‘sajtofoto2009’ címkével ellátott bejegyzések

Csak szerencse kell hozzá!

2010. június 30. szerda

“Ehhez a képhez csak szerencse kellett!”

Forma1 Repulorajt 007014 Karoly Arvai Reuters Csak szerencse kell hozzá!

Fotó: Árvai Károly/Reuters

Ezt a nem túl felemelő kritikát Árvai Károly barátom kapta egy pályázaton indított Forma1 fotója kapcsán, amit Fisichella és Nakajima balesetéről készített. Függetlenül attól, hogy a képet jónak vagy rossznak tartjuk (szerintem egyébként nagyon jó), az idézett kritika úgy gondolom hülyeség. Bár nem szerencsejáték, de a fotózásban – különösen a sajtófotóban – hatalmas szerepe van a szerencsének is.
De hogy valami aktualitása is legyen a dolognak, gyorsan megemlítem, hogy Mark Webber hasonló, hétvégi baleseténél a világsajtó egyik fotósnak sem volt ilyen szerencséje (legalábbis én sehol nem találtam nyomát a balesetről egy fotónak sem)….csak videóból lehetne kimenteni, de az ugye megint más sajtó műfaj.

1 massa Csak szerencse kell hozzá!

Fotó: Kovács Tamás/MTI

De említhetnénk a Forma 1 balesetek egy másik emlékezetes képét, ami szintén magyar fotóst érint. Felipe Massa balesetét sem sikerült fotón megörökíteni senkinek, és arról is csak egyetlen fotósnak volt képe, ahogy Massát kiemelik a kocsiból. Kovács Tamásnak ez a sajtófotó díjas (Hír egyedi első díj) fotója járta be a világsajtót.

Egy jó fotóhoz édes kevés egy jó gép és csak nyomni a gombot. Sokkal fontosabb a hozzáértés és tapasztalat, és nem utolsó sorban ott kell lenni. Ami viszont még egy rutinos profi számára is nélkülözhetetlen egy jó képhez, az pont a szerencse. Leginkább a sajtó és sportfotóban.

Lehet valaki született tehetség, és szorongathatja a világ legjobb gépét, a legjobb ötletekkel a fejében, ha a fények, vagy egyéb körülmények nem olyanok, ha a fotóalany nem jó helyen áll, vagy nem jó felé néz, és különösen akkor, ha a környéken sem jár, vagy mondjuk ha nem pont előtte történik a baleset egy Formula 1-es pályán. Még egy szigorú protokoll és forgatókönyv szerint megrendezett eseményen, vagy egy teljesen kontrollált műtermi környezetben is múlnak dolgok a véletlenen (bár a stúdió fotózás lényege pont a mesterséges körülmények tetszés szerinti befolyásolásáról, és a szerencse faktor minimalizálásáról szól).

Persze lehet ennek a mondatnak értelme abban a formában, hogyha úgy fogalmazódik meg, hogy a sajtófotó pályázat zsűrije inkább a tudatos komponálás, és ezzel kifejezett képi történetmesélés eszközeként készült fotókat kívánja előtérben részesíteni. Ez elfogadható érv is lenne, még egyet is tudnék valahol érteni vele. Csak a gond vele, hogy a sport fotó alapvetően nem erről szól. Itt az akció képeknek kéne hangsúlyt kapni.

Forma1 hangulatok Kurucz Arpad Nepszabadsag Csak szerencse kell hozzá!

Fotó: Kurucz Árpád/Népszabadság

Persze csodálatos feature anyagok is készülnek, amik szintén elismerést érdemelnek, de aligha lenne ez jogos az akció képek rovására. A 2009-es Sajtófotó Pályázaton is domináltak a díjazottak között a feature anyagok. De nem véletlen az, hogy a világ minden komoly sajtófotó pályázatán külön Sport Akció és Sport Feature kategóriákat hirdetnek meg. És talán azt is illik megjegyezni, hogy Cseh Dani 2008-as Sport kategória győztes kép a Critical Mass kerékpárosairól, bármennyire zseniálisnak tartom is, nem sport fotó, hanem egy hírkép. Ugyanis nem sportot és sportolókat ábrázol, hanem egy tömegrendezvényt, ami demonstráció a városi közlekedés kerékpáros formája mellett.

Pécsett a XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás

2010. június 20. vasárnap

SF 2009 small Pécsett a XXVIII. Magyar Sajtófotó KiállításA MUOSZ legfrissebb tájékoztatása szerint országjáró körútján június 21-étől egy hónapon át látható Európa Kulturális Fővárosaában, Pécsett a 2009-es év legjobb sajtófotóit bemutató kiállítás. A pécsi kiállítást Ungár Tamás, a Népszabadság újságírója nyitja meg a Művészetek és Irodalom Házában.

