‘mozi’ címkével ellátott bejegyzések

A Vad Magyarország meghódítja a tévé képernyőt is

2011. december 29. csütörtök

Vad Magyarorszag a vizek birodalma film1 A Vad Magyarország meghódítja a tévé képernyőt isEgy természetfilm tarolt idén a magyar mozikban, és remélhetőleg így tesz most a tévében is. A héten sugározzák az év egyik sikerfilmjét.

Ha már a közelmúltban annyit foglalkoztam Máté Bencével és a róla szóló dokumentumfilmmel, sikerült még időben összefutnom egy másikkal, hogy megpróbálhassak ennek is minél nagyobb közönséget verbuválni.
Ezt a filmet sajnos én még nem láttam, és a pénteki tévé premier előtt már időm sem lesz beugrani az Urániába, hogy megnézzem. Pedig biztos vagyok benne, hogy az óriás vásznon jobban mutat, mint az itthoni tévén.

A Vad Magyarország 2011. december 30-án (pénteken) 18:30-kor megy majd az m1-en, és 2012. január 1-én (vasárnap) 10:10-kor megismétlik – néhény órával a Spektrum által aznap ismételt Láthatatlan Madárfotós előtt.

Vad Magyarorszag plakat A Vad Magyarország meghódítja a tévé képernyőt is

Török Zoltán filmje a Vad Magyarország egyre hangosabb siker. Kategóriájának fődíjával távozott az idei, 42. Magyar Filmszemléről, és ezen kívül még egy sor másik díjat is bezsebelt itthon, és külföldön egyaránt.
A legutóbbit épp nemrég jelentették be, bár ez alighanem inkább csak egy virtuális díj: az év legnézettebb magyar filmje lett. Többen látták, mint bármelyik másik magyar filmet az idei évben.

Szép számmal jelentek meg róla kritikák is, ebből a film honlapján van egy elég alapos gyűjtemény, bár néhányat én is kiemelek az írás végén. Ezek közül talán leginkább az Origo interjúját érdemes elolvasni megnézni a rendezővel (poszt végén beágyazott videó), illetve kritikájukat elolvasni, bár aki az Index stílusát jobban szereti, az olvashatja Szily László írását a szarvasszex rejtelmeiről.

Természetfilm a moziban
A rendező bízott a sikerben, de ekkorát maga sem mert álmodni. Egy hetesre tervezett próbavetítése az Urániában bő fél éve tart, és a filmet nem lehet levenni a műsorról. Közben a vidéki mozik is ostromolták, hogy hadd vetíthessék, és ahol a technika (HD) megfelel az alkotó elvárásainak, ott vetíthették. Láss csodát! Szegeden még hollywoodi sci-fit is sikerült beelőznie a magyar vadvilágnak. A filmet már az első hétvégén 2000 néző látta, amit azóta megtízszerezett, és tovább hódít.
Külföldön csak tévében ment, esti főműsoridőben. Németországban és Franciaországban a sugárzó csatorna szokásos nézettéségének másfél-kétszeresét hozta a film, csak Ausztriában volt kicsit karcsúbb a statisztika, de aki odakapcsolt, az végignézte, nem kapcsolt tovább.

VadMagyarorszagDVD A Vad Magyarország meghódítja a tévé képernyőt is

Vad Magyarrország DVD/BluRay kiadás

Itt a korong, hol a korong?
A készítők nem terveztek DVD és Blu-ray kiadást. Sőt blogján a rendező elég terjengősen indokolja – némi Jakab Andoros hangulattal megfűszerezve – hogy miért nem éri meg a DVD-vel bajlódni.
Kristály tiszta érvelését azóta is tartja, de a hatalmas igénynek engedve mégis belement, hogy legyen DVD, sőt BluRay lemez is. Épphogy megjelent még a karácsony előtti napokban, de így is az utolsó darabig elfogyott mind, és most újra hiánycikk. De második kiadással Török már szíve szerint nem bajlódna, mert az ilyenek más fontos dolgoktól veszik el a drága időt. Velem egyetértésben egyébként ő sem híve a lemezeknek, és mint mondja, neki sincsenek korongjai, csak a lánya rajzfilmjei.

