‘munkanélküliség’ címkével ellátott bejegyzések

Nem kellenek a szabadúszók háborús fotói a Sunday Timesnak

2013. február 7. csütörtök
Syria smoke photoGoranTomasevic Nem kellenek a szabadúszók háborús fotói a Sunday Timesnak

Fotó: Goran Tomasevic/Reuters

A Sunday Times nem akar szabadúszó fotósokat extrém kockázatvállalásra ösztönözni, ezért Szíriából nem tartanak igényt az ő háborús tudósításaikra. A lapnál úgy gondolják, hogy ez a legjobb módja, hogy megvédjék őket – leginkább saját vakmerőségüktől.

Goran Tomasevic és más fotósok napról-napra sokkolják a világot Szíria kegyetlenségeivel, mint a legutóbbi orvlövész támadás. Ennek ellenére – vagy inkább nagyon is ennek hatására a Sunday Times szerkesztőségénél rájöttek, hogy a kereslet mindig kínálatot szül. Háborús tudósítások esetén pedig a lapok kereslete szükségszerűen azzal jár, hogy a kínálatot biztosítani próbáló szabadúszók egyre nagyobb kockázatot vállalnak, hogy egymással versengve kiszolgálhassák a képeikre igényt tartó lapokat. Ezt próbálja megelőzni a lap (talán nem is annyira újkeletű) irányelve, ami kimondja, hogy nem veszik meg szabadúszó fotósok képeit a Szíriai háborúról.

Ez jól rímel Radu Sigheti álláspontjára, aki tavaly publikált véleményében a fotópályázatokról írta, hogy rossz motivációt jelent az erőszakos képek díjazása, mert sok feltörekvő fotósban azt a tévképzetet keltheti, hogy a kiemelkedés és gyors karrier lehetőségét a háborúkban találhatják meg.

A Press Gazette nyomán a PetaPixel is új jelenségként számol be róla, hogy a Sunday Times nem kér a szabadúszók képeiből, miután a több háborút is megjárt Rick Findler megkeresését nemrég elutasították.

SzlankoBalint Facebook Nem kellenek a szabadúszók háborús fotói a Sunday Timesnak

Szlankó Bálint

A nemrég Szíriában elrabolt, majd nem sokkal később szerencsésen kiszabadult magyar szabadúszó újságíró, Szlankó Bálint viszont úgy emlékszik, hogy ez nem új dolog a Sunday Timesnál, az ő tudósításait is többször elutasították erre hivatkozva: “Én megértem az érvüket, de persze a mi szempontunkból ez nem annyira jó dolog.

Szerintem nem az a legfontosabb, hogy valaki szabadúszó vagy nem, hanem hogy mennyire elszánt, mennyire ügyes, és mennyi tapasztalata van. Illetve persze forrásokra is szükség van, de ezeket alapvetően szabadúszóként is elő lehet teremteni, csak nem olyan könnyen.

Szíriáról azt gondolom, hogy aki még nem dolgozott konfliktusövezetben, az jobban teszi, ha nem megy oda, mert sokkal rosszabb, mint Líbia vagy Afganisztán, és azt hiszem rosszabb, mint Irak — szóval nem egy jó tanulópálya. Igaz, ismerek egy-két fickót, akinek Szíria az első, és nagyon profin dolgoznak, szóval a tapasztalat kétségkívül nem minden.” Bálint kalandjairól a Dróton túl blogon számol be rendszeresen.

JamesFoley kidnapped USjournalist photoNicoleTungAFPGettyImages Nem kellenek a szabadúszók háborús fotói a Sunday Timesnak

James Foley – Fotó: Nicole Tung/AFP/Getty Images

A szintén Szíriában elrabolt amerikai szabadúszó filmes, James Foley viszont nem volt olyan szerencsés, mint Bálint. Foley 77 napja tűnt el, és családja a mai napig nem tudja, hogy hol lehet, vagy mi van vele. Sok kolléga csatlakozott a kiszabadítására létrehozott oldalhoz, többek között az AFP francia hírügynökség is, amelynek épp dolgozott, mikor elrabolták.

