Frissítve: Aki eddig lemaradt róla, az május 7-én 19 órától láthatja a National Geographic csatornán.
Vasárnap vetíti a National Geographic Élet a Fehér Házban című dokumentumfilmjét. A világ legismertebb kormány intézményének működését az azt fotózó személyi fotós Pete Souza munkáján keresztül mutatja be a NatGeo stábja.
Mint az előzetesben mondják (sajnos a videóból magyar nyelvű változat a National Geographic magyar nyelvű oldalán sincs – hollandul viszont van a YouTube-n), stábjuk különleges hozzáférést kapott, hogy Obama elnök mindennapjait egy különleges szögből, fotósának munkáján át mutassák be.
Pete Souza és munkája már többször előkerült itt a blogon – és fog is még valószínűleg. Most vasárnap azonban nézzük együtt a tévében, hogy hogyan dolgozik.
Az Origo cikke elég alaposan összefoglalja a Kodachrome történetét, használatát és annak szegényes magyar magyar vetületeit is. Például, hogy Korniss Péter is Kodachrome-ra fotózta munkáinak egy részét, mivel külföldön ez volt az elvárás. Sőt cikkük bemutat pár eddig nem látott Korniss fotót is, amik természetesen Kodachrome-ra készültek.
Persze – hacsak nem Paul Simon daláról van szó – a Kodachrome említésére (különösen mostanában) mindenkinek a National Geographic számára fotózó Robert Capa arany medált is elnyert) Steve McCurry jut eszébe. Hiszen amellett, hogy elnyerte a Robert Capa aranyérmet, és többszörös World Press Photo nyertes, mint a National Geographic honlapjáról és saját honlapjáról is kiderül, ő szinte egész pályafutása során mindig ezt a filmet használta, és némi belső kapcsolat révén elérte, hogy a gyárból kikerülő legutolsó Kodachrome tekercset ő kapja, hogy arra valami maradandót alkosson. Eredetileg a saját blogján, illetve a Vanity Fair oldalán publikálta az utolsó tekercsre készült képeit. A történelmi Kodachrome tekercs kapcsán mindenki megemlíti, hogy McCurry lefotózta saját lábát is egy szállodai szobában, ahogy tévét néz….nos megemlítettem én is, hogy ne maradjak ki a sorból.
Engem mondjuk sokkal kíváncsibbá tett, hogy vajon a legelső Kodachrome tekercs körül is volt ekkora felhajtás? Vajon azt is ilyen ceremóniával adták oda egy kiválasztott fotósnak, és vajon tudjuk-e, hogy a legelső szériagyártott Kodachrome színes filmtekercsen milyen képek vannak? Aligha.
A Time szerkesztői viszont előásták egy amerikai kormány program színes fotóit a világháború előtti korszakból, amiket hangos diavetítésként publikáltak. Érdekes ezeket a képeket a hosszú időre elfeledett képeket látni. A kísérő szövegnek különösen az a mondata tetszik nagyon, hogy színesben egészen más – kevésbé komor – hangulatot kap a történelmi dokumentum. Persze lehet, hogy ezt csak azért gondolom így, mert sosem voltam igazán a fekete-fehér fotózás híve.
Az utolsó Kodachrome előhíváshoz licensszel és felszereléssel is rendelkező labor a kansasi Dwayne’s Photo december 30-án hívta elő a legutolsó tekercs filmet, amiről a USA Today tudósítása, és a CBS alább beágyazott videója számol be.
Mint a Los Angeles Times írja, volt aki a Dwayne laborba 1580 tekercs Kodachrome filmet vitt be, és több mint 15 ezer dollárt költött azok előhívatására. A Mashable cikke szerint a legutolsó előhívott filmet a Dwayne labor tulajdonosa, Dwayne Seteinle fényképezte el, melynek utolsó képkockája egy csoportkép, amin az alkalmazottakkal búcsúztatják a botl előtt a Kodachrome megszűnését.
Persze a Kodachrome megemlékezésből a National Geographic sem maradt ki, számos remek színes felvételüket publikálták galériájukban a Kodachrome emlékének dedikálva.
A National Geographic Channel most hétvégén vetíti az izlandi Eyjafjallajokul vulkánról készült filmjét (kíváncsi leszek hogy sikerül a magyar narrátornak kimondania a vulkán nevét – lásd következő bekezdés), ami jó apropó, hogy műsorajánló jelleggel felsoroljak még néhány dokumentumfilmet a vulkánokról. Illetve, hogy megemlékezzek arról is, hogy a National Geographic 2010 májusi száma szintén foglalkozik az izlandi vulkánnal, a NatGeo honlapján pedig nemrég közöltek egy olvasó által beküldött légifotó válogatást Tóth Csaba képeiből.
