Az Index cikke arról számol be, hogy a következő Fidesz kormány összevonná a közszolgálati televíziókat (Magyar Televízió, Duna Televízió), a közszolgálati rádiót (Magyar Rádió). A nemzeti hírügynökséget (Magyar Távirati Iroda) pedig még idén megszüntetnék, és a helyére egy kis létszámú (20-30 fő) kormányzati hírügynökséget állítana, ami csak a kormányzati hírekkel foglalkozna. Az ismeretlen forrású, Fidesznek tulajdonított elképzelés szerint a 127 év alatt felhalmozódott tekintélyes MTI archívumot (köztük 13 millió – részben történelmi – sajtófotót) az Országos Széchényi Könyvtár gondozására bíznák.
A megjelent hírt a Fidesz egy mondatos közleményben cáfolja: Az Index megint rossz informátort választott, a Fidesz nem záratná be az MTI-t. Ez a tagadás persze nem jelenti a vázolt elképzelés átfogó cáfolatát, hiszen a kis létszámú kormányzati ügynökség akár az MTI név-, és jogutódló maradéka is lehet, még ha ez a komoly funkció költségvetés és emberállománybeli megnyirbálás lényegében a szervezet megszűnését is jelentené.
Komoly szakmainak nevezhető vita alakult ki a Médiablogon a kérdésről, de az MTI gyökereitől nem is lenne olyan nagyon idegen ez a megközelítés. Hiszen a Távirati Iroda szervezete eredendően a parlamenti hírleveleket író, sokszorosító, és továbbító kezdeményezésből nőtte ki magát országos hírügynökséggé. Ahogy a cikkben is szerepel, az MTI működését ma külön, a Nemzeti Hírügynökség működéséről szóló törvény szabályozza, előírva, hogy az ügynökség különös figyelemmel tájékoztatja a közvéleményt, és a magyar sajtót az országos politikai eseményekről, történésekről. Ezen kívül azonban az MTI nagyon fontos kultúrtörténeti, és kor dokumentációs feladatot is ellát azáltal, hogy mind képi, mind a sajtó egyéb eszközeivel dokumentálja a társadalom életét, állapotát, problémáit. Számos kulturális, sport, művészeti és egyéb rendezvényről egyedüliként tudósít, lehetővé téve ezáltal, hogy bizonyos kisebb frekventáltságú események mégis szélesebb körökhöz eljuthassanak. Ha pedig a szervezetnek ezek a szerepkörei megszűnnek, akkor pont azok a kulturális területek veszítik el a médiában való megjelenés lehetőségét, amelyek leginkább rászorulnak a közszolgálati média támogatására, mert a kereskedelmi média szemében nem eléggé versenyképesek – végtére pont erről szól a közszolgálatiság: piaci árfolyamtól függetlenül, morális értékrend szerint tájékoztatni.
Az MTI-t oltalmazó általános aggodalom részben annak szól, hogy egy ilyen leépítés (ami ugye jócskán érintené a többi közszolgálati médiumot is) tömegesen tenne utcára olyan szakembereket, akik speciális szakterületük miatt nem számíthatnak rá, hogy könnyen új állást találnak. Illetve nem kis részben annak szól a felháborodás, hogy egy ilyen intézkedés központosítaná a tájékoztatást, amivel egyoldalúbbá válna az információ áramlás, de leginkább szegényebbé válna, hiszen egy kis létszámú kormányzati ügynökség szinte biztos, hogy legfeljebb csak az állami gépezet működéséről tudna tájékoztatni. Mai kulturális és egyéb tájékoztató szerepe így szinte biztos, hogy teljesen megszűnne, vagy nagyon radikálisan lecsökkenne.
Az MTI gazdálkodása ma kettős, és mint ilyen, nem mentes az ellentmondásoktól (ahogy a közmédiumok esetében ez sajnos Magyarországon általánosnak tekinthető). Egyrészt jelentős állami finanszírozást kap működésének fenntartásához, ugyanakkor előállított anyagait piaci alapon értékesíti, és ezzel bevételt termel, saját költségvetését erősítve. Korábban is többször felvetődött már több helyen, hogy ha egyszer a Távirati Iroda közszolgálati médium, és (nagyobb részben) állami pénzből működik, akkor az általa előállított anyagok miért nem közkincs, vagyis szabadon felhasználható. Különösen, mivel az azokat felhasználó hazai médiumok maguk is tetemes összeget fizetnek az állami kasszába, amiből az MTI is kapja költségvetését. Másik oldalról megközelítve, ha piaci szereplőként viselkedve értékesítik anyagaikat a média piac más szereplőinek, akkor miért költ jelentős összeget az állam a szervezet fenntartására? Nehezen nem igazán feloldható ellentét ez. De tulajdonképpen egy ilyen (megfelelően véghezvitt) átalakítás akár megoldás is lehet a kettősségre.
Az államnak csak egy szűkebb, kötelező, és eredendően az állami gépezethez szorosan kötődő tájékoztatást kell finanszíroznia, az ezekről szóló általános tájékoztatás biztosítása. Minden más, ami ezen felül van, az pedig a verseny szféra, és a piaci alapon működő hírügynökségek tevékenysége, akik üzleti alapon működnek, és nem kell rá adóforintokat költeni.
A nagy kérdés csak az, hogy vajon hol húzódnak a közszolgálati feladatkör határai. Vajon az árvizeket, katasztrófákat, és nem utolsó sorban a sportot és a kultúrát még oda sorolják-e (ami elkerülhetetlenné teszi a lényegesen nagyobb szervezet fenntartását), vagy tényleg egészen csak a szorosan vett politikai tevékenységekig lecsupaszodik a közszolgálatiság fogalma, amit akár kisebb szervezet is képes kiszolgálni, de szinte állami sajtó osztállyá válik az intézmény.
Mint az Index keretes anyaga bemutatja, Európában és a világban általánosan is kevéssé jellemző az állami hírügynökségek létezése, ez inkább a központi irányítású poszt szocialista rendszerek öröksége. Világ szerte inkább a piaci alapon működő hírügynökségek jellemzőek. Csak az a kérdés, hogy a nálunk több mint száz év alatt kialakult rendszert ma hogyan sikerül átalakítani, és mi minden esik az átalakulás áldozatává. Az biztos, hogy az MTI (és egyéb közmédiumok) lefaragásával, illetve a sajtóban egyébként is jellemző létszámcsökkentéssel munkaerő, és szellemi tőke van elegendő a média piacon a hiányt szenvedő területek pótlására, és az új hírügynökségi hálózatok felépítésére. Sőt már meglévő szervezetek is akadnak, akik nyilván szívesen betömnének egy ilyen módon támadó piaci rést. Sokkal nagyobb kérdés, hogy vajon fizetőképes kereslet, és tőke van-e elegendő a válság sújtotta magyar sajtó piacon, hogy a közszolgálati mellett (vagy inkább helyette) más – netán több – hírügynökségi gépezetet eltartson, miközben versenyben zuhannak a példányszámok és a reklámbevételek.
Kapcsolódó cikkek:
