‘MTVA’ címkével ellátott bejegyzések

Bocs, most mennem kell Marslakókat nézni…

2012. március 13. kedd
marslakokStab Bocs, most mennem kell Marslakókat nézni...

A fotót készítették a Marslakók

Ezzel “ráztam le” ma kora délután az egyik kollégát, aki jót nevetett rajta – pedig tényleg a Marslakók ment a tévében, és kíváncsi voltam/vagyok rá. Na nem az elszánt sorozatfüggőség miatt, hanem a szakmai kíváncsiság hajt.
De ha nem vigyázok, még úgy járok, mint az a barátom, akit sosem szabad Barátok közt idején hívni, mert olyankor kötelező sorozatnézés van. Bár azt állítja, már kigyógyult belőle…

Egyre többen kérdezik a véleményem a magyar televíziózás legújabb alkotásáról, hiszen az mégis csak a mai magyar sajtóról, médiáról, és a benne dolgozókról szó. Vagy mi a szösz….én meg még nem láttam eleget belőle, hogy eldöntsem, mit is gondoljak róla szakmailag.

Az Index legújabb cikke szerint egyre több néző gondolja úgy, hogy amit látott bőven elég hozzá, hogy tovább kapcsoljon, sőt már a Híradó miatt se kapcsoljon később vissza. Egy kolléga pedig egyenesen úgy kommentálta a cikket, hogy “Teljesen megdöbbentem ezen a cikken. Állítólag még létezik a köztévé. Mik vannak.”

Én azért (legalább szakmailag) kíváncsi vagyok a Marslakókra! Föld hívja a Marsot!

Akinek még nem keltettem fel az érdeklődését, megpróbálom felcsigázni. A délelőtt ismételt (gondolom tegnapi) rész alapján úgy tűnik, akár már ma este (így a 10. rész környékén) kiderülhet, hogy miért pont Marslakók lesz a szereplők új bulvár újságjának a címe. De a poént nem lövöm le, nagyon jó kis reklám poszt lesz majd belőle…

Te mit gondolsz a sorozatról?

Kiegészítés: a fotó alá szívesen odaírnám, hogy ki lőtte ezt a szimpatikus stábfotót, de ha már az MTVA nem tartotta fontosnak (ezt sem), akkor nekem megfelel így is a forrásmegjelölés. Elvégre lehet, hogy ezek tényleg a marsról jöttek.
Csak hogy szakmázzak is egy kicsit, tényleg nem futotta a produkciónak annyit megszervezni, hogy a szereplők mind a produkció fotósára nézzenek? Akkor legalább neki lenne egy normális csoportképe a produkció hivatalos sajtóanyagai között. Bár, ha úgyse kerül fel se a sorozat honlapjára, se az azon reklámozott Facebook oldalukra, akkor tényleg felesleges is jó képet csinálni…

Repül az MTI-től a légifotós H. Szabó Sándor

2011. november 17. csütörtök
hSzaboSandor helikopter portre1 Repül az MTI től a légifotós H. Szabó Sándor

H. Szabó Sándor munka közben - Fotó: Szász László/Légirendészet

Mint az Origofoto is megosztotta, a közszolgálati leépítés második hulláma sem kíméli a fotósokat, elbocsátják H. Szabó Sándor is, az MTI leginkább légifotóiról ismert fotósát.

Az egri tudósítói munka mellett légi fotózással is foglalkozó fotóriporter  18 éve repül, és a légi rendészet helikopteréről fotózik. Közel 3000 óra repülés van mögötte, amivel a világ legtöbbet repült légifotósa. Erről korábban az RTL Klub és a tv2 is beszélgetett vele (sajnos úgy fest, hogy ezek a videók már csak a NAVA rendszerében érhetők el az erre kijelölt pontokon). Mint mondja, vidéki srácként mindig is az volt az álma, hogy az MTI fotósa lehessen. Erre 1985 óta volt lehetősége, és a mai napig büszke rá, hogy ez sikerült neki.

SzigetFelhok photoHSzaboSandorMTI Repül az MTI től a légifotós H. Szabó Sándor

Fotó: H. Szabó Sándor/MTI

Regionális tudósítói és légifotósként kialakult különleges helyzetéből adódóan ő lett az MTI első multifunkciós fotóriportere, aki nem csak álló képeket készített a távirati iroda számára, hanem videófelvételekkel is rendszeresen ellátta a hírügynökséget, ahonnan a tévék átvehették azokat, hogy híradóikban és egyéb műsoraikban felhasználják. Az MTV Videótár Kommentár nélkül rovatában számos (nem csak légi) videófelvétele is megtalálható.

Elolanc Balaton photoHSzaboSandorMTI Repül az MTI től a légifotós H. Szabó Sándor

Fotó: H. Szabó Sándor/MTI

A legkülönfélébb hírek, események, balesetek és katasztrófák mellett az ország hétköznapi szépségeit is megörökítette a magasból. Árvizekről és a devecseri katasztrófáról készült légifotói rendre az egész világot bejárták. Árvíz fotóiból 2010. júniusában a MÚOSZ hét fotósa sorozatban közöltek válogatást. Ezek a csodaszép ár-és belvíz fotók azon kevés magyar kép közé tartoznak, amiknek még a szakmai körökben méltán népszerű New York Times Lens Blog is önálló bejegyzést szentelt. Képei a napi sajtó mellett rendszeres színfoltjai évről-évre minden sajtófotó pályázatnak és a belőlük rendezett kiállíásoknak is, amiről a Sajtófotó Pályázat honlapja is megemlékezik.

