‘terror’ címkével ellátott bejegyzések

WTC 9/11: emlékezés 10 év távlatából

2011. szeptember 12. hétfő
WTC pedestrians photoStringerReuters WTC 9/11: emlékezés 10 év távlatából

Fotó: Stringer/Reuters

A hétvége, sőt sok helyen már az egész múlt hét a World Trade Center elleni támadással, annak utóhatásaival, és persze tizedik évfordulójával foglalkozott. A sok megemlékezés közepette nem lehet – pláne ezen a blogon – megfeledkezni róla, hogy a lapokban megjelenő tudósítások jelentős részét a fotósok készítették. Szerencsére az idei válogatásokban nem csak  képek jelentek meg, hanem egyre több esetben maguk a fotósok, és az ő élményeik is.

A Time és a Life válogatásai egészen az ikertornyok építéséig visszanyúlva remixeli a történelmi képeket. Az Origo egyik galériája pedig a ma Afganisztánban harcoló katonák személyes fotóalbumaiban kutatott, hogy megmutassa hogy néztek ki a terrortámadás idején, akik ma vívják a terror ellen meghirdetett háborút.
Az egyik legkülönlegesebb fotóválogatás mégis fotográfiailag talán a legegyszerűbb. A NOL Tárgyak a pokolból című galériájában egyszerű tárgyfotók szerepelnek, még csak nem is a katasztrófa helyszínén készültek, hanem egy stúdióban tíz évvel az események után. Mégis rengeteg mindent elmondanak ezek a tárgyfotók. Nem csoda, hiszen ezek nagyon beszédes tárgyak. Ezért kerül mindegyik a tornyok egykori helyén felállított 9/11 múzeumba.

A Los Angeles Times munkatársaihoz hasonlóan több fotós is visszaemlékezik a helyszínen készült képeire. A Reuters blogján Larry Downing veti fel a kérdést, hogy hol voltunk a támadás idején, amit a maga részéről meg is válaszol. A szintén Reuters fotós Shannon Stapleton Full Focus galériája pedig azt mutatja be, hogyan alakult New York arculata a támadások óta, akárcsak az LA Times akkor és most képpárokból összerakott galériája, amiknek a készítéséről a fotókat készítő Mark Lennihan mesél is a lap fotóblogján.

A Vanity Fair ritka képeket kutatott fel a katasztrófáról, és a katasztrófa hőseiről, de legalább ilyen fontos megemlíteni a Figyelő múlt heti számát, ami exkluzív 3D fotókat közölt a WTC elleni támadásról. Mint az Origofoto megállapította: “Szerencsére nem sajnálták a méretet a képektől az újságban, úgyhogy nagyon látványosak. Brian Loube honlapján is meg lehet nézni a képeket, bár a 250 pixeles méret inkább elvesz belőle, mint hozzáad.”

PortraitsOfResilience Time WTC 9/11: emlékezés 10 év távlatából

Különleges Time összeállítás

Az egyik nagyon érdekes, és rendkívül alapos összeállítást a Time készítette Portraits of Resilience címmel. Anyagukban negyvenen beszélnek a katasztrófához fűződő viszonyukról. Vannak köztük túlélők, áldozatok rokonai, különböző vallások képviselői, háború ellenes aktivisták, politikusok, mint pélédául George W. Bush akkori elnök, az ő akkori alelnöke, vagy éppen a CIA igazgatója, illetve katonák, rendőrök, tűzoltók, mint az elsők közt helyszínre érkező mentőalakulatok tagjai. A különleges válogatás oldalán a megszólalók portréi között válogathatunk, és rákattintva mindenkitől egy videón hallgathajtuk meg véleményét (természetesen angolul).
A válogatásba bekerült a Time többszörös Robert Capa díjas fotóriportere, James Nachtwey is, aki arról mesél, hogy mit jelentett neki a tornyok összeomlását fényképezni. Ekkor tájt kezdődött Nachtwey közös munkája a VII alkotó csoporttal, melynek a tornyok leomlása után alapító tagja volt, és amiről nemrég jelentek meg a hírek, hogy a korábbi Magnum fotós Nachtwey elhagyja a VII csoportot. Ez után, nemrég tette közzé a katasztrófáról készült, eddig sosem publikált fotóit. Ezek egyike azóta bekerült a Life legerőteljesebb 9/11 képek válogatásba is. Bár nem is értem, hogy lehet ez a kép sosem publikált, hiszen én már szinte számtalanszor láttam azt a Nachtwey munkásságáról készült dokumentumfilmekben, és a fotós TED beszédében is.