Ő inkább az online letöltés híve. Eredetileg is azt tervezte, hogy miután a tévé jogai lejártak, feltölti a filmet az Internetre, vagy valamilyen torrent formában teszi elérhetővé. Mint mondja, minden eddigi filmje letölthető (ha azt a megrendelők, jogtulajdonosok is jóváhagyták). Két filmje, a Termiklovagok és a Vidrasors most is megtekinthető az IndaVideóFilm oldalon, és talán a Vad Magyarország is melléjük kerül majd.

VadMagyarorszag werk1 A Vad Magyarország meghódítja a tévé képernyőt is

Török Zoltán munka közben

Tévében a Vad Magyarország
Az eredeti terv szerint az RTL Klub sugározta volna a filmet, de a csatorna HD átállása máig nem valósult meg. Persze ők normál felbontásban is szívesen leadták volna. A rendező viszont – akárcsak a mozik esetében – ragaszkodik a legjobb minőséghez, így az RTL Klubbal békésen búcsút mondtak egymásnak, és a film sugárzási jogát az arra szintén régóta pályázó Magyar Televízió kapta meg.

A Vad Magyarország 2011. december 30-án (pénteken) 18:30-kor megy majd az m1-en, és 2012. január 1-én (vasárnap) 10:10-kor megismétlik – néhény órával a Spektrum által aznap ismételt Láthatatlan Madárfotós előtt.

VadMagyarorszag werk2 A Vad Magyarország meghódítja a tévé képernyőt is

Forgatás a gulyával

Blogon keresztül első kézből
A rendező-operatőr Török Zoltán többek között egy remek blogot is működtet, ahol mostanában a film tévé premierjével, illetve korábban a DVD megjelenéssel és a díjakkal foglalkozott. Viszont a még régebbi írások között számos érdekességet találni. Történetek és élménybeszámolók a film forgatásáról, betekintés, hogyan zajlik egy természetfilm castingja, miért nem kerül sakál a filmbe, mit csinálnak a természetfilmesek esős napokonhogyan filmezzünk csónakból, milyen a Dunakanyar felülrőlgólya filmezés izgalmaimennyire harapós a harcsa, kalandok sakálokkal, szívás sasfiókákkal, mégtöbb szívás a sasfészekben, hogyan levegőztetik a halakatküzdelem grönlandi hófajdokkal, milyen érzés tavasszal vágni téli felvételeket, a film hang munkálatairól, és persze legfontosabbként, hogy elkészült a film. Meg még egy csomó érdekes dologról, amit nem linkelnék mindet ide, olvasgasd üres óráidban, én is ezt fogom tenni.
A jövőben pedig azt ígéri, további projektjeiről, illetve más kollégák kalandjairól is mesél majd a blogon. Nekem például nagyon tetszik az az eszmefuttatása is, hogy a bulvár nem feltétlenül rossz (mintha én is írtam volna hasonlókról), sőt még természetfilmesként is lehet belőlük hasznos dolgokat meríteni. Persze az aktuális munkák és élmények mellett arról is beszámol majd a blog, hogy haladnak a Vad Magyarország második részének előkészületei.

Te megnézed a filmet a tévében? Vagy már láttad moziban?

IFRAME Embed for Youtube

Elindult a Bang Bang Klub film weboldala

2011. március 30. szerda

BangBangClub website Elindult a Bang Bang Klub film weboldalaA Bang Bang Klub egy izgalmasnak ígérkező film, ami négy fotós valós történetét meséli el a dél-afrikai apartheid rendszer felbomlása idején. Bepillantást enged a törzsi háborúk borzalmaiba, és hogy hogyan dolgoztak az azt megörökítő fotóriporterek. Most pedig elindult a film weboldala, ahol még több részlet derül ki a filmről, és a hátterében húzódó valós eseményekről is.

Mint az Origofoto tegnap felfigyelt rá, az IMDB oldalán (is) elérhető a Bang Bang Klub című film trailere, immár HD minőségben. A trailer java részt ugyanaz, mint amit már a film első vetítéséről szóló írásba ágyaztam közel fél éve. A legszembetűnőbb változás, hogy az előzetes végén megjelenik a film weboldalának címe: http://thebangbangclub.com/

Tetszetős és egyszerű weboldal
A weboldal a film hangulatához illően kicsit retro stílusú. A Bang Bang Club könyv borítójának fekete, vörös és fehér színekből összeálíltott oldalon természetesen megtalálható a film bemutatása, és a szereplők ismeretetője, maga az előzetes, és a filmben szereplő fotósok bemutatása épp úgy, mint egy válogatás ismert lapok kritikáiból.
Külön jó pontnak tartom, hogy a weboldal a legtöbb film honlapjával ellentétben nem full flash oldal, sőt egyáltalán nem tartalmaz flash elemeket, még az előzetes lejátszása is HTML5 alapú, így hibátlanul élvezhető iPhone és különösen iPad képernyőn is.

