‘Olimpia London’ címkével ellátott bejegyzések

Megjelentek David Burnett nagyformátumú Londoni Olimpia fotói

2013. január 25. péntek
DavidBurnett Olympic photographer LargeFormatCamera photoBrianPetersonMinneapolisStarTribune Megjelentek David Burnett nagyformátumú Londoni Olimpia fotói

David Burnett és nagyformátumú gépe az Olimpián – Fotó: Brian Peterson/Minneapolis Star Tribune

Emlékszel még arra az ősz hajú fotósra, aki rendszeresen feltűnt a nyáron a Londoni Olimpia kőzvetítéseiben? Sok sportfotós feltűnt a képernyőn, de nem volt még egy olyan, mint ő – egy régi, nagyformátumú kamerával fotózott.
Nos előhívta negatívjait, feldolgozta összes tekercsét síkfilmjét és most végre meg is lehet nézni, milyenek is egy 21. századi olimpia képei közel száz éves technológiával fotózva.

Néha még a fotós oldalak is cikkeztek róla (Pixinfo, PopPhotoFotopiahk, Lomography), hogy a nagy David Burnett egy nagyformátumú archaikus fényképezőgéppel örökíti meg az 2012-es Londoni Olimpiát.

Nem tudósító – művész
Nemrég volt módom beszélgetni a fotós életművét gondozó ügynökség vezetőjével Robert Pledge-dzsel, tőle tudtam meg, hogy Burnett nem sajtófotósként vett részt az Olimpián. Fotóművészként hívja meg immár évek olimpiai ciklusok óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy egyedi látásmódjával dokumentálja az aktuális ötkarikás játékokat. Nem az azonnali tudósítás céljával, hanem hogy emléket állítson.
Szemben az újságíróként akkreditált, lapoknak vagy hírügynökségeknek tudósító fotóriporterekkel, neki nem kellett sietnie a képek leadásával. Sőt a művészek számára kiállított akkreditációnak kifejezett kikötése is, hogy ő a játékok után bizonyos ideig (úgy fest, hogy abban az évben) egyáltalán nem publikálhatják műveiket, hogy azok még véletlenül se konkuráljanak a sajtóval. Ezek célja, hogy kordokumentumként maradjanak fenn. A képekből készült válogatás az Olimpiai Bizottság lausanne-i múzeumában kerülnek kiállításra.

DavidBurnett Olympic photographer gear LargeFormat digitalCamera photoDavidBurnett Megjelentek David Burnett nagyformátumú Londoni Olimpia fotói

Burnett olimpiai felszerelése

Egy történelmi fotó masina
Fotóit jobbára egy száz éve megjelent fényképezőgép típus, a Speed Graphic egy még ma is működő darabjával készíti, de előszeretettel használ Holga gépet is, és bizonyos dolgokra akár digitálist is kézbe vesz, de munkáinak döntő részét még mindig a filmes gépekkel készíti.

Burnett képeit a new yorki székhelyű Contact Press Images kezeli, melynek maga is társalapítója, az ügynökséget vezető Robert Pledge mellett. Mikor Pledge tavaly Budapesten járt, többek között Burnett olimpiai képei is szóba kerültek a beszélgetésünk során. Ő mesélte, hogy az olimpiai képek közül akkor (pár hónappal az Olimpia után) még ő se nagyon látott egyet sem, mivel azok még “túl frissek” voltak. Mint mondta, talán majd az ünnepek alatt elkezdik válogatni Daviddel. Nos a jelek szerint megvolt a nagy válogatás, a londoni képek megtekinthetők Burnett blogján.

A fotós mesél
A New York Times Lens blogja még az Olimpia előtt közölt egy interjút a nyolcadik nyári olimpiájára akkor még csak készülő fotóssal. Ebben az interjúban úgy foglalja össze a sportfotós munkáját, hogy “Az a lényeg, hogy szerencséd legyen, ne szúrd el, és próbálj meg készen állni a váratlan pillanatra, ha úgy alakul, hogy épp jó helyen vagy.”

Az interjúban azt is elárulja, hogy “Nem fényképezek sok sportot két olimpia között. Számomra ez a rendezvény többről szól, mint egyszerű sporteseméynről. Próbálom mindig egy általánosabb perspektívából szemlélni és az összképre koncentrálni.”