BelaSzandelszky Syria 2012 E3D60251 photoMuhammadMuheisenAP Nem kellenek a szabadúszók háborús fotói a Sunday Timesnak

Szandelszky Béla Szíriában – Fotó: Muhammad Muheisen/AP

Az AP budapesti tudósítójával, Szandelszky Bélával is beszélgettem a témáról, miután hazaért Szíriából. Ő is azt mondja, hogy “az ország nagyon veszélyessé vált, és a felkelők egyes csoportjai kifejezetten emberrablásokra utaznak, mert sok váltságdíjat kérhetnek értük, illetve túszcseréhez is jók, mert egy nyugati újságíróért cserébe akár egy tucat felkelő szabadon engedését is elérhetik.”
Amit Béla legszörnyűbbnek tart, hogy a háborús övezetben ugyanaz a kiszervezés, kényszervállalkozás és spórolás megy, mint itthon. “A szabadúszókat képenként, vagy legjobb esetben is napidíjban fizetik, de még annyit se kapnak, mint a főállású fotósok sofőrje. Viszont ha keresni akarnak, akkor oda kell menniük a tűzvonalba, a saját felszerelésüket és az életüket kockáztatva, mert ha nincs kép, nincs fizetés sem. Persze a költségeiket is maguknak kell kitermelniük, ha pedig megsebesülnek, vagy belehalnak a munkába, akkor teljesen magukra maradnak, mert nincs céges biztosítás, nincs táppénz, nincs aki fizesse a temetésüket sem.” – mondja.

Béla fontosnak tartja azt is megemlíteni, hogy miközben az AP mindent megtesz a saját embereinek biztonságáért és szabadúszókat sem küldenek a háborús területekre. Vannak viszont olyan helyzetek amikor egyszerűen elkerülhetetlen, hogy az ott levő szabadúszók képeit használják, mert nem tudnak mindenhol ott lenni, bizonyos képek viszont nélkülözhetetlenek. Ilyenkor kénytelen még egy a hitelességére 100%-osan adó hírügynökség is bevállalni a külsős képeket. Ugyanakkor tudunk olyan ügynökségről, amelyik pont a külsős képek ellenőrizhetetlensége miatt inkább nem adja ki szabadúszók képeit.

Egy másik fontos szempont, amit Béla említ, hogy miért is van olyan sok spanyol szabadúszó Szíriában: “December végén segítenem kellett egy sérült spanyol kollégának kijutni Sziriából. Míg intéztem a dolgokat, már török területen, megjelent öt másik spanyol. Mind szabadúszó. Éppen Szíriába mentek befelé, míg a sebesült társuk jött éppen kifelé.
Megkérdeztem őket, hogy miért spanyol ebben a háborúban minden szabadúszó? Sose fogom elfelejteni a válaszukat: ‘Ha bemegyünk, lehet, hogy sebesülten, vagy koporsóban jövünk ki. Viszont ha otthon maradunk, munkanélküliek vagyunk és még a lakbért sem tudjuk a fotózásból kifizetni.’ Azért ez erősen elgondolkodtató” – mondja Béla.

KuruczArpad Aftanisztan photoNepszabadsag Nem kellenek a szabadúszók háborús fotói a Sunday Timesnak

Kurucz Árpád

A Népszabadság fotóriportere Kurucz Árpád megérti a fotósok lelkesedését. Mint mondja, neki is megvolt ez a korszaka, de hálás érte, hogy egyiptomi kalandját azon a ponton és úgy törték derékba, ahogyan, és nem véresebb módon kellett megtapasztalnia, hogy a haditudósítás nem az ő kenyere. “Ma már nem is indulnék el háborúba, inkább foglalkozom azzal a körülöttünk levő rengeteg dologgal, amit egy fotós feldolgozhat, és amikben megmutathatja saját tehetségét is. Szerintem ez bölcs megközelítés a Sunday Timestól, bár ha egyedül csak ők tesznek így, az nem fog gátat szabni annak, hogy forrófejű fiatalok ettől tartsák magukat jobb fotóriporternek.
Én a háború fotósok munkái közül mindig jobban szerettem azokat, amik nem a halált és a hullákat mutatják, hanem egy háború közepette is az életről és a reményről szólnak, mint James Nachtwey képei.”

