‘tv’ címkével ellátott bejegyzések

Celeb karnevál lett a szépségversenyből

2011. július 15. péntek
MissWorldHungary BettaLipcsei LindaSzunai Dora Szabo 1107146520fVA Celeb karnevál lett a szépségversenyből

Galériáért kattints a képre!

A tv2 újragondolásában inkább a celebekről szólt a szépségverseny, mint a szépségkirálynőkről. De legalább a műsor címébe bekerült a szépség is.

A korábban Királynő címen az RTL Klub stúdiójában megrendezett hármas szépségversenyt idén a tv2 rendezte meg. A műsor címe immár Szépségkirálynő lett, hogy ezzel is megkülönböztessék, ez a szépségverseny nem ugyanaz, miközben azért mégis.
Én sosem néznék szépségversenyt a tévében, bár szerintem ez élőben sem a legszórakoztatóbb program. A közönséggel nem nagyon konzultáltam sem a helyszínen, sem a tévék előtt ülőkkel. A fotósok alig várták, hogy vége legyen már a versenyenk. Főleg mivel nekünk a helyszínen 3-4x újra kellett néznünk, ahogy SP előadja a számot, amit az élő adásba bevágnak, míg a lányok öltöznek.


További képek a szépségversenyről: Miss World Hungary 2011 – Images by Attila Volgyi

A verseny első három helyezettje három különböző nemzetközi szépségversenyen képviselheti hazánkat. Szunai Linda a Miss World Hungary címet nyerte el, Lipcsei Betta a Miss Universe Hungary koronáját viselheti, Szabó Dóra pedig a Miss Earth Hungary cím viselője a követekző egy évre. Közönségdíjasként a hallássérült Weisz Fanni pedig a Miss Intercontinental verseny magyar indulója lesz.

Szépségkirálynő galériák:

Eurovíziós országimázs verseny

2011. május 15. vasárnap
EurivosionSongContetsWinner photoPieterVanDenBergheEBU Eurovíziós országimázs verseny

Fotó: Pieter Van den Berghe/DBU

“A szavazó gépezet kimutatta foga fehérjét.” Hallom ma már nem először a hírekben Wolf Kati produkciója kapcsán. De milyen gépezet és milyen foga fehérjét?
A Megasztár vagy a Csillag Születik, és a többi hasonló SMS szavazásos tehetségkutató talán nem a szimpátiáról szólnak elsősorban, a művészek tehetsége és a választott számok szakmai értékei előtt?

Hernádi Levente például végig vesz néhány érvet, hogy Miért csak huszonkettedikek lettünk a zenei paralimpián? kezdve az egymásra szavazó szomszédoktól egészen Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc felelősségének (viccelődő) emlegetéséig, linkelve persze a HVG-s Sebők János véleményét is, ami talán legközelebb áll az enyémhez a NOL meg egy Leviénél is alaposabb műkritikával készült.

Miközben mindenki épp az Eurovíziós dalverseny eredményét emlegeti, nekem egyre inkább egykori tanárom, Domokos Lajos pár sok évvel ezelőtti gondolatai jutnak eszembe.

“A szervezők nem ámítanak bennünket. Nem az énekesek nevét, nem a dalok címét közlik, vagyis a listában nem az éneklés minősége, a számok eredetisége fejeződik ki, hanem annak az országnak egy sajátos szempont szerinti helyzete, amit az énekes éppen képvisel.”

Írásában ezután kitér a sajátos szempontok természetére is. Hogy melyik ország milyen viszonyban állt a többivel a történelme során, milyen kapcsoaltokat ápol napjainkban, de különösen, hogy a politikai határváltozások hogyan soroltak kisebbségeket és nagyobb népesség csoportokat egyik vagy másik határon túlra. Mint írja: “Ebben a vetélkedőben annak volt szerencséje, aki minél több, nemzetállami határokon kívül szorult nemzettársát tudhatta maga mögött. Vagy azért, mert történelmi okokból megváltoztak a korábbi határok, vagy azért, mert az otthoni szegénység, a munkanélküliség, vagy épp a korábbi politikai üldöztetés miatt az adott országból sokan kényszerültek, sokan kényszerülnek külföldre.”

A 2011-es sorrend:

  1. Azerbajdzsán
  2. Olaszország
  3. Svédország
  4. Ukrajna
  5. Dánia
  6. Bosznia-Hercegovina
  7. Görögország
  8. Írorrszág
  9. Grúzia
  10. Németország
  11. Nagybritannia
  12. Moldova
  13. Szlovénia
  14. Szerbia
  15. Franciaország
  16. Oroszország
  17. Románia
  18. Ausztria
  19. Litvánia
  20. Izland
  21. Finnország
  22. Magyarország
  23. Spanyolország
  24. Észtország
  25. Svájc

És ha már ez egy fotóblog – vagy valami olyasmi – hát legyen itt egy kis válogatás az Eurovíziós Dalfesztiválról készült képgalériákból is:

Az Apple bekebelezné a Sonyt?

