Véget ért a hosszas várakozás, ami a globális fotózás pillanatképeinek publikálását megelőzte. A Lens Blog munkatársainak sikerült publikálható formába hozni a többezer képet, ami a kezdeményezésre érkezett, hogy láthassuk világszerte mi minden történt ugyanabban a pillanatban.
A képek egy flash animált földgömbre kerültek, ahol a képek (vagy inkább kupacok) helye jelzi a készítés helyét, a kötegek magassága pedi, hogy abban a kupacban hány kép található. A navigálás igen egyszerű, csak forgatnunk kell a földgömböt, és egy kiválasztott hely képeire kattintva azok megjelennek, és lapozhatunk köztük. Az egyes képek egyedi címmel jelennek meg a böngészőprogram címsorában, így ha valamelyik kép kedves a szívünknek, netán meg akarjuk mutatni valakinek, a címet kimásolva megtehetjük azt. A képek alatti pipára kattintva ajánlhatunk egy nekünk tetsző képet, és a legtöbbet ajánlott kép kerül mindig a kupacok tetejére a fotókat reprezentálandó. A képek közt egyelőre csak kategóriák és ajánlások száma szerinti válogatás lehetséges. Blogbejegyzésükben a készítők csapata azt ígéri, hogy a közeljövőben frissülni fog még a felület, és lehetővé teszik a készítők név szerinti keresését is, bár sok beküldő nem adott meg nevet, így ez nem mindenhol fog működni sajnos: Én mondjuk el tudnám képzelni, hogy országonként, vagy akár városonként is lehessen keresni a képek között, mert ebben a kivitelben meglehetősen felületesnek érzem a topológiai válogatás lehetőségét a lényegében vak térképen. Nem tartanám hátránynak, ha a kuapcokon belül lehetne látni, hogy hány képből hánynál tart az ember, sőt egy automatikus láptetés (ha úgy tetszik diavetítés (slide show) sem ártana, hogy kevesebbet kelljen kattintgatni, ha az ember csak kíváncsian végig szeretné nézni a képeket.
Maga az animáció ötletes, bár elég egyszerű, és valamelyest elnagyolt is. Én egy kicsit más megjelenítésre számítottam, bár nem írnám a fejlesztők rovására, hogy nem sikerült telibe találniuk “vágyálmaim” kezelőfelületét a projekt számára. Minden esetre kíváncsian várom a remélhetőleg egyre kifinomultabbá váló további változatait a megjelenítő rendszernek.
A NY Times munkatársai további türelmet kérnek a nagy globális válogatás elkészültéhez. Addig is az évtized eseményeit bemutató NY Times olvasói válogatást ajánlják mindenki figyelmébe. Valami hasonlót terveznek, csak kevésbé időrendi, inkább térbeli elrendezéssel. És talán kevésbé a Google Térképre építve, mint más fotómegosztó megoldások. Nem kis feladat, de pont ez a The Moment kezdeményezés értelme szerintem.
Egy fotózással (is) foglalkozó fórumon kipattant egy kis vita a kezdeményezés körül. Akadnak, akik korábbi, jogosan negatív tapasztalataik alapján kifogásokkal éltek a NY Times kezdeményezésével szemben. Ennek a véleménynek a lényege, hogy az amerikai lap a közösségi kreativitást használja ki saját haszonszerzésére.
Egy részről az ellenérvek közt szerepel a korábban általam is említett jognyilatkozati rész, amivel az alkotók bizonyos mértékben lemondanak a lap számára a jogaikról. Van, aki ezt úgy értelmezi, hogy a lap így bármire felhasználhatja a képeket. Pedig a szöveg világosan úgy fogalmaz, hogy csak a kezdeményezéssel kapcsolatos publikálásra használják fel őket. (Persze ha ezt megsérti a NY Times – amire nem hiszem, hogy sor fog kerülni – akkor annak szerintem is legyenek jogi következményei.)
Másik részről van, aki magát a közösségi hozzájárulást kifogásolja a Times projektjében, hiszen egy nyilvánvalóan profit orientált lap próbálja ezzel a lépéssel is növelni olvasótáborát, további eladott példányszámokat, illetve oldalmegjelenítéseket és ebből adódóan hirdetési bevételt szerezni. Ez a része a felvetésnek bizonyos mértékig jogos is, de ugyanígy igaz ez szinte minden más Internetes tevékenységre is. A közösségi portáloktól a blogokon és fórumokon át a kép és videómegosztó oldalakig mindenhol hasonló az üzleti modell: a látogatók jönnek, használják az oldalt, amivel olyan tartalmat állítanak elő, ami miatt ők maguk és mások is oda látogatnak, az üzemeltető pedig lényegi tartalom előállítása nélkül bezsebeli a reklám bevételeket. (Hogy ez részükről mennyi befektetést igényel, és mekkora a bezsebelhető bevétel, azt hagyjuk, nem ennek az írásnak a tárgyköre.) Egyébként pedig pont a sajtó az a része az Internetes szolgáltatóknak, akik előállítanak saját tartalmat, és nem mások munkáját hasznosítják. Kivéve persze az utánközléseket.
