szakma

Hír

Koronavírus teszt kell a foci fotózáshoz

A héten újraindul a koronavírus járvány utan a magyar futball is. A mérkőzéseket zárt kapuk mögött, nézők nélkül rendezik meg. Kevesebb fotóst engednek majd be és ők vagy a lelátón kijelölt helyről fotózhatnak, vagy nekik is friss koronavírus tesztet kell felmutatniuk, hogy a pálya széléről dolgozhassanak.

fotó

Streetfotó botrány: szabad-e más arcába fotózni?

Akkora felháborodás lett az egyik streetfotós rámenős fotózási módszeréből, miután reklámokban is megjelent, hogy a Fuji kénytelen volt kihátrálni a korábban általuk támogatott fotós mögül. Az ügy komoly szakmai, jogi és etikai vitát robbantott ki világszerte: lehet-e ilyen tolakodóan mások arcába tolni a fényképezőgépet büntetlenül?

Szakma

A TEK nyilatkozattal védi a jóízlés határait

Érdekes vitába keveredtem egy-két kollégával a Hableány hajó kiemelése és annak fotózása kapcsán. Volt, aki azt nehezményezte, hogy a TEK tiltása miatt nem jelenhettek meg a mentésről amúgy nagyon jó képek, mert a karhatalom azokat letiltotta. Én azért furcsállottam eleinte ezt a TEK kikötéseit, mert nem gondoltam, hogy ezt külön mondani kellene. Ez a vita ráébresztett, hogy bizony van, akinek mondani kell, hogy van amit nem illik publikálni.

Érdekesség

Tovább romlanak a fotósok karrier kilátásai

Fontos és érdekes tanulmány jelent meg az amerikai munkaerő piacról. A Career Cast álláskerső oldal közétette a szakmák aktuális rangsorát. Legrosszabb 25-be került a fotós, az újságíró és a tévébemondó szakma is, a lemezlovas (dj), dokkmunkás, kamionsofőr, buszvezető, bolti eladó, favágó és taxisofőr mellett. Az élvonalban genetikai tanácsadó, matematikus, egyetemi tanár, foglalkoztatás terapeuta és statisztikus. Hátrébb csúsztak a rangsorban, de még mindig előkelő helyen vannak a korábbi éllovasok is.

Szórakozás

Videó: Így képzik a legjobb operatőröket

Az operatőri és fotós munka sok mindenben hasonlít a katonai bevetésre. Tapasztalatot, szakértelmet, odafigyelést igényel, sokszor embert próbáló és gyakran komoly fizikai igénybevételt is jelent. Adja magát a képzettársítás, hogy a fotós/operatőri munkára való felkészülés is hasonlít a katonai kiképzésre. Ezt a párhuzamot ragadja meg ez az humoros videó.

jog

Mindig olvassátok el a szerződéseket aláírás előtt!

Triviális javaslat, mégis olyan, amit nem lehet eleget mondani az embereknek, hogy ne kövessenek el kapitális hibákat.
Fotósként talán másoknál gyakrabban, de különféle élethelyzetben mindenkivel rendszeresen előfordul, hogy különféle nyilatkozatokat, hozzájárulásokat, igazolásokat, megállapodásokat és szerződéseket kell aláírnunk. Mindig olvassátok el, hogy mit is írtok alá és gondoljátok végig, hogy mire fogják használni az aláírásotokat, milyen következményei lehetnek.