Az én blogomon is gyakori téma, hogy a profi fotósok panaszkodnak a fotós társadalom átalakulásai és az ehhez kapcsolódó különösképp ingyen jelenségek, miatt. Íme, a helyzetről egy humoros, mégis tartalmas infografika, ami talán nem csak a magunkba mélyedést segíti, hanem akad olyan, akinek hasznára is válik.
Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess Facebook, Google+ és Twitter segítségével!
Újabb feldolgozásban terjed fotós körökben egy felhívás arról, hogy miért nem dolgoznak ingyen a fotósok.
Egy kedves olvasóm küldte, és ha már annyit foglalkozom a blogon ezzel a témával (is), akkor gyorsan lefordítottam, hogy magyarul is terjedhessen. Ahogy egy kedves kolléga fogalmazott, ezek voltak a szakma törvényszerűségei húsz éve és ezek azóta sem változtak – még ha sokan el is felejtkeznek róla. Ez is csak egy újabb megfogalmazása a fotósok közt szinte unásig ismételt alap nézeteknek, amiről már született médiahack szerű poszt is, meg udvarias nyílt levél is, de olyasmi ez, amit nem lehet eleget ismételni.
Ugyanakkor azt sem árt hozzáfűzni, hogy ezeket a dolgokat nem elég csak egymásnak és az ügyfeleknek ismételgetni. Fontos, hogy a megrendelők megértsék, hogy miért kerül annyiba a fotós munka, amennyibe. De önmagukban ezek a költségek nem fogják meghatni őket, ha nem párosulnak azzal, hogy mi magunk igényes munkát adunk ki a kezünkből, amiért a munkánkat is megbecsüli a megrendelő, nem csak a tárgyi és anyagi befektetéseinket látja benne, másrészt nekünk magunknak kell megbecsülni és értékén kezelni a munkánkat.
Ha pedig kifutottál az érvekből, még mindig tehetsz egy barátságos ajánlatot, amiről korábban írtam: Ajánlok egy olcsóbb fotóst – ő bármit örömmel vállal igazán olcsón….és mégsem haragszol meg rá, hogy alád ígér.
A képen szereplő szöveg:
Fotóst akarsz felkérni vagy használnád a képeit?
Amit gondolsz, hogy fizetsz érte:
- valaki, aki képeket készít egy ideig
Amiért ténylegesen fizetsz:
- valaki, aki képeket készít egy ideig
- fényképezőgép és felszerelés
- vaku és stúdió felszerelés
- memóriakártyák és/vagy film
- képzéssel és gyakorlással töltött idő és pénz
- utazás a fotózás helyszínére
- a képek feldolgozására fordított idő és költség
- hirdetési és weboldal költségek
- a fotózás szervezésére fordított telefon és egyéb kiadások
- befizetett adók és könyvelési költségek
- biztosítás
Nem utolsó sorban…
- a munkadíjnak fedeznie kell az élelmezést, lakást, számlákat és minden más megélhetési kiadást
Még mindig azt gondolod, hogy a “névfeltüntetés” és a tapasztalat elegendő fizetség?
Nem várnád el egy vízvezeték-szerelőtől, asztalostól, fodrásztól, orvostól, fogásztól, optikustól, villanyszerelőtől, szakácstól, szerelőtől, szabótól vagy bolt tulajdonostól sem, hogy ingyen dolgozzon, ugye?
Oszd ezt meg, hogy mindenkihez eljusson!
Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess Facebook, Google+ és Twitter segítségével!
Fotó: Ashley Vincent
Alig, hogy tegnap kihirdették a National Geographic fotópályázat eredményeit, máris etikai problémák merültek fel az egyik győztes képpel szemben. Vajon hol a természetfotó határa vetődik fel a jogos kérdés.
Ashley Vincent tetszetős fürdő tigris képét majdnem én is kitettem , mert nagyon tetszett, de gondoltam a pályázattal úgyis sokfelé fognak majd foglalkozni, így is lett (Pixinfo, Index, HVG, stb). A kép körül kialakult helyzetre viszont nem is gondoltam, pedig ha nem csak felületesen nézem a képet, bizony számomra is nyilvánvaló és jogosnak tűnik a kérdés, hogy ez vajon tényleg természetfotó-e?
