‘papírmentes iroda’ címkével ellátott bejegyzések

Sikerült leiratkoznom a B&H katalógusról

2011. december 1. csütörtök
BHkatalogusSignoff Sikerült leiratkoznom a B&H katalógusról

Leiratkozás a B&H katalógusról

Hosszas küzdelem vezetett ide, de sikerült leiratkoznom a B&H termékkatlógusáról. Tavalyival ellentétben nem fognak vele zaklatni az idei karácsonyi szezonban.

Meglepett volna, hogy pont a papír alapú spamről ne lehessen leiratkozni a B&H-nál, mikor vélhetően nem is kevés pénzükbe kerül Budapestre eljuttatni. Már többször panaszkodtam (1, 2), hogy minden évben (többször is) megkapom vaskos fotó katalógusukat, mintha a weboldalukon nem lenne legalább olyan könnyű könnyebb keresni és akár rögtön vásárolni is.
Persze a katalógus valószínűleg régi hagyomány náluk (is), és talán még mindig akadnak szép számmal az amerikai kontinensen (is?) olyanok, akik inkább egy füzetből mazsoláznak, és rendelnek, mint az Interneten. Vagy esetleg a papír változatot csak átnyálazzák, és aztán amit kinéztek a weben megrendelik. De abban is biztos vagyok, hogy sokan vannak, akik már csak elajándékozzák, vagy esetleg dekorációs célokra újrahasznosítják.

BHkatalogus2012Winter Sikerült leiratkoznom a B&H katalógusról

Online lapozgatható B&H katalógus

Elérhető online
Aki pedig velem ellentétben épp hogy hiányolja a katalógust, az lapozgathatja online formában a 2012 téli katalógust. Igaz így nem lehet jegyzetelni bele, vagy behajtani a sarkait, viszont ebben a formában kíméli az erdőket.

Leiratkozás
A papírmentes iroda híveként kifejezetten örültem, mikor rájöttem, hogy létezik egy leiratkozási oldaluk a weben. Ennek segítségével viszont alig néhány adatot megadva elég hamar sikerült leiratkoznom.

Te szoktál még papír alapú katalógusból rendelni bármit?

Azért a bolt még mindig érdekesnek ígérkezik, és ha még nem láttad a róla készült videót, akkor feltétlenül nézd meg:

Csomagot hozott a posta….amitől a hajam tépem

2011. június 11. szombat

 Csomagot hozott a posta....amitől a hajam tépemNemrég hozott egy értesítést a posta, miszerint csomag vár a második legközelebb eső postahivatalban. Hogy miért pont ott, azt nem tudom, eddig mindig másik postára kellett mennem hasonló helyzetben, de nem ez a legérdekesebb a történetben.

Az értesítésből lehetetlen volt kideríteni, hogy mi lehet a csomag, feladó helyett valami rövidítés állt rajta, és a leírás olvashatatlan volt. Így első adandó alkalommal elmentem érte, hátha valami érdekeset küldtek – bár nem rendeltem mostanában semmit. Persze rutinból a legközelebbi postára mentem, ahova általában kelleni szokott. Így aztán mehettem is át a másik műintézménybe, ahol végül hozzájutottam a küldeményhez. Majdnem dobtam egy hátast, mikor megláttam, hogy mi a csomag.

Ki gondolta volna, hogy a B&H küldött újabb katalógust, ezúttal a nyári termékkínálatukról, amiért nekem kellett a postára rohangálnom, mert a postás nem hozta ki házhoz, mint máskor szokta.

Egyébként is haragszom a B&H katalógusra, mert a papírmentes iroda híveként felesleges papír pocsékolásnak tartom – főleg egy Internet áruház részéről. De így, hogy nem is házhoz jön a számomra teljesen felesleges katalógus, hanem nekem kell utána rohangálnom, és még csak nem is tudom miért, hogy eldönthessem, kell-e nekem vagy rájuk hagyom. Így valahogy még bosszantóbbnak érzem az egészet.

Ahogy a legutóbb karácsonykor, így most is felajánlom jótékony célra a katalógust, ha valaki igényt tart rá, az a szerkesztőségben átveheti…
,-)))

WWF fájl formátum: Védd a fákat! Inkább ne nyomtass!