Helyszín: Művészetek és Irodalom Háza (7621 Pécs, Széchenyi tér 7-8.)
Megnyitó: 2010. június 21. 17 óra
Megtekinthető: 2010. június 21-július 22.
Jegyárak: Felnőtt: 800 Ft, Diák, nyugdíjas: 600 Ft

Hétvégén zár Budapesten a Sajtófotó Kiállítás

2010. április 29. csütörtök

Sajtofoto kiallitas Nemzeti Muezum 1003186037cVA Hétvégén zár Budapesten a Sajtófotó KiállításMájus másodikáig látható a Nemzeti Múzeumban a XVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás. Vasárnapig még bárki megtekintheti a 2009-es év eseményeiből válogatott mintegy háromszáz képet felvonultató sajtófotó kiállítást, és a divat világát bemutató kísérő kiállítást. A kiállítás zárásra való tekintettel az EU csatlakozás és a munka ünnepén, május elsején, szombaton a múzeum rendkívüli módon nyitva tart, és 10-18 óra között fogadja látogatóit.

Hétfőn a múzeum már nem lesz látogatható, ekkor bontják le a kiállítást, hogy útrakelhessen szokásos országjáró vándor körútjára. A kiállítás következő állomása Debrecen lesz, ahol a Kölcsey Művelődési Központban május 11. és június 13. között lesz látható.

Egy képem a falon, egy másik a könyvben

2010. március 19. péntek
MichaelPhelps 0908012562a Egy képem a falon, egy másik a könyvben

Michael Phelps ünnepli magát - Fotó: Völgyi Attila

Ismét elégedett lehetek a Magyar Sajtófotó Pályázatra beadott képeim eredményével. Azután, hogy tavaly egy képemmel díjat nyertem, és már nem első alkalommal kerül képem falra, idén egy a falra is kikerült a Nemzeti Múzeumban, egy másik pedig az Év fotói 2009 kiadványba, sőt ez utóbbi a tucatnyi képből mozaikként összeálló címlapon is megjelenik.

4 MichaelPhelps FotoVolgyiAttila Egy képem a falon, egy másik a könyvben

Fotó: Völgyi Attila

AzEvFotoi2009 cimlap Egy képem a falon, egy másik a könyvben

Az év fotói 2009

A két kép közös vonása, hogy mindkettő Rómában készült a FINA 2009-es Úszó (+Hosszútávúszó, Szinkronúszó, Műugró és Vizilabda, csak hogy a teljes nevét említsem) világbajnokságán. Sőt mindkettő az amerikai úszót, Michael Phelpst ábrázolja. A falra akasztott képen (balra) épp önmagát ünnepli sokadik győzelme után – mélyen személyes és nagyon emberi pillanat. A könyvbe került képen pedig versenyzés közben látható, amint a medence habjait szeli csillag-sávos úszósapkájában.

Az örökkévaló kérész – megnyitott a Sajtófotó Kiállítás

2010. március 19. péntek

“A jó sajtófotó olyan, mint. Nem tudom milyen….az örökkévaló kérész – tán valami ilyesmi.” – Parti Nagy Lajos

Sajtofoto kiallitas 1003186031cVA Az örökkévaló kérész   megnyitott a Sajtófotó Kiállítás
Fotó: Völgyi Attila

A Sajtófotó Kiállítás minden évben különleges alkalom. Nem csak a Magyar Sajtófotó Pályázat eredményhirdetése. Nem csak a fotós szakma szokásos éves nagy találkozó helye, hanem visszaemlékezés is az elmúlt év eseményeire….képekben.

A kiállítás 2009 március 19-május 2 között látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban.

AzEvFotoi2009 cimlap Az örökkévaló kérész   megnyitott a Sajtófotó Kiállítás
Az év fotói 2009

Idén is közel háromszáz fotó került a Nemzeti Múzeum falaira a hazai sajtó éves terméséből. A korábban már ismertetett díjazottak mellett számos, a zsűri és a kiállítást rendező Szalay Zoltán és Túry Gergely által kiválogatott kép mutatkozik be, hogy kirajzolja nagyjából milyennek is láttuk mi a 2009-es évet.