Olvasd el a Press Gazette cikkét  – fordításban:

A Sunday Times nem kér a szabadúszók szíriai képeiből

Egy brit háború fotósnak azt mondták a Sunday Times szerkesztői, hogy ne küldjön képeket Szíriából. A lap azzal indokolta a szokatlan választ, hogy “nem akarják extrém kockázatvállalásra bátorítani a szabadúszókat”.

Rick Findler Aleppoból küldött képeket a héten, amiről a lapnál elismerően nyilatkoztak: “úgy tűnik, hogy remek munkát végeztél”, de azzal folytatták, hogy “az a lap irányelve, hogy nem fogadunk fotókat Szíriából, mert túlságosan veszélyes onnan tudósítani”.

A 28 éves Findler képei már többször megjelentek a Sunday Timesban, kétszer volt Irakban, megjárta Líbiát és most harmadszor van Szíriában. Szerinte “a fotós döntése, hogy vállalja-e a kockázatot, vagy sem. Szerintem a fotózásnak része, hogy néhányan különös kockázatot vállalnak azért, hogy megmutassák a világ más részein élőknek, hogy ott mi történik.
Egyszerűen nem tudom, hogy mit tegyek. Csüggedt és elkeseredett vagyok.”

A brit Sajtófotó Szövetség alelnöke, Eddie Mulholland egyetért: “ideális esetben ilyen munkára belsősöket kellene küldeni. Egy nagy szervezet támogatása nagyon fontos lehet, ha segíteni kell a bajbajutott kollégán. Ugyanakkor teljesen megértem, hogy Rick miért csinálja. Én is csináltam bármilyen támogatás nélkül, ahogy a kortársaim is.

Egy fiatal szabadúszó előnye lehet, hogy az idősebb kollégákkal szemben nincsen családja, vagy egyéb elkötelezettségei. Ugyanez az oka, hogy miért a fiatalokat küldjük a hadseregbe.”

A Telegraph fotóriportere Warren Allott úgy gondolja, hogy a szabadúszó képek elfogadásának problémája nem csak a Sunday Timest érinti: “Nemrég értem haza Szíriából, és ezen a ponton már nem biztos, hogy vissza mernék menni. Ahhoz, hogy a frontvonalra juss, egy csomó kis városon kell átkelni. Mindegyiket más csoport ellenőrzi, sok banda pedig emberrablásra szakosodott. Nekik egy nyugati újságíró igazi főnyeremény. Fogságba ejtenek és eladnak egy másik csoportnak, vagy talán az Al Kaidának, akik aztán komoly válságdíjat követelnek érted.

Ha egy újságnak dolgozol, akkor az ő felelősségük, hogy kihozzanak. Ismerik a kockázatot, mielőtt odaküldenek, és fizetnek érted, vagy gondoskodnak róla, hogy kiszabadulj. De én hallottam már pletykákat olyan szabadúszóról, akinek közölték valahol néhány képét, mielőtt elrabolták, és azt állította, hogy a lapnak dolgozik. Ez pedig rendkívül komoly gondokat okozott az újságnak is, ami emiatt igyekszik elkerülni a szabadúszók képeit.”

A Sunday Times külpolitikai rovatvezető-helyettese, Graeme Paterson azzal magyarázza a lap új irányelvét, hogy “a Marie Colvinnal történtek fényében, úgy döntöttünk, hogy mi nem akarunk egyetlen újságírót sem Szíriába küldeni. Ugyanezt az álláspontot vettük fel a szabadúszókkal is, akik elküldik nekünk az anyagaikat. Még akkor is, ha már biztonságban hazaérkeztek onnan. Azért döntöttünk így, mert ha átvennénk a szabadúszók anyagait, akkor az további kockázatvállalásra ösztönözné őket a jövőben. Elképesztően veszélyes ott a helyzet, mi pedig nem szetetnénk több vérontást. Már így is túl sok történt.

