‘public relations’ címkével ellátott bejegyzések

Jenson Button kalocsai mintás overallban versenyez Brazíliában

2011. október 28. péntek
JensonButton HugoBoss kalocsai 1107307672eVA Jenson Button kalocsai mintás overallban versenyez Brazíliában

Button újra kalocsaiban versenyez majd (Galériáért kattints a képre!)

A nagy botrány után ismét a kalocsai minta nyerte a közönségszavazást. A Hugo Boss szavazásán 130 ezernél több szavazat gyűlt össze három nap alatt. Jenson ButtonHungaroring után a Brazil Forma1 Nagydíjon ismét kalocsai mintás  overallban lép pályára. Hamiltonnak a német dizájn jut.

Mivel az előző – török csalás miatt megsemmisített – magyar győzelem után a német mintát sorsolta ki a német divatcég, így annak tervezőjét már értesítették a győzelemről. A (főleg magyar) közfelháborodásra reagálva azonban újabb szavazást írtak ki, amit ismét fölényesen a magyar minta nyert. A német minta ráadásul még csak második sem lett a közönségszavazáson, az újraszavazáskor deklarált szabályok szerint az egyik pilóta mégis abban az overallban versenyez majd.

JensonButton HugoBoss kalocsai Ebergenyi Reka 1107298287fVA Jenson Button kalocsai mintás overallban versenyez Brazíliában

Button szemrevételezi az overallt (Galériáért kattints a képre!)

A szavazás oldalán már az eredmény szerepel, és Button videófelvétele azt állítja, ő tudta, hogy ez lesz a győztes. Állítólag szereti a virág mintát, talán ezért is ő fogja hordani Sao Paoloban. Hamilton pedig a német terv szerint készült overallban versenyez – amit Budapesten alaposan meg is nézett Ebergényi Rékán, még mielőtt magára öltötte volna. Hamilton kalocsai mintás overallját pedig árverésen értékesítik, amire a Brazil Nagydíjig lehet majd licitálni.
Természetesen az eredeti játékszabályok szerint a győztes dizájn készítője, Kalmár István is  kiutazhat a Brazil Nagydíjra, hogy ismét, élőben is megnézze hogy áll Buttonnak az overall.

Az újraszavazás sem ment zökkenőmentesen. Többen (itt a blogon is) panaszkodtak, hogy nem tudtak szavazni. A többséget viszont ez nem tartotta vissza, és ismét nagyságrendekkel több magyar voks érkezett, mint bármelyik más országból. Látszik, hogy itt hatalmas rajongói összefogás, és nem utolsó sorban némi média visszhang is volt a játék mögött.

További részletek később.

F1: Újra szavazási botrány a kalocsai mintás overall körül (Frissítve)

2011. október 25. kedd
Hamilton HugoBoss kalocsa outfig Hungaroring 1107308527fVA F1: Újra szavazási botrány a kalocsai mintás overall körül (Frissítve)

Hamilton kalocsaiban a Hungaroringen (Galériáért kattints a képre!)

Egyre nagyobb a botrány a 30 éves Hugo Boss játéka körül. Ha igazak a hírek, Jenson Button és Lewis Hamilton a Hungaroring után a Brazil Nagydíjon ismét kalocsai mintás ruhában léphet pályára. Épp csak az új Forma1 overall szavazás indult nehezen.
Módosítás: időközben az anyacégnél hivatalosan kiírták az új szavazást, már el is indult, és október 27-én este 11-ig lehet voksolni.
Te (újra) szavaznál a magyaros motívum sikeréért?

A csapat egyik szponzoraként a Hugo Boss öltözteti, idén versenyről-versenyre más ruhába a McLaren pilótáit. A brazil fináléra kiválasztott mintára már lehetett egyszer szavazni, de a manipuláció gyanús eredményt megsemmisítették. A csalás miatt megsemmisített szavazást egyértelműen a Kalmár István által készített magyar dizájn nyerte, mintegy 120 ezer szavazatal, és a hírek szerint most új szavazást írnak ki.
Nem csoda, hogy – újra – komoly nemzeti és autósport rajongói összefogás szerveződik, hogy a magyaros mintázatban láthassuk Sao Paoloban a két sztárpilótát.

BUtton HugoBoss kalocsa outfig Hungaroring 1107308480f 2VA F1: Újra szavazási botrány a kalocsai mintás overall körül (Frissítve)

Button kalocsai overallban a Hungaroringen (Galériáért kattints a képre!)

