‘Móricz Simon’ címkével ellátott bejegyzések

Darnay-Móricz fotóriporter nász: esküvő, ahol (szinte) mindenki fotós

2012. szeptember 19. szerda

DarnayKatalin MoriczSimon eskuvo 1209156468hVA photosVolgyiAttilaHu Darnay Móricz fotóriporter nász: esküvő, ahol (szinte) mindenki fotósA fotós társadalom ünnepnapjai közt azok az igazán piros betűsek, mikor ünnepnap nem munka közben találkozunk egymással, hanem egymást ünnepelni jövünk össze. Többnyire munkán kívül egy kiállításmegnyitó, díjátadó, vagy szomorúbb esetben egy közös ismerős temetése hozza össze ilyen nagy létszámban a kollégákat. Ezúttal egy ifjú pár egybekelése volt az apropó.

Darnay Katalin és Móricz Simon szombat délután a nem csak, de inkább többé, mint kevésbé fotósokból verbuválódott násznép, és Isten színe előtt egybekelt. A szertartás közben azon tanakodtunk páran, vajon milyen teher lehet hivatalos fotósnak lenni egy esküvőn, ahol az egy négyzetméterre eső hivatásos fotósok száma, kis túlzással csak a Parlamenti karzaton nagyobb, ott is csak a hely szűke miatt. Nem azért, mert minden jelenlévő erre a munkára ácsingózna a násznépből. Épp ellenkezőleg. Hiszen mindenki szakmai szemmel nézi a munkád, maga is csinálta, és már csak ilyen ez a szakma, persze mindenki jobban csinálná mint te, így akaratlanul is észreveszi, hogy épp milyen pillanatokról maradsz le, mit csinálna ő máshogy, jobban.
Viszont szinte kevesebb volt a násznépben fényképezőgéppel ácsingózó rokon és barát, mint egy átlagos “civil” esküvőn. Hisz a fotós had ide most vendégnek jött. Ezért vagy el se hozták a gépüket, vagy aki elhozta is, a táskájában tartotta – legfeljebb Instagramra lőtt egy-egy képet. Én is csak azért vittem gépet, hogy ide a blogra legyen mit tenni a poszthoz, mert már akkor tudtam, hogy erről az esküvőről írnom kell, mikor megkaptam a meghívót.

DarnayKatalin MoriczSimon eskuvo 1209156465hVA photosVolgyiAttilaHu Darnay Móricz fotóriporter nász: esküvő, ahol (szinte) mindenki fotósBácsi Robi természetesen jól vette az akadályokat esküvőfotósként. Nem ez a fő fotózási területe, de nem először fotózott ilyet sem, és ha kedves barátként őt kérte fel az ifjú pár, nem lehetett nemet mondania. Arra a rövid időre pedig, míg gratulált az újdonsült házasoknak, én vettem át tőle a gépet, ha már előtte álltam a sorban. Hiszen az nem lehet, hogy a fotósonkak gratuláló fotósról és kedveséről ne legyen kép.

A menyasszony természetesen gyönyörű volt, a vőlegény valamivel feszélyezettebb, mint megszoktuk tőle. Persze nem csoda, hogy az oltár előtt nem viccelődött, mint a díjátadókon és munka közben szokott. Viszont szemlátomást boldogok voltak, és remélhetőleg ez sosem múlik el.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

A HM-nek van érzéke a belsőépítészethez

2012. április 6. péntek

A Honvédelmi Minisztérium a napokban igen látványos bemutatót, és méglátványosabb kihelyezett bizottsági ülést rendezett.

Én is el tudnék képzelni egy ilyen klasszul berendezett irodát, sőt fotótémának sem tartom utolsónak. Móricz Simon többi itt készült fotóját is irígylem a rendezvényről, érdemes megnézni őket.
A szervezésnek ugyan komoly szépséghibája, hogy engem nem hívott meg a sajtó osztály. Talán majd legközelebb.