A Lens blog szerzője, James Estrin úgy fogalmaz, azzal, hogy Burnett nagyformátumú géppel fotóz sportot, olyan mintha hátra kötözött kézzel próbálkozna. A fotós erre azt válaszolja, hogy csak kicsit különlegesebbé próbálja tenni a képeit. Később hozzáteszi “Még mindig élvezem a Speed Graphic gép használatát. Visszanézem a ’20-as ’30-as évek képeit és csodálkozom, hogy egyáltalán hogyan tudtak fényképezni az akkori rendkívül kis fénykérzékenységű filmekkel és objektívekkel. És ennek ellenére is remek munkát végeztek. Szeretnék én is hasonlóan időtálló és klasszikus dolgot alkotni.”
Majd úgy folytatja: “Olyan sokan és olyan régóta fotóznak sportot. Nehéz bármi olyat kitalálni, amit még senki nem csinált meg előtte, vagy olyan módon csinálni, ahogy még nem csinálta más korábban. Úgy érzem, hogy még van egy millió dolog, amit ki lehet próbálni. Még mindig szeretek a Holgával és a 4×5-ös géppel fotózni. A legnehezebb nem a felszerelés, hanem az hogy rákényszerítsd magad, hogy a dolgokat kicsit máshogyan lásd – és hogy ne a célvonalhoz menj fotózni, ahol mindenki más van, hanem a harmadik kanyarba, ahol semmi sem történik, és ott próbálj meg képet készíteni.”

A 4×5-ös gép használatával kapcsolatban azt mondja, hogy “az egyik nehézsége, hogy mindig emlékezned kell rá, hogy a megfelelő sorrendben végezd a dolgokat. Élességet kell állítani, bezárni a zárat, rögzíteni a zárat, betenni a filmet, kihúzni a takaró lemezt, és aztán reménykedni, hogy azt a filmet még nem exponáltad el korábban. Aztán visszatenni a takaró lemezt, hogy a fekete fele legyen kifelé, jelezve, hogy ‘engem már ellőttél, ne fotózz rám újra’.”

Mindenképp nézd meg David Burnett lehutóbbi remek nagyformátumú képeit a blogján, és ne hagyd ki a Lens Blog válogatását korábbi fotóiból sem!

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Interjú Tuba Zoltánnal az olimpia fotózásáról

2012. november 16. péntek
TubaZoltan werk London photoKollanyiPeterMTI Interjú Tuba Zoltánnal az olimpia fotózásáról

Werk fotó: Kollányi Péter/MTI

Ma reggel megjelent a második olimpia interjúm is, amiben Tuba Zoltán, az Origo fotóriportere mesélt róla, milyen volt a Londoni Olimpiát fotózni.

Sajnos alaposan elhúzódott a már nyár elején elindított Olimpia fotós interjú projektem, kezdek is félni tőle, hogy az idén nem sikerül majd befejezni, pedig szerintem nagyon érdekes lesz, főleg a sorozat végére különböző szempontokból kirajzolódó összkép.
Minden esetre a Reuters hírügynökség budapesti fotóriporterével, Balogh Lászlóval készült interjúm után most Tuba Zolival készült interjúm is olvasható a Pixinfo interjúi között.

Zoli egyébként nem csak a munkájában nagyon hatékony, hogy képei minél hamarabb megjelenhessenek. Velem is nagyon aktívan kommunikált. Az interjúhoz kért képeket és egyéb információkat elsőként küldte el az összes Olimpián dolgozó magyar fotós közül, és még a londoni hajtásban is sikerült párszor bejelentkeznie, hogy az interjú a legjobban sikerüljön.

Néhány képét megtalálod a Pixinfon az interjúba ágyazva, alább pedig Zolinak az Origon megjelent Olimpiai galériáiból találsz válogatást:

Olimpiai felkészülés hangos képriportban:

Olimpiai képriportok:

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Megrövidítette az Ebay az Usain Bolt jótékonysági kezdeményezést

2012. október 12. péntek

UsainBolt d4 auction closed Megrövidítette az Ebay az Usain Bolt jótékonysági kezdeményezéstMár két napja lezárult Usain Bolt jótékonysági aukciója az Ebayen. A Londoni Olimpián a futó kezeibe került D4-et segítő szándékkal árverezték el, de az Ebay beavatkozása miatt csak töredék összeg gyűlt össze az árverésen.

Bolt1 NikonD4 photoJimmyWixtromSportbladet Megrövidítette az Ebay az Usain Bolt jótékonysági kezdeményezést

Aukcióért katt a képre!

Mint korábban megírtam, Jimmy Wixtröm jótékony kezdeményezéseket támogat a jamaikai futó által dedikált Nikon fényképezőgépből befolyó összeggel. Az első, komoly sajtóvisszhangot kapott árverést azonban az Ebay formai kifogások miatt leállította.
Az árverést alig valamivel később újraindították, de második nekifutásra már közel sem teljesített olyan szépen a változatlan értékű relikvia. Míg az első árverést napokkal a vége előtt 11 ezer dolláros értéken állították le, addig az új árverés közelébe sem ért a gép árának mintegy dupláját jelentő összegnek. Valójában alig jött össze valamivel több, mint az a $6000, amibe a gép újonnan kerül. A 22 licit mindössze $7300-ig tornázta fel a most lezárult aukció vételárát. Persze mindez semmit nem von le a kezdeményezés jószándékúságából. Éppen csak a kedvezményezett alapítványok számlájára nem kerül annyi pénz. Ami azért szerintem baj, ha egyszer jótékonyságról van szó.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Az Ebay újraindította Usain Bolt D4 fényképezőgép aukcióját

2012. október 6. szombat
BoltD4 auction Ebay Az Ebay újraindította Usain Bolt D4 fényképezőgép aukcióját

Aukcióért katt a képre!

