‘sajtófotó’ címkével ellátott bejegyzések

Nem nyelték le a retusált békát – repül egy újabb csaló fotóriporter

2012. február 6. hétfő
FrogEgret Photoshopped photoBryanPatrickSacramentoBee Nem nyelték le a retusált békát   repül egy újabb csaló fotóriporter

Fotó és manipuláció: Bryan Patrick/Sacramento Bee

A legfrissebb amerikai fotós botrány középpontjában egy apró béka lecserélése áll. Az egyik képen a madarak álltak jól, a másikon a béka. Bryan Patrick úgy gondolta, jobban néz ki, ha a két képből egyet csinál. Tényleg jobban néz ki, de ettől még tilos, amit csinált. A tanulság az állásába került. Aligha érte meg.

Újabb könnyelmú fotós
A Sacramento Bee díjnyertes fotósa, Bryan Patrick komoly hibát követett el, megsértette a sajtófotó feldolgozási irányelveket. Nem a saját árnyékát tüntette el, vagy a háttérben álló zavaró alakot, és nem is füstöt, vagy a rakétákat duplázta meg a a képén, mint emlékezetes elődei tették, és nem is HDR fotót készített. Lényegében új fejezetet nyitott az értelmetlen hamisítások sajnos egyre hosszabb, és egyre gyakrabban frissülő sorában.
A természetfotó sorozat egy másik képéről másolta át a madár csőrében vergődő békát. Hiába, a béka már csak ilyen, rúgdos, ha egy madár csőrébe kerül. Az egyik képen a békáért kapó madár mutat jól, a másikon a béka rúgdos szebben.

Jobb helyen erre azt mondják, kár hogy nem sikerült jobban, majd komoly fejtörés után eldöntik, hogy a két kép közül melyik kép jelenjen meg. Jobb helyen eszébe sem jut a fotósnak, hogy a két képből egész jó harmadikat lehetne összeollózni.

A Sacramento Bee jobb hely (lett)
Jobb helyen, mondom írom nagyképűen, miközben a California ötödik, az USA huszonhetedik legnagyobb lapja (a Wikipedia egy korábbi révedése miatt sok helyen huszonötödiket emlegetnek).
A Sacramento Bee 210-268 ezres példányszáma bár nem őrült nagy, de azért könnyű szerrel túl tesz a magyar napilapok (szinte?) bármelyikének példányszámán, és a magyar közéleti napilapok példányszáma együtt is alig tesz ki ennyit.

Szóval persze hogy a Sacramento Bee komoly lap, és jobb hely annál, hogy ilyen skandallumot csak úgy tűrjenek. A fotóst azonnal felfüggesztették, mikor az ügyre fény derült, és a lapban közzé tettek egy cikket, hogy tisztázzák mi is történt. Úgy fest, lényegében innen tud a teljes nemzetközi sajtó (Poynter, News10, PetaPixel, stb) a történetről, bár a fotós nevét a lap első körben nem említi, ez egyéb forrásokból került napvilágra.

AuburnWildfire photoBryanPatrickSacramentoBee Nem nyelték le a retusált békát   repül egy újabb csaló fotóriporter

Eredeti és pályázatra beadott kép - Fotó: Bryan Patrick/Sacramento Bee

Kivizsgálták az ügyet
Mikor múlt héten elkezdtem írni a posztot, még csak kivizsgálást emlegettek. Akkor már azt is megírtam, hogy szerintem a vizsgálódás alatt talán azt próbálják kitalálni, hogy a kíméletlen felmondásnak milyen alternatívája létezhet, ami garantálja, hogy a fotós – és mindenki más is – egy életre megjegyezze, hogy ilyesmi még csak eszébe sem juthat egy újságnál. Valahol érthető lenne a kollegiális együttérzés, ki ne sajnálná régi kedves kollégáját az utcára tenni egy amúgy is válság tépázta gazdasági környezetben, pláne olyan komoly helyzeti hátránnyal, mint amit egy ilyen etikai vétség jelent. De nehéz ilyesmire bármi más megoldást találni. Nem is sikerült most sem.

