‘szakma’ címkével ellátott bejegyzések

Segítsünk a nehéz helyzetű újságírókon!

2012. május 16. szerda
SzolidaritasAlapitvany MUOSZ Segítsünk a nehéz helyzetű újságírókon!

Részletekért kattints a képre!

Én is hosszú ideig voltam munkanélküli, és nekem is elég rosszak voltak a kilátásaim, így átérzem azoknak a kollégáknak a helyzetét, aki nem találnak kiutat a munkanélküliségből.
Ha neked épp van jövedelmed, és az adódnak 1%-a, akkor kérlek, te is segíts nekik, hogy segíteni tudjanak azoknak, akiknek nincsen jövedelmük. Többek között azért is, mert még te is rászorulhatsz sajnos a segítségre…

Talán azért érint érzékenyen a téma, mert én is tudtam, mikor munkanélkülivé váltam, hogy nem sok a remény. Talán azért hatnak meg Keleti Éva mondatai a segítségre szoruló kollégákról szóló interjúban (érdemes elolvasni!), mert tudom, hogy akár rólam is szólhatnának az élményei. És ha szerencsére nem is rólam szól, de ismerek én is elég sok állástalan fotóst, munkanélküli újságírót, és viszonylag pontosan látom, hogy mennyivel kilátástalanabb helyzetben van a sajtó az általános foglalkoztatási helyzetnél is.

Ezért örülök, hogy a MUOSZ-nak van egy ilyen fontos kezdeményezése, ami talán megoldással nem szolgál, de próbál segíteni, és ezért mindenképpen figyelmet érdemel és támogatást. Tőlem megkapja, remélem, hogy tőled is!
Persze a legfontosabb az lenne, hogy a nagy kiadók, és média cégek támogassák az alapítványt, hiszen nekik a költségvetésük is jóval nagyobb, és az adományokat az adójukból is leírhatnák. Szomorú, hogy pont ők meg sem próbálnak tenni (egykori) kollégáikért.

Ha még nem rendelkeztél jövedelemadód 1%-áról, akkor május 21-ig még nem késő, akkor sem, ha már leadtad az adóbevallásodat. Az adó hivatalokban utólag is leadhatod, hogyan rendelkezel 1%-odról.

Ha pedig konkrét összeggel támogatnád az alapítványt, és általa az újságíró kollégákat, akkor erre a bankszámla számra utalhatsz: Szolidaritás Alapítvány OTP 11706016-20794934.

Szerinted hogyan lehetne nyomást gyakorolni a nagy kiadókra, hogy ők is támogassák az alapítványt?

Paparazzi: így dolgoznak a lesifotósok

2012. május 10. csütörtök
Paparazzi 1010138022dVA Paparazzi: így dolgoznak a lesifotósok

Amerikai Paparazzók Budapesten

A korábban Magyarországon is forgató világsztárok, mint Angelina Jolie, Brad Pitt, Kenau Reeves, Hugh Jackman, Helen Mirren és a most épp itt forgató Bruce Willis kapcsán is egyre inkább illett már foglalkoznom kérdéssel, hogy kik is a paparazók, és mit csinálnak?

Ha már maguk a sarkon forgató világsztárok nem mindig voltak olyan megközelíthetők, mint a fotósokkal fotózkodó Hugh Jackman, naponta foglalkoztak a bulvár lapok és a tévék is magukkal a paparazzikkal (helyesen paparazzók). Mondhatni ők lettek “a sztárokhoz második legközelebb álló megszólalók”. A sort kezdve rögtön a szebb napjain hírnévben fürdőző Liptai Klaudia próbált interjút készíteni a témáról. Sajnos ebbből nem tudta kihagyni személyes érintettésgét, sértettségét sem. Pedig Magyarországon nem igazán létezik a paparazzi műfaj. Bezzeg, ha Los Angelesben élne….bár lehet, hogy ott még ennyit se érzékelne a paparazzi jelenségből, mint itthon, mert ő ott nem érdekelne senkit, mivel nem tudják, hogy ő kicsoda, vagy hogy egyáltalán létezik.