Új szavazásnak csak híre, de nincs nyoma
A magyar sajtóban hétvégén megjelent hír szerint szerint hétfőtől szerdáig lehet most újra szavazni. A Hugo Boss magyar képviselete tegnap este azt tette közzé, hogy kedden indul az új szavazás. Viszont a német cég honlapján kedden délben még nyoma sincs az új szavazásnak, vagy arra vonatkozó közleménynek, tájékoztatásnak. Így az igen elszánt magyar Forma1 rajongók csak remélhették, hogy tényleg lesz új szavazás, és nem a csalás után sorsolással kihúzott német overallt viseli majd a két pilóta.

Az anyacég késve kommunikált
Hosszú ideig bizonytalannak tűnt az újraszavazás sorsa is. Az erről szóló híreket anyacégtől származó információkra hivatkozva kommentálta a sajtónak a magyar tervező, és a magyar márkaképviselet is. Azonban az anyacég sem honlapján, sem a Facebook oldalán még csak említést sem tett az új szavazásról. Legutolsó ilyen témájú posztjuk október 14-én utolsó szavazásra buzdító felhívás volt. Ez alatt számos reklamáló és/vagy szitkozódó komment található magyar szavazók részéről. A cég utolsó válasza azonban még csak a sorsolást említette, ami a német tervet kiáltotta ki győztesnek, az újra szavazásról azonban ez nem tesz említést. Hogy a cég viszakoztot, és újra szavazás ír ki, a későbbi kommentekben is csak magyarok említik a magyar sajtó híradásaira hivatkozva, az anyacég azonban ezeket azóta sem erősítette meg. Az eredeti szavazásra buzdító csoport nyomán született egy viszont Nem tetszik a “Dress me for the Finale” verseny eredménye csoport, és egyre érezhetőbb rossz hangulat a reklámfogásnak szánt kezdeményezés körül.

Hamilton HugoBoss kalocsa outfig Hungaroring 1107308542f 2VA F1: Újra szavazási botrány a kalocsai mintás overall körül (Frissítve)

Hamilton kalocsaiban a Hungaroringen (Galériáért kattints a képre!)

Elindult az új szavazás
Idő közben végre elindult az új szavazás, és máris vezet a magyar overall, de a győzelem még nem garantált. Az új szabályok értelmében 24 óránként egy szavazat adható le, és ha nem a német overall nyeri az új közönségszavazást, akkor a két McLaren pilóta két féle ruhában vesz részt a versenyen. Egyikük a német dizájnt, másikuk a szavazásban győztesként kikerülő overallt viselve.

Kommunikációs következmények
A bizonytalan helyzet nem csak a magyar dizájn újabb győzelmének reményét árnyékolta be, hanem a hír hitelességét is sokáig kétségbe vonta. Hosszú ideig nem lehetett tudni, hogy egyáltalán lesz-e új szavazás, mivel arról a jelek szerint kizárólag a magyar sajtó számolt be. Hivatalos közzétételét maga az anyacég is halogatta.
A cég hivatalos Facebook oldalán angol és magyar nyelven olvasható szitkozódás, illetve a magyar képviselet és a német anyacég eltérő kommunikációja pedig érdekes szakmai kérdéseket vetnek fel arról, hogy mennyire fontos, és hogyan kell lebonyolítani egy ilyen céges kampányt.

Ha végre tényleg elindulna az új szavazás, te szavazni fogsz a kalocsai overallra?

Kiegészítés: A Hugo Boss nemrég reagált a Facebook oldalán és hivatalosan bejelentetet, hogy kedden 14 órakor kezdődik a szavazás, és 27-én este 11 óráig lehet szavazni. A közlemény itt a blogon is a kommentek közt olvasható angolul.

Overdose magyar celeb, de mit keres a királynő a Kincsem Parkban?

2011. július 2. szombat
OverdoseAscot celfoto Overdose magyar celeb, de mit keres a királynő a Kincsem Parkban?

Overdose ennyivel veszített Ascotban

Overdose udvariassági látogatást tesz a lovin a hétvégén megrendezésre kerülő 89. Magyar Derbyn. Azt értem, hogy ezzel promózzak a rendezvényt, hogy minél többen kimenjenek. De hogy II. Erzsébet királynő ascoti képe mit keres a Kincsem Partk honlapján, arra nem csak magamtól nem sikerült rájönni, az oldal szövege sem utal rá.

Bár Overdose celebként tündöklését nemrég a Hírextra is felfedezte, azt hiszem, talán Benk Dénes humorista foglalkozott vele legtöbbet a Showder Klub több adásában is, deklarálva, hogy Overdose celeb.