Mire megírtam a poszt nagy részét, a vizsgálat le is zárult. A Bee szombaton újabb cikket címzett az olvasókhoz. Ebben leírják, hogy a fotósnak további két manipulált képét találták a lap archívumában. Ezzel tovaszállt minden remény, hogy talán csak egyszeri botlás lehetett, hogy ez csak egy kísérlet volt, ami csak szerencsétlen véletlen folytán került nyomtatásba, vagy bármi más, amivel ilyenkor mentegetőzni lehetne szokás. Nincs mentség, a fotósnak pedig már nincsen állása.

Szakmai árulás
A kevésbé szakmai kommentelők között akad, aki nem érti, miért kell ilyen szigorúnak lenni. Hiszen nem is egy fontos képről van szó. És ebben van is valami: nem fontos a kép, így még érthetetlenebb, hogy lehet ekkora bakot lőni vele. A szakmaibb kommentelők a legszigorúbb büntetést várják. Akad aki a kirúgásnál tovább megy, és egyfajta fekete lista felállítását várná, hogy az ilyen fotósok többé ne is vállalhassanak munkát egyetlen olyan helyen sem, ahol a sajtófotó etikai mércéje szerint kellene dolgozniuk. Menjenek el retusőrnek, vagy grafikusnak, ha annyira szeretnek PhotoShoppal rajzolgatni.

A fotósnak illett volna tudnia, hogy ilyen botláson könnyen derékba törhet akár egy szép karrier is. Nem is értem miért nyúlnak amúgy tájékozott, értelmes emberek ilyen eszközökhöz. A hasonló ügyekben egyre gyakrabban nyilatkozó Sean Elliot, az NPPA amerikai sajtófotós szakmai szervezet elnöke ezúttal is nyilatkozott a Poynternek.
Szerinte árulás történt, a fotós elárulta az általánosan elfogadott szakmai elveket, mert az ilyen fotó manipulációk fokozatosan hiteltelenítik el a teljes fotóriporteri szakmát. Érvelése következetes: “ha ez a sacramentoi fotós játszadozhat egy kócsag képével, akkor hogyan hihetem el, hogy bármelyik másik kép, amit látok megbízható?” Ráadásul a vétkes fotós, Bryan Patrick több rangos díjat is nyert már, és mint Elliot mondja, egy ilyen etikai vétség az alkotó teljes életművét beárnyékolja. Hiszen teljes joggal vetődik fel a kérdés mindenkiben, hogy vajon még hány másik – akár díjazott – képnél élt hasonló módszerekkel. Az elnök szerint az NPPA akár azt is fontolóra veheti, hogy visszavonja a fotós korábbi díjait, és megszűnteti a tagsági viszonyát.

Nem véletlenül él az a gyakorlat, amiről az Origonak adott interjúkban az AP és a Reuters képszerkesztői is meséltek, hogy a nagy nemzetközi hírügynökségek a fotós valamennyi képét törlik az archívumukból, ha ilyen skandallum előfordul. A Poynter újabb cikkében nyilatkozó NPPA elnök bízik benne (és valószínűleg nem is kell sokáig várnia), hogy a szervezet valamelyik tagja hivatalos panaszt tesz az ügyben, hogy a megfelelő eljárást elindíthassák.
Elsőre túlzott óvatosságnak, vagy gyanakvásnak tűnhetne mindez. De mint kiderült, a most rajtakapott Bryan Patrick nem egy esetben retusálta képeit. Már legalább három képe ismert, amihez hozzányúlt, és innen tényleg ki tudja, mennyi van még? Ráadásul, aki egy pályázatra küld be képeket, annak ismernie kell a szabályzatot, és ha mégis ilyen nyilvánvalóan szabálytalan módosításokat végez, az egyértelmű csalás – és szándékosnak is kell lennie.

II. Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítás

2012. február 3. péntek

ZalaegerszegiSajtofotoKiallitas II. Zalaegerszegi Sajtófotó KiállításMásodik alkalommal rendezték meg a Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítást a helyi fotóriporterek képeiből.

Február 21-ig látogatható a második alkalommal megrendezett Zalaegrszegi Sjatófotó Kiállítás, melyen helyi fotósok mutatják be az elmúlt év történéseit a Zalai megyeszékhelyen.
A kiállításról szóló cikkük mellett a Zalai Hírlap közölt egy képgalériát, érdemes megnézni, akárcsak a kiállítást, ha arra jár valaki.

