Ma van az első magyarországi Dolgozz Otthnról Nap, ami a külföldön népszerű távmunka és home office megoldásokat hivatott népszerűsíteni Magyarországon is, ráadásul pont a mai hétvégi munkanapon, mikor a május 1-ei hosszú hétvége extra szabadnapjait dolgozzuk le.
Az utóbbi napokban egyre többet emlegették minden felé a Dolgozz Otthonról Napot. De egyébként is sokat emlegetik az otthonról dolgozás (home office) és a távmunka fontosságát. Meg azt is hogy nem terjed igazán Magyarországon. Pedig sok (főleg multi) cég támogatja, sőt kifejezetten ösztönzi is azt, hiszen a dolgozó kényelme mellett sokszor jelentős megtakarítást is jelent a cégeknek, hogy az alkalmazottaknak nem kell akkora (vagy alkalmasint semekkora) irodát fenntartani, infrastruktúrát fenntartani, fűtés, villany és egyéb számlákat fizetni, ráadásul támogatni az alkalmazottak utazását, és nekik sem megy el annyi idejük, energiájuk a munkahelyre jutással.
Érthető és nem teljesen alaptalan, hogy irodai munkásokat jobban szeretnek az irodában összegyűjteni, hogy egymás mellett, sőt netán közösen dolgozzanak, de vannak munkakörök, amik nem csak költséghatékonyabban működtethetők távmunkában, hanem még produktívabbak is.
A sajtó (pláne a fotózás) teljesen más
A cím legalább olyan triviálisnak tűnik, mint mikor a befektetett munkáról írtam, és talán most is megkapom majd a vádat, hogy hülyének nézem az olvasót. De sajnos a felvetés most sem légből kapott. Sok helyen tényleg nem triviális, hogy fotózni nem lehet a szerkesztőségben ülve, ezért vezetői elvárás, hogy a fotósok bejárjanak, bent üljenek, és számonkérjék rajtuk, ha mégsincsenek bent – néha még akkor is, ha főnöki utasításra vannak távol.
Biztos mindenkinek volt már olyan munkahelye, ahol fontosabb szempont volt a főnöknek, hogy lássa a beosztottat az asztalánál ülni (akármit is csinál közben), mint hogy esetleg akár sokkal eredményesebb munkát végezve bárhol máshol legyen. A fotóriporterekre pedig (és gyakran még az újságírókra is) különösen igaz, hogy a munkájuk jellegénél fogva a szerkesztőség négy fala között sokkal kevésbé képesek bármit is alkotni, mint kint a terepen, ahol a témák vannak. Mint a mondás tartja, “a téma az utcán hever”.

Fotó: Szandelszky Béla/AP
Vannak azért kivételek
Inkább üde színfolt, mint általános példa, de ismert néhány olyan munka minden szerkesztőség életében, mikor az események többé-kevésbé házhoz jönnek. Akár az MTV székházhoz vonuló tüntetőkre gondolunk, akár arra, mikor egy olvasó betelefonál, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt a szemközti plázában vásárolgat, vagy mikor egy-egy felvonulást, tüntetést, és egyéb rendezvényt valamelyik szerencsés szerkesztőség abblakából,. vagy éppen a tetőről is le tudnak a kollégák fényképezni.
Sőt olyan fotót is nyilvántart a fotótörténelem, ami még díjat is nyert a Magyar Sajtófotó Pályázaton, miután egy kolléga az irodája ablakából fényképezve elkészítette….bár lehet, hogy a szomszéd szerkesztőség ablakából készült, mert onnan jobban látszott az ominózus tank… A történet érdekességén ez sem változtat sokat. Ahogy azon sem, hogy ez is csak a legritkább esetben szokott bejönni, és általában a fotósnak bizony ki kell mozdulnia és utána kell mennie a témának.
Szerinted milyen az ideális munkamodell?

Az MLSZ új rendelkezései szigorítanak a 
Hétvégén egymás után leadják az új 













