Távolról sem ideális, de akár nyolc perc is elég lehet Time magazin legújabb címlapfotójának elkészítéséhez. Joachim Ladefoged mesél élményeiről Lionel Messi címlapfotózásáról.
Joachim Ladefoged mindössze nyolc percet kapott Lionel Messi fotózására, hogy elkészítse képét a Time King Leo címlapjához. A helyzet (sajnos) nem ismeretlen a Time fotósai számára. Gyakran előfordul, hogy az egyik legnagyobb presztízsű magazin címlapjára kerülő celeb híres ember elfoglaltságában csak rövid időt hagy a fotósnak. Mint Ladefoged mondta, összeszedte magát, és “az idő épp elég volt, hogy három különféle hátteret is használjon.”
Mivel maga is hatalmas Messi rajongó, így valami olyat tett, amit elmondása szerint húsz éves pályafutása alatt egyszer sem: autogramot kért a fotóalanytól. “Van két fiam, és egy Messi Barcelona mezünk, így egyszerűen lehetetlen volt, hogy aláírás nélkül menjek haza a srácokhoz.” – meséli a fotós a Time oldalán megjelent élménybeszámolójában. Érdemes megnézni Joachim Ladefoged honlapján a korábbi munkáit is.
Ahogy a HVG által is közölt MTI hír beszámol róla, a Guardian (valójában a brit napilap helyi kiadása) csütörtökön számolt be a 85 éves fotós haláláról. Sadovy 1956-ban 31 évesen fagylalt árusnak öltözve szökött át az országhatáron, és vetette magát a történelmi események fotózásába.
A Guardian helyi kiadása nem csak a fotográfus halálhíréről emlékezik meg, hanem életpályáját és munkásságát is feleveníti. Sadovy már gyermekként is arról álmodozott, hogy fotós lesz egyszer, és fiatalon elkezdett Németországból mindenféléket importálni, hogy továbbértékesítse. Így szerzett bevételéből vette első fényképezőgépét. 1939-ben Angliába menekült, hogy elkerülje a német haláltáborokat. A szigeten a brit hadsereg egy lengyel egységéhez csatlakozott, és az ő fotósuk lett. Velük tartott Olaszországba az Adria partjánál folytatott harcok során, ahol rájött, hogy az egyetlen módja, hogy jó képeket készíthessen, ha a gyalogság előtt marad.
Később ’49-ben Londonba költözött, ahol próbált fotósként megélni, de komoly anyagi nehézségei voltak. A fordulópont 1951 volt számára, mikor az utolsó tekercs filmeire készített hattyú képeiért az akkor tekintélyes összegnek számító 40 fontot ajánlott a Picture Post.
Az ’50-es években szabadúszóként fotózott. 1953-ban megnyerte a Vogue egy divatfotó pályázatát, noha előtte soha életében nem fotózott divatot. Sadovy képei megjelentek a Vogue, Time Life, Paris Match, a Picture Post és az Illustrated hasábjain, és számos díjat nyert képeivel. Elvett egy angol lányt, akivel később Párizsba költöztek és egy lakókocsiban laktak, majd a Life felkérésére utazott Budapestre, mert a lap hasznosnak tartotta cseh, lengyel és német nyelvtudását, és persze értékelte egy évvel korábbi fotóit a marokkói harcokról.
Fotó: John Sadovy/Life
A Time 1956 november 19-én bensőséges hangulatban számol be Sadovy képeinek amerikai fogadtatásáról: “A Life felejthetetlen képeket közölt múlt héten a magyarországi véres harcokról. Egy szinte ismeretlen, kedves szabadúszó fotós, John Sadovy képeit. Mikor a Live hat képét közzétette az Associated Press hálózatán, amerikai lapok százai közölték azokat. Sadovy zord képei félelemről, terrorról és a halált megvető bátorságról, amire neki is szüksége volt, hozzá, hogy elkészíthesse őket a legveszedelmesebb harcok közepette – egy zavarodott, bosszú szomjas felkelésben, ahol minden irányból röpködnek a golyók. Az alacsony, nem túl hősies 31 éves fotós két öreg Leica géppel gázolt a harcokba, és képei többségéhez egy 35 mm-es nagylátószögű objektívet használt.” A Life Sadovy írásával kísérve tette közzé a forradalom képeit, “Úgy hullottak az emberek, mint a legyek” címmel. Beszámolójából több helyen idézik, hogy “a Budapesten látott borzalmakhoz semmi sem volt fogható….a könnyek maguktól csordultak végig az arcomon, és állandóan törölgetnem kellett.”