Kik a paparazzók?
Röviden úgy fordíthatnánk, lesifotósok. A szó nyelvtani szépségeiről lásd korábbi írásom. Ma azokat a fotósokat nevezik paparazzinak, akik ideális esetben magányosan dolgoznak, mert többet ér a lesifotó, ha senki másnak nincs meg. De nem ritkán tömegesen figyelnek és követnek hírességeket, és maga a paparazzi szó is ebből származik. Feladatuk, hogy a legváratlanabb helyzetekben sikerüljön a celebek életéből elcsípni néhány exkluzív és lehetőleg intim képkockát. A paparazzi munka szerves része a hosszas várakozás exponálásra kész géppel. Mindig ugrásra készen, hogy elcsípje az addig várva várt pillanatot.
Tulajdonképpen a Paparazzi című film viszonylag jól mutatja be a paparazzi munkát, bár azért nem mind ilyen ellenségesek, és rosszindulatúak. Sőt a többségük kifejezetten kedves, általában még a fotóalanyokkal és azok testőreivel is. Sőt az sem ritka, hogy a híresség személyzete, testőrei, de – persze ritkább esetben – akár még maga a híresség is jóban van az őt rendszeresen fotózó paparazzi sereg némelyikével. Az túlzás, hogy összejárnak sörözni, de mikor épp nincs feszült felhajtás, kedélyesen üdvözlik egymást, váltanak pár kedves szót, majd mindenki visszatér a saját munkájához.

A vörös szőnyegen és egyéb hivatalos sajtó eseményen, engedéllyel és sajtó meghívóval készült fotók nem paparazzi képek. Pont azért, mert elôre ismertetett, leszervezett helyzetben, és főként engedéllyel készülnek. Mivel ezekről az eseményekről mindenki tudósít, akit csak érdekel, maguk a képek sem képviselnek akkora piaci értéket, mint a valódi paparazzi fotók.

Paparazzi Esztergom BrangelinaHungary Paparazzi: így dolgoznak a lesifotósok

Paparazzik Esztergomban - Fotó: Kövesdi Andrea/Napi Ász

Paparazzi fotók Magyarországon?
Itthon nem divat a paparazzi fotó. Szinte elképzelhetetlen, hogy a fotósnak napokat kelljen egy sztárra várva kocsiban, vagy bokrok közt bújkálva várnia – ha nincs a környéken egy hollywoodi híresség is. Az esetek többségében Magyarországon még az úgy nevezett “paparazzi fotók” is a sztár sajtósával, vagy magával a hírességgel egyeztetve készülnek, és a belógó faleveleket is csak a paparazzi hatás kedvéért komponálják a képbe. Gyors időegyeztetés után leszervezik, hogy mikor és hol lehet majd nagy titokban meglesni a celebet, aki gyakran még várni is hajlandó a fotósra, ha úgy alakul, csak azért, hogy bekerülhessen az adott újság megbeszélt cikkébe.

Akad persze elenyésző kivétel is kis hazánkban. Ez főleg az olyan helyzet, mikor az ismert ember valamiért mégsem szeretne mutatkozni – vagy csak mégjobban fel akarja srófolni saját média érétkét, hiszen minél kevésbé vagy elérhető, annál jobban akarnak veled foglalkozni. Ilyenkor a sajtó engedély nélkül kénytelen lefényképezni. De azért jobbára egészen más szájíze van a történetnek, ha a sajtóval előre ismertetett helyen (mondjuk egy tévé stúdióban) van a sztár, épp csak nem hagyja magát fotózni. Esetleg egy sajtónyilvános rendezvény VIP részén elégedetlenkedik, ha le akarják fotózni. Vagy éppen egy sajtótájékoztató hivatalos sztárvendégeként kezd el reklamálni, hogy őt ne fotózzák. Ami magában is komikus, főleg ha figyelembe vesszük mennyivel magasabb gázsit vesznek fel ezek a sztárok, (legalább részben) annak a hírnévnek köszönhetően, amihez a bulvár sajtó és a fotósok is nem kis részben hozzájárulnak. A többi magyar “paparazzi kép” meg úgy születik, hogy véletlenül belefut a hírességbe a fotós és csinál gyorsan néhány képet, amiért a híresség jól megsértődik, majd végig járja a bulvár lapokat, hogy ezt felháborodottan elmesélhesse.

Paparazzi lens MarkMilstein BeaKallos photoTamasSchneider Paparazzi: így dolgoznak a lesifotósok

Fotó: Schneider Tamás

Paparazzi képek értéke?
Sokan (valahol jogosan) reklamálják, hogy a paparazzi munka nem művészet, mert ezek a képek gyakran elég silány minőségűek, sokszor a legelemibb fotótechnikai elvárásoknak se nagyon is épphogy felelnek meg. Sőt nem ritka, hogy erre a minőség romlásra a lapok szándékosan rájátszanak, hogy a talán csak megrendezett paparazzi kép spontán, elcsípett, meglesett jellegét alátámasszák. Az igény viszont megvan rájuk, sőt nem csak nagyobb mértékű, de alkalmasint fizetőképesebb is, mint akár a komolyabb, netán művészi értékű hírképekre, amelyek készítőit épp mostanában kezdte el leépíteni a CNN.
Ugyanakkor a paparazzi fotók minősége gyakran egyáltalán nem a használt eszközök, vagy épp a fotós tudásán múlik. A sztárok gyakran mindent megtesznek érte, hogy ellehetetlenítsék a fotósok munkáját. Majdnem olyan komoly iparág épült a fotósok elhárítására, mint magára a hírességek fotózására. A filmforgatásokat gyakran erre szakosodott biztonságiemberek őrzik. Képesek egy-egy helyszínt teljesen elbarikádozni, sőt azt is megteszik, hogy testükkel, autóval, tereptárgyakkal, vagy más megoldásokkal takarják el a hírességet a fotósok elől. És nem hivatalos megoldások is szép számmal előfordulnak. A hollywoodi biztonságiakról az járja, hogy előszeretettel támadják a fotósok gépeit, hogy minél nagyobb anyagi kárt okozzanak, és lehetőleg megsemmisítsék az elkészült képeket, de minimum a munka folytatását akadályozzák. De a pletykák szerint a fotós testi épségét sem kímélik, különösen, ha magán területen csípik el a kíváncsiskodót, és nincsenek szemtanúk. Az pedig Magyarországon is előfordult már, hogy elkobozták a fotós memóriakártyáját – amihez semmi joguk nem volt, és emiatt per is indult ellenük.

Mióta megszállták hazánkat a világsztárok, érkeztek utánuk valódi paparazzók is, akik tényleg megélhetés szerűen ebből élnek. Ők általában Hollywoodban gyakorolják a mesterséget. De sok magyar fotós is belekényszerült a paparazzi szerepkörbe az utóbbi időben. Ezt a külföldi paparazzi társaság nem is annyira díjazta. Elvégre ők határokat, olykor óceánokat átszelve jöttek ide néhány képért, amik normál esetben egészséges verseny szellemben készülnek.
Jól hangzik, mikor a bulvár híradóban azt mondják, a paparazzik nem tágítanak, mert a világsztárok képei milliókat érnek. De nem a főállásban, havi fixért güriző magyar lapok fotósainak. Ők a normál fizetésükért dekkolnak erdőben, kapualjban, hogy elcsípjenek egy hírességet, és általában nem a gazdagság lebeg a szemük előtt, hanem hogy ne rúgják ki őket érte, hogy másnak van kép, nekik miért nincsen.
Sőt a külföldi paparazziknak sem biztos, hogy vastagon jövedelmez a Magyarországra érkező sztárok fotózása. Ezek a képek, és az elkészítésükbe fektetett nem kevés munkaóra és anyagi befektetés is teljesen értéktelenné válhat abban a pillanatban, hogy a lelkes rajongók feltöltik a Facebookra, de pláne mikor az MTI ingyen kiadja, vigye és használja akár a sajtóban is aki csak akarja. És így nemhogy nyereséget, de az utiköltséget, szállást, és megélhetést sem könnyű kitermelniük. Nem beszélve az esetleges extra költségekről, mint a felszerelés sérülései, kisebb nagyobb összegű lopások, vagy a túlszámlázó budapesti taxisok és éttermek.