Egyébként meg kell hagyni a tulajdonosai, és a hirdetésére létrehozott oldal működtetői is mindent megtesznek, hogy minél nagyobb felhajtást csapjanak a lassan de biztosan karrierjéből kiöregedő hátasnak. Nem csoda, hogy Új Péter egyik sajtóanyaguk címére (Esőisten síratta Overdose-t) reagálva nemrég feltette a sokakban felvetődő költői kérdést: “Ezek a Mikóczyék mit szedhetnek?”. És valahogy megértem az érzéseit, amik engem is átjárnak, mikor olvasás nélkül törlöm a Dózi marketing gépezet által ontott pr cikkeket, amiknek persze a közlését ingyen várják.
Szép ló, én is igazán örülnék a sikereinek, de már jó ideje csak a hírek jutnak szerencsétlen állatról. Abból is a bugyutábbnál bugyutábbak: Overdose fényterápiával gyógyul, Overdose Air Jordan cipőt kapott, Esőisten siratja Overdose-t, stb…

De most hétvégén a közönség élőben is láthatja kedvenc lócelebét. Igaz futni nem fog, csak egy séta erejéig vezetik fel a Kincsem Park gyepén. Minden esetre, aki a négy lábú Nagy Ő-re, vagy a lovak versenyére kíváncsi, az ki ne hagyja. Aki a lóerők versenyére kíváncsi az meg úgyis a Hungarroingen lesz.

Hamis képekkel küzd a BP a bizalomért

2010. július 21. szerda

Az őszinteség jegyében hamisított képekkel próbálja visszanyerni a közvélemény megingott bizalmát a BP (British Petrol). Érdekes elképzelés.

BP photoshopped command center Hamis képekkel küzd a BP a bizalomért

Retusált BP vezérlő terem

A cég honlapján közzé tettek jó pár képet a BP vezérlő teremről, ahonnan a katasztrófa elhárítási munkálatokat felügyelik (sőt azóta több hasonló is előkerült). Meg akarták mutatni, hogy mennyire fontos számukra az ügy, és hogy komolyan veszik. Nem sokkal később – ahogy az a hazug emberekkel, és tehetségtelen retusőrökkel lenni szokott: nem csak a sánta kutya érte őket utól – napvilágot láttot, hogy a képekbe PhotoShop segítségével beavatkoztak, ezt-azt megváltoztattak. És ez nem elég, mert már több ilyen fotó is előkerült, és ki tudja még mennyi fog előkerülni? Lassan eljutunk odáig, hogy az egy korábbi írásba ágyazott videóról David Colbert vicce szomorú valósággá válik arról, hogy a BP PhotoSoppal akarja majd eltüntetni az olajszennyezést…
Kár is belemenni a részletekbe, hogy hol és hogyan voltak körberajzolva a fejek, és hogy – már megint – mennyire ordít kicsiben is a beavatkozás. Azt is kár nagyon kivesézni, hogy valakinek sikerült a kép adataiban addig túrkálni, míg kiderítette, hogy eredetileg nem 2010-ben készült, hanem 2001-ben. Foglalkozzunk inkább azzal, hogy miért? Miért kell egyáltalán belenyúlni? Azt a kérdést már fel sem teszem, hogy egy világvezető olaj cégnél, ha már hamisítanak, akkor miért nem fizetnek meg egy tehetséges retusőrt. Nem vagyok rá kíváncsi, hogy miért nem csalnak ügyesebben. Arra vagyok kíváncsi, hogy miért kell egyáltalán csalni, hamisítani az őszinteség jegyében, és kockáztatva pont azt, amit el szeretnének érni?

fake GOM simops operations top kill houston Hamis képekkel küzd a BP a bizalomért

Retusált krízis központ kép

Kezdenek unalmassá válni a sorra napvilágot látó pitiáner retusálási, képhamisítási ügyek – legalább végezne valaki minőségi munkát – de a BP-nek skerült történelmit alkotnia. Na nem a fotó vagy a retusálás minőségében, inkább az ügy kellemetlen természetében. A Mexikói öböl olajkatasztrófája jócskán megingatta a brit olajcég helyzetét – különösen a jelentős piacnak számító USÁ-ban. Természetes, hogy minden eszközzel azon vannak, hogy minél jobb színben tűnjenek fel. Ezt a mondatot komolyan nem gondolta át senki a cég pr osztályán? Mármint, hogy ebben a helyzetben BÁRMIT megtennének? Épp most kéne vigyázniuk, hogy milyen eszközökkel és mit tesznek.
Vagy amerikában már említés szintjén sem divat tanítani, hogy a pr szakma alapja az őszinteség? Legalábbis a kezdetek kezdetén, az 1900-as években még így gondolták. Egyébként se szép dolog hazudozni, de akkor különösen nem ajánlott, ha eleve rossz fiú szerepből próbálsz szépíteni. Lehet, hogy ideje lenne a BP “pr szakembereinek” elővenni a klasszikus szakmai irodalmat?

