Nem igazán fotó (pláne nem sajtófotó), nem is egészen friss aktualitás, de gondoltam azért érdekes írni róla. Újabb ötletes stop trükk film készült, amit még a Tévé Maci is megirigyelne. Ezúttal a Google Street View ötletes használatával alkottak jópofa animációs filmet.
A The Theory néven futó Tom Jenkins különleges kis stop-motion filmet készített, részben talán a World Press Photo pályázaton díjazott és ezzel botrányt is kavart Michael Wolf ötlete ihlette. Legalábbis annyiban, hogy Tom Jenkins is a Google Street Viewt használta eszközéül. Ugyanakkor magába az animációba, sőt a történet kidolgozásába, és a filmezésbe is messze több energiát fektetett, mint a World Press Photon említésre méltónak talált fotós.
Jenkins főhőse a Csendes Óceán partjára vezető Street View útjának minden képét élesben használta, így a felvétel során látszó valódi képek peregnek az iMac képernyőjén.
Manipuláció nélkül
Mint a film Vimeo oldalán állítja, nincs a filmben egyetlen kicserélt kép sem, vagyis az egyes képkockákon mindig a Google Street View képernyője látszik. Érdekes, hogy van aki még egy animációs film fényképezésekor sem él a PhotoShop engedte széles skálán mozgó lehetőségekkel, míg mások olyan területen sem képesek visszafogni magukat, ahol kifejezetten elvárnák tőlük az eszköztár mérsékelt használatát, és kifejezetten tiltják a képek manipulációját.
Akinek nincs még tippje, hogy milyen fej és arcszőrzettel készüljön a Szigetre, az talán ötletet meríthet ebből a fantáziadús stop-motion videóból.
Kezd beindulni a Sziget Fesztivál, és a tavalyi “Sziget passzivitásom” után idén én is egész sok időt töltök kint. Talán ezért asszociáltam rögtön a Szigetre a PetaPixel által megosztott szakáll növesztős stop-motion videóból. Minden esetre aki kedvet kap hozzá, az ne felejtse el megosztani saját eredményeit!
Az Internet és az iPad digitális korában egyre kevésbé jellemző, hogy az emberek még papír képet csináltassanak. Pedig a papír képnek lelke van.
Egy kedves ismerősöm, fotokaresz blogja ihletett most meg, bár már korábban is terveztem egy kisebb értekezést a témában. Mint írja, hozzájuk a fotólaborba is egyre inkább csak 1-1 papírképért térnek be az emberek, ami egyre kevésbé képes eltartani a fotólaborokat is. Bár ezt így nem írja le, de azt hiszem (pláne a tegnapi bejegyzésemmel összefüggésben vizsgálódva) látszik, hogy a fotólaborok egyre zsugorodó piacán is bedarálják a multik a kis boltokat.
Én már évekkel ezelőtt is alig nagyíttattam le saját célra a képeimet, inkább a képernyőt (újabban az iPad-et) preferálom. Sosem kellett (talán sajnos) papír alapú fotó albummal házalnom, hogy munkát találjak, és a megrendelőim közt is egyre ritkábban akad, aki papír képekre vágyna. Pedig jó néha egy nagyobb nyomatot kézbe venni.
A lakossági megrendelők egy időben még a papír képet választották, de már inkább digitálisat szeretnének. Nem csak könnyebb, gyorsabb is a kézbesítésük. CD/DVD, e-mail, bár én inkább az FTP, és egyéb Internetes megoldások híve vagyok. És már a sajtó is egyre inkább leszokóban van a nyomtatott képekről. A Gutenberg-galaxis letűnőben, a nyomtatott lapok oldal- és példányszáma hanyatlóban. A Facebook, Flickr és társaik pedig rekordokat döntögetnek.
Az átlag Internetező, képnézegető, felhasználó – legalábbis remélem – kezd leszokni az eddig nagy divatnak számító munkahelyi kép nyomtatásról. Egy időben általános gyakorlat volt, hogy az emberek akár fekete-fehér lézer nyomtatóval, pixelesen is képesek voltak (csak voltak?) kinyomtatni az Internetről letöltött kis felbontású, vagy akár vízjelezett képeket. Mert jó az úgy is, és így legalább olcsó (mármint a családnak, nem a cégnek).