Mint azt a PetaPixel is megfogalmazza, több kritikus is azért támadja a képet, mert – mint a pályázat győzteseit ismertető hivatalos oldalon szereplő képaláírásból is világos – készítője Ashley Vincent egy állatkertben készítette a képet, nem a vadonban. A természetfotózásban pedig általános nézet, hogy az állatok idomítása, fogságban történő fotózása nem minősül természetfotónak.
A Magyar Természetfotósok Szövetségének (NaturArt) etikai kódexe – nem csak pályázatuk kiírása – azt írja:
“A szövetség tagjai arra törekednek, hogy a természet, a növény- és állatvilágot a maga valóságában mutassák be, elkerülve annak manipulálását, meghamisítását.”
A szervezet Év Természetfotósa pályázatának kiírásában pedig a legtöbb kategóriánál külön is szerepel, hogy “természetes környezetükben vadon élő állatokról készült felvételek nevezhetők”, illetve a pályázat etikai rendelkezései között azt íjra:
“Követelmény, hogy az egyes állat- és növényfajokról készült felvételek vadon élő példányokat ábrázoljanak természetes környezetükben, azaz a beküldött felvételek természetes körülmények között (!) készüljenek, hiteles mondanivalót tükrözzenek, és etikai szempontból ne legyenek kifogásolhatóak!”
A National Geographic pályázati kiírása ennél jóval engedékenyebb, náluk nem szerepel a kiírásban, hogy csak természetes környezetében szereplő élőlényt ábrázolhat a kép. Sőt a pályázattal kapcsolatos kérdések és válaszok között az alábbi olvasható:
Olvasói kérdés: A Természet kategóriában engedélyezett állatkerti állatokról készült fotóval nevezni?
NatGeo válasz: Igen, állatkerti állatok képei nevezhetőek. Kérjük tüntesd fel a képaláírásodban és/vagy a fotó készítésének helyénél!
Érdemes egyébként megnézni a képet a fotós saját 500px galériájában, ahol egy a pályázati képaláírásnál lényegesen hosszabb leírást is mellékel a képhez. De mindkét leírásból kiderül, hogy a fotó egy thaiföldi nyitott állatkertben készült, ahol az állatok ugyan nem a vadonban élnek, de a park a maga nyolc négyzetkilométernyi területével mintegy nyolcvanszor nagyobb a Budapesti Állatkertnél. Ahogy a PetaPixel egyik kommentelője fogalmaz: “ez nem egészen az a fajta állatkert, ahol rád szólnak, hogy ne dörömbölj az üvegen”.
Sokan a tények ismeretében is vitatják, hogy ezt a képet kellett volna a legjobb természetfotók közé kiválasztani, mert ez az állatkerti helyszín miatt köszönő viszonyban sincs a valós természetfotóval. Brendan van Son azt írja blogján, hogy szerinte nem feltétlenül baj, ha egy kép állatkertben készül, amikor a fotó kifejezi az állat fogságát és ez által közvetít valamit az állatok fogva tartásáról. Egyéb esetben – mint itt is – elítéli, és hibának tartja, hogy egy ilyen képet díjaztak.
Botrányos ugró farkas
Nemrég hasonló vita vette körül a National Geographic Channel száguldó gepárd videóját is, illetve két éve volt hasonló probléma egy másik természetfotó pályázaton győztes képpel. Akkor a Jose Luis Rodrigueznek ítélt díjat visszavonták, mivel kiderült, hogy a képen idomított farkas látható, nem vadon élő, a képen látható jelenet pedig megrendezett. Ez azonban nem derült ki a fotó képaláírásából, és ezt a képet Vadállatok (Wildlife) kategóriában nevezték annak idején.
Szerinted mennyire probléma, hogy a tigrist ábrázoló kép állatkertben készült? Ettől még megérdemli vajon a díjat?
Kiegészítés: alig néhány nappal ez után a pályázat további hírekkel szolgált. Olvasd el a pályázatról csalásért kizárt kép törétnetét!
Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess Facebook, Google+ és Twitter segítségével!
A web és a magyar sajtó komoly hiányossága, hogy nem nagyon működik a másoktól átvett cikkek és különösen a fotók korrekt forrásmegjelölése. Végre nem csak én piszkálok ezért mindenkit, most egy szakmai szervezet is szót emelt az ügyben. Már ideje volt, remélem, hogy hatása is lesz!
