‘szponzor’ címkével ellátott bejegyzések

Felháborító Internet árak a sajtóközpontban

2010. augusztus 19. csütörtök
UszoEB T Mobile sajto Internet kassza 1008062262dVA Felháborító Internet árak a sajtóközpontban

35 000 HUF vagy 120 EUR

Az idei Úszó EB egyik meglepő háttérinformációja az volt, hogy a sajtóközpontban dolgozó újságíróknak 35 ezer forintot (vagy 120 eurót, ahogy a stílusosan kézzel odabiggyesztett kiegészítés mutatja a “hirdetményen”) kell fizetniük, hogy a másfél hetes rendezvény alatt hozzáférjenek az egyik nagy nemzetközi telekommunikációs vállalat T-Mobile Internet szolgáltatásához. (Ugyanez tavaly a római VB-n teljesen ingyenes volt, és gondolom máshol sem idegen ez a gondolat.)
Ez az összeg ráadásul nem időarányos, és bár felvetődött, hogy lesznek napi díjak is, végül mégis mindenkinek teljes díjat kellett fizetnie. Így azok a lapok, akik tíz nap helyett mondjuk csak az utolsó négyről akartak tudósítani éppen úgy 120 eurót voltak kénytelenek fizetni, mint akik az első naptól az utolsóig használták. Ráadásul több lap előre lelevelezte az illetékesekkel, hogy mivel ők csak egy hétre jönnek, így 120 helyett csak 105EUR lesz a tarifa. Mire Budapestre értek a megállapodás egyoldalúan megváltozott.

Persze egy nagy hírügynökség, vagy egy napilap költségvetésében ez az összeg nem olyan nagy tétel, különösen ha nem csak egy-két anyaguk jelenik meg az EB-ről, hanem komolyabban foglalkoznak vele, nagyobb olvasói érdeklődést kiszolgálva. Ugyan mi az a párszáz euró nyugaton. Nem is az összeg zavarta őket, hanem a stílus. Ahogyan az is, hogy aki a balatoni sajtóközpontban váltotta ki Internet használatát az első napokban megrendezett nyíltvizi versenyekre (ugyanilyen áron), azok csak komoly viták során tudták elérni, hogy Budapesten elismerjék, hogy egyszer már fizettek a szolgáltatásért, és ne fizettessék ki velük újra a teljes összeget.

A magyar sajtó (egy részének) mázlija, hogy nekünk van a másfél hétre szóló 35 ezer forint töredékéért egész hónapra mobil Internetünk, amivel elküldhetjük anyagainkat. Nem olyan gyors, mint az optikai kábel, de legalább olcsó, és mindenhol kéznél van….esetemben pedig nem is a T-Mobilhoz folyik be az összeg.

Amit a helyzet különös furcsaságának tartok, hogy az EB kezdete után nem sokkal a T-Mobile sajtóosztálya közleményt küldött ki a sajtónak, hogy főszponzorként mennyi mindennel támogatják az Úszó EB megvalósítását. Elgondolkodtató. Tényleg azt várják, hogy ingyen reklámozza nagyvonalúságukat az a sajtó, amelyiket az általuk támogatott rendezvényen éppen megsarcolják a szolgáltatásaikért? Azért ez egy elég furcsa tudathasadásnak tűnik nekem.

Kiegészítés: Úszókat is hallottam panaszkodni rá, hogy nekik is fizetni kell az ingyenesnek hitt netezési lehetőségért, és páran még azzal is megpróbálkoztak, hogy az edzésre elhozzák laptopjukat, és a sajtó netjéhez hozzáférjenek abban a reményben, hogy megcsapolják a mi netünket, hátha nekünk ingyen van. Pofára estek…

A T-Mobile sajtóközleménye:

Az úszósport támogatásában hosszú évek biztos partnernek számító  T-Mobile ismét nemzeti főszponzorként áll az augusztus 4. és 15. között Budapesten, illetve Balatonfüreden zajló XXX. Úszó, Műugró, Szinkronúszó és Nyíltvízi Európa-bajnokság mögött, a T-Home pedig teljes körű távközlési szolgáltatást nyújt az esemény sikeres megvalósításához.

A T-Home az akkreditált résztvevők részére nagy sebességű vezetékes internet (LAN) és mobilnet (WLAN) hozzáférést biztosít, illetve gondoskodik a zártláncú televíziós összeköttetésről.

A Margitszigetre az internetkapcsolat 2 Gigabit/sec optikai sávszélességen érkezik, amelyhez összesen 40 km kábel lefektetésére volt szükség. Az informatikai fejlesztés eredményeképpen több mint végponton akár 100 MB/sec gyorsasággal lehet internetezni. A helyszínen 24 órás magyar-angol nyelvű, míg minden nap reggel 8 órától 22 óráig telefonos ügyfélszolgálati és értékesítési hotline segít az ide érkező sportolóknak, sportvezetőknek és szurkolóknak az eligazodásban.

A T-Mobile 3G hálózatfejlesztéssel és kapacitásbővítéssel járul hozzá a várhatóan jelentősen megnövekvő kommunikációs igények kiszolgálásához. A kerékpárral érkező szurkolókat a budapesti helyszínen ingyenes T-Mobile Bringaszerviz várja, és az Árpád-hídi lehajtónál kerékpárkölcsönzésre is lehetőség nyílik.

