‘sajtofoto2010’ címkével ellátott bejegyzések

Két nemzetközi hírügynökség fotós vezetői mesélnek

2012. január 30. hétfő
SzlukovenyiTamas TonyHicks interju Origo2 Két nemzetközi hírügynökség fotós vezetői mesélnek

Tony Hicks és Szlukovényi Tamás

Az Origo fotó rovata immár hagyományosan interjút készít a Magyar Sajtófotó Pályázat elnökeként hazánkba látogató hírügynökségi képszerkesztőkkel. Egy éve Szlukovényi Tamás a Reuters fotósainak globális főnöke nyilatkozott. Idén pedig az AP európai és afrikai képkiadásáért felelős Tony Hicks volt az iterjúalany.

Az interjúk külön érdekessége, hogy ezeket a nagy interjúkat mindig az Origo aktuális rovatvezetője jegyzi. Tavaly Virágvölgyi István beszélgetett a zsűrielnökkel, alig valamivel azelőtt hogy az Origotól az MTI rovatvezetői székébe ült volna át. Most pedig Magócsi Márton kérdezte az aktuális zsűrielnököt, aki épp az MTI képszerkesztői pozíciójából tért nemrég vissza korábbi munkahelyére az Origohoz, hogy elfoglalja az ott megüresedett rovatvezetői széket. Érthető módon mindkét beszélgetés kitér a magyar pályázaton túl is számos érdekes és fontos szakmai kérdésre, etikára, gyakorlati kérdésekre.

SzlukovenyiTamas interju post 16711 20110119105400 photoHajduDandrasOrigo Két nemzetközi hírügynökség fotós vezetői mesélnek

Szlukovényi Tamás – Fotó: Hajdú D. András/Origo

A tavalyi beszélgetés Szlukovényi Tamással két részben jelent meg. Ennek talán szélesebb közönséget érdeklő része az Origo cikkeként jelent meg, míg másik, talán inkább szűkebb szakmai kört érdeklő része a hírportál fotósainak ad-hoc módra frissülő 35 mm blogjában került publikálásra.
Ebben a magyar fotós (szakmai) élettörténete és World Press Photo díja mellett mesél a Reuters munkamódszereiről, melyeket részben az ő vezetése alatt szervezett át az ügynökség. Kitérnek a kérdések a képek hitelességére, és a képhamisítási problémákra, különösképen a legendássá vált Adnan Hajj kapcsán. Továbbá említi az interjú Namir Noor-Eldeen iraki halálát, és a háborús tudósítást is.

TonyHicks interju 20120126 photoHirlingBalintOrigo1 Két nemzetközi hírügynökség fotós vezetői mesélnek

Tony Hicks – Fotó: Hirling Bálint/Origo

Az idei Tony Hicks interjú az AP amerikai hírügynökség egyik vezető fotósával szintén két részes lett. Akár csak egy évvel korábban, az Origo oldalán jelent meg a nagyobb érdeklődésre számot tartó rész, míg a rovat blogján publikálták a szakmaibb kérdésekből álló részeket.
A nagyon átfogó és részletes Hicks interjúban szóba kerül a pályázat mellett a másik zsűri tag, a Reuters fotós Radu Sigheti által közelmúltban pályázatokról publikált véleménye, a multifunkciós fotóriporterek, melyek bevezetését állítólag az AP elsők között szorgalmazta, és az ügynökség budapesti tudósítója Szandelszyk Béla is, aki maga is egyre több multimédiával rukkol elő. Mesél továbbá az interjúalany arról is, hogyan zajlik a munka a világ egyik legnagyobb hírügynökségénél, és mire számítanak a David Guttenfelder irányítása alatt nemrég észak-koreában megnyitott iroda munkájával és lehetőségeivel kapcsolatban. Az arab tavaszhoz fűződő kérdések kapcsán pedig mesél az AP megközelítéséről az olvasóriporterek alkalmazásával kapcsolatos gyakorlatról is, és az interjú külön kitér a CNN iReport miatt történt (többek közt) fotós elbocsátásokra is. Hicks komoly sportfotós múltjára és a közelgő Londoni Olimpiára tekintettel arról is sok érdekes részletet elmesél, hogyan készül az AP a világversenyre.