Paparazzi témájú írásoka magyar webről:

Ezért nem adnak ingyen képeket a profi fotósok

2012. május 7. hétfő
TonyWu openLetter proPhotographers Ezért nem adnak ingyen képeket a profi fotósok

Nyílt levél magyarul és még 15 másik nyelven

Örök és egyre megkerülhetetlenebb problémakör a fotósok életében, hogy ingyen fotókat kérnek tőlük. Nemzetközi jelenség, ami ellen világszerte küzdenek a profi fotósok. Tudd meg, hogy miért és vegyél részt te is a nemzetközivé bővült mozgalomban!

Bár sokan azt hiszik, döntően magyar jelenség, hogy mindenki ingyen szeretne fotókat, mégsem hungarikumról van szó. A fotós társadalom egésze számára probléma ez, ami külföldön ugyanúgy létezik és ugyanolyan gondot okoz, mint Magyarországon. Ezért íródott korábban is több írás, amik a fotók vélt vagy valós értékével, az ingyen munka hátrányaival, a fotógyűjtő pályázatokkal, az eladósodó fotósokkal és hasonlóan színes megközelítéseken keresztül próbálják jobbára ugyanazt a témát körbejárni. Ezért született nemrég egy nemzetközi kiáltvány, amihez tömegesen csatlakoznak fotósok világszerte és már magyarul is. Csatlakozz te is!

A világon mindenkit érint
A probléma annyira nemzetközi, hogy a kezdeményezés egyenesen a világ másik végéből, Japánból indult. Tony Wu természetfotós tette közzé gondolatait. Eredetileg saját használatra írt sablon válaszlevél volt. Aztán mikor látta, hogy nem csak ő, hanem más fotósok is gyakran felhúzzák magukat ilyesmin, és ezzel gyakran a tárgyalást is alaposan elrontják, úgy döntött, hogy közzéteszi, hogy másoknak is segítségére legyen. Mióta publikálta az írását, számos megerősítést kapott a világ minden részéről, hogy egy nagyon fontos szakmai problémával foglalkozik. Ő maga és a levelet aktívan használó fotósok is sokszor tapasztalták, hogy végül fizető megrendelés lett azokból az ingyenes megkeresésekből is, akiknek ezt a válaszlevelet – vagy inkább a linkjét – elküldték. Igazának mi sem komolyabb bizonyítéka, hogy az írásnak 15 nyelven készült fordítása, így a magyar változat mellett olvasható angol, német, francia, bolgárolasz, spanyol, holland, finn, görög, indonéz, portugál, román, egyszerűsített kínai, hagyományos kínai és thai nyelven is.

Lényegében egy sablon levélről van szó, ami igyekszik megválaszolni a rendszeresen feltett kérdést: miért nem adnak ingyen képet a profi fotósok, és miért van, hogy gyakran egyáltalán nem, vagy csak nagyon röviden válaszolnak az ilyen kérésekre. Megszületett az udvarias és részletes, szabadon elküldhető válasz, amit mindig is meg akartál írni, csak eddig sosem volt rá időd. És még az is kiderül belőle, hogy miért nem.

Néhány érv, hogy miért nem dolgozhatnak a profi fotósok ingyen

Kedves potenciális fotó vásárló,

Ha erre az oldalra küldték, akkor valószínű, hogy ingyen, vagy minimális díjazásért szeretett volna egy vagy több képet használni.