Ott voltak a saját embereink és elkészítették a saját anyagaikat, ez tehát nem jelenti azt, hogy mi nem foglalkozunk vele, hogy mi történik Szíriában. Tudjuk, hogy nagyon is fontos mindez.” Azt is hozzáteszi, “amennyire tudom, nem a jogászok tanácsára döntött így a lap. Ez nem gazdasági döntés, hanem erkölcsi elhatározás.”

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Utcán élő, hajléktalan fotós levele

2010. október 28. csütörtök
 Utcán élő, hajléktalan fotós levele

“Koszos, csóró és éhes vagyok. Bármi $egít! Isten áldjon érte!”

Egy amerikai szakmai fórumon találtam az alábbi, kicsit abszurd, visszafogottan humoros, viszont nagyon is tartalmas és elgondolkodtató írást (azóta onnan már törölték is). Vélhetően viccből íródott. Nem tűnik valószínűnek, hogy akár csak egy szava is igaz legyen, de nem minden ok nélkül közlöm, de szerintem nem kell nagyon ragozni, hogy hogyan kell értelmezni. Ha mégis, akkor olvasgasd az ingyen fotózásról szóló írásaimat!

“Ezt az üzenetet most egy könyvtár nyilvános számítógépéről írom nektek. Szinte minden nap járok a könyvtárba internetezni. Profi fotós vagyok, aki hajléktalanná vált, mert túl sok ingyen fotózást vállaltam. Korábban fizetgettek a munkámért, de abból a kevés pénzből nem sikerült fizetni a lakbért és a rezsit. Gyakran még éhes is maradtam. Mivel imádom a fotózást, és ez a hivatásom, nem adhattam el a felszerelésem. A tudom, hogy sokan adnak ételt különböző munkákért, így az egyetlen mód a túlélésre, hogy ételért cserébe fényképezzek. Aki munkát szeretne adni nekem, az biztosítsa számomra legalább egy napi élelmet. Általában a Margitsziget környékén sátrazok a folyóparton, így a fotózáshoz remek helyszínek állnak rendelkezésre a közvetlen közelben.

Ha törődsz a fotósokkal és élelmezni is hajlandó vagy őket, akkor jelentkezz minél előbb! Éhezem! Ha esetlegszállástis tudsz biztosítani, az még jobb. Kérlek segíts, hogy folytathassam a fotózást! Persze ha netán fizetni is hajlandó vagy, az még jobb, mert akkor újra fizethetek lakbért és vezetek magamnak ételt.

Kedves fotósok, akik szintén nem akarjátok eladni a felszerelésetket: ne fotóznátok kajáért! Inkább menjetek el dolgozni a McDonaldsba, ahol egyszerre fizetnek is a munkáért, és kaját is adnak. Nekem is ezt kellett volna tennem, mielőtt még utcára keerültem. Most már sehol nem alkalmaznak, mert nincs lakcímem, amire bejelenthetnének.

Ne aggódjatok, nem vagyok büdös. A strandon van zuhany, és a nyilvános vécékből összegyűlik a tisztálkodáshoz szükséges szappan is.

Persze képeket nem tudok feltölteni, cmert már a számítógépem sincs meg. De van egy portfólióm papír képekből, amit élőben bármikor megmutatok nektek.

A héten csak azt ettem, amit a szemetesekben találtam. Jó lenne valami friss kaja. Esetleg egy sör, amit annyit fotóztam ingyen a reklámcégeknek, akik jól megszedték rajta(m) magukat, nekem meg csak a fotózás végére megmelegedett sört adták. Peresze az ô segítségük is jól jön. Ha tudnak egy munkát, keressenek meg, segítsenek lelépni az utcáról!

Ha van saját CF kártyád, akkor majd fotózok arra. Ha nincs, akkor majd kitalálunk valami megoldást a képek lementésére, mert nekem ugye nincs számítógépem. Esetleg hozhatod a tiédet, hogy arra letöltsük.

