‘timeline’ címkével ellátott bejegyzések

Egy régi adósság: Timeline játék eredményhirdetés

2012. augusztus 19. vasárnap
Blog timeline palyazat photoKarpatiLaszloAron Egy régi adósság: Timeline játék eredményhirdetés

Kárpáti László Áron győztes pályaműve

Jó ideje adós vagyok a blog Facebook Timeline játékának eredményhirdetésével. Sok máshoz hasonlóan ezzel is szörnyen elúsztam. Bocsánat, hogy így elhúzódott. Most végre sikerült megszülnöm eredményeket, remélem, hogy a nyeremények kárpótolnak mindenkit – legalábbis a nyerteseket.

Közönségszavazás
A játék eredeti kiírásának megfelelően a nyertesről közönségszavazás döntött. Mivel semmilyen égbekiáltóan gyanús jelenségre nem figyeltem fel a szavazás során, így a közönség szavazata alapján hirdetek győztest.

A legtöbb szavazatot Kárpáti László Áron terve gyűjtötte össze. Erre a pályaműre 254 szavazat érkezett, mintegy ötvennel több, mint a második helyezettre, és nagyjából kétszer annyi, mint a harmadik helyezettre. Így ő a szavazás egyértelmű nyertese. Győzelméről rögtön a szavazás lezárulta után értesítettem is.
Gondoltam nyertesként legyen szabad választása a Scolar Kiadó által felkínált fotós szakkönyvek közül, azonban mivel az eltelt idő alatt sem sikerült eldöntenie, hogy melyik könyvet is választja, így nyereménye végül meglepetés lesz, hogy mit kap.

TimelinePalyazat Egy régi adósság: Timeline játék eredményhirdetésSzakmai különdíj
Volt egy olyan tervem is, hogy “szakmai” díjat is hirdetek majd, azonban a pályaművek annyira eltérnek egymástól, és annyira másmilyenek, mint amilyet én készítettem volna, hogy saját ízlésem alapján inkább mégsem hirdetnék köztük kedvencet.

Sorsolás
Ilyen-olyan szempontok alapján kiválasztott győztesek helyett inkább a szavazásban résztvevők között rendeztem egy pár sorsolást. Nehéz volt kitalálni, hogy lehetne igazságosan sorsolni ilyen sok szavazó között. Eredetileg arra gondoltam, hogy találomra választok, de nem lett volna kellően tudományos módszer.
Úgyhogy kerestem egy véletlenszám generáló oldalt, és azzal sorsoltam véletlen számokat. Előbb a 26 pályamű között sorsoltam ki egyet, ami meglepő módon az első pályamű lett. Majd azon belül a szavazók száma alapján sorsoltam, és így lett a sorsolás nyertese Kis Lajos.

Gondoltam ez így túl sokakat kizár a nyerés lehetőségéből. Annál is inkább, mert ez a pályamű pont az egyik legkevesebb szavazatot (12) kapottak közül való. Így aztán sorsoltam még egy párat. Egészen pontosan még ötöt. Ennyi pályaműre szavaztak ugyanis 80-nál többen. Eredetileg száznál több szavazatonként akartam sorsolni, de egy kicsit leszállítva a határértéket pont annyi nyereményt tudok kisorsolni, ahány könyvből a Scolar kiadó nyereményként felajánlott fotós szakkönyv sorozata áll. Így mindenkinek jut egy kötet. A nyertesek pedig: Végh Gábor, Fakan Péter, Baffi Anikó, Nagy Pál és Újszászi Györgyi.

A nyertesekkel hamarosan felveszem a kapcsolatot, hogy nyereményük kézbesítését leegyeztethessem. Aki a sorsolás lebonyolítására kíváncsi, az a 11 perces videó felvételen megtekintheti (túl nagy izgalomra ne számíts).

Ha bele akarsz kötni a módszertanba, vagy a kivitelezés pontosságába, inkább ne tedd! Ha esetleg elszámoltam magam, tekintsd a vétlenszám generálás részének, vagy hibaszázaléknak, különben már eredetileg is megigértem (pont azért, hogy ne köthessen belém senki), önkényes lesz a díjazás. Szerencsére az első próbasorsolásaimmal ellentétben barátaim, ismerőseim nem kerültek a díjazottak közé, így részrehajlás vádja talán kevésbé érhet.