Professzionális fotósként rendszeresen megkeresnek minket, hogy ingyen adjunk képeket. Egy tökéletes világban mindannyian szeretnénk az ilyen kérésekre pozitívan reagálni, és segíteni, különösen az oktatással, szociális kérdésekkel, vagy a természet megőrzésével kapcsolatos ügyeket. Joggal mondhatjuk, hogy sok esetben szeretnénk, bárcsak lenne időnk és erőforrásunk, hogy többet is tegyünk támogatásként, fotók küldésén túl is. 

Sajnálatos módon azonban csak ritkán van módunk az ilyen megkeresésekre válaszolni, és ha sikerül is, gyakran igen rövid a válasz, ami nem érzékelteti kellő mértékben a válasz mögött rejlő okokat.

A körülmények minden helyzetben mások, de úgy találjuk, hogy elég sok a visszatérő motívum, amiket alább felsorolunk, hogy könnyebben megérthessen minket, és ezzel talán elkerülhessük a kellemetlen félreértéseket.

Kérjük, tekintse a következő gondolatokat olyan konstruktív szándékúnak, mint amennyire mi így írtuk le őket. Természetesen reméljük, hogy miután elolvasta, sikerül újra beszélnünk, és kialakítani egy kölcsönösen gyümölcsöző együttműködést.

A fotózás a megélhetésünk
Mi abból élünk, hogy lenyűgöző képeket készítünk. Ha a képeinket ingyen osztogatnánk, vagy túlságosan sok időt töltenénk az ingyen képekért folyamodó kérésekkel, akkor nem tudnánk megélni a fotózásból. 

Támogatunk arra méltó ügyeket képekkel
Többségünk hozzájárul képekkel, néha mással is bizonyos ügyekhez. Sok esetben közvetlenül is részt veszünk olyan projektekben, amiket képekkel támogatunk, vagy már eleve volt valamilyen személyes kapcsolatunk valakivel az érintettek közül. Más szavakkal, mindannyian tudunk és szoktunk is támogatni különféle ügyeket ellenszolgáltatás nélkül.

Az idő szorít minket
Kifejezetten előnytelen lenne viszont az ilyen szelektív támogatás helyett minden ingyenes kép megkeresésre pozitívan reagálnunk. Már csak azért is, mert tekintélyes mennyiségű időt igényelne az ilyen megkeresésekre reagálni, a kért képekről egyeztetni, azokat előkészíteni, elküldeni, majd aztán nyomon követni, hogy a képeinket hogyan használták és milyen hasznukat vették – ha egyáltalán van ilyen. Sok időt igényel ezekre a megkeresésekre válaszolni és idő mindig kevés van. 

Nehéz reagálni a “Nincs pénzünk” típusú kérésekre
Szinte minden ingyen képre vonatkozó megkeresés a szűkös költségvetésre hivatkozik, vagyis azzal érvel, hogy nincsen anyagi forrása.

Ezek a megkeresések azonban gyakran olyan szervezetektől érkeznek, amik rengeteg pénz felett rendelkeznek, legyenek ezek üzleti vállalkozások, költségvetési szervek, kormány intézmények, vagy akár civil szervezetek. Gyakran elég megnézni a nyilvánosan hozzáférhető dokumentumokat, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy az éppen pénzhiánnyal érvelő félnek bőven van pénze minden másra, ami nyilvánvalóan elegendő ahhoz, hogy tisztességesen megfizessék egy fotós munkabérét, ha ez szándékukban állna. 

Ami még lesújtóbb, hogy túlságosan is gyakori jelenség, hogy a kérdéses projektben résztvevő felek közül egyedül a fotósok azok, akiknek a munkáját ingyen kérik, míg mindenki más tiszteletdíjért vagy fizetésért dolgozik.

Az ilyen és hasonló megfontolások miatt talán megérti, hogy miért érezzük úgy, hogy semmibe vesznek minket és a munkánkat, amikor azt mondják: “Nincsen pénzünk.” Az ilyen igény gyakran cinikus próbálkozásnak tűnik számunkra, hogy kihasználják a tárgyaló partner hiszékenységét.