A mobilszolgáltató a sportkedvelő online közösségeket is mozgósította: kvízjátékban az eseményre páros bérletetet lehetett nyerni, a szurkolók között videoversenyt hirdettek, illetve a legszerencsésebbek nyereménye egy olyan póló lesz, amelyekre a Cseh Lászlót buzdító legfrappánsabb Facebook-hozzászólásokat nyomtatták a világ- és Európa-bajnok úszó aláírásával együtt.

A T-Home és a T-Mobile leghűségesebb ügyfeleire is gondolt. Arany és platinakártyás előfizetőik között 100 db belépőjegyet sorsoltak ki, a szerencsések a Kapcsolat Program keretében VIP-vendégként élvezhetik a rangos sporteseményt.

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Felháborító Internet árak a sajtóközpontban
  • Share/Bookmark

Gigapanorámát Pécsről is!

2010. március 8. hétfő

PecsEuropKulturalisFovarosa Gigapanorámát Pécsről is!Úgy egy hónapja olvastam az Urbanistablogban a korábban Belváros blogon megjelent felvetést, hogy ha már Pécs lett Európa Kulturális Fővárosa (EKF), igazán lehetne róla készíteni egy világrekorder felbontású panorámafotót. Természetesen különféle panoráma fotók léteznek Pécsről is, mint például a VirtuálPécs kezdeményezés, vagy számos panoráma alkotás. Olyan azonban még nem késült a városról, ami jelentős mértékben átlépné a gigapixeles felbontási tartományt.
Mivel a világ legnagyobb felbontású panoráma képe címet jelenleg a Drezdáról készült 26 gigapixeles panoráma fotó birtokolja, mindenképpen ennél nagyobbat kellene készíteni ahhoz, hogy a magyar fotó bekerülhessen a Guinnes rekordok könyvébe, és hogy hírét vihesse a hazánknak és az EKF-nek. Többek szerint ez még országimázs és település marketing szempontból is jó húzás lehetne.

Nem rég pedig a Spottr és a Pécsi Ripoort révén értesültem, hogy a Mandiner csapata már gőz erővel dolgozik a projekt megvalósításán. A jelenlegi világrekordnak mindössze egy gigapixellel (egymillió pixel) lőttek fölé, a 27 gigapixelt megcélozva. A feladat oroszlán részét – most még – a szükséges technika összeszedése jelenti. A fotó technika és a számítógép(ek) összegyűjtése talán nem jelent annyira nagy kihívást, mivel ezek sokak birtokában megtalálhatók.
rodeon vr station st Gigapanorámát Pécsről is!A gigapanoráma elkészítéséhez szükséges számítógép vezérlésű Rodeon VR Station ST automata mozgató szerkezet viszont már keményebb dió. Egy igen ritka és nagyon drága szerkezetről van szó, ami nélkül szinte lehetetlen lenne a feladat megoldása. Ez az a motorikus vezérlésű állványfej, amivel a fényképezőgépet és a nagy gyújtótávolságú objektívet kellő precizitással tudják mozgatni, hogy az elkészült kép részleteket később – igen komoly számítógép teljesítményt felhasználva – egyetlen hatalmas felbontású képpé fűzhessék össze. A 27 gigapixel honlapon várják a szponzorok felállítását, hogy a projekt megvalósulhasson.

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Gigapanorámát Pécsről is!
  • Share/Bookmark

Sikeres reklámfilmmel sikertelen kampány?

2009. november 24. kedd

Unicum reklam csak pozitivan Sikeres reklámfilmmel sikertelen kampány?Román Balázs a Kreatív Online kritikájában fejtette nemrég ki, hogy Elsorvad az Unicum a gyönyörű reklámspottal. Ugyanis a közelmúltban az Unicum előállt egy valóban nagyon látványos, és tetszetős tévéreklámmal. A kritikus azonban hiányolja az egyébként remekül kivitelezett alkotásból azt, amitől reklámként az Unicum számára eredményes lehetne: hogy kötődjön a termékhez, és a célcsoport elérésével fogyasztásra ösztönözze a vásárlókat.
Persze az sem kizárt, hogy az Unicum  az általuk kiválasztott sportok támogatását akarta ezzel a filmmel hirdetni inkább, mint magát a terméket. És bárhogy legyen is, nézőként mindenképpen felüdülés egy ilyen reklámfilmet nézni a már önmaguk sablonosságát is unó vízlágyító és mosópor reklámok között.

Kiegészítés: Akit az is érdekel, hogyan készült ez a nem mindennapi reklámfilm, a cég honlapján megtekintheti az Unicum werkfilmjét, ami majdnem olyan érdekes és szórakoztató, mint maga a reklámfilm. Kár, hogy ez máshol nem elérhető, de így legalább mindenképp van miért felkeresni a cég honlapját (persze csak 18 éven felülieknek, hiszen szeszesital reklámjáról van szó).

Az Unicum reklámfilmje:

Ellenpéldaként említi például a nagy múltú ír sörgyár a Guinness reklámját, ami (sőt az érdeklődők számára a készítéséről készült werkfilm is) alább megtekinthető. Ti mit gondoltok a reklámfilmekről?
Guinness reklámfilm:

Guinnes werkfilm:

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Sikeres reklámfilmmel sikertelen kampány?
  • Share/Bookmark