politika

Hír

O’blama: a súgógép elnök beégése

Márciusi bakija utána Hócipő parodikus ÍRásában nevezték az USA jelenlegi elnökét O’blamának. Mint az egy ideje jó hecc téma a nemzetközi sajtónak, és ezt maga is öniróniáva kezeli. Az egyébként vitathatatlanul súgógép-függő Obamát érdekes balesetek szokták érni. Már beiktatásakor is elrontotta előmondott esküje szövegét, és idén Szent Patrik napon felcserélték ő és vendége szövegét, nemrég pedig összetört súgógépe, és ezért zavarodott bele beszédébe.

Hír

Magyarország új miniszterelnöke

Egy kis aktuálpolitika….minden politikai szándék nélkül. Megszavazta a Parlament a konstruktív bizalmatlansági indítványt, ezzel Bajnai Gordon lett a Magyar Köztársaság hetedik miniszterelnöke. Eddig a politika, és a hír. Lehetőleg a kommentekben se menjünk messzebbre!

Hír

Barack Obama beszéde Prágában

Barack Obama európai körútja során prágába látogatott az itt tartott EU-USA csúcstalálkozóra. Látogatása során beszédet tartott a Prágai Várban. Ez volt Obama első nagy közönség előtt tartott beszéde Európa földjén. Mint ilyenre rengeteg helyi volt kíváncsi.

bulvár

Két éves a juj.hu

Épp most ünnepelték két éves fennállásukat, és még mindig sokan nem ismerik a juj.hu bulvár videó portált. Pedig szerintem egyike a legjobbaknak ebben a rohamosan népszerűsödő műfajban, és lényegében a bulvár egyetlen olyan formája, amit értelmesnek érdekesnek tartok.