Előszeretettel mondogatta, hogy “Annyian vannak a fotóművészek, én maradok inkább csak lelkes amatőr.” Mégis, a divatbemutatók világában mindenki ismerte, és szinte mindenki kedvelte. Fényképeiért, jókedvéért és olykor fárasztó vicceiért egyaránt. Szinte minden divatbemutatón ott volt jellegzetes fém bőröndjével. Nem ritkán ennek tetejére állva magasodott mindenki fölé. Megesett, hogy csak rá – meg olykor rám, ha épp vele utaztam – vártak a bemutató kezdésével, míg átért a város másik végéből egy másik divatbemutatóról. Szinte mindenhol ott volt, és mindenkiről volt fotója, aki kifutóra lépett, és mindenki számíthatott a segítségére épp úgy, mint diszkréciójára.
Nemrég beindult honlapja még el se készült igazán, és máris csak emléket állíthat munkásságának, mindössze elenyésző – nem is nagyon válogatott – töredékét bemutatva életművének. Ahogy a honlap főoldalán megjelent helyzetjelentésében fogalmaz: “selejtes, de részlegesen üzemképes“ minősítéssel újra forgalomba helyezték. De a maratoni távot tényleg nem teljesíthette.
Rengeteg divatbemutatót fényképeztünk együtt, egymás mellett állva. Rengetegszer segített nekem, és rengetegszer beszéltünk, vagy találkoztunk csak úgy. Szakmáról, divatról, fényképezőgépekről, emberekről, mindenféléről. Tegnap este is hívtam, de (talán már) nem vette fel a telefont. Hihetetlen, hogy többé nem beszélünk, nem fényképezünk együtt, hogy nincs többé. 41. életévében hunyt el, modellek, sminkesek, fodrászok, stylistok, divattervezők, rendezvényszervezők, a szépség-, és divatszakma szinte egyként gyászolja a Facebookon és egymást hívogatva egyaránt. Egykori munkahelye, a Hazai Divat örökös tag emlékezik róla a lap impresszumában.
Minek azonnali fogyást ígérő fogyókúra, ha a PhotoShop pillanatok alatt fogyást garantál.
Van aki ezzel tisztában van, van akinek ez újdonság. Ez a videó még azokat is hajlamos meglepni, akik minden nap használják – főleg ha nem pont erre hasznáják – a PhotoShopot és a benne rejl lehetőségeket…
Az inkább csak vicces hozzáfűzni való, hogy a YouTube – és vélhetőleg különösen a túlérzékeny erkölcsű amerikai felhasználók – szerint ez a videó szexuális tartalmú, ezért a videómegosztó oldalon csak bejelentkezés után lehet megtekinteni. Hát igen. Ilyen egy igazi hard core home porno…
“Pályám elején ugyan dolgoztam fotóriporterként, de hamar rájöttem, az nem az én világom.” – Velvet: Nánási Pál interjú
Fotó: Szécsi István – Velvet
Érdekes interjút közölt Nánási Pállal hétfőn a Velvet, amiből sok érdekességet megtudhatunk róla. A Playboy fotósa elárulja például, hogy az esemény és riport fotózást nem szereti annyira, mint kontrollált (stúdió) körülmények között maga megteremteni a helyzeteket. Azt is elárulja, hogy a fotós egyfajta pszichológus, akit gyakran azért keresnek fel, hogy a fotózásal és a képek erejével a fotóalany lelki állapotán változtasson.
Kedvenc Apple Premium Reseller boltom tulajdonosa Handras nemrég publikálta iNsight című legújabb kisfilmjét. Kis kreatív csapatot szervezve modell fotózásba fogtak, hogy egy régi – az iPhone megjelenése körül fogant – fotó ötletét megvalósíthassák. És mivel minden feltétel adott volt hozzá, rengeteg munkaórát beleölve nem csak a fotót készítették el, hanem egy werkfilmet annak elkészítéséről is. A kommentelőktől kap az alkotás hideget és meleget is, dicsérik és kritizálják jogosan és ok nélkül is.