Minden esetre én továbbra is jó kezdeményezésnek látom a NY Times Momentet, és bízom benne, hogy a kiírója sem fog eltérni az eredeti elképzelésektől, hogy ez minden résztvevő közösen leképezett pillanata lehessen majd. És ha ez így lesz, engem biztos nem fog zavarni, hogy a fejlécben a NY Times neve szerepel, az oldalon pedig a nekik termelő hirdetések jelennek majd meg. Mindaddig, míg a képek alatt ott lesz azok szerzőinek neve, és amíg a képekkel nem élnek vissza.
Ugyan az nem derült ki, hogy hány nőnek volt egyszerre orgazmusa, mégis sikeresnek mondható a New York Times global moment projektje. Alig néhány prccel a fotózásra kijelölt pillanat után, már több ezren kattintottak a képbeküldő linkre, és egy-két órtán belül 3500 felett jár a beküldött képek száma, ami egy fél nap alatt 10 000 fölé nőtt. És a képek folyamatosan érkeznek.
A NY Times csapata gőz erővel dolgozik a képek feldolgozásán. Egy előzetes válogatást már ki is adtak, és keddre igérnek a képekből egy átfogóbb összeállítást, majd terveik szerint a hét végére minden beküldött képet elérhetővé tesznek egy interaktív felületen, ahol helyek és témák szerint egyaránt mód lesz válogatni a képek közt.
Az első tanulság, hogy a kiírók kicsit megkésve jöttek rá, hogy a legnépszerűbb fotós mobillal, az Apple iPhone-jával nem lehet webes űrlapokon keresztül képet feltölteni. Természetesen ezeket a képeket is elfogadják, de aki nem tudja a telefonjáról más számítógépre letöltve beküldeni a képeket, azok kénytelenek lesznek e-mailben elküldeni (a készítő nevével, a készítés helyével, és a kép rövid leírásával együtt). Mindenki más a korábban is már hivatkozott címen található űrlapon küldhetik be képeiket.
Nekem elég sok dolgom volt vasárnap, így nem tudtam túlzottan sok energiát fordítani a készülődésre, és semmi olyan nem történt körülöttem, amit kellően látványos lett volna, így egy utcaképpel járultam hozzá a közösségi pillanat mozaikhoz.
Kiegészítés: Az utolsó közzétett, szerdai állapot szerint több mint 14 ezer kép érkezett a kezdeményezés keretében, ami a tervezettnél is komolyabban megdolgoztatja a NY Times munkatársait. Mint írják, “alíg bírnak az árral úszni”, de próbálják tartani az ütemtervet, és minél előbb közzé tenni a globális pillanat interaktív formáját.
Ezen törte a fejét Audrey Tatou az Amelie csodálatos életének főhőseként, és a filmben arra jutott, hogy 15. Nem tudom, hogy a helyes szám vajon mennyi lehet, de én ennél többre tippelek. Minden esetre nem én voltam az egyetlen, akinek a New York Times moment kezdeményezése kapcsán Amelie jutott eszébe.
Egyébként azt is el tudnám kezelni, hogy egy ilyen gyűjteménybe pikánsabb képeket küldjenek be. Csak attól tartok, hogy kevesen akadnak, akik képesek lennének megtaláni azt a finom, de érzékletes különbséget, ami egy művészi aktot elválaszt a vacak kivitelezésű home pornótól, vagy akár a profi hard core képektől (ez utóbbiakat természetesen úgysem fogja a NY Times közzétenni). Persze nem kifejezett célja a projektnek, hogy ilyen képekben bővelkedjenek, de a globális pillanatnak akár ez is része kéne, hogy legyen.
A gyakran bulvár megközelítést választó Stop.hu is ezzel a címmel számolt be a NY Times projektjéről, megfejelve egy saját ajánlattal, hogy nekik is el lehet küldeni a képeket, így a globális mozaik mellett egy lokális válogatás lehetőségét is megteremtve.
Alig valamivel később az Indafotó blogján is megjelent egy hasonló felhívás, természetesen nem kifelejtve, hogy az Indafotóra is töltse fel mindenki a képeit. Az utolsó napokban több magyar blog és fotós oldal is észbe kapott, hogy említést tegyen a New York Times legalább egy hónapja szerveződő kezdeményezéséről, de más (ehhez kapcsolódó) párhuzamos fotógyűjtési kísérlet nem jutott tudomásomra. Ha valaki tud még ilyenről, küldje el, és kiteszem azt is.