HM gripen bizottsagi ules photoMoriczSimonNOL A HM nek van érzéke a belsőépítészethez

Fotó: Móricz Simon/Népszabadság

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Kihirdették a Sajtófotó Pályázat nyerteseit – tarolt az Origo és az MTI

2012. január 26. csütörtök
SajtofotoPalyazatEredmenyhirdetes 1201268398dVA Kihirdették a Sajtófotó Pályázat nyerteseit   tarolt az Origo és az MTI

Sajtótájékoztató a MÚOSZ székházban

Az Origo és az MTI fotóriporterei vitték el legtöbb díjat a 2011-es év képeiből rendezett XXX. Magyar Sajtófotó Pályázaton. Fotóriportereik díjesőjéről az Origo is beszámol kapcsolódó anyagában. A HVG  Nagyítás galériájában, míg a Spottr BigPix válogatásában mutatja be a díjazott képeket. Azt a problémát viszont egyik nagy képes galériában sem sikerült megoldani, hogy a 8-10 képes sorozatokból ne csak egy-egy fotót emeljenek ki, amit a kommentekben jól látható módon az olvasók sem igazán tudnak hova tenni.

SajtofotoPalyazatEredmenyhirdetes 1201268414dVA Kihirdették a Sajtófotó Pályázat nyerteseit   tarolt az Origo és az MTI

Sajtótájékoztató a MÚOSZ székházban

Nem csoda, hogy a pályázatot kiíró MÚOSZ közleménye, melyben az eredményeket ismertetik, Díjhalmozók címmel jelent meg – persze nem az idei év az első, ahol ezt joggal mondhatták el. Ugyan a nagydíjak többségét az Origo két fotóriportere vitte el, a kategóriadíjak többségét, összesen tizenhármat az MTI fotó rovatának tíz fotóriportere nyert meg két nagydíjuk mellé. A Népszabadság két fotóriportere két-két kategória díjat nyert el (és egyikük a már említett nagydíjat). A HVG fotó rovatának szintén két fotóriporterét díjazták, akik két-két díjat nyertek, a Ringier kiadó Blikk és Nemzeti Sport kiadványainak nemrég egyesített fotórovatának pedig két munkatársa nyert egy-egy díjat.

Hozzáteszem, ritka az a sajtótájékoztató, amin ennyi újságíró (főleg fotós – bár zömében nem fotózva), ilyen nagy érdeklődéssel vesz részt.

Az egyes pályaműveket alább linkeltem, a pályázat teljes anyaga (kategóriánkénti és fordulónkénti szűrési lehetőséggel) pedig a FotoKlikk pályázati oldalán megtekinthető.

Nagydíjak:

Kategóriadíjak:

Hír-Eseményfotó (egyedi):

  1. Hajdú D. András (Origo): Elég volt!
  2. Máthé Zoltán (MTI): Rendvédők
  3. Máthé Zoltán (MTI): Fradi-gyász

Képriport (sorozat):

  1. Sopronyi Gyula (Szabadúszó): Libya
  2. Simonyi Balázs (Magyar Narancs, Unit, Mindennapi.hu): Rehab
  3. Béli Balázs (Barikád magazin): Eközben a Parlamentben

Emberábrázolás-Portré (egyedi):

  1. Komka Péter (MTI külső munkatárs): Szemben
  2. Fazekas István (HVG): Hoffmann Rózsa
  3. Veres Viktor (Blikk/Nemzeti Sport): Várhidi Pál 80

Eemberábrázolás-Portré (sorozat):

  1. Kallos Bea (MTI): Laci bácsi
  2. Pályi Zsófia (Origo): Átlagmagyar
  3. Kovács Tamás (MTI): A gyanú árnyéka

Művészet (egyedi):

  1. Kecskeméti Dávid (Szabadúszó) André Kertész retrospektív
  2. Reviczky Zsolt (Népszabadság) Sweet Mambo
  3. Hajdú D. András (Origo): Extázis

Művészet (sorozat):

  1. Kollányi Péter (MTI): A Meggyalázás
  2. Hajdú D. András (Origo): Tűz van babám!
  3. Pályi Zsófia (Origo): Nyugdíjas Ki mit tud Hévízen

Sport (egyedi):

  1. Csudai Sándor (Magyar Hírlap): Innen szép felállni
  2. Kovács Tamás (MTI): Megálló
  3. Szabó Miklós (Nemzeti Sport): Bukfenc

Sport (sorozat):

Természet és Tudomány (egyedi):

  1. Süveg Áron (Szabadúszó): Töltés
  2. Selmeczi Dániel (Red Sea Boats Holidays Kft): Tánc
  3. Czimbal Gyula (MTVA): Színes köd

Terméstzet és Tudomány (sorozat):