Pár napja épp azt tettem szóvá, hogy nemes dolog arra egy hatásos fotóval felhívni a figyelmet, hogy a háborúfotósok munkája elismerést érdemel, de ha még ehhez a képhez sem írják oda, hogy ki készítette, akkor aligha lehet komolyan venni magát az üzenetet sem.
Persze említhetném hasonló példaként mikor valamelyik lapnak egy pár hírügynökségi fotó mellé pont annyi szöveget sikerült írni, amennyit a képekkel a hírügynökség kiadott. A képeket (és a szöveget is – tehát az egész cikket) készítő fotós nevének feltüntetésére már nem veszik a fáradtságot.
Ennek súlyosabb esete, mikor egyesek nemhogy a fotós nevét nem tüntetik fel, de még a képen található vízjelet is levágják, hogy ne legyen azonosítható.
Én se írom le az elkövetők nevét, mert ők se érdemelnek ennyi reklámot se, meg a szégyenfalakat továbbra sem kedvelem. De azt nem árt tudni, hogy ezek túl azon, hogy ütköznek a szerzői jogokkal, sőt a legtöbb esetben büntetőjogi következményei is lehetnek, szerintem komolyabb gond, hogy igen udvariatlan és szakmaiatlan dolog is, amit magára adó médium már csak azért sem követ el, mert hogy veszi az ki magát. Különösen mivel ő maga is védi és elvárja másoktól saját szerzői jogainak tiszteletét, így ezt magának is illik gyakorolnia – túl azon, hogy ez kötelező is.
A Főszerkesztők Fóruma szót emel
Végre egy szakmai szervezet, akik foglalkoznak a problémával. Sőt ajánlást fogalmaznak meg a szakma számára. Remélhetőleg jelent valamit, hogy ők együtt, összebeszélve, remélem, hogy egyetértésben teszik. Remélem, hogy legalább ők, és azok a lapok, amikhez közük van, eszerint járnak majd el. Meg persze mindenki mástól is ezt várom és remélem:
A Főszerkesztők Fórumának ajánlása a hírinformáció idézésére és átvételére vonatkozóan (2012/I.)
A sajtóban természetes, hogy egyes szereplők hivatkoznak egymás információira. Az idézések, hivatkozások tekintetében egyszerre kell érvényesülnie annak a szempontnak, hogy a köz számára fontos és hasznos információk minél gyorsabban terjedjenek, hogy a piac egyes szereplői által megszerzett és nyilvánosságra hozott információk minél nagyobb közönséget érjenek el és annak, hogy az eredeti információ megszerzésébe fektetett munkért az azt megszerző szerkesztőség kapja meg a szükséges tiszteletet és presztízst.
Az exkluzív információ – és az abból előállított tartalom, legyen az szöveges, hangzó, képes, vagy mozgóképes tartalom – szellemi tulajdon. Ennek idézésénél különös gonddal kell eljárni, hogy a tartalom előállítójának szakmai és üzleti érdekei ne sérüljenek, hiszen anyagi és emberi erőforrásokat vett igénybe a tartalom előállításához, ugyanakkor az információ szabad áramlása előtt ne legyen akadály, tehát a tartalom- előállítással foglalkozó közösségek egymás anyagaira építve biztosítsák az állampolgárok információ-eléréshez való jogát.
Jelen ajánlás minden médiumtípusra (nyomtatott, online, elektronikus) vonatkozik, kivéve azokat az eseteket, ahol a szöveg specifikusan hivatkozik egy-egy platformra. Ugyanakkor nem vonatkozik az átvétel olyan formáira, amely üzleti megállapodás keretében vagy egyedi megállapodás révén jönnek létre.