Az én személyes kedvencem az összes megjelent válogatás közül természetesen az, amit a Life készített Akik ott voltak: 9/11 fotósok címmel. Ebben a gyűjteményben (sajnos valószínű, hogy a teljesség igénye nélkül) fotósonként egy-egy kép szerepel azoktól a fotóriporterektől, akik New Yorkban fotóztak a 2001 szeptemberi katasztrófa idején. Az egy-egy kiválasztott kép mellett pedig a lapoknál és hírügynökségeknél általában szokásosnál jóval bővebb leírás szerepel az adott kép tartalmáről és annak készítéséről is.
Természetesen ebből a válogatásból sem maradt ki James Nachtwey fotója. Mégis sokkal fontosabbnak tartom, hogy természetesen Bill Biggart életének utolsó képe is helyet kapott, akárcsak barátjának/kollégájának Chip Eastnek a fotója a riporterből áldozattá vált fotós felszereléséről. Sőt a két kép alatt leírtak újabb adalékokkal is szolgáltak a Bill Biggarról tavaly megjelent írásom frissítéséhez.
És elhangzik egy fontos mondat, aminek legalább ezen a blogon meg kell jelennie: míg százezrek menekültek (érthetően és nagyon helyesen) a 9/11-es támadás helyszínéről, addig számtalan mentőalakulat és tudósító – köztük a galériában szereplő fotósok is – ment oda. És egyikük sem távozott úgy, hogy ne lett volna hatással rá, amit ott tapasztalt. Biggart barátai hiányolják őt, de megértik, és elfogadják, hogy miért volt ott. “Bill nem lehetett volna máshol” - mondja Chip East.

WTC szerkesztoseg photoSopronyiGyulaNepszabadsag WTC 9/11: emlékezés 10 év távlatából

Fotó: Sopronyi Gyula/Népszabadság

Mint arra az Origofotó felhívta a figyelmet, szintén fotósok mesélnek meglehetős alapossággal, négy részben (1, 2, 3, 4) a WTC elleni támadásról a Popular Photography oldalán, melynek egy zanzásított változata megjelent a lap nyomtatott, szeptember-októberi számában is.

Egy másik, szintén nagyon személyes válogatás egy magyar kolléga, Sopronyi Gyula személyes archívumából került elő pár napja. Igazán kár, hogy a lapban, vagy annak weboldalán nem jelent meg, és csak a Facebookon láthatták eddig csak a személyes ismerősök, kollégák, zömében akik a képeken is szerepelnek.
Ő tíz éve a Népszabadság szerkesztőségében örökítette meg kollégái megdöbbenését a new yorki hírek hallatán, és a lázas munkát, ami ezt követte, ahogy a váratlan hírt elkezdték feldolgozni, mint az ország, és a világ valamennyi más szerkesztőségében is, hogy az a lehető legtöbb információval, és a legjobb képekkel kerüljön be a másnapi újságba. Amellett, hogy bepillantást enged abba, hogyan fogadták a hírt kollégái, képein egy kicsit az is megjelenik, mennyien vesznek részt a háttérben, gyakran névtelenül abban, hogy ez az egész világot megrázó hír az olvasókig eljusson.

WTC 9/11: Egyetlen kép többet mond ezer szónál

2011. szeptember 12. hétfő
WTC twinTowers planeHit photoSeanAdairReuters WTC 9/11: Egyetlen kép többet mond ezer szónál

Fotó: Sean Adair/Reuters

Keresem a szavakat, hogy mit írjak a 2001. szeptember 11-ei WTC elleni támadás tizedik évfordulóján. Hosszas fejtörés után jutott eszembe ez a mondat, és a mögötte rejlő nagy igazság, amit pont 10 éve a katasztrófa másnapján az arról megjelent híradások kapcsán tanultam meg.

Nem tudom a választ a Reuters blogján Larry Downing által feltett kérdésre. Nem emlékszem hol voltam, és mit csináltam, mikor a katasztrófa tíz éve bekövetkezett New Yorkban.
Talán itthon voltam és a tévét néztem, de nem vagyok benne biztos. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy másnap egyik tanárom feltart egy magyar napilapot, aminek a címlapján talán pont ugyanez a kép látható, és elhangzik a vizuális kommunikáció egyik alap tétele:

“Egyetlen kép többet mond ezer szónál”.