Csak nehogy a sok magyar alternatíva között feledésbe merüljön az eredeti cél, hogy a világ minél több tájáról érkezzenek képek a New York Times gyűjteményébe.
Úgy látom, ez a flash elég furcsán számol vissza, mióta lejárt. A jelek szerint nem tanították meg nullánál megállni.
Minden esetre rákattintva megjelenik a NY Times képbeküldő oldala, ahol a képeket fel lehet a projekthez tölteni (erre mindenkinek 5 napja van, vagyis péntekig kell megejteni).
Gyakran eszembe jut, hogy a nagy világban vajon mennyi minden történik egy adott időpillanatban, és hogy milyen felfoghatatlan is mindaz, hogy a világ mintegy hét milliárd embere mind mást csinál. Nagyjából ezt próbálja a New York Times kezdeményezése megörökíteni: egyetlen pillanatot világszerte.
2010. május 2-án (vasárnap) 17:00 – ez a Budapesti idő (GMT+1) Ez a kiválasztott pillanat magyar időzónára átszámolva. Aki más ország vagy kontinens helyi időpontjait szeretné megismerni, használja ezt a helyi időpont táblázatot.
A terv lényege, hogy a megadott időpontban mindenki készít egy képet, aki részt szeretne venni a projektben, és beküldi a New York Times (magyarul ugyebár a lap nevének jelentése new yorki idők) számára, akik egy hatalmas mozaikot építenek fel a képekből. Ez a gyűjtemény, aligha fog egységes képet kirajzolni, de talán segíthet kicsit megfoghatóbbá tenni, hogy mit is jelent az egyéni nézőpontból kicsit kihátrálva, egy nagyobb, globális rálátással a szempillantásnyi idő.
Természetesen nem cél az atomóra népszerűsítése, nem bármi áron kierőszakolt elvárás, hogy minden kép teljesen pontosan ugyanabban a pillanatban szülessen (ez nem is lenne igazán lehetséges). A cél, hogy a képek a lehető legközelebb készüljenek a megadott időponthoz, de ha 1-2 perccel korábban, vagy később jön össze a legjobb kép, azt célszerű beküldeni, hiszen az élmény minősége itt is legalább olyan fontos a képeknél, mint az időpillanat.
Felvetődik a kérdés, hogy akár a készítés idejével, akár helyével, vagy a kép szerkesztésével lehet-e trükközni, manipulálni. Lehet csalni. Csak mi értelme? Ez nem egy pályázat, nem verseny, nem hirdetnek leggyorsabb, legszebb, legpontosabb, és legügyesebb pályázót sem. nincsenek vesztesek, nincsenek győztesek. De mindannyian lehetünk nyertesei azáltal, hogy saját és egyámás örömére részt veszünk a világ méretű pillanatkirakós játékban.
Többen jelezték már hozzászólásokban, hogy a világ egyik-másik táján épp napkelte, míg máshol pont napnyugta várható ekkor, amit megörökíteni terveznek majd. Olyan hely is lesz, ahol éjjelre, míg máshol nappalra esik ez az időpillanat. Sokan még aludni fognak, míg mások vagy az ébredés nehézségeivel, vagy a lefekvés előtti álmossággal küzdenek. És olyan is akadt, aki jelezte, hogy épp repülőn ül majd, így ott készít majd egy fotót, hogy az ő pillanatát is megismerhessük.
A hirdetményben szerepelnek javaslatok, hogy milyen témákat lehet érdemes az adott időpontban megörökíteni, mint például művészetek, szórakozás, társaság, család, pénz és gazdaság, természet, környezet, játék, vallás, vagy akár szociológiai témák és a munka. Azt is javasolták a kiírók, hogy a résztvenni szándékozók végezzenek némi előzetes tervezést, hogy mi is jellemez leginkább minket, saját környezetünket, tevékenységünket, és ez hogyan fejezhető ki egyetlen fotóval.
A New York Times öt napot ad a készítést követően a képek beküldésére, vagyis vasárnaptól péntekig lesz lehetőség azok elküldésére. Több fotó beküldését emlegetem, hiszen milliónyian vehetnek (és remélhetőleg fognak is) részt a kezdeményezésben. Azonban mindenki csak egyetlen egy képet küldhet be. Kérik, hogy senki se küldjön 5 MB-nál nagyobb képet, de minél nagyobb felbontás fér ebbe bele, annál jobb. Megjelenni végül legfeljebb 1000 pixeles hosszú oldallal fognak. Hangsúlyozzák viszont, hogy akik fényképezős mobillal örökítik meg a pillanatot, azok mindenképp a legjobb kiválasztható minőséget állítsák be. A képek feltöltéséhez ezt a képfeltöltő űrlapot kell használni. A nemzetközi pillanat eljötte előtt csak megtekinteni és ismerkedni lehet vele, beküldésre csak az idő elérkezte után lehet majd használni.