2010. december 7. kedd

 WWF fájl formátum: Védd a fákat! Inkább ne nyomtass!A WWF környezetvédő szervezet a fák védelmében és a nyomtatás ellen kampányolva mutatta be WWF kiterjesztésű formátumát.

Az új formátum bevezetésének célja, hogy egyszerű, bár drtasztikus eszközzel, a nyomtatás lehetőségének totális letiltásával leszoktassa az embereket a nyomtatásról. Ezzel próbálják elérni, hogy az évente kiirtott 13 millió hektár erdőnek legalább egy része megmeneküljön a modern világ vívmányainak köszönhetően.
A WWF formátum lényegében a PDF dokumentum formátum örökébe kíván lépni, legfőbb különbsége, hogy nem lehet belőle nyomtatni. Mint a szervezet honlapján hirdetik: “Amelyik dokumentumot a WWF formátumnak köszönhetően nem lehet kinyomtatni, az nem veszélyezteti a fákat”

“Ments WWF formátumban, mentsd meg a fákat!”

Alapvetően nem szeretem az újabb és újabb formátumokat, pláne mikor öncélúan csak azért születnek, hogy a gyártók egymást és felhasználóikat kizárják. De a papír mentes iroda híveként határozottan támogatom, hogy amit nem szükséges, azt inkább ne nyomtassuk ki, és ha csak lehet, e-mailben küldözgessünk PDF vagy akár WWF fájlokat, mint papírokat tologassunk az asztalon – és még inkább a szemetes kosarakban. Úgyhogy WWF formátumra fel!

A kezdeményezés (elég nagy) szépséghibája, ahogy arra a Wired magazin is rávilágít, hogy egyelőre csak Mac OSX rendszerekre letölthető a WWF formátumot támogató plugin. Igaz, hogy azt igérik, hamarosan jön a Windows változat is – de egyelőre nem emlegetnek Linux, Chrome, Android, iOS és egyéb operációs rendszereket (ennyit még a Wired sem). Pedig egy ilyen – amúgy szimpatikus – kezdeményezés sikeréhez elengedhetetlen lenne a széles körű támogatás. Aminek alap feltétele lenne, hogy legalább az új formátum minél több (netán minden?) platformot támogasson, hogy őt magát is minél többen támogassák.
Talán legjobb megoldás a PDF formátumot jegyző Adobe-al való együttműködés lehetne, hogy a WWF formátum társ, vagy kísérő formátuma lehessen a PDF-nek, ezzel segítve az átszokást. Csak az Adobe miért támogatná ezt, ha egyszer a PDF pont azért jött létre, hogy a nyomtathatóságot elősegítsék vele?

A Wired szerkesztői viccesen hozzáfűzik mindehhez: “Komolyan, egyébként sem akartam ezt a levelet kinyomtatni!”

Post-it helyett Evernote – floppy helyett DropBox

2010. május 31. hétfő
Evernote Post it helyett Evernote   floppy helyett DropBox

Evernote mindenre emlékszik

Geeklány vetette fel blogjában, hogy akinek hiányzik a megszűnés előtt álló floppy, az készíthet magának retro post-itet egy lézer nyomtató segítségével, floppy mintát nyomtatva a post-it jegyzettömb lapjaira.

Tudom, hogy a látványos dolgok gyakran nem a praktikusságról szólnak. Én viszont inkább elvetem (nem meg) ezt az egyébként bájos, és szívemnek amúgy tetsző retro gondolatot.