2010. október 26. kedd

 

 Az Apple bekebelezné a Sonyt?

Stop illusztráció

Mint az MTI nyomán a Stop beszámol róla, jelentősen növekedtek a tokiói tőzsde Sony árfolyamai a hír hallatán, hogy az Apple esetleg felvásárolná a japán céget. A hír gazdasági realitásait a cikk leírja, bár egyik cég sem erősítete meg a hírt.

Szerintem egy ilyen bevásárlásnak akár értelme is lehetne, sőt a Sony talán minden más alternatívánál jobb választás lehetne az Apple számára – ha van egyáltalán lehetősége ilyen lépésre a cupertinoi cégnek. Hiszen az Apple és a Sony elég sok területen verseng egymással, profiljaik számos ponton találkoznak, így egy esetleges összeolvadással számos területen nyerhetne az Apple.
Ráadásul mindkét cég arról ismert, hogy előszeretettel pozícionálja termékeit felsőbb kategóriákba. Egy ilyen fúzió bevásárlás után pedig az eddigi konkurensből lehet technológiai forrás, gyártó bázis, vagy akár csak bevétel termelő forrás.

Számítástechnika
Az Apple számára – márcsak történelmi hagyományai miatt is – nyilvánvalóan a számítástechnika a fő profil, amiben a Sony elég jelentős vetélytárs.

TV ipar
A televízió gyártás a Sonynak régi profilja, amihez az Apple nem nagyon szagolt eddig hozzá. Viszont a nehézkesen beinduló Apple TV gépek számára rengeteg lehetőséget hordozhatna a Sony tv gyártásába való beépülés. Ugyanígy nem áll nagyon messze a tévé gyártástól az Apple számítógépes képernyő gyártása.

Zeneipar
Ugyan az Apple számítógépgyártóként indult, mára fő bevételi forrása az iPod zenelejátszók, és a hozzájuk kapcsolódó iTunes zenebolt körül lelhetők fel. A Sony szintén igen jelentős zeneipari szereplő, ráadásul Steve Jobs cégével szemben nem csak hordozható zenelejátszókat gyártanak, hanem tetemes hangszóró, erősítő, és egyéb szórakoztató elektronikai terméket kínálnak.
Ennél is jelentősebb lehet azonban egy ilyen üzlet szempontjából, hogy  a Sony nem csak ipari oldalról, termékek gyártásával szolgálja a zeneipart, hanem komoly részesedéssel bír a film és zenekiadás területén is, ami akárcsak a Sonynak, az Apple számára is fontos üzleti terület.

Fotó ipar
A Sony fotó piaci szerepe szintén vonzó lehet az Apple számára, hiszen az iPhone a legnépszerűbb fényképezőgép, amelyik vonalon azért még lehetne mit fejleszteni rajta, és talán a Sony ezt az innovációt is képes lehet előre mozdítani. A fotó piac egyik jelentős szereplőjével fúzionálva pedig az Apple fotó feldolgozó eszközeinek, sőt maguknak az Apple gépeknek a népszerűsítését is szolgálhatják. Ezzel többek közt az iPhoto és Aperture szoftverek piaci részesedését jövelve.

Videó ipar
Hasonló lehetőségeket teremthetne az Apple számára a Sony videó piacának megkaparintása, hiszen az egyik legjelentősebb profi és amatőr kameragyártóval egyesülve lényegesen nagyobb piacot érhetnének el közvetlenül saját szoftver és számítógépes hardver termékeikkel.

Ez király – inkább KirályNŐ!

2010. május 16. vasárnap
AKiralyno RTLklub 1005139243cVA Ez király   inkább KirályNŐ!

Galériáért tints a képre!

Többször elhangzott a fenti elmés párbeszéd a Királynő stúdiójába tartva még az estéhez fűződő jövőbeli reményeket hallottam, majd utólag már múlt időben mondta, aki nem unta el a sokórás ceremóniát. Valójában egy élő TV adás fotózása nem egyszerű, de leginkább fárasztó. A tévében reklámokkal megszakított mintegy két órás program a stúdióban bőven 5-6 órás maratoni munka. Aminek jó része ráadásul várakozás, nem fotózás.