Helyszín: Hevesi Sándor Színház
Cím: Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső tér 3.
Web: http://www.hevesisandorszinhaz.hu

Egy zsűritag a pályázatokról, fotókról és háborúkról

2012. január 17. kedd
StopViolence kenyaChildren photoRaudSighetiReuters Egy zsűritag a pályázatokról, fotókról és háborúkról

Fotó: Radu Sigheti/Reuters

A XXX. Magyar Sajtófotó Pályázat egyik külföldi zsűritagja elmélkedik, hogy vajon a háborús képeknek mennyire van helye egy pályázat képei közt, és miért kell őket előtérbe helyezni más témákkal szemben.

A Reuters romániai fotósaként dolgozó Radu Sigheti a hírügynökség blogján elmélkedik. Bár a háborús fotókról szóló gondolatai talán kevés magyar pályázót érintenek, és már nem csak a magyar, de a nemzetközi pályázatokon változtatni is késő lenne. De talán érdekes lehet megismerni, hogy vélekedik a zsűri egyik tagja más pályázatok kapcsán.
Különösen azért, mert ezek – vagy legalábbis nagyon hasonló – gondolatok rendszeresen felvetődnek a nagy nemzetközi pályázatok (pl. World Press Photo és Picture of the Year International) kapcsán, de igazán komoly visszhangot nem nagyon szoktak kapni – pláne szakmai körből nem nagyon emlékszem ilyesmire.

Radu Sigheti gondolatai:
“Miközben épp egy pályázatra állítottam össze a beküldendő képeimet, nem tudtam szabadulni egy gondolattól. A korábbi években mindig háborús képek nyertek. Szerintem idén sem lesz ez máshogy, hiszen rengeteg véres dolog történik most is.

Soldiers romania photoRaudSighetiReuters Egy zsűritag a pályázatokról, fotókról és háborúkról

Fotó: Raud Sigheti/Reuters

Nem tudom, hogy miért ezeket a képeket választják ki. Szörnyűségeket ábrázolnak, fájdalmat és a segítség nélkül maradt áldozatokat, meg a fegyverkezés örömét. Némelyiküket méltóságteljesen ábrázolják, némelyiküket ellenszenvesen, az emberiség legrosszabb arcát. Olyan emberek, akiket más emberek öltek meg. Kísérteni fognak az emlékeinkben; újra és újra lehozzák őket a lapok.
A fotósok nagy kockázatot vállaltak, hogy ezeket a képeket elkészítsék; dícsérjük őket a képeikért, és bátorságukért, hogy olyan helyeken fotóznak, ahová mások nem merészkednek. Remek fotók mutatják be a háborúkat, és ezek a fotósok megérdemlik, hogy emlegessük a munkájukat. De a képeik tényleg egy fotópályázatra valók? Gondol bárki arra, hogy milyen hatásuk van a jövőre, hogyan hatnak a fiatal fotósokra? Talán igaza volt Susan Sontagnak a legutolsó, ‘Mások fájdalmáról’ című könyvében?
 [hogy akik nem voltak ott ezekben a háborúkban, azok képtelenek elképzelni mindazt, ami a fotókon megjelenik - a szerk]

DeadBody Kenya RTR1GSNV600 photoRaudSighetiReuters Egy zsűritag a pályázatokról, fotókról és háborúkról

Fotó: Radu Sigheti/Reuters

Az évek során rengeteg fiatal fotós nézte meg ezeket a képeket és mit tanultak belőle? Azt, hogy ha jó fotóriporter akarsz lenni, és jó képeket akarsz készíteni, akkor háborús övezetekbe kell mened, mert azzal azonnali elismerést vívhatsz ki magadnak. De ez mind mások megpróbáltatásaira épül. Fotóriporterek nemzedékei gondolkodtak így. És még ma is, egy könnyen hozzáférhető konfliktus zónában csak úgy rajzanak a fotósok, néha többen vannak, mint a harcosok.

Ami a háborús övezetekben történik, azt dokumentálni kell. A történetet el kell mesélni, mert tanulnunk kell a hibákból, és közbe kell lépnünk, ha az emberiesség ellen vétenek. A világnak látnia kell, hogy máshol mi történik.