Az egyik oka, hogy nem szívesen jegyzetelek papír alapon. A papírmentes iroda híveként még azt se szívesen nyomtatom ki, amit egyesek szerint muszáj lenne (repülőjegyek, program tervek, sajtómeghívók). Sőt nyomasztani szokott, ha mégis kinyomtatom, és még csak felmutatnom se kell végül, mert vagy el se kérik, vagy elég a számát bediktálni.
Arról ne is beszéljünk, hogy a megannyi kollégám munkájával előállított nyomtatott újságokat (bármilyen újságot) milyen nehezemre esik kidobni…

Olyan kezdeményezéssel is találkoztam már, hogy a PostIt tartalmazzon USB csatlakozót, és számítógépre csatlakoztatva digitális adathordozóvá válik a papír alapú jegyzettömb.
Nem rossz ötlet, de én már pendrájvot (de csúnyán néz ki így leírva a PenDrive) se nagyon használok…

Akkor mégis mi a jövő?
Már jelen. Az Internet annyi mindenre megoldással szolgál. Remek kis alkalmazások sorát kínálja mindenféle felhasználáshoz. Nem kivétel ezalól az adatmozgatás és a jegyzetelés sem.

Dropbox1 Post it helyett Evernote   floppy helyett DropBox

Katt a képre és regisztrálj a DropBoxon!

DropBox
Adatállományok mozgatására leginkább a DopBox hasznos. Ez a telepítés után minden gondjára bízott fájlt feltölt a hozzá tartozó területre az Interneten. Így az otthon használt anyagaimat bárhonnan elérem az Interneten is. Sőt a kliens programot másik számítógépre telepítve azonnal le is szinkronizál mindent, hogy azon a gépen is kéznél legyen minden.
A DropBox mobil alkalmazásával pedig iPhone/iPod Touch/iPad, vagy más okostelefonon tudjuk elérni, vagy akár megjeleníteni, tovább szerkeszteni dokumentumainkat. Én egy ideje például nem használok más megoldást a mobillal készült fotók áttöltésére. Nem kell e-mailezni, nem kell kábel kapcsolat sem. Csák kiválasztom a fotót az iPhone DropBox alkalmazásában, és már meg is jelenik a számítógépen a DropBox fotó mappájában.

Evernote
Kifejezetten jegyzetelésre, illetve szövegszerkesztésre az Evernote szolgáltatását használom (ezt a bejegyzést is abban írom épp egy buszon ülve). Ez is összetett alkalmazás, szintén komoly webes háttérrel. Akár egy webfelületen is jegyzetelhetek, sőt kereshetek a jegyzeteim között bármilyen Internet böngészôvel. Sőt remek webclipping megoldásokat is kínál, ha egy honlap teljes szövegét szeretném későbbi használatra elmenteni, vagy akár e-mailt is továbbküldhetünk magunknak egyenesen jegyzetté változtatva az Evernote-ban.
Ez a program is rendelkezik saját kliens alkalmazással, ami akár mobilon (WinMobile és Android telefonokon épp úgy, mint iPhone vagy iPaden) is használható, de létezik Windows, Linux és Apple asztali gépekre is. A jegyzetek így automatikusan szinkronizálódnak, és bárhol elérhetők anélkül, hogy külön másolgatni, vagy szinkronizálni kellene.
Korábban a Google Notebookját használtam, de annak a fejlesztését megszüntették, és most a Google Dokumentumok használatát javasolják helyette. De nekem fontos hogy legyen egy lokális kliens program, mert bár sokat, de mégsem állandóan vagyok a neten. Így pedig az Evernote segítségével tudok offline is dolgozni, aztán mikor csatlakozom a netre, akkor frissülnek a dolgaim.
Külön kényelmes szolgáltatás a rendszertől, hogy a szöveges és az általam sosem használt hangjegyzet mellett lehetőség van képi jegyzetek tárolására is. Okostelefonon akár a beépített kamerával is, vagy más fényképezőgéppel készült képek is feltölthetők. Sőt az Evernote OCR (Optikai Karakter Felismerő) képességei révén még kereseni is tud a feltöltött fotók szövegeiben. Ha például egy plakátról vagy névjegyről töltöttünk fel fotót, a rajta levő feliratok mind kereshetővé válnak, és akkor is pillanatok alatt megtaláljuk, ha semmi egyebet nem jegyzeteltünk a kép mellé.

Tablet lesz a sajtó jövője?