A hatvanas-hetvenes években az angliai Kingston Hillben élt, ahol a hetvenes években megalapította Mill House Press névre hallgató nyomdai vállalkozását. A mesterséget autodidakta módon saját maga tanulta ki, akárcsak a fotózást, amit egyenesen vallásának tartott. 1983-ban volt első szélütése, ami után többé már nem fotózott. A halál hosszas betegség után 2010. december 21-én érte utól.
Régóta terjednek a pletykák az Apple új tábla / tablet rendszeréről, ami nem kizárt, hogy az iPod majd iPhone őrülethez hasonlóan forradalmasítani fogja a mobil informatikai eszközökről alkotott elképzeléseinket. A tablet rendszerek nem számítanak újnak a piacon, ahogy zene lejátszókat, PDA-kat és egyéb okos telefonokat is régóta gyártanak. Mégis az Apple az, aki technikai fejlesztései, illetve nem kis részben formatervezési, és marketing fogásai által képes ezeket elterjeszteni, és valódi őrületet kelteni a lényegében már régóta létező technológiák újra csomagolásával. Azt rebesgetik, hogy a kézi számítógépek (és telefonok) miniatürizálási versenye után az Apple NAGY dobásra készül, és valami magazin méretű gépet készít. És az Apple-t ismerve, amihez az utóbbi időben nyúlnak az befut. Az iPhone kényelmesen kezelhető és egyszerű készülékbe csomagolta az okostelefon funkciókat, és hatalmas siker lett. Ami nem csak abban mérhető, hogy mekkora üzleti / kereskedelmi siker, sokkal inkább abban, hogy a használóik körében hogy megugrott a közösségi és (mobil) Internet használat mértéke.
Nagyjából ez várható az új tábla rendszertől is a tendenciák szerint. Mire kijönnek vele, egy olyan eszköz lesz belőle, ami talán a könyv és magazin, illetve újság olvasási szokásainkat fogja megváltoztatni. Az ölünkbe költözhet vele az Internetezés. Nem leszünk az asztali számítógéphez kötve,, és még csak a laptopot sem kell az ölünkbe venni. Ugyanakkor nem is kell a kis telefon képernyőt bogarásznunk, hogy az előbb említett számítógépes kényelmetlenségeket megússzuk, ha a kanapén ülve (vagy éppen a vécén? kinek hogy) szeretnénk kedvenc netes újságunkat böngészni.
Miközben a nyomtatott lapok a kihalás veszélyével küszködnek, a kiadók azon törik a fejüket, hogy az online lap előfizetői modellben, vagy hirdetési alapon jövedelmezőbb, hogy a lapok fennmaradhassanak. Ezzel együtt pedig komoly kihívás, hogy vajon milyen formában tudják leginkább megszólítani az olvasót. A megannyi megjelenési forma között a New York Times is előrukkolt egy újabb ötlettel, a Times Skimmerrel. A Médiablog szerint ez a játékszer a képernyős olvasásra szoktatás része és az okostelefonok, illetve e-olvasók felé próbálja terelni az embereket. Nem kiárt, hogy igazuk van. Ahhoz, hogy felmérés legyen az olvasói szokásokról, hogy kinek milyen elrendezés tetszik jobban, ahhoz túl soknak tartom a nem praktikus, újságolvasáshoz szinte használhatatlan elrendezést a választékban. Bár ez az ilyen olvasásra szoktatásban is talán inkább elrettentő lehet, mint vonzó. Minden esetre újabb érdekes kezdeményezés, amit kíváncsian figyelhetünk majd, hogy hova vezet.
