nyomtatott sajtó

Szakma

Vége a Magyar Nemzetnek

Régóta kérdéses, hogy a Magyarországon zajló médiapiaci átrendeződés mikor melyik lapot darálja be következőként. Sosem gondoltam, hogy egy nap le kell majd írni, hogy a Magyar Nemzet megszűnt. Már csak a kifejezés hangzása miatt sem. Persze a lap megszűnése nem az egész magyar nemzet végét jelenti, “csak” a lap szűnik meg.
Ha már ez egy fotós, szakmai és személyes blog, talán legfontosabbként azt kell említenem, hogy kilenc kollégám, 5 fotós és négy képszerkesztő, többségük közeli ismerősöm és jó barátom állása szűnik most meg. Őszintén remélem, hogy nem sokáig maradnak munka nélkül sem ők, sem a lap többi munkatársa.

Hír

Visszatér a nyomtatott Newsweek

Pont egy éve szűnt meg a Newsweek nyomtatott kiadása, azóta csak az Interneten jelent meg. Azóta újra gazdát cserélt és az új vezetés most mégis azt tervezi, hogy ismét nyomtatásba kerül a kiadvány. A korábbinál jóval szerényebb példányszámban kerül majd a standokra és többet is kell majd adnia érte az olvasóknak.

fotó

Tovább esnek a nyomtatott példányszámok

A hónap elején nyilvánosságra hozták a Magyar Terjesztés-Ellenőrző Szövetség (MATESZ) negyedéves példányszám adatait. A nyomtatott lapok terjesztési adatainak alakulása senkit sem lep meg, de sokakat aggaszt.
Nehéz eldönteni, hogy az ad több okot aggodalomra, hogy a legtöbb lap példányszáma tovább csökken, vagy hogy továbbra is csak a bulvár lapok képesek ellenállni ennek a hanyatlásnak.