Én ezért készítem a fényképeimet; abban a reményben, hogy amit ma lefényképezek, az soha többé nem fog újra megtörténni. De azt látom, hogy újra és újra megtörténik.

Egy ponton túl, mikor a ’90-es években Horvátországban voltam, többé nem mentem háborús övezetekbe, mert úgy éreztem, hogy a részemmé fog válni. Úgy éreztem, hogy a sok szörnyűség, ami körülöttem történik, egy nap úgy elborzaszt, hogy a fényképezőgépem helyett fegyvert ragadok. Életem egy másik pontján újra háborút mentem fotózni. Nem tudom, miért tettem újra. Azt hiszem, hogy akkor úgy éreztem, hogy eleget tanultam. Tudtam anélkül csinálni, hogy hibásnak érezném magam, amiért mások fájdalmát fényképezem. Azért, mert a képeket értékelték, és elmesélték a történetet. Úgy éreztem, hogy a konfliktus már nem érint meg többé.

Somali refugees Kenya RTR1KZMO600 photoRaduSighetiReuters Egy zsűritag a pályázatokról, fotókról és háborúkról

Fotó: Radu Sigheti/Reuters

De a világunk néhány forró helyét megjárva megtanultam, hogy ez a körforgás megállíthatatlan. És mégis megérint a képeken keresztül minden egyes konfliktus, amit máig fényképezek. Ahelyett, hogy az életet dícsérnénk, ráébredsz, hogy milyen jelentéktelen is az a háborúban, vagy a fegyveres számára, akinél a fegyver van. Szépen lassan elkezded megvetni. Nincs semmi, ami ezt képes megakadályozni.

Azért írom ezt, mert remélem, hogy valamit lehet tenni ellene. Mi, fotóriporterek, nem tudjuk megakadályozni a háborút. Mi, fotóriporterek nem hagyhatjuk abba a fotózást, mikor már zajlanak az események. De egy fotópályázat eldöntheti, hogy mit kezd ezekkel a háborús képekkel. Meg kellene őket említeni, meg kellene mutatni őket a világnak, de egy külön kategóriában. Nem kiemelni őket, mint “legjobbakat”.

Ez csak egy gondolat, ami eszembe jutott, miközben a sok reményteli fiatal fotósra gondoltam. Talán így rá tudjuk terelni a fotósok új generációinak figyelmét, hogy az életet örökítsék meg a képeikkel, ne a halált.”

POYI: kiírták az idei fotópályázatot – megújulás és új kategóriák

2011. december 5. hétfő

poyilogo251 POYI: kiírták az idei fotópályázatot   megújulás és új kategóriákA szervezők közzétették az idei Picture of the Year International kiírását. Szokás szerint rengeteg kategóriában várják a legjobb fotókat, és továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a multimédia anyagokra.

December 12-től lehet nevezni a világ egyik legrangosabbjának számító sajtófotó pályázatra. A Picture of the Year Inernational pályázatot immár 69. alkalommal rendezik meg, ezzel a nem csak a legrangosabbak közé tartozik, de a legrégebbi pályázatok közé is. A World Press Photo idén 55 alkalommal kerül megrendezésre, a Magyar Sajtófotó Pályázat szervezői pedig a harmincadik évfordulóra készülnek.

Történelmi és különleges
A POYI hagyományosan nem csak sajtófotó és dokumentarista fotópályázat, hanem komoly hangsúlyt fordítanak a multimédia tartalmakra is. Összesen 48 kategóriában várják az idei pályázatra is a nevezéseket. Ezek között igen szerteágazó műfajok és kategóriák is előfordulnak. Érdemes megnézni a korábbi évek eredményeit is (köztük különösen a díjazott magyar fotósokét természetesen!).
Idén több, az évre jellemző külön tematikus kategóriában is lehet nevezni, így önálló kategóriát képvisel a Japán földrengés, az Arab felkelések, amik Egyiptomot, Líbiát és más országokat is érintettek.

Önálló terület a sport
A POYI eddig is komolyan foglalkozott a sportfotóval. Szemben a Magyar Sajtófotó Pályázattal, ahol (bár ezt az amerikai zsűritag többször szóvá tette már) csak sport egyedi és sport sorozat kategória létezik, a POYI évek óta megkülönböztet ezeken belül is külön akció és feature kategóriákat.