A mi költségvetésünk igazán szűkös
Néhány kivételtől eltekintve a fotózás egy nem túl kifizetődő hivatás. Java részt azért választottuk ezt a szakmát, mert élvezzük a vizuális kommunkiációt, a látvány művészetét és azokat a témákat, amikre szakosodunk. 

Az Interneten elérhető fotók számának utóbbi években bekövetkezett ugrásszerű növekedése és a fotókat vásárlók költségvetésének rohamos csökkenése miatt a fotósok egyébként is csekély bevételei is egyre szűkösebbé váltak.

Mindezeken túl professzionális fotósnak lenni komoly anyagi beruházást igényel.

A mi szakmánk jellegénél fogva igen eszközigényes. Rendszeresen kell fényképezőgépeket, objektíveket, számítógépeket, tároló eszközöket és egyebeket vennünk. Az eszközök elromlanak, javíttatni, pótolni kell őket. Biztonsági másolatokat kell készítenünk minden adatunkról, mert egy rosszul letett kávés bögre szó szerint évek munkáját képes pillanatok alatt megsemmisíteni. Mindannyiunknak százezrekbe kerül évente a szoftverek és hardverek beszerzése, mivel tartanunk kell a lépést a technika fejlődésével és a megrendelők igényeivel is. Ezen kívül az utazás is komoly tényező mindannyiunk munkájában. Egy csomó pénzt költünk utazásra, a felszerelésünk szállítására, szállásra, és egyéb, utazással kapcsolatos költségekre.

Ezen kívül talán a legfontosabb, hogy a befektetett pénzen felül nem kevés időt és energiát áldoztunk hivatásunk elsajátítására, az anyagi és egyéb kockázatokon túl, amit munkánk során kénytelenek vagyunk vállalni. Egyszerű pillanatképekhez talán nem kell több, mint a gombot nyomni, de jó képek készítéséhez tudás is kell, gyakorlat, és megfelelő ítélőképesség.

Szóval a lényeg, hogy természetesen megértjük, és együtt tudunk érezni a költségvetés szűkösségével. Praktikus megfontolásból azonban nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindenkit támogassunk, aki ezt kéri tőlünk.

A “névfeltüntetés” nem jelent sokat
A leggyakoribb ajánlat, amit kapni szoktunk, hogy ingyen adjunk képeket, azt szokta ígérni, hogy feltüntetik a nevünket, vagyis megjelenést biztosítanak nekünk, akár vízjel, hivatkozó link, vagy esetleg kiemelt említés formájában. Ezzel próbálják ellentételezni az ingyen kapott képet. 

Ezzel két probléma van.

Először, hogy a forrásmegjelölés nem fizetési mód. Elvégre mi készítettük a képet, amiről tárgyalunk, így a névfeltüntetés automatikusan kötelező. Nem valami olyan kegy, amit mi remélünk, hogy egy harmadik fél lesz olyan szíves megtenni a kedvünkért.

Másodszor, a forrásmegjelölésből nem tudjuk kifizetni a számlákat. Ahogy talán korábban már írtuk, keményen dolgozunk azért, hogy megteremtsük a pénzt, amit újra be kell fektetnünk a felszerelésünkbe, és amiből fedezzük a vállalkozásunk egyéb költségeit. Ezen felül elő kell teremtenünk az olyan alapvető kiadásaink forrásait, mint az étel, lakás, közlekedés, stb.

Röviden, a képeink készítőjét megjelölni kötelező, és nem a fizetség egy formája, a forrásmegjelölés pedig nem helyettesíti a fizetést.

“Te vagy az egyetlen fotós, aki értetlenkedik”
Ha van időnk, és beszélgetni kezdünk azzal, aki ingyen szeretne tőlünk képeket, a beszélgetés gyakran oda vezet, hogy a másik fél azzal érvel, minden más fotós több, mint boldogan ad neki ingyen fotókat, és úgy érzi, csak mi “értetlenkedünk”. 