Egy másik érdekes kezdeményezés a cégcsoporttól, határozottan és felvállaltan a tablet rendszereket célozva. Több helyen is a Time Inc “Manhattan Projektjeként” emlegetik a Sport Illustrated számára készült Tablet Magazint. Az alábbi videó hivatott szemléltetni, hogy milyen lehet majd a közeljövő elektronikus újságja. A PhotoEditor szerint (akárcsak az uncsi lapozás hangok) minden ilyesmi, ami a nyomtatott magazinokat “majmolja” csak arról szól, hogy a papír kiadványhoz szokott olvasóknak pótszerként áthidaló megoldást jelentsen az elektronikus megoldások felé vezető úton. De azt ő is megjegyzi, hogy legalább a nagy méretű és minőségi fotókra ügyeltek.
A TechCrunch úgy fogalmaz, hogy “a koncepció lényege olyan szép és magával ragadó tartalmat előállítani, hogy az emberek boldogan fizessenek érte.” Azt hiszem, ezzel jól meg is célozva a Palackozott víz modell című írás lényegét. A kérdés, hogy erre mekkora lesz majd az igény az olvasók körében.
A Gizmodo vitriolos kritikája szerint akkorát ez nem nyújt többet egy weboldalnál, viszont sokkal rosszabb. Szerintük nem számít, mennyi látványos sallangot pakolnak a megoldásba, az csak a régi médium (magazin) új eszközbe (tablet) ültetése, semmi több. Jesus Diaz szerint a magazinok felett nem csak a papír és a nyomtatás miatt járt el az idő, hanem azért is, amit képviselnek, például mert változott a vizuális kultúra. Hogy ő ez alatt pontosan mit ért, arra kíváncsi lennék, de bízom benne, hogy nincs igaza, mert amit a szavaiból kiolvasok az az én fogalmaim szerint már nem vizuális kultúra.
Ami azt illeti, nekem meggyőzött a Sport Illustrated videója, és úgy gondolom, hogy emiatt a kivitel miatt sokkal inkább van értelme elolvasni az online tartalmat, mint például a Gizmodo formázatlan – bár nyilván nagyon tartalmas – szövegei miatt, amik mellé a vizuális kultúra változásáról papolva csak egy másik oldalakon már publikált képet sikerül beszúrniuk. Talán tényleg csak a látvány ragad magával, de könyörgöm, fotóriporterként mi nyűgözzön le? A táblázatok, vagy a formázatlan, balra zárt szöveg oszlopok?
Szerintem ez az ötlet igenis forradalmi lehet az online média világában, és remélem, hogy ebbe az irányba fognak lépni (távolodva a mai sablonokat szöveggel és képekkel feltöltő honlapokkal. Nekem éppen azért tetszik, mert végre visszatérni (vagy újjászületni?) látszik benne a (minőségi) fotók és a tördelés jelentősége. Hogy ezek nem csak figyelemfelkeltő – vagy mint egyes helyeken szokás csak töltelék – szerepet kapnak, hanem a magazinokhoz hasonlóan önálló értéket képviselnek. Hogy fontos az esztétikus tálalás. Valóban inkább emlékeztet szemnek kellemes magazinra, mint az online lapokra jellemző szövegbe szúrt illusztráló képre. Valami olyan, amit tényleg kézbe akar venni az ember, és tényleg indokoltnak tűnik ilyen nagy képernyőn lapozgassa. Nem utolsó sorban pedig, hogy fizessen érte.
Persze nem mindegy, hogy ezeknek a tableteknek milyen lesz az energiafogyasztása. Hogy használhatóságban, méretben és árban inkább az e-könyvolvasókhoz fognak hasonlítani, vagy a laptopok furcsa anatómiájú testvérei lesznek. Valószínű, hogy a technika fejlődésével majd jönnek és leváltják a kemény képernyőket a hajlékony, és papír újságot idéző kivitelek. Minden esetre azt megelőlegezhetjük, hogy 2010 valószínűleg a Tablet éve lesz. A jelek szerint nem csak az informatikai gyártók életében, hanem a tartalom szolgáltatók életében is. Az igazán nagy kérdés viszont az, hogy mire és hogyan használjuk.
Kiegészítés: Ami azt illeti, a két videó különbsége szerintem pont azt szemlélteti, mi a különbség a mai online média megközelítés és a látványos (és igényes) magazin megközelítés között. A két videó ugyanazt mutatja be, ugyanaz a tartalom, talán ugyanazon a tableten is látható a bemutató.