Számos díjjal is jutalmazták, úgy szakmai pályázatokon, mint katasztrófavédelmi, rendőrségi és minisztréiumi nívódíjakkal. Légi felvételeiből 2000-ben jelent meg fotóalbum az MTI gondozásában Magyarország Madártávlatból címmel, illetve azonos címmel két éve nyílt kiállítása AszódonAmíg létezett a szintén a Távirati Iroda által kiadott Fotós Szem magazin, ebben is mindig megjelentek legújabb és legérdekesebb képei.

A hatvani születésű fotóssal – akinek a H betű sem véletlenül került a neve elé – a Hatvan Online készített nemrég közel fél órás interjút (videó alább). Ennek utolsó mondata most kínos aktualitást nyert: “majd eldöntik a szakmának a nagyjai, hogy mire értékelik a munkámat”. Akkor ezt az aktuális Magyar Sajtófotó Pályázatra mondta, melynek zsűrije első helyezéssel díjazta előző évi – ezúttal devecseri – munkáját.

Kekszalag Balaton photoHSzaboSandorMTI Repül az MTI től a légifotós H. Szabó Sándor

Fotó: H. Szabó Sándor/MTI

Ezen a héten kedden pedig átvehette felmondó levelét a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól. Ide a közszolgálati média átszervezése után került át az MTI fotósainak és az MTV munkatársainak jó részével együtt.

Állítólag az idén 53 éves légifotóst is a kora miatt küldik el, akárcsak az előző fázisban nyugdíjazott néhány másik vidéki fotóst. Mint az Index cikke foglamaz: “Az ő kirúgását igazán pikánnsá teszi, hogy idén október 23-án miniszteri dicséretben részesült az iszapkatasztrófáról való korrekt tájékoztatásért”.

Légifotó galériái:

Ha van még linked H. Szabó Sándor képgalériáihoz, nyugodtan írd meg kommentben, szívesen kiegészítem a listát!

A Hatvan Online videó interjúja:

IFRAME Embed for Youtube

Mégse mindenkit rúgnak ki a közmédiában?

2011. július 20. szerda

mtva Mégse mindenkit rúgnak ki a közmédiában?“A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) újragondolja az elbocsátási szándékot egyes munkavállalók esetében és szélesíti a leépítendőknek nyújtandó támogatások körét a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsával (Közszat) kötött megállapodás értelmében – közölte az MTVA kommunikációs igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.

Szabó László a Közszattal kedden kötött megállapodást ismertetve azt mondta: az MTVA részéről a megegyezés feltétele volt, hogy a szakszervezetek elálljanak a demonstrációktól.

A kommunikációs igazgató közölte: az MTVA újragondolja az elbocsátási tervét azoknak a munkavállalóknak, akik fogyatékkal élő, vagy legalább három gyermeket nevelnek, valamint azon házaspárok esetében is, akik mindketten érintettek a leépítésben.

Hozzátette: legalább 25 millió forinttal megnövelik a leépítendőknek biztosított segélyalapot, ami az eredeti tervek szerint 25 millió forint volt. Tíz százalékkal, bruttó 220 ezer forintra emelkedik az a fizetési korlát, ami alatt plusz egyhavi juttatást biztosítanak, emellett további egyhavi bérnek megfelelő összeget kapnak a nyugdíjhoz közel álló, munkájukat elvesztő munkavállalók, azaz az 51-54 évesek.

Szabó László hozzátette: semmilyen kiegészítő támogatás nem jár azonban azoknak, akiket vezető pozícióból bocsát el az MTVA.
A kommunikációs igazgató arra nem tudott válaszolni, várhatóan hány ember mentesül az elbocsátás alól, mint mondta, az érintettek körét ezt követően tekinti át az alap. Ez a munka várhatóan 30 nap alatt, azaz a végleges elbocsátásról szóló értesítések átadására lezárul – közölte Szabó László.

A közmédiában dolgozó mintegy 3500 munkavállalóból 3000 az MTVA munkatársa. Az alap az elmúlt hónapokban közülük csaknem 2200 ember munkakörét világította át. Az MTVA május 23-án jelentette be a csoportos létszámleépítés tervét a munkaügyi központoknál, majd megkezdte az egyeztetést az üzemi tanácsokkal.

Az üzemi tanácsokkal megkötött megállapodást követően a 2200 ember háromnegyedénél a munkaadó szerződésmódosítást kezdeményezett, 550 munkavállalónak pedig elbocsátásról szóló előzetes értesítést adott át. Az elmúlt napokban az MTVA vezetése a Közszattal folytatott tárgyalásokat, amely a 13 közmédiás szakszervezetből 10-et tömörít.”

Forrás: Ingyen MTI