Mindegy, hogy modellkedésbôl akarsz megélni, vagy egy hirdetési cég embere vagy, aki ingyen akar képekhez jutni a reklám kampányához, akár egy sportegyesület, akik csak emlékbe akarják a képeket, kérlek ragadd meg ezt a lehetôséget! Kérlek, nem akarok az utcán élni! Itt egyre nehezebb folyamatosan szemmel tartani a fotós holmimat. Már nincs hova bezárnom, így mindenhová 100lbs fotós holmival megyek guberálni. Tényleg, nem viccelek. Mindenféle objektívek, stúdió felszerelés, a különféle fényképezőgépek az eltérô feladatokhoz. Mivel a stúdió felszerelésem még megvan, azt akár nálad is fel tudjuk állítani. De mivel nincs pénzem taxira, és kocsim sincs, amivel szállíthatnám, el kéne jönnöd értem. Volt kocsim, de el kellett adnom, hogy a lakbért fizethessem. Egy darabig elég volt, de aztán az a pénz is elfogyott.

Sajnálom, hogy ilyen hosszúra nyúlt, de ki kellett írnom magamból. Már nem jutok olyan gyakran számítógép közelben, mint régen, mikor még a kényelmes otthonombam éltem.”

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Állástalan szupersztár fotóriporter

2010. március 3. szerda
PeterParker press photographer with camera 300x204 Állástalan szupersztár fotóriporter

Peter Parker fényképezőgéppel

Elveszíti állását a világ legismertebb fotóriportere, Peter Parker. A szabadidejében Pókemberként bűnözőket üldöző New York-i szuperhős főállásban a képregénysorozat 1963-as kezdetei óta fotózik. Bár történeteit magánéleti és szuperhős kalandjai dominálják, pályafutása java részében akció képeket készített alteregójáról a Pókemberről. J Jonah Jameson főszerkesztő hiába mászik falra Pókember népszerűségétől. Nagy hírértékű helyi celebként Pókember – és Parker róla készült képei – komoly mértékben növelték a Daily Bugle napilap eladási példányszámait. A napokban megjelenő füzetekben viszont mégis elbocsátják Parkert és kezdhet munkát keresni. A válság úgy fest, a szuperhősöket is utolérte. Kíváncsi leszek, vajon arra is fordítanak-e ekkora gondot, hogy a napilap példányszám csökkenését is beleszőjék a történetbe.

PeterParker Spiderman dress Állástalan szupersztár fotóriporter

Peter Parker – Pókember

CNN tájékoztatása szerint tudományos diplomái és sokak által bámult kalandjai ellenére sem nagyon fog sikerrel járni a munkaerő piacon. Persze szuper képességeit, és több filmet és képregény kötetek százait kitevő kalandjait nem nagyon írhatja be önéletrajzába. Nem is tudom, a falon mászás, és a pókösztön hova illene egy CV-ben, ahogy a pók mintás sztreccs ruci se épp ideális álláskereső fotó. Steve Wacker a kiadó vezető szerkesztője azt állítja, hősük most jó darabig megélhetési problémákkal küzd majd. Nem talál állást, és a világuralomra törő szuperbűnözők mellett a számlák kifizetésével is meg kell majd küzdenie. Mint a kiadónál mondják, még a hálóhoz használt vegyi anyagok beszerzése se fog mindig sikerülni neki (bár a filmből azt hiszem teljesen kimaradt a hálóvető készülék elkészítése, és ott természetes tulajdonsága lett).