Mi tudjuk, hogy ez nem igaz.

Azt is tudjuk, hogy egyetlen felelős és kompetens fotós sem fogadna el kedvezőtlen üzleti feltételeket. Elképzelhető, hogy néhány gyakorlatlan fotós, vagy olyan ember, akiknek éppen van fényképezőgépe, valóban belemegy, hogy ingyen dolgozzon, de ahogy a népi bölcsesség mondja, “Azt kapod, amiért fizetsz.”

Várjuk a visszajelzést
Egy másik dolog, ami gyakran megesik, hogy amikor mi mégis adunk fotót támogatásként, akkor sem kapunk visszajelzéseket, vagy bármilyen más információt, hogy az esemény, vagy projekt hogyan alakult, milyen eredményt (vagy bármit) sikerült elérni vele, és mi haszna (ha bármi) volt a fotó felhasználásának.

Nagyon gyakran még csak válasz sem érkezik a leveleinkre, amikben a fejlemények iránt érdeklődünk. Egészen addig persze, míg legközelebb valaki újra ingyen fotókat szeretne kapni tőlünk. 

Olyan helyzetekben, amikor mégis belemegyünk, hogy ingyen dolgozzunk, kérjük vegyék a fáradtságot tudatni velünk, mit sikerült a hozzájárulásunkkal elérni, hogy mentek a dolgok. Ez a kis odafigyelés sokat számít, hogy hosszú távon is együttműködjünk majd, amikor legközelebb kérnek tőlünk újabb képeket a jövőben.

Összefoglalás
Reméljük, hogy a fentiek segítenek megérteni, hogy az alábbi listában szereplő, a témában érintett fotós miért küldte el neked ezt a linket. Mindannyian elkötelezett profik vagyunk, akik boldogan dolgozunk a megbízóinkkal kölcsönösen gyümölcsöző együttműködésben.

A szerző, és fordítóként én is azt kérem, ha a szöveget átveszed, hogy közöld, akkor hivatkozz Tony Wu eredeti forrására, és a blogomat linkelve rám fordítóként (a magyar változat közlése esetén).

Te mit gondolsz Tony Wu írásáról, és a jelenségről, ami ihlette azt?

A szabadúszó fotósok mélyvízben edzzenek!

2012. május 3. csütörtök

Fotoriporter2012 1cimlap A szabadúszó fotósok mélyvízben edzzenek!Előszeretettel szoktam élni azzal a képzavarral, hogy a szabadúszás Magyarországon inkább fulldoklás, mint életforma. Erről találtam most egy elég jól sikerült írást, ami tartogat néhány jótanácsot arról, mit érdemes tudni egy szabadúszó fotóriporternek.

A Fotóriporter magazin legutolsó számában – stílusosan pont a Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitójára időzítve jelent meg Kecskeméti Dávid barátom írása, amit a megnyitó után szomorú egyetértésben bólogatva olvastak a kollégák. Mélyvíz szabadúszóknak címmel azt írja le, mint ment keresztül, mikor sok év után búcsút mondtak egymással a Blikk szerkesztőségének, és hogyan építette fel saját szabadúszó karrierjét, milyen meglepetésekkel, nehézségekkel szembesült, és milyen könnyebbségek várták a nagy szabadságban “lubickolva”.

Mivel én is belekóstoltam már a szabadúszásba, számomra sok minden ismerős volt. Jó részét saját bőrömön is megtapasztaltam, de (szinte) biztos vagyok benne, hogy neked is hasznos és érdekes olvasmány lehet. Pláne, ha nem áll mögötted egy tőkeerős kiadó, ahol bomba biztos állásod van, ahonnan kirobbantani se lehetne. De különösen akkor, ha egyenesen tudod, hogy a sajtó válsága, a fotós szakma haláltusája és a mindennapos átszervezések, leépítések egyik következő hulláma téged is bármikor maga alá temethet. Ebben a helyzetben kissé biblikus idézettel tudok szolgálni a túlélni akaróknak: “építs bárkát!” Dávid írása nem lesz hozzá tervrajz, csak egy vázlat a hajóácsoláshoz. De ez is jóval több a semminél, ha nincs más mentőöv, amibe kapaszkodhatsz.