Az első – ami egyébként a magazin koncepció hivatalos prezentációja is, ahogyan elvárható – egy átgondolt, jól követhető, és esztétikus bemutató. Az utóbbi egy átlagos Internet videó, amit valaki felvett úgy-ahogy, nem törődve kompozícióval, szerkesztéssel, a lényeg, hogy legyen, mert úgyis megnézi valaki. Persze van akinek elég ennyi, de ha ez semmivel nem nyújt többet a másiknál, akkor én nem csak igénytelennek, de feleslegesnek is érzem. Aki érti mire gondolok ezzel, annak kár tovább ragozni, aki nem érti, annak meg úgyis mindegy…
Az Év emberét keresi a Times amerikai hetilap. Internetes honlapjukon az olvasók is választhatnak tizenegy jelölt közül, bár a közönségszavazás vállaltan nem feltétlenül fogja befolyásolni a végső eredményt. És ahogy az minden évben lenni szokott, az év utolsó címlapját ennek a kiválasztott férfinak, nőnek, párnak, csoportnak, eszmének, helynek vagy szerkezetnek szentelik, aki vagy ami “a legnagyobb hatást gyakorolták az év eseményeire….jó vagy rossz irányba”.
Az év embere hagyományt 1927-ben teremtette a lap, amikor az uborka szezonban elővették Charles Lindbergh történelmi repülését, és az év emberének nevezve alaposabban bemutatták őt, és tetteit, ezzel orvosolva a szerkesztőségi vitát kavaró tényt, hogy Lindbergh korábban kimaradt.
A kiválasztottak között azóta több amerikai és külföldi elnök is előfordult Franlkin D Roosevelttől George W. Bushig. Roosevelt volt az első aki egymás után kétszer került az év embereként a lap címoldalára az év embereként, sőt mindmáig egyedüliként harmadik ízben is kiválasztották. Az ifjabbik Bush elnök volt, aki elsőként nyert egy rokonát (az apja, idősebb George Busht) követően. A legfurcsább talán Adolf Hitler 1938-as kiválasztása volt, de talán ennél is furcsább, hogy a világháború környékén nem csak Winston Churchill, ha nem Joseph Stalin is két ízben lett az év embere.
2006-ban mi olvasók (You) lettünk azok, utalva a közösségi média térhódítására. A rá következő évben Vladimir Putin, majd Barack Obama lett az év embere, aki idén ismét jó esélyekkel pályázik erre a címre. Nem csak megnyerte az elnökválasztást, ő lett az első fekete amerikai elnök, ráadásuk az idén neki ítélték a béke Nobel-díjat is. Így könnyen lehet ő az első Richard Nixon után, akit egymás után két évben is az év emberének választottak.
Elvont fogalmak, mint az Amerikai nők, a Magyar szabadságharcos (1956-ban), az Amerikai tudósok, vagy a Számítógép már korábban is elnyerték a címet, így nem kizárt, hogy a közönségszavazást jelenleg vezető Iráni tüntetők kerüljenek ki győztesen. Jelenlegi ötszörös szavazati előnyük nem tűnik könnyen megdönthetőnek. De a több technikai robbanást is előidéző Apple követői még akár a jelenleg (Obama mögött) harmadik helyen álló Steve Jobs-t is kihozhatják a közönségszavazás győzteseként. A Times szerkesztőit azonban ez sem fogja befolyásolni abban, hogy önálló döntést hozzanak a kérdésben.
Régóta terjednek a pletykák az Apple új tábla / tablet rendszeréről, ami nem kizárt, hogy az iPod majd iPhone őrülethez hasonlóan forradalmasítani fogja a mobil informatikai eszközökről alkotott elképzeléseinket. A tablet rendszerek nem számítanak újnak a piacon, ahogy zene lejátszókat, PDA-kat és egyéb okos telefonokat is régóta gyártanak. Mégis az Apple az, aki technikai fejlesztései, illetve nem kis részben formatervezési, és marketing fogásai által képes ezeket elterjeszteni, és valódi őrületet kelteni a lényegében már régóta létező technológiák újra csomagolásával. 