2009. december 7. hétfő

SportIllustratedTablet Tablet lesz a sajtó jövője?Régóta terjednek a pletykák az Apple új tábla / tablet rendszeréről, ami nem kizárt, hogy az iPod majd iPhone őrülethez hasonlóan forradalmasítani fogja a mobil informatikai eszközökről alkotott elképzeléseinket. A tablet rendszerek nem számítanak újnak a piacon, ahogy zene lejátszókat, PDA-kat és egyéb okos telefonokat is régóta gyártanak. Mégis az Apple az, aki technikai fejlesztései, illetve nem kis részben formatervezési, és marketing fogásai által képes ezeket elterjeszteni, és valódi őrületet kelteni a lényegében már régóta létező technológiák újra csomagolásával. Azt rebesgetik, hogy a kézi számítógépek (és telefonok) miniatürizálási versenye után az Apple NAGY dobásra készül, és valami magazin méretű gépet készít. És az Apple-t ismerve, amihez az utóbbi időben nyúlnak az befut. Az iPhone kényelmesen kezelhető és egyszerű készülékbe csomagolta az okostelefon funkciókat, és hatalmas siker lett. Ami nem csak abban mérhető, hogy mekkora üzleti / kereskedelmi siker, sokkal inkább abban, hogy a használóik körében hogy megugrott a közösségi és (mobil) Internet használat mértéke.
Nagyjából ez várható az új tábla rendszertől is a tendenciák  szerint. Mire kijönnek vele, egy olyan eszköz lesz belőle, ami talán a könyv és magazin, illetve újság olvasási szokásainkat fogja megváltoztatni. Az ölünkbe költözhet vele az Internetezés. Nem leszünk az asztali számítógéphez kötve,, és még csak a laptopot sem kell az ölünkbe venni. Ugyanakkor nem is kell a kis telefon képernyőt bogarásznunk, hogy az előbb említett számítógépes kényelmetlenségeket megússzuk, ha a kanapén ülve (vagy éppen a vécén? kinek hogy) szeretnénk kedvenc netes újságunkat böngészni.

Miközben a nyomtatott lapok a kihalás veszélyével küszködnek, a kiadók azon törik a fejüket, hogy az online lap előfizetői modellben, vagy hirdetési alapon jövedelmezőbb, hogy a lapok fennmaradhassanak. Ezzel együtt pedig komoly kihívás, hogy vajon milyen formában tudják leginkább megszólítani az olvasót. A megannyi megjelenési forma között a New York Times is előrukkolt egy újabb ötlettel, a Times Skimmerrel. A Médiablog szerint ez a játékszer a képernyős olvasásra szoktatás része és az okostelefonok, illetve e-olvasók felé próbálja terelni az embereket. Nem kiárt, hogy igazuk van. Ahhoz, hogy felmérés legyen az olvasói szokásokról, hogy kinek milyen elrendezés tetszik jobban, ahhoz túl soknak tartom a nem praktikus, újságolvasáshoz szinte használhatatlan elrendezést a választékban. Bár ez az ilyen olvasásra szoktatásban is talán inkább elrettentő lehet, mint vonzó. Minden esetre újabb érdekes kezdeményezés, amit kíváncsian figyelhetünk majd, hogy hova vezet.

Egy másik érdekes kezdeményezés a cégcsoporttól, határozottan és felvállaltan a tablet rendszereket célozva. Több helyen is a Time Inc “Manhattan Projektjeként” emlegetik a Sport Illustrated számára készült Tablet Magazint. Az alábbi videó hivatott szemléltetni, hogy milyen lehet majd a közeljövő elektronikus újságja. A PhotoEditor szerint (akárcsak az uncsi lapozás hangok) minden ilyesmi, ami a nyomtatott magazinokat “majmolja” csak arról szól, hogy a papír kiadványhoz szokott olvasóknak pótszerként áthidaló megoldást jelentsen az elektronikus megoldások felé vezető úton. De azt ő is megjegyzi, hogy legalább a nagy méretű és minőségi fotókra ügyeltek.
A TechCrunch úgy fogalmaz, hogy “a koncepció lényege olyan szép és magával ragadó tartalmat előállítani, hogy az emberek boldogan fizessenek érte.” Azt hiszem, ezzel jól meg is célozva a Palackozott víz modell című írás lényegét. A kérdés, hogy erre mekkora lesz majd az igény az olvasók körében.
A Gizmodo vitriolos kritikája szerint akkorát ez nem nyújt többet egy weboldalnál, viszont sokkal rosszabb. Szerintük nem számít, mennyi látványos sallangot pakolnak a megoldásba, az csak a régi médium (magazin) új eszközbe (tablet) ültetése, semmi több. Jesus Diaz szerint a magazinok felett nem csak a papír és a nyomtatás miatt járt el az idő, hanem azért is, amit képviselnek, például mert változott a vizuális kultúra. Hogy ő ez alatt pontosan mit ért, arra kíváncsi lennék, de bízom benne, hogy nincs igaza, mert amit a szavaiból kiolvasok az az én fogalmaim szerint már nem vizuális kultúra.