A résztvevőktől elnézést kérek, hogy így elhúzódott az eredményhirdetés, a nyerteseknek gratulálok, a Scolar Kiadónak pedig köszönöm a felbecsülhetetlen értékű támogatást! Remélem, hogy értékes szakkönyveik minden olvasónak kellemes időtöltést és hasznos szakmai olvasmányt jelentenek. Aki nyereményként nem jutott hozzájuk, az a kiadó honlapján megrendelheti őket. Érdemes!

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Keddig lehet szavazni a timeline pályázatra

2012. május 13. vasárnap
FBpalyazatSzavazz kep1 Keddig lehet szavazni a timeline pályázatra

Kattints a képre, és szavazz a kedvencedre!

Már csak pár napod van szavazni, hogy a legjobb pályázó nyerjen a blog timeline pályázatán, és hogy neked is esélyed legyen nyerni az értékes fotós könyvekből.

Kicsit elhúzódott a nyereményjáték, így ideje lezárni a közönségszavazást, hogy végre eredményt hirdethessek és kiderüljön, kik a nyertesek. Kedden éjfélkor összesítem a szavazatokat. A legtöbb szavazatot gyűjtő pályamű szerzője, és a szavazók közül a legszerencsésebbek egyaránt részesülnek a Scolar Kiadó szakkönyv nyereményeiből.

A szavazatok jelen álása komoly különbségeket mutat, de még nem lefutott a verseny, bátorítsátok az ismerősöket, hogy szavazzanak a kedvenc pályaműveikre, hiszen így ők is részt vesznek a nyereménysorsoláson, és értékes fotós könyveket nyerhetnek.

Neked melyik a kedvenc pályaműved? Szavazz és nyerj!

Kattints a neked tetszők pályaműre, és lájkold a Facebook galériában – de ne felejtsd el lájkolni a blog Facebook oldalát is, hogy részt vegyél a nyereményjátékben!

(tovább…)

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Ma még lehet nevezni a timeline játékra

2012. április 9. hétfő

Nyeremenyjatek FBtimeline cover Ma még lehet nevezni a timeline játékraMa éjfélig lehet pályázni a timeline nyereményjátékra, még nem késő beküldened a saját ötleted, hog tiéd legyenek az értékes könyv nyeremények.

Hamar eljött a húsvét hétfő, ma éjfélkor lejár a timeline nyereményjáték nevezése. Kicsit megszaporodtak a pályaművek, de még mindig nem fogytak el az ötletek, amivel pályázni lehet, és a nyeremények sem. Még bárkinek esélye van bekapcsolódni, és az eddigi pályaműveket beelőzve elnyerni a közönségdíjat, vagy a különdíjak valamelyikét.

Te miért nem neveztél még? Éjfélig módod van pótolni, ne késlekedj!

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Hétfőig lehet még nevezni, de már megy a közönségszavazás

2012. április 7. szombat
ScolarKiado konyvek timeline Hétfőig lehet még nevezni, de már megy a közönségszavazás

Kattints a képre a játékszabályokért!

Elindítottam a blog timeline pályázatának közönségszavazását, de húsvét hétfőn (április 9) éjfélig még lehet újabb alkotásokkal pályázni az értékes könyvnyereményekért.

(tovább…)

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Nyereményjáték hosszabbítás – húsvétig lehet nevezni

2012. március 31. szombat
facebook palyazat timeline Nyereményjáték hosszabbítás   húsvétig lehet nevezni

Kattints a pályázat részleteiért!

Április 9-ig lehet nevezni, várom a minél több és jobb pályaművet!

A nyereményjáték iránti érdeklődésre, és főleg saját elfoglaltságaimra való tekintettel a nyereményjáték nevezését meghosszabbítom. Húsvét hétfőn (2012. április 9.) indul a közönségszavazás. Addig nevezzetek minél többen, hogy minél többet nyerhessetek el a Scolar Kiadó értékes fotós könyvei közül.

(tovább…)

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!