Kisebb-nagyobb megszakításokkal egész hétvégén azon törtem a fejem, hogy mit írjak a blogra 9/11 tizedik évfordulója alkalmából. Pedig talán csak ennyit kellett volna kiírnom…

Az elmúlt tíz év alatt már annyi mindent, képet és történetet is publikáltak a katasztrófáról. Nehéz újat találni, persze mindenki megpróbálja, és így is van ez rendjén. Nekem is készül egy nagyobb, átfogóbb anyagom a témáról, mert nem lehet mellette tétlenül és szótlanul elmenni.

Rengeteg érdekes, borzalmas, és zseniális kép született, amik magukban és a velük megjelent szövegekkel is rengeteg történetet elmesélnek. De én úgy érzem, hogy az egyetlen fotós áldozat, Bill Biggart történeténél személyesebb talán kevés van.

A Nagy Testvér megtiltja a fotózást

2010. március 10. szerda
no photo A Nagy Testvér megtiltja a fotózást

NO PHOTO!

Tegnap az Origo Fotórovata tweetelte, hogy “Az angolok morognak – teljes joggal – amagyarhoz hasonló fotós törvényi szabályozás tervezete miatt: http://tinyurl.com/yfp5cho“. A téma nem ismeretlen előttem. Már tervezem egy ideje, hogy írok róla, sőt korábban már írtam a meglévő brit gyakorlatról, ahogy arról is, ahogy velem szemben ezt legutóbb alkalmazták. Biztos van, akinek ez a téma (is?) már unalmas, de sajnos ez is olyan, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni – ahogy szerencsére mások sem, így talán nem tűnik majd el a sűllyesztőben.

Aki még nem olvasta a korábbi bejegyzéseket a témában, az nézze meg az említett linkeket, érdemes, az általános összefoglalást most mellőzöm. Helyette néhány kivonat fordítása a Times cikkéből: “Tegye el azt a fényképezőgépet! Igen, maga, azonnal tegye el! Ez nyilvánso hely, itt nem fényképezhet. Mi jogosítja fel, hogy fényképeket készítsen? Az emberek lehet, hogy nem örülnek neki. Mondták magának, hogy készíthet fotókat? Mondták? Nem. Maga valami pedofil? Vagy terrorista? Adja ide a fényképezőgépet! Törölje ki azokat a képeket! Törölje a jogait, törölje a bizalmat, törölje az ártatlanság vélelmét. Jogait megrövidítették.” – kezdi a hangulatteremtést Richard Woods lead-je.
Ez után beszámol a fotós boltban dolgozó, kedvtelésből fotózó Peter Dunwell esetéről, akik januárban fotóban szerette volna megörökíteni kollégájával közös londoni útját. A King’s Cross állomáson fényképezte az érkezési peront, amikor két polgárőr (police community-support officer) lépet oda hozzájuk, és felszólították, hogy hagyja abba. A publicista itt kitér arra, hogy a King’s Cross állomás a terror fenyegetés egyik érzékeny pontja. Központi szerepe és nagy forgalma mellett azért is, mert 2005-ben a londoni terror támadások idején ide érkeztek, és itt váltak szét a terroristák, akik később a metró robbantáskor 52 ember halálát okozták. De mint írja Dunwellt és kollégáját nem nézték terroristának, nem is feltételezték róluk, hogy bármi rosszra készülnének. Mindössze azért utasították őket, mert az emberek talán nem szeretnének a képeken szerepelni. Senki sem tiltakozott, senki nem panaszkodott, a hatóság úgy döntött, hogy ők nem akarnak látszani a képen, így megtiltotta a fotózást.
A történet ironiája, hogy a cikkben szereplő becslés szerint mintegy 4,2 millió kamera figyeli a járókelők minden lépését az ilyen és hasonló nyilvános helyeken, mégis az kelt gyanút, ha egy hobbi fotós szeretne készíteni egy képet, ami talán sikeresen megörökíti a kor szellemét és hangulatát az utókornak. És mint a cikk igyekszik összefoglalni, “sokkal több forog itt kockán, mint pár fotó, amit nem engednek elkészíteni.” Ahogy a lényeget Simon Moran összefoglalta: “A fotográfia némely legszebb műfaja – riport, street photography  és városképek – válhatnak teljességgel lehetetlenné, ha a fotósoknak nem áll jogukban szabadon közlekedni és fényképezni, anélkül hogy megállítanák és akadályoznák őket ebben.”
Mint a cikk írja, az eredetileg terror elhárítást segítő törvény akár elfogadható is lenne. De például London jelentős részét és minden nagyobb angliai vasútállomást a meghatározott fontos helyek közé soroltak, és hogy még zavaróbb legyen, ezek nagy részéről nem is tudni, hogy fokozottan biztosított terület, mert az ugye felhívná a terroristák figyelmét rá. Korábban a rendőröknek legalább hivatkozni kellett valamire, hogy miért igazoltatják a fotósokat, de már erre sincs szükség. A törvény felhatalmazza a rendőrt, hogy átnézze a fényképezőgépen, vagy mobiltelefonon tárolt fotókat. Bár törlésre nem szólíthat fel, de joga van lefoglalni a gyanúsnak talált, vagy terror cselekményre alkalmas dolgokat. A történetet a cikk egyetlen mondatával lehetne legjobban összegezni: “Amikor 1984 találkozik a 22-es csapdájával”