Ami azt illeti, nekem meggyőzött a Sport Illustrated videója, és úgy gondolom, hogy emiatt a kivitel miatt sokkal inkább van értelme elolvasni az online tartalmat, mint például a Gizmodo formázatlan – bár nyilván nagyon tartalmas – szövegei miatt, amik mellé a vizuális kultúra változásáról papolva csak egy másik oldalakon már publikált képet sikerül beszúrniuk. Talán tényleg csak a látvány ragad magával, de könyörgöm, fotóriporterként mi nyűgözzön le? A táblázatok, vagy a formázatlan, balra zárt szöveg oszlopok?
Szerintem ez az ötlet igenis forradalmi lehet az online média világában, és remélem, hogy ebbe az irányba fognak lépni (távolodva a mai sablonokat szöveggel és képekkel feltöltő honlapokkal. Nekem éppen azért tetszik, mert végre visszatérni (vagy újjászületni?) látszik benne a (minőségi) fotók és a tördelés jelentősége. Hogy ezek nem csak figyelemfelkeltő – vagy mint egyes helyeken szokás csak töltelék – szerepet kapnak, hanem a magazinokhoz hasonlóan önálló értéket képviselnek. Hogy fontos az esztétikus tálalás. Valóban inkább emlékeztet szemnek kellemes magazinra, mint az online lapokra jellemző szövegbe szúrt illusztráló képre. Valami olyan, amit tényleg kézbe akar venni az ember, és tényleg indokoltnak tűnik ilyen nagy képernyőn lapozgassa. Nem utolsó sorban pedig, hogy fizessen érte.

Persze nem mindegy, hogy ezeknek a tableteknek milyen lesz az energiafogyasztása. Hogy használhatóságban, méretben és árban inkább az e-könyvolvasókhoz fognak hasonlítani, vagy a laptopok furcsa anatómiájú testvérei lesznek. Valószínű, hogy a technika fejlődésével majd jönnek és leváltják a kemény képernyőket a hajlékony, és papír újságot idéző kivitelek. Minden esetre azt megelőlegezhetjük, hogy 2010 valószínűleg a Tablet éve lesz. A jelek szerint nem csak az informatikai gyártók életében, hanem a tartalom szolgáltatók életében is. Az igazán nagy kérdés viszont az, hogy mire és hogyan használjuk.

IFRAME Embed for Youtube

TechCrunch hands on video:

IFRAME Embed for Youtube

Kiegészítés: Ami azt illeti, a két videó különbsége szerintem pont azt szemlélteti, mi a különbség a mai online média megközelítés és a látványos (és igényes) magazin megközelítés között. A két videó ugyanazt mutatja be, ugyanaz a tartalom, talán ugyanazon a tableten is látható a bemutató.
Az első – ami egyébként a magazin koncepció hivatalos prezentációja is, ahogyan elvárható – egy átgondolt, jól követhető, és esztétikus bemutató. Az utóbbi egy átlagos Internet videó, amit valaki felvett úgy-ahogy, nem törődve kompozícióval, szerkesztéssel, a lényeg, hogy legyen, mert úgyis megnézi valaki. Persze van akinek elég ennyi, de ha ez semmivel nem nyújt többet a másiknál, akkor én nem csak igénytelennek, de feleslegesnek is érzem. Aki érti mire gondolok ezzel, annak kár tovább ragozni, aki nem érti, annak meg úgyis mindegy…