Nem kapcsolódik szorosan a National Geographic anyagaihoz, de gondoltam azért megemlítem, hogy a vulkán izlandi nevének angolszász sajtóban történő emlegetése közröhellyé vált izlandon, így több lap is utána járt, hogyan is kell kiejteni helyesen a kimondhatatlan nevű vulkán 15 karakteres nevét. Az Independent inkább nyelvtani precizitásra törekedve próbálja fonetikusan leírni a kiejtést, és mellékel egy hivatkozást egy hangfájlra, hogy meghallgathassuk a helyes kiejtést. Linkeli továbbá az amerikai ABC News videóját, ahol egy izlandi tolmácstól hallhatjuk a helyes kiejtést. A Daily Telegraph is megpróbálkozuik a fonetikus írásmóddal, de azt is feltárja, hogy a valójában Eyjafjallajökull nem a vulkán, és nem is a hegy neve, hanem a krátert takaró gleccseré (egész pontosan csak annyit jelent, hogy izlandi hegy gleccsere). Ezért valójában a kicsit egyszerűbb kiejtésű Eyjafyoll (jelentése izlandi hegy) név használatát javasolják, amit talán könnyebb lehet kimondani az egyszerűbb kiejtésű nyelvekhez szokott európaiaknak. A Huffington Post pedig egy YouTube videón mutatja be a helyes kiejtést, majd a hírekben elhangzó változatokat, néhány sorban hozzáfűzve, hogy “Még leírni is nehéz, kár próbálni a kiejtését. Csak együttérezni tudunk azokkal a bemondókkal és hírolvasókkal, akiknek jól hallhatóan beletörik a nyelvük. Képzeljük, mindeközben milyen arcot vágnak, mikor feltűnik ez a név a súgógépen.”
Már akkor meg akartam osztani ezt a videót, mikor először belefutottam a TED oldalán, de ha már magyarul írok, akkor törekszem videókban is a magyar nyelv használatára, így előbb segítettem a TED-nek lefordítani, aztán valahogy feledébe merült, és most az juttatta eszembe, hogy a napokban a Spottr kitette. Az oldal igen szűkszavúan tálalja az angol nyelven beágyazott videót, csak remélni tudom, hogy látogatóik közül akik nem értenek angolul, azok legalább a képekért végignézik a majdnem 15 perces beszédet, vagy hogy felfedezik a subtitles gomb alatt rejlő magyar feliratot, de méginkább, hogy mindannyian értik angolul is, mert eredetiben sokkal jobb.
David Griffin, a National Geographic fotó igazgatója arról beszél a videón, hogyan köt össze minket a fotográfia. Szemben a Spottr címével (Hogyan köt össze minket a fotózás), szerintem nem a fotózás művelése, hanem maguk az elkészült képek jelentik a kapcsolatot. Talán szavakon lovagolásnak tűnik ez a különbségtétel, pedig szerintem fontos jelentésbeli eltérés van (talán mielőtt a filmet először láttam, magam se gondoltam erre).
Bár kétségtelen, hogy a fotós és a fotóalany, illetve a környezetük között is kialakul valamiféle kapcsolat. Sőt Griffin a vele dolgozó remek fotóriporterek és természetfotósok kalandjait elmesélve bepillantást enged a képek elkészültébe is.
Mégis inkább azt az emberi köteléket tartom igazán hangsúlyosnak, ami az elkészült fotók, és az azokat szemlélő több millió olvasó között kialakul, hiszen a National Geographic mégis csak a világ egyik (ha nem A) legnagyobb példányszámban eladott magazinja – amit nem utolsó sorban mindig remek fotókkal töltenek meg.
A többit mondja el David Griffin saját szavaival:
A videó beillesztése és a magyar nyelvű felirat nem jött volna létre a TED és a dotSub segítsége nélkül.
A korábbi Víz világnapi íráshoz gondoltam érdemes néhány további galéria ajánlót is csatolnom. Mindenek előtt azonban ajánlom mindenki figyelmébe, hogy a National Geographic tematikus különszáma ingyenesen letölthető április elejéig (azért azt nem mondanám, hogy egyszerű a letöltés. regisztrálni kell, és a reklám anyagok mellett egy automatikusan megújuló éves előfizetést is több helyen felajánl, nehogy kihagyjuk – szóval csak körültekintően).
