törlés

jog

Rendőr nem töröltethet fotókat

Fotózás közben viszonylag gyakran előfordul, hogy egy rendőr felszólít egy fotóst, hogy törölje a képeit. Miután ez már sokadjára került szóba szakmai körökben, úgy éreztem, ideje utánajárni a törvényes háttérnek és hogy mit tehet a fotós az adott helyzetben.

fotó

Megszűnt az InPhoto Blog

Szerdán reggel tulajdonosa felszámolta a magyar fotográfiai blogoszféra egyik legérdekesebb fotós szakmai oldalát. Az InPhoto blogon az aktuális technikai hírek mellett első sorban a fotótörténeté, és a hagyományos technikai eljárásoké volt a főszerep.
Kiegészítés: szerencsére a bloggazda néhány nap múltán meggondolta magát és visszaállította törölt blogját, sőt a szerkesztését is folytatja.

fotó

Fotózni tilos! NEM vagyok terrorista

Manchesterbe érkezve sikerült megismerkednem a helyi rendőrséggel. Na nem a londoni történelmi jelképnek számító bobbykkal – akiket egyébként ugyanúgy modern láthatósági mellénybe csomagoltak mint a szigetország szinte összes dolgozó emberét. A kommandósnak öltözött, golyóálló mellényes reptéri rendőrökkel, akik már több mint fél éve egyik oldalukon éles lőfegyvert, a másikon az amerikai illegális játékok során elhíresült sokkoló pisztolyt hordanak.