  1. Pályi Zsófia (Origo): Illegális aranyásók
  2. Móricz Simon (Népszabadság): Homokhátság
  3. Mohai Balázs (MTI külső munkatárs): Busázás a Balatonon

Társadalomábrázolás – Dokumentarista Fotográfia (egyedi):

  1. Hatlaczki Balázs (Hatlaczki Bt.): Hajléktalan fürdő
  2. Stiller Ákos (HVG): Cigánysorról a panelbe
  3. Fazekas István (HVG): Testcsel és egy kapu

Társadalomábrázolás – Dokumentarista Fotográfia (sorozat):

  1. Szigetváry Zsolt (MTI): Büntetés
  2. Koszticsák Szilárd (MTVA): Tiltott szépségszalon
  3. Mohai Balázs (MTI külső munkatárs): Ozora

Humor-Zsáner-Bulvár (egyedi vagy sorozat):

  1. Reviczky Zsolt (Népszabadság): Ásó, kapa, Big Ben…
  2. Stiller Ákos (HVG): Odanézz
  3. Móricz Simon (Népszabadság): Arckeresés

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Móricz Simon multimédiával mesél a Vörösiszap katasztrófáról

2011. december 13. kedd
MoriczSimon vorosiszap fotos STA 9587 photoStillerAkos Móricz Simon multimédiával mesél a Vörösiszap katasztrófáról

Móricz Simon munka közben Fotó: Stiller Ákos/HVG

Nemrég jelent meg az Interneten Móricz Simon legújabb munkája, ami eddigi szokásaival szakítva egy teljeskörű multimédia anyag lett.

Többször emlegettem már a blogon Móricz Simont is, a Vörösiszap katasztrófa is többször szóba került, és a multimédia anyagokat előszeretettel emlegetem. Ezúttal hárman együtt szerepelnek, mivel a Magyar Sajtófotó Pályázat többszörös díjazottja ezúttal ízig-vérig multimédia anyaggal rukkolt elő. Célja a történetmesélésen kívül színesíteni az egyre népszerűbb multimédia kínálatot. Simon azt igéri, amit elsőként készített az biztosan nem az utolsó ilyen anyag lesz a sorban.

Hogy igazán méltón emlegethessem az anyagát, gondoltam ezúttal nem csak egyszerűen megírom az anyaggal kapcsolatban általa mesélt részleteket, benyomásait, és hogy hogyan készült a videóval, zenével, hangfelvételekkel, zörejekkel és természetesen fotókkal operáló anyag.
Az én írásom helyett inkább ezúttal ő maga mesél saját hangján, első multimédia anyaga születéséről az első hangos interjúmban.

A multimédia összeállítás pedig megtekinthető alább, de mindenképpen érdemes megnézni az interjúban emlegetett Pictorial Collective weboldalát, ahol további érdekes anyagok, és a tagokról érdekes információk szerepelnek.

The Red Mud Catastrophe in Hungary 2010-2011 from Pictorial Collective on Vimeo

Kiegészítés: Az illusztráló werk fotóért köszönet Stiller Ákosnak a HVG fotóriporterének. Illetve sajnos kimaradt az interjúból, de fontosnak érzem megemlíteni, hogy Simon elárulta, a multimédia anyag alatt Ksenia Bashmet zongorajátéka hallható, amit maga is nagyon sajnál, hogy magában a multimédia anyagban sem lett feltüntetve. Azt mondta, hogy ezt igyekezni fog orvosolni.

 

 

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Móricz Simon bemutatja Csongrád megye sivatagát

2011. október 17. hétfő
Magyar sivatag CsongradMegye photoMoriczSimonNepszabadsag Móricz Simon bemutatja Csongrád megye sivatagát

Fotó: Móricz Simon/Népszabadság

Tudtad, hogy van Magyarországon félsivatagos terület? Tudod milyen ott a mezőgazdasági termelés? Móricz Simon ott járt, hogy bemutassa, hogyan születik az első magyar sivatag.

A Népszabadság fotóriportere Móricz Simon nem mindennapi témát talált Csongrád megyében. Az elsivatagosodó Homokhátságon élő földművesek nehézségeit mutatja be képriportjával. Az érdekes természeti jelenségről a Simon képei alatt megjelenő szöveg mellett a lap cikkéből is érdekes dolgokat tudhatunk meg.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!