A két interjú – érthető módon – sok ponton hasonlít mind formailag, mind szerkesztésben, és témákban is. Mindkét intjerjút (és azok mindkét részét) feltétlenül érdemes elolvasni!

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Megjelent: Az év fotói 2010

2011. március 28. hétfő

EvFotoi2010 borito Megjelent: Az év fotói 2010Ahogy lenni szoott, a Sajtófotó Pályázat lezárása után minden évben a kiállítás megnyitójával együtt jelenik meg Az év fotói című könyv. A 2010-es év legjobb magyar sajtófotóiból Bánkúti András által készített összeállítás idén 216 oldal, és 730 gramm lett, amit 2 960 Ft-ért vehet meg, aki betér valamelyik könyvesboltba (Interneten megrendelve 5% kedvezménnyel, az Anima Könyvesboltban pedig akár kultúra utalványra is). A könyvben publikált fotók szerzőinek felsorolása, és tartalomjegyzéke,

A tavalyi és tavalyelőtti kiadványba nekem is volt szerencsém 1-1 fotóval bekerülni. Idén ezt nem sikerült megismételnem. Eredetileg csak a könyvbe akartam képet beadni, de az utolsó pillanatban úgy döntöttem, mégis csak befizetem a nevezési díjat, és pályázok. Talán hiba volt, így végül sem a kiállításhoz, sem a könyvbe nem válogatták be képem. ez van, a tavalyi évem ilyen volt. Reméljük, hogy az idei jobb lesz – és nem csak ilyen szempontból.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Ma nyílik meg a Magyar Sajtófotó Kiállítás

2011. március 25. péntek

Sajto Foto2010 Ma nyílik meg a Magyar Sajtófotó KiállításÉpp kedves ismerőseim vették át a díjaikat, mikor pár perce bekapcsoltam a Fotoklikk díjátadó élő közvetítését. A kiállítás megnyitóját is élőben közvetítik.

Az élő közvetítést sem tudom nézni, és az idei pár éve az első alkalom, hogy nem vagyok ott a megnyitón, de azért lélekben veletek vagyok, és minden díjazottnak gratulálok!

Aki teheti, nézze meg! Március 26 és május 8 között tart nyitva a kiállítás a Nemzeti Múzeumban!

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Szigetváry Zsolt SF pályázat győztes műugró portréi

2011. március 10. csütörtök
FerfiMuugrok photoSzigetvaryZsoltMTI Szigetváry Zsolt SF pályázat győztes műugró portréi

Katt a nagyobb képekért! – Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Az idei Sajtófotó Pályázaton az MTI külsős munkatársa, Szigetváry Zsolt két díjat is bezsebelt remek műugró sorozataival.

A korábbi World Press Photo nyertes fotós egyik sorozata Sport Sorozat kategóriában aratott nagy sikert a zsűri körében, ami első díjat nyert, míg a másik sorozata Emberábrázolás-Portré Sorozat kategóriában szerzett harmadik díjat.

Bár Zsolt képei nem is hasonlítanak a korábbi hasonló témájú képekre, szükségszerű megemlíteni, hogy a főleg DSLR videós projektjei révén közismert Vincent Laforet (akkor még a Newsweek munkatársaként) és Julian Abram Wainwright, az EPA fotóriportere mindketten World Press Photo díjat nyertek műugró képeikkel a 2008-as Pekingi Olimpia után.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Elöntötte a vörösiszap a 2010-es Sajtófotó Pályázatot – kihirdették a díjazottakat

2011. január 19. szerda
HusztiIstvan Tulelok Index Elöntötte a vörösiszap a 2010 es Sajtófotó Pályázatot – kihirdették a díjazottakat

Fotó: Huszti István/Index.hu

Január 19-én a MUOSZ székházában hirdették ki a 2010-es év képeire kiírt XXIX. Magyar Sajtófotó Pályázat eredményeit.

Az idei pályázatot a devecseri vörösiszap katasztrófa dominálta, ahogy egy kolléga megfogalmazta, csak a sport kategóriában nem neveztek vörösiszapos képekkel. Sportban inkább a budapesti Úszó EB fotói voltak túlsúlyban, melyek közül a díjazottak közé is jutott több remek anyag. A Művészet (egyedi) kategóriában nem hirdettek első helyezettet, a Természet és tudomány (egyedi) kategóriában pedig három második helyet is kiosztottak.