Én a papír mentes iroda híve vagyok (és ezt gyakran hangoztatom is), de a fotónyomtató őrületet soha nem értettem. Sokan rohannak minden karácsonykor nyomtatót venni, aztán küzdenek a megfelelő patron beszerzéssel, meg amikor rájönnek, hogy az drága, akkor utántöltéssel, inkább másik nyomtató vétellel – mert mint köztudott, az új nyomtató (szigorúan fél töltetű patronokkal) olcsóbb, mint a tele patron. Aztán a megfelelő (vagy inkább csak olcsó) fotópapír beszerzése, sőt nekem még az is rendszeresen gondot okoz, hogy melyik nyomtatóba hogy kell betenni a papírt, hogy úgy nyomtasson rá, ahogy én szeretném. Persze ez begyakorolható lenne, de nyomtatási szokásaim jól jellemzi, hogy máig életem legelső nyomtatóját használom birtoklom, amiben még mindig a gyári patron van – meg gondolom az eltelt tíz év alatt komoly porréteg is.
Persze biztos vannak, akik nálam lényegesen jobban kihasználják az otthoni nyomtatót. De azért szerintem érdemes alaposan átgondolni, hogy szükség van-e rá, nem egyszerűbb-e fotólaborba hordani a fotókat (amíg még van hova), mint otthon nyomtatni. Én inkább elviszem a laborba, és fizetek a szolgáltatásért képenként minden alkalommal, mint magam tartsam karban (na meg a polcon) a nyomtatót. Ez valamennyire a minőségre is garancia a fotólabor, mert ha nem azt kapom a laborostól, amit vártam, akkor reklamálok, és újra megcsinálják, vagy hamar elveszítenek mint kuncsaftot, mert szerencsére ma még van választék. Szerencsémre minőség miatt eddig csak egy labort kellett cserben hagynom. Az akkor legolcsóbbat (olcsó húsnak…)
Minden esetre aki nyomtat – akár otthon, akár fotólaborban – szerintem tartsa észben, hogy a fotók jobbára minél nagyobb méretben élvezhetők, és puszta költség-hatékonyság miatt ne a legkisebb méretet válasszuk! Sok fotólabor már nem is készít 9×13-as képeket, de én már a 10×15-öst se szívesen készítem el. Akinek nem feltétlenül egy ekkora fotóalbumba kell a kép, azt inkább rábeszélem a 13×18-as, vagy méginkáb a 15×21-es képekre. Bár az igazi poszter méretben a falon látni egy képet. Sokkal élvezhetőbbek, és ez pótolhatatlan, ha már az ember papírképet nézeget, adjon a minőségükre is.
Persze az egy külön történet, hogy az egyébként egy digitális fényképezőgépet reklámozó PEN Story videó vagy épp a folytatása valójában hogyan készült, és a tartalom kifejezéséhez a forgatáshoz is használt reklámozott eszköznél is fontosabb volt az ötlet, és a kreativitás, ami a képek lelkét képes életre hívni.
A Spottr tette nemrég közzé szűkszavúan azt a videót, amiben a Reuters fotóriportere Scott Audette mutatja be, hogyan fényképezte kedvenc kocsmájából az Atlantis startját. Ahogy minden ilyen esetben tenni szokták, a híügynökségek most is több fényképezőgéppel, sőt több stábbal vonultak fel, hogy megörökítsék az ürrepülő fellövését. Különösen mivel ez az Atlantis utolsó útja. Ilyenkor szinte hagyomány mindenféle szögből megörökíteni a kilövést. Már csak azért is, mert erről nem szabad lemaradni. Önmagában is hír az űrrepülő fellövése, hátmég az utolsó út. Pláne ha netán úgy jár mint a Challenger….de szerencsére nem járt úgy.
Scott Audette ezúttal is felállította gépét a Kennedy Űrközpont 39C kilövö állásánál a gépét (amiről korábban már beszámolt a Reuters blogján is). Ezúttal azonban egy kis kísérletező kedvvel WFT-E4II wifi adót szerelt a fényképezőgépére, wifi routert telepített a helyszínen levő közvetítő állásába, és kedvenc kocsmájából egy iPaden keresztül felügyelte a gépet. A WFT-E4II lehetőséget ad rá, hogy vezeteék nélkül egy FTP szerverre továbbítsa a fényképezőgép képeit, ahova akármilyen Internet böngészésre alkalmas eszközzel – jelen esetben az Apple iPadjével – be tud lépni az ember, és már válogathat is a képek között, illetve elelnőrizheti, hogy minden rendben van-e.