Furcsa, hogy míg az IMDB-n akár HD minőségben is megtekinthető az előzates, a film weboldalára csak egy kisebb felbontású YouTube videó van beágyazva (pedig mint alább látható, a YouTube-n is fent van HD minőségben).

Hiányzik a galéria
Szokatlan módon a weboldal nem a szokásos filmes honlap elemekkel operál. Nincs fent rajta több féle teaser és trailer verzió, nem tölthetők le róla háttérképek, sőt – számomra meglepő módon – egyáltalán nincsen rajta fotó galéria.
Azért is furcsa a galéria hiánya számomra, mert a film ugyebár fotósokról szól, ráadásul valóban létező (részben már csak egykor élt) fotóriporterekről, akik nagyon is valódi, sőt nem egy esetben közismert, és ikonikussá vált képeket készítettek, amik egy része akár eredetiben, akár a film számára feldolgozva, újraalkotva a filmben is megjelennek. Ezeket így, akár érdemes lenne egymás mellé tenni, hogy összehasonlítható legyen mit és mennyire változtattak.

A szereplők
Érdekes, hogy bár valós történetet, és valós szereplőket felvonultató filmről van szó, a film honlapján mégsem kerülnek egymás mellé a valódi fotósok, és az őket alakító színészek portréi sem. Pedig ezt a nyilvánvaló összehasonlítást is mindenki elvégzi maga, hiszen – nagyon helyesen – az oldalon nem csak a karaktereket alakító színészeket mutatják be, hanem a történet középpontjában álló fotósokat, azok életművét is.

A blog a legérdekesebb
Nem nagyon találkoztam még olyan film honlappal, amin blog is üzemel a filmmel kapcsolatban. A Bang Bang Klub honlapja ebben is eltér a szokásoktól – úgy gondolom nagyon helyesen.
A blogon gyűjtik a filmmel, annak történetével, szereplőivel, és forgatásával kapcsolatos összes információt. Található itt egy-két werk fotó és nyilatkozat a szereplőkrő is, de fel kerültek korabeli híradó részletek, amik a filmben feldolgozott valódi eseményekről szólnak, a történetben szereplő igazi fotósok egy-egy kiállításmegnyitója, vagy épp nyilatkozata is helyet kapott. Sőt szerepel a blogon James Nachtwey is, mint a dél-afrikai helyzetről a film szerplőivel együtt tudósító fotósok egyike, és beágyazva a TED közönsége előtt négy évvel ezelőtt elhangzott kívánsága.
Már már nélkülözhetetlen elemként pedig folyamatosan követik a blogon Joao Silva felépülésének történetét, hiszen ő a Bang Bang Klub két még élő tagjának egyike, aki Afganisztáni sérülése előtt maga is részt vett a film szakmai konzultációjában, épp úgy, mint a film alapjául szolgáló könyv megírásában.

Leginkább a könyvet hiányolom
A film weboldaláról nekem hiányzik a könyv. Említést se nagyon találok róla, pedig ez az a könyv, ami a film történetének alapjául szolgál. Ugyanaz a két fotós, Greg Marinovich és Joao Silva írta, mint akik a film elkészítésében is részt vettek. És még ha a könyv reklámozása fel is vethetne némi üzleti ellenérdekeltséget – különösen, ha nincs üzleti megállapodás egy könyvterjesztővel sem – mégis elválaszthatatlannak tartom a könyvet a filmtől.
Attól pedig ma aligha kell tartania bármelyik filmforgalmazónak, hogy a történet alapjául szolgáló könyv tömegesen elvonná a filmvászon elől a közönséget. Épp ellenkezőleg, szerintem inkább egymást reklámozná könyv és film, ami közös érdek lenne…

Amit nem tudnánk amerikai filmek nélkül a fotózásról

2010. március 18. csütörtök

“Élj úgy, hogy amikor lepereg előtted életed filmje, ne tudd eldönteni, hogy akció vagy pornó filmet nézel.”