Az írásban említett számos példa egyike a görög Pericles Antoniou azt a szörnyű hibát követte el, hogy fotót készített a metrón. Egy utazó nő megreklamálta, hogy nem akarja, hogy a lányát lefényképezzék. A fotós erre udvariasan megmutatta a képeit, hogy azokban semmi ártalmas nincsen, de a hölgy továbbra is tiltakozott, így engedve a kérésnek, törölte a képet. A család számára viszont még ez sem volt elegendő, így az apa kihívta a rendőrséget, akik habozás nélkül letartóztatták a fiatalembert “közizgatás, zaklatás és riogatás” vétsége miatt. Majd amint bíróság elé került az ügye, a vádakat ejtették, mivel a rendőrség semmilyen bizonyítékot sem tudott bemutatni.

A cikk további esetekről is beszámol, ahol bevásárló központokban, kultúrházakban, és iskolákban tiltották meg a helyi illetékesek (tanárok, menedzserek, biztonsági őrök) a fotózást, nem ritkán hivatali engedélyt kérve számon a szülőkön, akik saját gyermeküket akarták lefényképezni egy üres helységben, ahol senki más nem tartózkodott rajtuk kívül. A történetek arról is beszámolnak, hogy egyes városokban hozzájáruló nyilatkozatot íratnak alá a szülőkkel a nyilvános iskolai rendezvények előtt, hogy engedélyezzék a fotózást, és ha csak egyetlen szülő is megtagadja a hozzájárulást, akkor senki sem fényképezheti csemetéjét az ünnepi műsoron.

Konklúzióként pedig csak annyit tud a Times is felhozni, hogy a legfontosabb az éritnettekkel való kommunikáció, és együttműködés, de azért nem ártana olyan törvényikereteket teremteni, amik mindkét fél számára megnyugtatóan rendeznék a jogi viszonyokat.

Kiegészítés: A post nem tartalmazza külön a saját véleményem, annak fejtegetése nélkül is elég hosszúra nyúlt. Jobbára a hivatkozott eredeti cikk fordítása, kivonatolt összegzése. Véleményemet maga a témaválasztás hivatott tükrözni.

A tüntető fotósok sem terroristák

2010. január 30. szombat

“Fotós vagyok, NEM terrorista!”

PHNAT photo by Tesita 3912650012 a564ebd140 A tüntető fotósok sem terroristák

Tesita fotója a Flickr-ről

Bár Magyarországon komoly sajtó visszhangja nem volt, mint arról néhány híroldal is beszámolt (RTL KlubSG.hu, Fiatal Riporter blogBBC, PHNAT), múlt hétvégén Londonban profi és amatőr fotósok tartottak tüntetést a helyi hatóságok atrocitásai ellen tiltakozva. A demonstráció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet szabadságjogaik korlátozására, és hangsúlyozzák, hogy ők fotósok, NEM terroristák.

Különösen fotós körökben sokat emlegetett téma, amit már saját bőrömön is tapasztaltam, hogy a brit hatóságok előszeretettel zaklatják a közterületen fotózókat. Akinél fényképezőgépet látnak, az eleve gyanús, úgyhogy a terrorizmus elleni jogszabályokra hivatkozva igazoltatják, elbeszélgetnek vele, hogy miért is fényképez, ha úgy tartja kedvük, akkor a képeket is töröltetik.

A dolog hátterében a különféle terror támadások, és azok utóélete, illetve különösen az újabbak megakadályozásának szándéka áll. A brit hatóságok úgy gondolják, hogy a nyilvános helyekről (és egyéb potenciális célpontokról) készült képek segíthetik a terroristák támadásait, ezért legegyszerűbb megakadályozni – vagy kellő jogi háttér hiányában legalábbis fokozottan ellenőrizni – a fotók készítését.
A szabadságjogokat korlátozó intézkedés egyre többeket dühít, főleg mivel az intézkedő rendőrök gyakran túllépik hatáskörüket. A hatályos jogszabályok csak arra adnak felhatalmazást, hogy különösebb indoklás, vagy alapos gyanú nélkül is bárkit igazoltathassanak. Előállításra, letartóztatásra, eszközök elkobzására, és különösen az elkészült képek megsemmisítésére azonban nincsen joguk a rendőröknek. Mégis gyakran megtörténik.