DailyBugleSpidermanCover Állástalan szupersztár fotóriporter

Címlapfotó Pókemberrel

A CNN hír kommentelői között van, aki a (rajz)filmzenére utalva költött nótát: Spiderman, Spiderman, unemployed like ever’other man…
Mások felvetik, hogy akár védelmi pénzt is szedhetne az elkapott rosszfiúktól, elmehetne testőrnek, vagy felcsaphatna ő is szuperbűnözőnek. És valljuk be, mindig is furcsa volt, hogy biofizikai és biokémiai diplomával pont szabadúszó fotóriporterként akart megélni, mikor ezen a pályán mindig is alig tudott megélni.

spiderman fired Állástalan szupersztár fotóriporter

Parkert kirúgták

De hogy a fotózásnál maradjunk egy-két fotós arra hívta fel a figyelmet, hogy Parker fotóriporteri pályafutása során nem alkotott túl sok maradandót, így szabadúszóként se lesz majd túl sikeres. Módszerei hagynak némi kívánnivalót maguk után. Sokszor még a saját kalandjainak fotózásáról is lekésett, és emlékszünk olyan esetekre is, hogy kifutott a filmből és ezért nem készült el a képe. Ráadásul nem ritkán beállítja, megrendezi a fotókat, ami a sajtófotóban hasonlóan elfogadhatatlan, mint a retusálás.
Akad persze, aki felveti, hogy az ő képességeivel felcsaphatna paparazzinak is, bár olyan is akad, aki szerint mostantól majd az olvasók által beküldött mobil fotókat közöl a lap és ezért rúgták ki őt is.

UI: Már régóta meg akartam itt a blogon emlékezni Peter Parkerről, mint fotóriporterről, ez a hír pont kapóra jött.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Állás tipp: menj inkább buszvezetőnek

2010. január 17. vasárnap
BuszvezetoAllashirdetes Állás tipp: menj inkább buszvezetőnek

BKV buszvezetői álláshirdetés

Meglepő ötlet, hiszen a BKV körül is rengeteg a probléma, előfordulnak sztrájkok is. De még mindig jobbnak tűnnek a megélhetési lehetőségek buszvezetőként, mint fotós munkából.

Dübörög a BKV sztrájk, amivel már korábban is találtam némi párhuzamot a fotós szakmával. Közben nemrég egy amerikai kolléga röviden összefoglalta a sajtófotó helyzetét:

“Villog az óriás neon, hogy most hagyd abba és menj inkább kamion sofőrnek!”.

Kis hazánkban a buszvezető találóbbnak tűnik még így BKV sztrájk idején is, de a lényeget kifejezi. A fotózás haldoklik, a sajtó nem különben. Műfajként és szórakozásként biztosan megmarad, de mint megélhetés és mint szakma, egyre valószínűbb, hogy követni fogja a lócitrom gyűjtőket.

Jennifer Spelman blog bejegyzése egyébként alapvetően reményteli. Keith Cartert idézve arról ír, hogy a fotózás életforma, akárcsak a zenélés vagy más művészet. Akit egyszer megszállt az ihlet, az képtelen felhagyni vele, ahogyan a lélegzést sem lehet abbahagyni.

Azért aki még csak most akar belevágni, hogy a hobbijából éljen meg, az gondolkozzon el, hogy milyen egyéb hobbija van még, mert a fotózás napról napra egyre nehezebb kenyér. Munkaválallói oldalon a szakma túltelített, fotós munka nincs, ha mégis van, akkor fizetni nem nagyon akarnak érte, mert jobb ingyen, aminek csak elegánsan csomagolt változata, hogy gyakornokot keresnek.

Miért jobb a buszvezetőnek?
Bejelentett állás, fizetik a járulékaidat, van szabadságod, tervezhető a munkaidőd, és legalább nagyjából tudod merre leszel munka közben. Senki nem hív fel, hogy dobj el mindent és indulj az ország másik végébe. Azt sem kérik tőled, hogy gázolj könnygázban, vörösiszapban, vagy mások nyomorában. Időben érkezik a fizetésed, de ha mégsem, akkor csak a munkahelyeden kell verni az asztalt, nem egy csomó külön megbízónál egyesével, akik mind ugyanazokkal a kifogásokkal mentegetőznek, hogy miért nem fizetnek. Nem kell vállalkozást fenntartanod, annak összes adminisztrációs terhével, csak azért (ti. kényszervállalkozás), hogy a havi fizetésed megkapd – már ami marad belőle adózás után – mert máshogy nem is alkalmaznak. Nem neked kell megvenni, és karbantartani, a munkaeszközödet, hogy egyáltalán dolgozni tudj. Ahogy újat venni sem neked kell helyette, ha ellopják, vagy úgy elavul, hogy már nem lehet vele tovább dolgozni. Nem kell a munkádhoz a felszerelésen kívül laptopot, mobil internetet és kocsit fenntartanod a saját pénzedből, ahogy a parkolást sem a saját zsebedből kell fizetned. Nem neked kell összavadászni a megbízókat, akik egyáltalán hajlandók fizetni a munkádért. Nem kell attól tartanod, hogy mások elkezdenek aláígérni a fizetésednek, hogy ők olcsóbban is vállalják. Nem fog valaki csak úgy beülni a buszodba, hogy akkor téged nyugodtan ki lehet rúgni, mert ő nagyon élvezi és ingyen is szívesen csinálja helyetted.