“Mondd el az igazat, mert előbb vagy utóbb úgyis napvilágot lát. És ha a közvéleménynek nem tetszik, amit csinálsz, változtass a viselkedéseden, és hozd összhangba azzal, amit az emberek szeretnének.” – Ivy Ledbetter Lee, 1921

Fotós szempont
Ennek az ügynek sokkal kevésbé van köze magához a retusáláshoz, mint az ember elsőre gondolná. Egyáltalán nem arról szól. Egy vállalat kommunikációjának hazugságáról szól, arról, hogy bennük fel sem vetődik, hogy a hazugság rossz. Meg arról, hogy olyan fotóst alkalmaztak, akinek eszébe sem jutott, hogy ha van előtte 3 kikapcsolt monitor, azt be is lehetne kapcsolni, és akkor nem kell belenyúlni a képbe.

Csalással a bizalomért?
A BP rögtön közzétette az eredeti képet, és közölte, hogy a beavatkozás nem komoly mértékű, csak 1-2 kikapcsolt monitorra tették a képen amúgy is látható monitor képeket. Kár, hogy nem erről szól  a történet. Még nagyobb kár – a cégnek – hogy az illetékesek nem értik.

Úgy látszik, tényleg nem értik. Ez a történet – különösen a BP esetében – nem arról szól, hogy mekkora mértékű a beavatkozás, vagy hogy mit módosítottak, és milyen szándékkal. Arról szól, hogy a dokumentumként közölt hír fotók tartalmán nem szabad változtatni.
Az egyszerűbb pr szakemberek kedvéért: különösen akkor nem, ha a cégeden éppen mindenki fogást keres, és éppen azt szeretnéd bizonyítani, hogy milyen őszinte vagy. Hazugsággal elég nehéz bizalmat nyerni, és elég buta próbálkozás. Tessék többet olvasni Ivy Ledbetter Lee munkásságáról. A pr szakma egyik alapítójaként tartják számon, és közel 100 éve olyan alapelveket fektetett le a krízis kommunikációról, amik ma úgy fest, nagyon jól jönnének a BP “szakembereinek”…

Utáljuk együtt az Apple rajongókat!

2010. július 15. csütörtök

apple pineapple logo Utáljuk együtt az Apple rajongókat!A Webisztán érdekes írásban boncolgatja az Apple klasszikus – talán már-már maradi – kommunikációját. Érdemes elolvasni, mert rengeteg muníciót lehet belőle gyűjteni, ha valaki kritizálni akarja Apple termékeket használó ismerőseit. Sőt sajtó és intézményi kommunikációval foglalkozók is leszűrhetnek belőle tanulságokat (ha már rendszeresen foglalkozom ilyesmivel is a blogon). De az igazi gyöngyszemet a kommentek közt találtam:

az Apple zseniálisan behülyített egy kisebb országnyi embert, akik a semmiért személyes vitákat folytatnak a neten, ami már önmagában megmutatja, hogy az Apple milyen tökéletesen használja ki az emberek érzelmi nyomorát. Ne mondjátok, hogy nincsenek problémái annak az embernek, akit semmilyen üzleti szál nem fűz a brandhez, mégis magánügyi kérdéseket csinál a brand életéből.

A kommentelőnek teljesen igaza van, és ennél már csak az antifanboyok behülyítésében hatékonyabb az Apple, hiszen “ne mondjátok, hogy nincsenek problémái annak az embernek, akit semmilyen üzleti szál nem fűz a brandhez, mégis magánügyi kérdéseket csinál a brand életéből”, főleg annak ecseteléséből, hogy mások milyen hülyék, amiért Apple terméket vesznek, használnak, dícsérnek….aki vitába száll az ilyen kritikákkal az érzelmileg nyomorék ember, bezzeg aki csatlakozik hozzá, és vele együtt kritizálja, az csak az igazát hirdeti.

Persze az Apple neve helyére bármelyik másik márkát is beírhatnánk. Lehet szó számítógépek, telefonok, autók, motorok, vagy éppen fényképezőgépek gyártói rajongói közti vitáról. Teljesen értelmetlen. Az a fontos, hogy az eszköz működjön, megfeleljen arra, amire használjuk, és hogy az időnket a használatával töltsük, ne a dícséretével….vagy a másik kritizálásával…