A lap hónap végéig még kapható a nagyobb újságárusoknál, feltétlenül érdemes beszerezni!

Te mit gondolsz a szabadúszásról és az említett írásról?

Nem hinnéd mennyi munka van benne – és mégsem becsülik…

2012. április 13. péntek

Handras player interju Nem hinnéd mennyi munka van benne   és mégsem becsülik...A legtöbben nem gondolnak bele, hogy egy interjúban, vagy egyéb cikkben, egy fotó sorozatban, de akár egyetlen egy képben is mennyi munka van, és hogy mennyire nem becsülik meg a belefektetett időt, energiát és kreativitást az olvasók, sőt olykor sajnos még maguk az alkotók sem. Nem panaszkodásként írom, de érdemes ezen elgondolkodni.

Nagyon tetszett, hogy Handras megemlíti a blogján (ugyan csak utóiratban), hogy a vele készült legfrissebb Player.hu interjúban mennyi munkaóra van:

“PS: gondolnátok, hogy 1-1 ilyen cikk nekem 3 óra, az írónak kb 5 óra, és a fotósnak is bő 2 óra elfoglaltságot jelent? Összesen 10 munkaóra. Ez most csak úgy eszembe jutott mint érdekesség amíg vártam, hogy élesedjen a cikk.”

Én hálás vagyok Handrasnak, hogy ezt így eszébe jutott közzétenni, ezzel nekem is fontos témát adva. Mondjuk nekem nem újdonság, ültem már más-más interjúknál mindhárom oldalon (interjúalany, kérdező, fotós), de tényleg nem gondolnak bele, gyakran még az érintettek sem, hogy mennyi befektetett munka van egy-egy anyagban – legyen szó interjúról, riportról, elemzésről, sőt fordításról, vagy akár csak egy rövidebb hírről is – amit az olvasó jobb esetben egy egyszerű lájkkal (vagy csak legyintéssel) letud, és tovább lép.

Viszont a Player.hu részéről az egyértelmű (bár sajnos elég tipikus) szemléleti hiba, hogy a helyszínt biztosító bárt fontosnak tarották megnevezni, sőt linkelni is, de a fotók készítőjét még csak fel sem tüntetik, viszont a saját vízjelüket ráteszik a képre, nehogy tőlük valaki elbitorolhassa….azért ez elég érdekes fényben tünteti fel, hogy is viszonyul ez a lap (és sajnos még sok másik is) a hozzáadott értékekhez, ami ráadásul nem is csak ennek az interjúnak, hanem az egész cikksorozatnak, amelynek részeként közölték, egyik fő vezérfonala akarna lenni. Kár ezért a hibáért!

Sajnos gyakori
Szomorú, hogy a fotósok munkáját egyre kevesebb helyen becsülik annyira, hogy a nekik kijáró forrásmegjelölést korrektül biztosítsák. Különösen, ha máshonnan átvett tartalomról van szó, de még ha saját munkatárs alkotása, akkor is illene kiírni a nevét, vagy legalább egy művésznevet, ha valamiért a sajátját nem vállalja. Persze vannak borzasztóbb dolgok is ennél, például, mikor nemtörődömség, vagy rosszabb esetben a lap csődje miatt a digitális enyészet martalékává válnak a fáradtságos munkával előállított anyagok, és már nem csak a szerzőt nem lehet megtalálni, de magát az előállított művet sem.

Te hogy szoktad kifejezni, ha tetszik/nem tetszik egy írás? Szoktál lájkolni, +1-ezni, twittelni cikkeket, híreket, blogbejegyzéseket?