Persze tudom, hogy ez az összehasonlítás így kicsit túlzó lett. Nem hiszem, hogy a buszvezetőknek annyira idilli a helyzete, mint megpróbálom beállítani. De nem árt tudni, hogy a fotósoknak messze nem olyan idilli a sorsa, mint azt sokan gondolják.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Az iskola kiöli a kreativitást

2009. december 3. csütörtök
ted talks ideas worth spreading Az iskola kiöli a kreativitást

Ötletek, amiket érdemes terjeszteni

“Aki tudja, az csinálja.
Aki nem tudja, az tanítja.
Aki tanítani se tudja, az pontozza.” 
- Jánosi László, táncos, tréner, pontozó

Nem vagyok az iskolák és az oktatási rendszer nagy híve, de mégis csak jobban hangzik ha mélyreható és éles kritikát egy nemzetközileg elismert szakember gyakorol, mintha csak egy egyszerű fotóriporter kritizál másokat.
A népszerű TED beszédek között tűnt fel egy oktatási témájú, melyet egy kedves barátom nekiállt lefordítani, és feliratozni, hogy ne csak az angolul tudók élvezhessék a bölcs eszmefuttatást. (Később a barátom fordítását lecseréltem az eredeti videóra, mivel a dotSUB segítségével eredendően lehetővé teszik a TED beszédek lefordítását és több nyelvű elérhetőségét.)

Igen elgondolkodtató dolgok hangzanak el benne, érdemes megnézni, és ahogy a TED szlogenje tartja: gondolatok, amiket érdemes megosztani másokkal…

Sir Ken Robinson beszédének lényege, hogy az iskolai képzés negatívan hat a kreativitásra. Alapvetően az angolszász oktatási rendszert veszi górcső alá, de ez egyáltalán nem jelenti azt hogy a porosz út kevésbé káros a kreativitásra. Főleg mivel sok helyen még a puskázáshoz sem kell nagy kreativitás, így még ez sem hat ösztönzőleg a diákokra.

Szerencsére szaktudást (és kreativitást) igénylő területeken a kapcsolati tőke mellett (jobb esetben) a hozzáértést is elvárják és nem csak az iskolai papírokat nézik. A diplomás munkanélküliség növelése érdekében mindenki igyekszik minél több papírt begyűjteni. Sőt egyre többen gondolják úgy, hogy a képzési minőségi romlása mellett még a szakmai orientáció (ti: pályaválasztás) is teljesen elrugaszkodott attól, hogy milyen szakmákra van tényleges szükség. Míg vannak hiányszakmák, amikben alig akadnak szakemberek, addig a sikerszakmákban alig lehet elhelyezkedni. És a megszerzett papírok mögött sincs mindig valós, komoly szaktudás. De egyre több helyen kérdeznek bele, és egyre kevesebb helyen kíváncsiak rá, hogy van-e nyelvvizsga vagy diploma. Használni kell a tudást, és sok helyen inkább ezt tesztelik az állásinterjún a papírok bekérése helyett. Fotósoknál meg csak a kép számít….csak egyre kevesebb helyen van állásinterjú (ahogy fotóriporteri állás is)…

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!