Film tekercs Amit nem tudnánk amerikai filmek nélkül a fotózásrólA korábban amegjelent gyűjtésből (Amit nem tudnánk amerikai filmek nélkül) kimaradt fotózási tételeket is kigyűjtöttem, következzen most ezekből egy kis válogatás:

  1. Mindenki – akár látatlanban is – hibátlanul exponált, tökéletesen komponált képeket készít.
  2. Vaku nélkül is pont ugyanolyan tökéletesen exponált képek készülnek bármilyen helységben, mint vakuval.
  3. Mobil telefonnal, vaku nélkül is pont ugyanolyan minőségű képeket lehet készíteni, mint egy komolyabb fényképezőgéppel.
  4. Bármilyen szögből lehet fényképezni, soha nem lóg be sem bokor, sem fa, sőt a járókelők sincsenek soha útban.
  5. Egyetlen objektít tökéletesen elegendő egy fényképezőgéphez (akármilyen legyen is), az minden célra tökéletes.
  6. Bármilyen fényképezőgéppel tökéletesen lehet (akár több) üvegen és szélvédőn keresztül is fényképezni.
  7. Bármilyen fotó korlátlan mértékben nagyítható néhány gomb megnyomásával.
  8. Akármilyen apró képrészlet kitisztítható számítógépen annyira, mintha most készült volna róla tárgyfotó.
  9. Alulexponált és beégett képek nem léteznek, de ha mégis, akkor számítógépen bármi tökéletesen javítható.
  10. Minden számítógépen van egy csúszka, amivel megjeleníthetők a tükörben nem is látszó arcok.
  11. Akármelyik fotót el lehet forgatni 3D-ben, hogy mögé nézhessünk valaminek, ami takarja a bűnözőt.
  12. A műholdaknak az sem okoz gondot, hogy csak függőlegesen látnak lefelé, mégis le lehet velük olvasni egy rendszámot.
  13. A rendőrségi adatbázisban mindenkiről naprakész fotók vannak soha nem tér el a hajszín, vagy a szakáll viselet.

Ha tudsz még ilyeneket, írd meg bátran kommentben!

Környezetvédelem – média – HOME

2009. december 25. péntek

HOME film vizeses Környezetvédelem   média   HOMEIdén a Táncoló talpak lett a karácsony esti családi műsor. Bár a nem tévézés is kellemes program, ezt a kedves kis pingvinekkel és bálnákkal tarkított családi mesét épp ideje volt megnézni. Már a fogyó hal kínálat és az éhező pingvinek első említésére is zöld előérzeteim lettek, amik visszatértek a műanyag hulladékok többszöri szereplései után is. Egy idő után kezdett olyan érzésem lenni, mintha a Greenpeace szponzorálta volna a filmet. Ez nem is lett volna elvetélt ötlet, bár kétlem, hogy ez lenne a helyzet. Minden esetre a film végére a sugalmazott gondolat (emberek ne egyétek el a pingvinek elől a halat) konkrétan is megfogalmazódik az utolsó percek pingvin táncában. Sőt a médiába betört pingvinek annyira jól táncolnak, hogy az emberek azonnal megértik, és nemzetközi együttműködés születik, hogy megmentsék őket.
Ez így egy kicsit naív, mondhatni Hollywoodi álom a happy end érdekében. A média üzenetek ritkán hatnak ennyire gyorsan és egyértelműen. De néha jó azt hinni, hogy igaz, ami a rajzfilmben történik. A pingvinek előadnak egy sztepp revüt, és máris jobbra fordul a világ. Minden esetre talán a célközönség talán jól szórakozik, mielőtt (vagy mi alatt?) megeszi a karácsonyi hal vacsorát – neeem, még véletlenül sem a pingvinek elől. Ezek biztos más halak….de azért tényleg jó, hogy van valami üzenete a filmnek, és talán valami jóra neveli a gyerekeket, ha már a tévére bízták a szülők a nevelésüket…