A beküldő űrlapon a Google térképe segítségével lehet a helyet meghatározni, a képekhez legfeljebb 1-2 mondatos képaláírást kell megadni, hogy mi is történik a képen. Saját, teljes név megadása nem kötelező, de akár a képi és egyéb csalás témában itt is felvetődik, hogy mi értelme titkolózni, vagy csalni?
Úgy látom, ez a flash elég furcsán számol vissza, mióta lejárt. A jelek szerint nem tanították meg nullánál megállni.
Minden esetre rákattintva megjelenik a NY Times képbeküldő oldala, ahol a képeket fel lehet a projekthez tölteni (erre mindenkinek 5 napja van, vagyis péntekig kell megejteni). További magyar alternatívákról pedig ebben a bejegyzésben lehet olvasni: Hány nőnek van vasárnap egyszerre orgazmusa?
Az ötlet nem teljesen új, és nem is a New York Times vetette fel első alkalommal, de az csak a véletlen játéka, hogy az első ilyen kezdeményezés, David Elliot Cohen és Rick Smolan Egy nap Amerika életében címet viselő kezdeményezése, szintén május 2-ára esett, 1986-ban.
A projekt eredményei, információ és aktualitásai a hozzá tartozó Facebook és Twitter oldalakon követhetők.
Szerintem Úgy gondolom ez a kezdeményezés – akár egyedülálló ötlet, akár nem – remek ötlet, és mindenképp legalább ötletesnek tartom. Az már kicsit elgondolkodtatóbb szerintem, hogy vajon egy ilyen koncepciót (mármint hogy életünk egyazon pillanatát milliónyian megörökítjük a nagy közös emléktár számára) vajon tényleg a gondos előre tervezés, hosszas felkészülés és téma koncentráció szolgál legjobba. Vagy talán ennek pont spontánnak kellene lennie, és amikor eljön az idő, csak megnyomni az exponáló gombot, ahol éppen vagyunk, és amit épp látunk.
Általában a tudatosság, tervezés és gondos témaválasztás, és komponálás pártján vagyok. Ebben az esetben nem vagyok benne biztos, hogy a spontaneitás nem lenne-e ha nem is kifejezőbb, de hitelesebb mindenképpen. Ugyanakkor a tervezésre való felhívás mindenképpen jobb, és érdekesebb képeket eredményezhet, amik biztosan színesíteni fogják a végeredményt.
Szerzői jogok
Szerintem az is fontos (és pozitív) tulajdonsága a projektnek, hogy kitérnek a szerzői jogokra. Ahogy egyébként minden pályázatnál is illene. Deklarálják, hogy a szerzők hiánytalanul megőrzik szerzői jogaikat a beküldött képek felett. Egyedül arra jogosítják fel a kezdeményezést elindító New York Times-t, hogy reprodukálja azokat. “A képek New York Times-nak való beküldésével a résztvevő kijelenti, hogy a kép tartalma eredeti, és ő készítette, nem sérti senki szerzői vagy szellemi tulajdonhoz fűződő jogait, sem más egyéb törvényt. A hozzájárulás magában foglalja, hogy a beküldő engedélyezi a kép felhasználását a New York Times Lens blogján, valamint a New York Times nyomtatott és elektronikus változatában a kezdeményezés hirdetése, illetve említése kapcsán.” (Saját fordítás a projekt honlapjáról.)
Véget ért a hosszas várakozás, ami a globális fotózás pillanatképeinek publikálását megelőzte. A Lens Blog munkatársainak sikerült publikálható formába hozni a többezer képet, ami a kezdeményezésre érkezett, hogy láthassuk világszerte mi minden történt ugyanabban a pillanatban.
A képek közt egyelőre csak kategóriák és ajánlások száma szerinti válogatás lehetséges. Blogbejegyzésükben a készítők csapata azt ígéri, hogy a közeljövőben frissülni fog még a felület, és lehetővé teszik a készítők név szerinti keresését is, bár sok beküldő nem adott meg nevet, így ez nem mindenhol fog működni sajnos: Én mondjuk el tudnám képzelni, hogy országonként, vagy akár városonként is lehessen keresni a képek között, mert ebben a kivitelben meglehetősen felületesnek érzem a topológiai válogatás lehetőségét a lényegében vak térképen. Nem tartanám hátránynak, ha a kuapcokon belül lehetne látni, hogy hány képből hánynál tart az ember, sőt egy automatikus láptetés (ha úgy tetszik diavetítés (slide show) sem ártana, hogy kevesebbet kelljen kattintgatni, ha az ember csak kíváncsian végig szeretné nézni a képeket.