Napokkal az eredeti aukció lezárása előtt egyszercsak formai kifogások miatt törölte az Ebay az árverést. A dolgon főleg a jótékonysági kezdeményezés kedvezményezettjei veszítenek – viszont valaki lehet, hogy olcsóbban juthat majd egy értékes relikviához.

Pár napja több más oldallal együtt én is megírtam, hogy elárverezik az Olimpián Usain Bolt által használt Nikon D4-et. Mint a PetaPixel az éjjel megírtata, szabályzattól eltérő árverés miatt az Ebay azonban törölte az eredeti aukciót. Az ötletgazda Jimmy Wixtröm azóta feltette egy új aukcióként, de elvesztek a korábbi licitek is, meg a média által a kezdeményezésre fordított figyelem is.
Mikor törölték az eredetileg feltöltött aukciót, már $11000 felett járt. Az újra feltöltött árverés most $5000 körül jár. Mindenki kíváncsian várja, hogy mennyi pénzt szerez majd a Svéd Rákellenes Társaság és Bolt jamaikai oktatási alapítványának.

Te hogyan hasznosítanád a gépet, ha neked sikerülne megvenni?

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Jótékony visszaélés az olimpikon Usain Bolt nevével

2012. október 3. szerda
UsainBolt NikonD4 photoStefanoRellandiniReuters Jótékony visszaélés az olimpikon Usain Bolt nevével

Fotó: Stefano Rellandini/Reuters

Jótékonysági céllal próbál bevételt szerezni a fotós, aki a Londoni Olimpián kihasználta Usain Bolt együttműködését.

Az olimpiai 100m síkfutás döntő után Jimmy Wixtröm maga sem tagadta, hogy nem csak a véletlen műve, hogy pont az ő fényképezőgépe került Usain Bolt kezébe. A fotós elég nyilvánvaló nyomulással érte el, hogy már harmadik alkalommal kerüljön Bolt kezébe a gép, és alighanem az ő ötlete volt az is, hogy a világsztár egy csavarhúzóval belevésse nevét a gépbe a látványos jelenet után. A PetaPixel elsüti azt a poént, hogy a világ leggyorsabb emberének aláírástól a gép gyorsabb ugyan nem lesz, de egyedibb és értékesebb igen.

Bolt1 NikonD4 photoJimmyWixtromSportbladet Jótékony visszaélés az olimpikon Usain Bolt nevével

Aukcióért katt a képre!

A fotós most újabb ambiciózus lépést tett. Az egyedi relikviává vált profi fényképezőgépet az Ebayen áreverésre bocsátotta. Az $500-ról induló és száz dolláronként haladó aukció már a gép újjonnani, $6000-os ára felett jár. A licit pedig október 9-éig folytatódik, így várhatóan eredeti árának többszöröséért fog majd elkelni. A büszke nyertes a különleges Nikon D4 váz mellett kap egy 50 x 70cm-es keretezett képet amin Bolt fényképez a géppel. (Az aukció adataiból nem derül ki, hogy a gép vajon magában a vázat jelenti, vagy járnak hozzá a tartozékai és mégkevésbé, hogy jön-e vele a Bolt által használt Nikkor AF-S 14-24/2.8 objektív is – de a lényeget tekintve nem is igazán számít, hiszen új tulajdonosa valószínűleg még kevesebbet használja majd, mint az olimpikon atléta.)
Az árverésen összegyűlt pénz egy részét a Svéd Rákellenes Társaság, másik részét pedig a futó által életre hívott, jamaikai gyerekeket tanulásra ösztönző alapítvány kapja.

Mint az árverés ismertetőjében olvasható, az ötlet magától a fotóstól származik, de kezdeményezését munkahelye, a svéd Sportbladet napilap is támogatja – a mivel valószínűleg az ő tulajdonuk a fotós felszerelése, így többek közt vélhetően a gép felajánlásával is.
Wixtröm jótékony ötletét az adta, hogy saját családját is érintik rákos megbetegedések. Barátnőjének az apja nemrég hunyt el rákban, testvére pedig több mint egy évi kezelés után épült fel a betegségből, és remélik, hogy ezzel tudnak segíteni más rászorulókon is. Talán az aukció gondolata már az olimpia előtt eszébe jutott a fotósnak, de az események szándékos alakításával mégis jó célt szolgál. Mint írja, neki és testvérének további tervei is vannak a rákbetegek megsegítésére.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!