Nagyjából ezek közt a gondolatok között kaptam valakitől egy másik film ajálatot egy hasonló témában. (És alig fél nappal azután, hogy megnézem a YouTube-on, ma este a Magyar Televízió is vetíti – sajnos az éjszakai műsorsávban, ahogyan mozik közül is csak a művész mozik vetítik – pedig ezt a filmet érdemes lenne megnézni egy nagy vásznú multiplexben is.)  Van, aki szerint a címet alkotó HOME  (angolul: Otthonunk) szó a címben egyúttal mozaikszó arra, hogy Help Our Mother Earth (angolul: mentsétek meg szülőbolygónkat). A mozaikszó elméletet a készítők nem erősítették meg, de Yann Arthus-Bertrand: HOME című filmje (amit többek közt Luc Besson produceri munkájának segítségével vittek filmre) tele van csodálatos természeti képekkel, és borzasztó statisztikai adatokkal. Már az elején sejthető, hogy mi lesz a vége, és mégis tud meglepetést szerezni.  A film mintegy másfél órán keresztül mutatja be Földünk egyre romló helyzetét. Csodálatos – tényleg szép és csupa pozitív – képekkel illusztrálva borzalmas rémképeket. Ámulatba ejtő biológia órát kapunk az élőlények kapcsolatáról, az élőhelyek alakulásáról, a tápláléklánc felépítéséről, és átalakulásáról, gazdaságról, környezetszennyezésről, globális felmelegedésről, üvegház hatásról, fajok kipusztulásáról, éhezésről, szegénységről, nyomorról – mindezt egyetlen negatív, vagy elborzasztó kép nélkül. Sőt a film végére még egy pozitív üzenet, és némi dramaturgiai feloldás is belefér, nehogy a drámai tartalom a szükségesnél negatívabban éljen bennünk. Mint egy jó – és nagyon is igaz – horrofrilmhez dokumentumfilmhez illik: hullámvasútként vezet át a minket körülvevő borzalmak között, majd végül mégis reményt ad. De azért hozzá teszi a kérdést: vajon mit kezdesz vele?
A film mind céljában, mind mondanivalójában, mind a terjesztés módjában (ingyen megtekinthető a YouTube erre szentelt oldalán) nagyon hasonlít a TED beszédeire, azok célkitűzéseire, vagy épp azok általános szlogenjére: Gondolatok, amiket érdemes terjeszteni.

Nézzétek, és terjesszétek ti is! Yann Arthus-Bertrand: HOME című filmje

Vetítik:
2009. december 25. 23:10 m1 (Magyar Televízió)
2009. december 30. 16:30 Tabán Mozi (1016 Bp, Krisztina körút 87-89.)
2010. február 22. 11:10 tv2
2010. február 26. 20:00 Tibet Mozi (1012 Bp, Attila út 123.)
2010. február 26. 21:00 Filmbox HD
2010. február 27. 05:40 Filmbox HD
2010. február 27. 15:00 Filmbox HD
2010. február 28. 07:45 Filmbox HD
2010. március 1. 09:20 Filmbox HD
2010. március 2. 11:10 Filmbox HD

Kapcsolódó linkek:
Otthonunk (Home) – Port.hu
Yann Arthus-Bertrand: HOME című filmje – YouTube

Home filmelőzetes (2:27):

Interjú a vámpírral

2009. november 28. szombat

InterviewVampirePoster Interjú a vámpírralMióta ismét szabadúszó vagyok, egyre több időm van tévézni, és szaporodnak a blogban is a filmes írások. Ma este az Interjú a vámpírral a soros. Klasszikus vámpír film, ami talán az egyik legjobban sikerült a mai napig a filmtörténelemben. Pedig – különösen az utóbbi időben – akad jó pár film ebben a témakörben. Talán ennek a filmnek legátfogóbb a képe a vámpírok életéről, lelkivilágáról, sőt társadalmi rétegződésükről.

Anne Rice interview with the vampire Interjú a vámpírralAnne Rice azonos című regényéből remek film készült, sőt azt hiszem, hogy azon ritka könyv-film páros, ami filmen jobban sikerült, mint az eredeti könyv, amiből készült. Általában a könyv változat szokott jobb lenni, a film pedig jobbára csak több-kevesebb sikerrel tud a nyomába férkőzni.

Sugározza a Viasat 3 2009. november 28-án este 21:50-től.

Interjú a vámpírral filmelőzetes: