RTL Klub celeb szilveszteri műsorát néztem volna. A CommentCom kirtikája alapján még kevésbé bánom.