A megoldás újszerű, de azért nem forradalmi. Végülis ilyen, és hasonló megoldások eddig is léteztek, és olyan sokban nem tér el a megszokott módszertől. Már eddig is hangkioldókkal dolgoztak, és a képeket eddig is egy FTP szerverre küldték: Az újítás, amiről saját blogján beszámol Audette, hogy most nem kellett minden képet továbbítani a Reuters szerverére. Helyette egy iPaddel vacsora közben figyelhette milyen képek készültek, kiválaszthatta a legjobbat és elég volt csak azt továbbítani az ügynökség előfizetői felé.
Az ötlet onnan jött, hogy kedvenc kocsmájában feltűnt az Apple egyik munkatársa a két nappal korábban bemutatott iPaddel, és a helyzet szinte kiáltott érte, hogy teszteljék. Mint meséli, már az első próbálkozásnál tökéletesen működött a szállodai hallból. “Látnotok kellett volna az emberek arcát a szállodában, mikor elmondtuk nekik, hogy épp mit csináltunk. Ez megfizethetetlen élmény.” Aztán már csak élesben kellett kipróbálni az Atlantis utolsó startjánál.
Kicsit más megközelítésű videó a Discoveryről
Ugyanezt az eseményt örökítette meg Scot Andrews, Stan Jirman és Philip Scott Andrews is. Ők szintén Canon EOS 5D mark II gépeket használtak, ám a kilövés távvezérelt fotózása helyett alaposan kigondolt elhelyezéssel a Discovery kilövésre való felkészítését dokumentálták. Stop trükk módszerrel készítettek több ezer fotóból igen hangulatos, és nem mindennapi videót. Az űrsikló előkészítésének hat hetes munkálatait sűrítik bele 3 perc 52 másodpercnyi videóba.
Ennek a projektnek sokal inkább kulcsa, hogy milyen időzítéssel, és főleg, hogy hova helyezik el a fényképezőgépeiket (meg persze, hogy arra engedélyt is kaptak a NASA-tól), mint az, hogy milyen gépet is használnak. A videó attól különleges, hogy olyan dolgot és helyeket mutat be, “ahol nem járt ember azelőtt” (jobbára a NASA munkatársain kívül persze). De ez nem az Enterprise űrhajó, hanem a Discovery űrsikló…
Izland kimondhatatlan nevű vulkánja tovább füstölög, ami remek apropó, hogy újabb és újabb fotó válogatásokkal álljak elő, hiszen vulkán képekből sosem elég. Most ezt megtoldanám Sean Stiegemeier izlandi útján készült stop trükk (time lapse) videójával. Kiss Ákos blogja és Jim Goldstein tweetje is hirdeti az új vulkán videót. Az egymás után készült fotók összefűzéséből született rendkívül látványos videó nagyon hangulatos bemutatója a vulkán látványának. Még egy ok, hogy elgondolkodjak Izland felkeresésén, amit fontolgatok már egy ideje…
Az Amerikában élő Sean Stiegermeier a DSLR videózásban népszerű Canon 5D mark II-vel és egy új fejlesztésű MILapse motoros dollyval készítette a videót, elmondása szerint nem volt elégedett a vulkánról megjelent képekkel (lásd a korábbi blogbejegyzésben és ennek a végén), így elhatározta, hogy ő jobbakat készít. Az utazás – többé-kevésbé mint várta – egy örökkévalóságig tartott, és az időjárás sem kedvezett az érkezésekor, de nem adta fel. Az alábbi videó május elején, másfél nap alatt készült el, de az előrejelzések szerint a vulkán még elég hosszan okádja majd magából a füstöt, hogy sok hasonló alkotás készülhessen.
Nem igazán fotó (pláne nem sajtófotó), nem is egészen friss aktualitás, de gondoltam azért érdekes írni róla. Újabb ötletes stop trükk film készült, amit még a Tévé Maci is megirigyelne. Ezúttal a Google Street View ötletes használatával alkottak jópofa animációs filmet.