Mivel sok fotós maga sincs tisztában a rá vonatkozó, és egy esetleges intézkedés során alkalmazható jogszabályokkal, a PHNAT szervezet készített egy kis kártyát a jogszabály kivonatával. Javasolják, hogy aki Angliában akar fotózni, inkább nyomtassa ki és tartsa magánál. Akár mutassa is meg az intézkedő rendőrnek. A PHNAT (PHotographer Not A Terrorist) szervezet igyekszik honlapján összegyűjteni a fotósokat ért atrocitásokat, illetve a hivatalos fellépés mellett tájékoztatni az érintetteket jogi lehetőségeikről. Illetve hangsúlyozni, hogy “a fotósok nem terroristák”, és addig kell tenni az ilyen elnyomás ellen, amíg a fotózás nem válik történelemmé ahelyett, hogy dokumentálná a történelmet.

Hivatalos website: PHNAT: I’m a Photographer NOT a terrorist!

Fotó forrása: Tesista képe a Flickr-ről

További képek: Flickr képgyűjtemény

A holnap markában

2009. július 23. csütörtök
a holnap markaban plakat 300x225 A holnap markában

A holnap markában

“Nincs jobb hír, mint a rossz hír.”

Nemrég leültem a TV elé vacsorázni, és épp a Holnap markában ment valamelyik csatornán, úgyhogy néztem egy darabig. Az utóbbi idők egyik legtartalmasabb, és mondanivalóban gazdagabb James Bond filmje volt. Ráadásul az ír származású Pierce Brosnan szerintem az egyik legjobb megformálója is a karakternek, bár mint megtudtam Angliában, a Bond karakter eredetileg skót származású, és még enyhén akcentussal is kéne beszélnie, így Sean Connery volt a leghitelesebb Bond.  És persze Brosnan eleganciája ellenére Bond ebben a filmben is egy tank. Minden esetre a blogom témájához kapcsolódik valamennyire a film, így említést teszek róla.

IFRAME Embed for Youtube

A Holnap markában arról szól, hogy van egy média mágnás – mondhatnánk fehér galléros – bűnöző, aki újságok, tévé társaságok, és szoftver cégek vezéreként igyekszik meghódítani a világot. Miközben attól sem riad vissza, hogy bűnszervezete élén maga váltsa ki a hírek alapjául szolgáló eseményeket, különösen ha háborúról van szó.

Ahogy a Népszabadság cikkében Almási Miklós fogalmaz: “népszerű akciófilm, mint valami médiatanszéki előadó, azt bogozza, hogy a tévéhírcsatornák mivel és hogyan manipulálják a jónépet”. De a filmben meglapuló apró részletek közt van említés a szoftver cégek üzleti modelljére is, hogy kiadják hibásan a programokat, aztán kénytelenek vagyunk később drága pénzért frissítéseket venni hozzá. Sőt még az a Közellenségben is jelenlévő szál is meglapul az akció jelenetek között, hogy mennyire rá vagyunk utalva a technikára, és milyen nagy mértékben ki is vagyunk neki szolgáltatva. Hagyatkozunk a tájékozódásban a GPS rendszerekre, az Internetre, a tévére, rádióra, újságokra, már szinte létezni sem tudunk ezek nélkül, és beláthatatlan következményei lehetnek, ha valaki ezeket rosszra használja, vagy ha csak meghibásodás miatt vezetnek minket félre.

A film címében szereplő Holnap a galád média mágnás újságára vonatkozik, és az eredeti cím (Tomorrow Never Dies – A Holnap sosem hal meg) nem is egészen azonos a magyarral, de úgy gondolom a magyar cím talán találóbb a fentiek fényében. Hiszen mindannyian a holnap, és a jövőbe mutató technológiák rabjai vagyunk.

A legdivatosabb Google paranoia jegyében kicsit akár félre is fordíthatjuk a címet: A honlap markában, és ez további izgalmas eszmefuttatások vethetők fel, hogy vajon a szolgáltatásai miatt közkedvelt kereső vállalat milyen világuralmi terveket szőhet, és hogy ettől a nagytestvértől vajon jobban kell-e félnünk, mint egyik vagy másik világuralomra törő konkurensétől.