Idén pedig tovább árnyalják az értékelési lehetőségeket. Ebben az évben első alkalommal teljesen önállóvá válik a pályázat sport területe. Mint ilyen önálló sport multimédia és sport szerkesztés kategóriákat is kap, amik szintén a pályázat szerves részét alkotják.
A korábbi sport portfólió kategóriát pedig kiemelték önálló fő kategóriaként, így a pályázat szervezői zsűrije idén első alkalommal ítéli majd oda a Sports Photographer of the Year névre hallgató lényegében új díjat.

A nevezési felhívás már elérhető a pályázat honalpján. Az online nevezési űrlap december 12-től lesz elérhető. Jelentkezni január 12-éig lehet.

Nevezési díj és nyeremények
Akárcsak az utóbbi években a Magyar Sajtófotó Pályázaton is, a POYI-n is van nevezési díj. $50 ellenében 15 pályamunkát lehet nevezni fejenként, de egyes kiemelt kategóriákba, ahol multimédia anyagokkal, komplett könyvekkel, portfoliókkal vagy egyéb nagyobb projekttel kell nevezni további $50 díjat számítanak fel.

Ezért cserébe az egyes kategória győztesek pedig “csak” oklevelet kapnak, illetve a kategória győzteseknek gravírozott plakett jár. A megannyi tematikus fődíj nyertesei viszont ezer dollárt és egy Tiffany kristály trófeát nyerhetnek, a megtisztelő cím mellé.

Te nevezel a POYI-ra idén?

Bréking: Változott a World Press Photo kiírása – normál felbontás

2011. december 3. szombat
WorldPressPhoto2012 logo Bréking: Változott a World Press Photo kiírása   normál felbontás

World Press Photo 2012

A World Press Photo pályázat szervezői rájöttek, hogy eltúlozták az eredeti kiírás követelményeit, így módosították, hogy jobban megfeleljen a sajtófotóban használt profi fényképezőgépek valós lehetőségeinek.

Nemrég kaptam választ a pályázat kiíróitól a módosításról. Mint azt korábban megírtam, a 2012-es World Press Photo pályázat kiírásában 5000 pixel hosszú oldalt vártak minimális felbontásként, ami messze több, mint, amit a sajtófotóban leggyakrabban használt Canon és Nikon gyártmámyú fényképezőgépek képesek produkálni.
Egyelőre csak a pályázat hivatalos honlapján írták át a minimális felbontást, a részletes kiírásban még mindig a korábbi felbontás szerepel. Gondolom idővel ezt is javítani fogják majd (természetesen jeleztem is nekik).

5000to3000pixel Bréking: Változott a World Press Photo kiírása   normál felbontásA problémán – amit nyilván nem csak én jeleztem nekik – úgy fest, hogy a szervezők is elgondolkodtak. Azt a választ kaptam tőlük, hogy a kiírásst módosították, így a minimálisan elvárt felbontás 3000 pixeles hosszú oldal lesz. Ez nem sokkal több a tavalyi Magyar Sajtófotó Pályázaton elvárt 5 megapixeles felbontásnak, és amit még a régebbi fényképezőgépekkel dolgozó fotósok is nagy valószínűséggel képesek teljesíteni.
Ez a kb 6 megapixel az elmúlt években is elegendő volt a kiállítás nagy méretű nyomatainak elkészítéséhez, ugyanakkor hasonló eséllyel kizárhatja a Google Street View screnshotokat, mint a nagyobb felbontás. A mobil fotók kizárása már kérdésesebb, mivel a mobiltelefonok felbontása rohamosan nő, illetve annak is nagyobb az esélye, hogy fotográfiailag értékes és értékelendő képek születhetnek mobillal, mint screenshotokkal. Bár Damon Winters iPhone fotói nem a World Press Photo pályázaton nyertek, hanem a tavalyi POYI-n.

A technikai akadály tehát már jobbára elhárult a nevezés elől. A kérdés most már (nagyon helyesen) csak az, hogy tartalmi és szakmai szempontból megfelelnek-e a képek a zsűri elvárásainak.