Ugyan az ember nem fotelből egy sörösdobozt szorongatva (mondjuk én nem fogyasztok alkoholt) nézi kényelmesen, de legalább a reklámokat a stúdióban ülve nem kell végig nézni. Mégis hosszú ideje, hogy igazat adok az RTL Klub egykori sajtófőnökének, mikor azt mondta, hogy “a tévé műsort tévében érdemes nézni, mert sokkal kényelmesebb és élvezetesebb is mint a stúdióban ülve.” Csak hát a képernyő előtt ülve nem lehet nincs értelme fotózni, így erre a célra marad az élő résztvétel, várakozás, unalom és küzdelem (bár vannak, akik rendkívüli elszántsággal fényképeznek TV képernyőket, videó falakat és kivetítőket, de azt hiszem, ez most nem ide vágó téma).

Sokan örvendeznek, sokan kritizálják az eredményt. A legtöbb embernek van róla véleménye, és bátran hangoztatja is, néha akár sértő stílusban. Én beérem annyival, hogy volt elég fény, a stúdióban viszonylag jól lehetett dolgozni – persze a TV stúdióban érthető módon mindig a saját kamerák szempontjai az elsődlegesek, a fotósok csak vendégek – és mindenek előtt örülök, hogy túl vagyunk rajta. Az eredményt meg mindenki tudja már: Dobó Ágnes lett Miss World Hungary 2010, Babinyecz Tímea Miss Universe Hungary 2010, és Kaló Jennifer Miss Earth Hungary 2010.


További képek a szépségversenyről: Miss World Hungary 2010 – A Királynő döntő

National Geographicen a vulkán

2010. május 8. szombat

NationalGeographic 2010 majus peldany National Geographicen a vulkánA National Geographic Channel most hétvégén vetíti az izlandi Eyjafjallajokul vulkánról készült filmjét (kíváncsi leszek hogy sikerül a magyar narrátornak kimondania a vulkán nevét – lásd következő bekezdés), ami jó apropó, hogy műsorajánló jelleggel felsoroljak még néhány dokumentumfilmet a vulkánokról. Illetve, hogy megemlékezzek arról is, hogy a National Geographic 2010 májusi száma szintén foglalkozik az izlandi vulkánnal, a NatGeo honlapján pedig nemrég közöltek egy olvasó által beküldött légifotó válogatást Tóth Csaba képeiből.

Nem kapcsolódik szorosan a National Geographic anyagaihoz, de gondoltam azért megemlítem, hogy a vulkán izlandi nevének angolszász sajtóban történő emlegetése közröhellyé vált izlandon, így több lap is utána járt, hogyan is kell kiejteni helyesen a kimondhatatlan nevű vulkán 15 karakteres nevét. Az Independent inkább nyelvtani precizitásra törekedve próbálja fonetikusan leírni a kiejtést, és mellékel egy hivatkozást egy hangfájlra, hogy meghallgathassuk a helyes kiejtést. Linkeli továbbá az amerikai ABC News videóját, ahol egy izlandi tolmácstól hallhatjuk a helyes kiejtést. A Daily Telegraph is megpróbálkozuik a fonetikus írásmóddal, de azt is feltárja, hogy a valójában Eyjafjallajökull nem a vulkán, és nem is a hegy neve, hanem a krátert takaró gleccseré (egész pontosan csak annyit jelent, hogy izlandi hegy gleccsere). Ezért valójában a kicsit egyszerűbb kiejtésű  Eyjafyoll (jelentése izlandi hegy) név használatát javasolják, amit talán könnyebb lehet kimondani az egyszerűbb kiejtésű nyelvekhez szokott európaiaknak. A Huffington Post pedig egy YouTube videón mutatja be a helyes kiejtést, majd a hírekben elhangzó változatokat, néhány sorban hozzáfűzve, hogy “Még leírni is nehéz, kár próbálni a kiejtését. Csak együttérezni tudunk azokkal a bemondókkal és hírolvasókkal, akiknek jól hallhatóan beletörik a nyelvük. Képzeljük, mindeközben milyen arcot vágnak, mikor feltűnik ez a név a súgógépen.”

Vulkánkitörés Izlandon (dokumentumfilm)
National Geographic: 21:00 Vasárnap (Május 9.)
National Geographic: 00:00 Vasárnap (Május 9.)
National Geographic: 09:00 Hétfő (Május 10.)
National Geographic: 14:00 Hétfő (Május 10.)

Hawaii hatalmas vulkánja (dokumentumfilm)
National Geographic: 17:00 Csütörtök (Május 13.)
National Geographic: 07:00 Péntek (Május 14.)

A vulkán belsejében (dokumentumfilm)
History: 08:55 Vasárnap(Május 23.)
History: 14:55 Vasárnap (Május 23.)

A vulkánsziget polipjai (ismeretterjesztő film)
National Geographic: 09:00 Vasárnap (Május 23.)