1. Az eredeti információ forrásának megnevezése
A nem üzleti megállapodás keretében vagy engedéllyel átvett információ esetében mindig figyelemmel kell lenni arra, hogy az átvevő szerkesztőség hivatkozzon az információt eredetileg feltáró szerkesztőségre. Ez alól nem jelenthet felmentést, ha az eredeti információ közlője az átvevő versenytársa és nem úszható meg a forrás megjelölése egy kategória („egy hírportál”, „egy kereskedelmi televízió”, „egy bulvárlap”) megjelölésével. Nem szabad azt a látszatot sem keltetni, hogy az idéző médium állította elő a tartalom meghatározó részét, és csak egy rövid, hivatkozott rész az idézett médium munkája, amennyiben ez nem fedi valóságot. Online felületeken továbbá elvárható, hogy az idézet vagy az átvétel alapján készülő anyagban az ésszerűség diktálta lehető legkorábban linkkel is kell jelölni az eredeti forrást vagy az eredeti közlés helyét. Televíziós műsorokban az eredeti tartalom forrását szóban és inzertben is meg kell jelölni.2. Az átvétel, idézés formája, terjedelme hírinformációk esetében
Az átvétel jellemzően függő beszédben készült, az eredeti műnél rövidebb ismertetés. Az átvétel formája sosem lehet szövegszerűen megegyező, legfeljebb egyes mondatok, vagy szövegszerűen fontos mondatok vagy szövegrészletek lehetnek pontos idézetek. Az átvétel formáját, terjedelmét befolyásolja, hogy az átvevő szerkesztőség képes-e saját információval kiegészíteni az eredeti közlést vagy a cikk maga pusztán az eredeti közlésre alapul. Amikor az átvevő saját információi kiegészítéseként vesz át más szerkesztőségek által feltárt információkat, nincsenek terjedelmi korlátai az átvételnek, de az átvétel formája minden esetben ismertetés, összefoglalás a forrás megjelölésével és sosem puszta szószerinti átvétel. Ha az idéző médium nem tesz hozzá saját új információt az eredeti közléséhez, az átvétel terjedelme ne érje el az eredeti közlés terjedelmének egyharmadát. Ebben a tekintetben etikai vétség, ha pusztán az eredeti tartalom információinak felhasználásával az eredetivel összehasonlítható terjedelmű új tartalom készül, még ha az átvétel technikailag nem is teljesen egyezik meg az eredeti közléssel, hanem az formailag módosított, átdolgozott.3. Az átvétel, idézés formája szerzői műfajok esetében
A hírműfajon kívüli olyan sajtóműfajokban, mint a véleménycikkek vagy interjúk, az átvétel és idézés etikai környezete problematikusabb. Ha ilyen műfajú anyagok hírinformáció is tartalmaznak (például egy interjúalany az interjú keretében tesz fontos bejelentést), akkor a hírinformációkra vonatkozó szabályok szerint kell eljárni. A nem hírjellegű információkra, szövegrészekre tekintettel a hírinformációkra vonatkozó átvételnél szigorúbbak a korlátozások: nem csak az eredeti közlés helyét, hanem természetes személy szerzőjét is meg kell jelölni és az idézet szignifikánsan kisebb részére vonatkozhat az eredeti közlésnek, mint a hírinformációk esetében. Hosszabb terjedelmű átvétel vagy idézet az eredeti közlő és a szerző egyedi engedélyéhez kötött.4. Az átvétel formái sajtószemle-jellegű szolgáltatások esetében
Olyan, a közönségnek szóló, sajtószemle-szerű szolgáltatások esetében, amelyek rutinszerűen gyűjtenek össze a sajtóból, annak egy szeletéből vagy egy adott területre vonatkozó írásokból átvett anyagokat, az átvétel legfeljebb az eredeti terjedelem egyötödére rúgó ízelítő lehet, a lényeg rövid összefoglalója, felkínálva a linket az eredeti közlés helyéhez és megjelölve a forrást.Főszerkesztők Fóruma – 2012. November
Kiegészítés: Az illusztráló képen látható felhívásom jogosan veti fel a kérdést, utánérzése van. József Attila írta, Ne légy szeles című versében: “Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, ugy érdemes.” Tulajdonképpen az írásom tartalma, és a korrekt forrásmegjelölés is kapcsolódik ehhez a szállóigévé vált idézethez, de én kicsit mást akartam vele kifejezni.
Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess Facebook, Google+ és Twitter segítségével!
Magam is elég kritikus vagyok, sok mindent kifogásolok, de ok nélkül sosem fikázok, és az üres negatív listázást ellenzem, és ha versenytársaival műveli valaki, azt egyenesen undorítónak tartom.
Többen javasolták már, hogy állítsak fel negatív rangsorokat, állítsak pellengérre kóklernek tartott fotósokat, csináljak, vagy működjek közre különféle “szakmai szégyenfalak”, aranymálna és aranycitrom jellegű díjak létrehozásában a fotózás területén.