A pályázat képei a FotoKlikk oldalán tekinthetők meg.

A MÚOSZ nagydíja a legkiemelkedőbb teljesítményért:
Huszti István (index.hu): Túlélők

André Kertész nagydíj – a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért:
Kállai Márton (Szabad Föld): Fapados konditerem

Budapest fotográfiai ösztöndíj:
Hartyányi Norbert (Szabadúszó): Margitsziget

Eschler Károly különdíj a legjobb hírképért:
Kovács Tamás (MTI): Vöröslő fájdalom

Munkácsi Márton díj a legjobb kollekcióért:
Kurucz Árpád (Népszabadság)

A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter:
Kerekes M. István (Szabadúszó)

30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter:
Stiller Ákos (hvg.hu)

KATEGÓRIA DÍJAK:

Hír-eseményfotó (egyedi):

  1. Kovács Tamás (MTI): Vöröslő fájdalom
  2. Lakatos Péter Zoltán (MTI külsős): Pokoli zuhanás
  3. Máté Péter (Magyar Nemzet): Boldva, árvíz

Képriport (sorozat):

  1. Kurucz Árpád (Népszabadság): Vörösiszap
  2. Stiller Ákos (hvg.hu): Vörösiszap Tragédia
  3. Kurucz Árpád (Népszabadság): Árvíz

Emberábrázolás-portré (egyedi):

  1. Veres Viktor (BLIKK): Törölhetetlen
  2. Stiller Ákos (hvg.hu): Remény
  3. Kerekes M. István (Szabadúszó): Sors

Emberábrázolás-portré (sorozat):

  1. Marjai János (Tanuló): Senior úszók
  2. Schild Tamás (Schild & Associates Communication): Szép cigánynak lenni
  3. Szigetváry Zsolt (MTI): Műugrók

Művészet (egyedi):

  1. nem ítéltek oda első díjat
  2. Székelyhidi Balázs (Magyar Nemzet): Betolakodó
  3. Valuska Gábor (Szabadúszó): Frida Kahlo és a túristák

Művészet (sorozat):

  1. Czimbal Gyula (MTI): Re-Produkció Sorozat 1-10
  2. Hajdú D. András (Origo): Szőrös mellkasú balerinák repkedtek a MÜPA-ban

Sport (egyedi):

  1. Reviczky Zsolt (Népszabadság): Egycsomóban
  2. Illyés Tibor (MTI): Tenyeres ütés
  3. Süveg Áron (Szabadúszó): A púder birodalma

Sport (sorozat):

  1. Kállai Márton (Szabad Föld): Fapados konditerem
  2. Illyés Tibor (MTI): Vizibalett
  3. Szigetváry Zsolt (MTI): Férfi műugrók

Természet és tudomány (egyedi):

1. Tökölyi Csaba (Publicis): Hamm!
2. Daróczi Csaba (Szabadúszó): Afrika-tó
2. Szerémy Szilvia (Ganz Mérőgyár Kft.): Cseppvilág
2. Kerekes M. István (Szabadúszó): Sárga
3. Kurucz Árpád (Népszabadság): Hőség

Természet és tudomány (sorozat):

  1. H. Szabó Sándor (MTI): Látkép
  2. Németh András Péter (Szabad Föld): Állatok katasztrófája
  3. Gáti György (Gáti Fotó Fényiroda): Hát újra itt a fenyvesek közt…

Társadalomábrázolás – dokumentarista fotográfia (egyedi):

  1. Bodnár László (szabadúszó): Esküvő
  2. Hegedűs Márta (Magyar Nemzet): Medence
  3. Balogh Zoltán (Szabadúszó): Levitáció

Társadalomábrázolás – dokumentarista fotográfia (sorozat):

  1. Sopronyi Gyula (Szabadúszó): Szocsi Island
  2. Sánta István Csaba (Szabadúszó): Tél Erdélyben
  3. Sopronyi Gyula (Szabadúszó): Félúton, Izmir

Humor-zsáner-bulvár (egyedi vagy sorozat):

  1. Jándi István (speedsport.hu): Felpörögve
  2. Madácsi Zoltán (Szabadúszó): Harmadik típusú találkozások
  3. Kovács Anikó (Szabadúszó): Vajon kié lehet ez a láb?

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!