Sok éves hagyományként a pályázatot és a kiállítást kiegészítő harmadik elemként Bánkuti András szerkesztésében megjelent Az év fotói 2009 című könyv is, ami ismét egy kicsit más válogatásban foglalja össze az év történéseit, ahogy a benne megjelent 106 alkotó megörökítette.

MichaelPhelps 0908012562a Az örökkévaló kérész   megnyitott a Sajtófotó Kiállítás
Phelps ünnepel, Fotó: Völgyi Attila

A gazdasági helyzet alakulása miatt a korábbi éveknél kisebb oldalszámban, mintegy 40 oldallal karcsúbban tudott csak megjelenni, így kevesebb kép is kerülhetett bele. Számomra – az előző mondat fényében különösen – megtisztelő módon a kiállításon egy, a könyvben pedig két Michael Phelpsről készült sportfotóm is helyet kapott.

A megnyitóbeszédek közt elhangzott, hogy a magyar pályázat időrendben az év harmadik rangos sajtófotó eseménye a World Press Photo és a Picture of the Year nemzetközi pályázatok után, valamint tettek utalást a tavalyi Robert Capa kiállításra, sőt Robert Capa egy képe most is falra került a divatfotó-történeti kiállítás keretében.
Ez a sajtófotó ünnep mindig ok egy kicsit, hogy a visszafogottan emelkedett hangulatban a szakma ünnepelhesse magát, és a felkért szónokok kereshessenek a sajtófotó szakmáról pár máshol nem nagyon hallható szót.

A tv2 díját átadó Azurák Csaba idén szót kért, hogy elmondhassa: “Soha nem fogunk tudni annyit beszélni a tévében, amennyit a ti fotóitokkal el lehet mesélni.”

Sajtofoto kiallitas 1003186035cVA Az örökkévaló kérész   megnyitott a Sajtófotó Kiállítás
Fotó: Völgyi Attila
Sajtofoto kiallitas 1003186032cVA Az örökkévaló kérész   megnyitott a Sajtófotó Kiállítás
Fotó: Völgyi Attila

A hivatalos megnyitó beszédben (érdemes a teljes szöveget elolvasni) pedig Parti Nagy Lajos keresett irodalmi formát a fotóriporteri szakma bemutatásához:
“Nem hiszem, hogy készültek etárgyú statisztikák, én mindenesetre kíváncsi lennék, hogy hány összetört vagy összetöréssel fenyegetett fényképezőgép esik ezer jó sajtófotóra, hány anyázás, lökdösődés, lepaparazzózás, hány darab alázás és alázkodás. Amilyen fontos, olyan hálátlan mesterség a sajtófotósé — ki szereti, ha esemény közben a könnyei, az indulatai, a látszatai alá fényképeznek?
Magyarországon egyre veszélyesebb ez a foglalkozás, de talán jobb, ha szenvedélyt mondok, az a gyanúm, puszta foglalkozásként a klasszikus sajtófotózás aligha űzhető sokáig. A sajtófotósnál nincs kiszolgáltatottabb, tudósítani lehet zsebre dugott diktafonnal, de a fotóst elárulja a gépe, mesterségének törékeny címere.
Ráadásul az eredményre fél óra, maximum egy nap után rácsukódik a honlap, a következő újságoldal, a következő esemény.
[...]

Sajtofoto kiallitas 1003186025cVA Az örökkévaló kérész   megnyitott a Sajtófotó Kiállítás
Fotó: Völgyi Attila

A kép beég, olykor akaratlanul, netán akaratom ellenére, egy emblematikus képet könnyebben hívok elő „a médiából”, mint egy emblematikus mondatot. Az úgynevezett valóságot nagyrészt képekben, képeken át látom, s bár a saját szememmel, rendre mások, szemtanuk felvételein keresztül.
Ők a sajtófotósok. Az ő szemük, szemfülességük, látószögük, tisztességük, tudásuk és szerencséjük alakítja, olykor meghatározza a képemet a hazámról, a múltamról, ki-ki múltjáról. Bizony, az emlékezet nagyrészt ama lesajnált tegnapi újságokból áll össze, akkor is, ha műtárgyként kiállításra kerülnek, és akkor is, ha ablak lesz velük pucolva. Az üvegen, mindannyiunk üvegén ott a nyomuk.
A jó sajtófotó olyan, mint.
Nem tudom, milyen. Ezt az olyanságot járják önök majd körül, ha körbemennek ezen a kiállításon, s eléggé valószínű, hogy darabról darabra megnézve a képeket, tovább jutnak, mint én beszélve róluk.
Az örökkévaló kérész — tán valami ilyesmi.”