Nem teszem, mert nem értek vele egyet. Sem azzal, hogy egy indoklás nélküli lehúzó “díj”, vagy szégyenfal bármit is ér, magával a módszerrel meg még kevésbé. Különösen úgy, hogy szakmabeliként minősítsek másokat, akiknek a minősítésére amúgy nem biztos, hogy bármi alapom volna. Tetszhet vagy nem tetszhet a másik munkája, lehet vitatni konkrét problémákat, vagy általánosabb jelenségeket, lehet véres tollú kritikákat írni, vagy akár jobbító szándékú észrevételekkel élni közvetlenül és nyilvánosan is, de az ilyen érdemi kritika nélküli negatív díjazás szerintem semmi másról nem szól, csak a másik leszólásáról.
A nagy világból érkező arany málna és arany citrom díjakon is rendszeresen felidegesítem magam. Nem csak azért, mert néha olyan filmet támadnak vele, amiben esetleg nekem tetszett valami. Magát az egész kezdeményezést, sőt megközelítést tartom betegnek.
Arról nem is beszélve, hogy már a pozitív díjaknál is óhatatlanul felvetődik az emberekben, hogy egy egy kisebb-nagyobb szakmai díjat vajon nem az üzleti érdekek miatt, a pénzmozgás olajozása, vagy csak a díj támogatóinak körbehálálása miatt adnak-e át. Legyen szó akár az Oscar-díjról, akár EISA, TIPA, netán más műszaki díjról, vagy olyan rangos díjátadó gáláról, ahol az alapján léphetnek fel művészek, hogy ki mennyit fizet a programfüzetben történő reklámozásáért.
Akkor se szeretném a negatív díjakat, ha szakmai, vagy még inkább a szakmában nem érintett társadalmi szervezetek, civil kezdeményezések (vagy olyan hivatalból kritizáló, legalább többé-kevésbé független oldalak indítanák, mint a Napiszar, Szánalmas és egyéb kritikus blogok) indítanák, és minden részrehajlás, vagy érdekektől vezérelt ártó szándék teljesen kizárható lenne.
Na de mikor a reklám szakma egyik résztvevője alapít negatív díjat, hogy saját piaci konkurenseinek ítélhesse oda a “reklámszakma moslékának” járó díjakat. Az valahogy szerintem elég undorító önreklám fogás. Még a reklámszakma moslékától is.
Egy róluk megjelent cikk azt idézi küldetés nyilatkozatukból, hogy “az egyre ellaposodóbb, színvonaltalan és ötletszegény reklámokra, illetve a belterjes magyar reklámszakma elöregedésére kívánják felhívni a figyelmet a szervezők”. Ez fontos szakmai cél lehet, de biztos vagyok benne, hogy nem a versenytársak ilyen pocskondiázásával kell a nemes szakmai küzdelmet folytatni. Már csak azért is, mert ez ad az egész kezdeményezésnek, és a mögötte rejlő (talán valós szakmaiságnak) egy kellemetlen mellékízt, amitől az egész olyan gyomorforgatóvá válik. Szomorú, hogy a fiatalos lendületből és a forradalmi megújulást sürgető szándékból csak annyi kreativitásra futotta, hogy mások munkáját fikázzák – kiszervezve persze egy Facebookos közönségszavazásba, nehogy szakmai felelősséget kelljen vállalniuk bármiért is.
Én nem ragadtatnám magam ilyen kritikára, de ha már valaki más valahol leírta ebben a formában a véleményét, akkor mégis csak megosztom: “Hogy a f*sz#mba szervez [ilyen lehúzó] szavazást egy olyan ügynökség, aki a weblapja szerint maga sem gyártott középszerű f*snál sűrűbbet?”
Ezeket a gondolatokat egy konkrét díj ihlette a közelmúltban, de úgy döntöttem, hogy sem a díj, sem az azt elkövető ügynökség nevét nem írom le, és ezért szokásaimmal ellentétben nem is linkelem a velük foglalkozó írásokat, mert nem érdemlik meg a reklámot. A negatívat sem, bármennyire vonzódnak is hozzá.
Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess Facebook, Google+ és Twitter segítségével!
|
|
|
|
| RSS | Hírlevél | ||
| (RSS?) (Twitter?) (Facebook?) | |||