A videó és a kép is kicsit a technika bűvkörében készült, az nem csak kiszolgálója és megalkotója, de ihletője is. Kicsit Apple reklám is, kicsit Canon reklám is, kicsit önreklám is, de mégis a tehetség és a megvalósult elképzelések egy újabb – szerintem remek – alkotása. Lehet, hogy nem olyan korszakalkotó, mint Vincent Laforet első elhíresült ilyen videója, de meg vannak a maga értékei, ahogy a fent linkelt blog bejegyésnek is.
Elismerésre méltó a belefektetett energia és kreativitás, és a színvonalas végeredmény is. Akadnak persze szakmailag kifogásolható részletek benne, de különösen, hogy amatőrök – illetve egészen másban profik – szabadidős tevékenységéről van szó, mindenképp pozitív a végeredmény. Bárcsak minden amatőr videó legalább ilyen színvonalú lenne, és itt nem csak a HD felbontásra, meg az éles és színekkel teli képekre gondolok, hanem az ötletre, mondanivalóra, témára, igényességre. Minden esetre pozitív lenne, ha a jövőben várhatóan tömegesen érkező DSLR videók ilyen irányba tartanának inkább, és nem az eddigi családi handycam ún. kaszálós felvételeihez adnának nagyobb felbontást, ezáltal komolyabb helyigényt.
Kicsit engem is megfogott ez az egész. Valamennyire én is szeretnék stúdióban fotózni, sőt mivel – egyik – szakmám, még a videófilm készítés is érdekelne. De se időm, se türelmem hozzá, én fotóriporterként a fotózás egész más műfajában, a sajtófotóban vagyok érdekelt. De szívesen nézem mások egyéb alkotásait is. Nézzétek ti is velem, érdemes!
Nagy port kavart Debreczeni Zita közelmúlt beli fotós botránya, mikor nem tudott válaszolni néhány alapvető szakmai kérdésre. Te mit gondolsz Zita szakmaiságáról? Szerinted is így kell egy profi szakembernek reagálni szakmai kérdésekre?
A képek magukért beszélnek
Alapvetően Dammak Jázminnak szerintem igaza van, mikor azt mondja: “ha az eredmény jó, nincs miről beszélni”. Én is azt vallom, hogy minden fotós megítélésénél csak a kép számít. Éppen ezért mindenképp érdemes megnézni Debreczeni Zita honlapját, különösen annak fotós pályáját bemutató képeit. Csupa szép stúdiófotó modellekről, és celebekről. Én azt mondanám profi munka, ha a benyomást nem rontaná egy pár turista minőségű híresség és sportfotó, amiket többek között Bush elnökről, készített a Pekingi Olimpia lelátójáról. Persze mindenkinek lelke rajta, hogy mit publikál a honlapján. Direkt nem a TwitPic-en megosztott személyes fotóit említem összehasonlítási alapként.
Profi vagy amatőr?
Én tisztelem minden amatőr lelkesedését – a fotózáshoz nem értő celebekét is -, de ha valaki profinak nevezi magát ország-világ előtt, hogy szakmabelinek tartsák. Mi több még nyilatkozni is hajlandó róla, hogy munkáját tekintve már fotós. Akkor ne lepődjön meg, ha szakmai kérdést tesznek fel neki, és nevetség tárgyává válik, ha súlyos tudatlanságról tesz tanubizonyságot. Ha meg profinak nevezi tartja magát – ne mentegetőzzön azzal, hogy ő még csak most tanulja. Aki még csak tanul, az lehet műkedvelő, amatőr, tanuló, gyakornok, hobbista, de semmi esetre sem profi. Még akkor sem, ha a profi definíció szerint nem tudás szintet, tehetséget, vagy minőséget, hanem megélhetési kategóriát jelent.
Persze abban Zitának is igaza van, hogy a kompozíció, és a modell beállítása fontosabb majdnem olyan fontos a modellfotó műfajban, mint a fények és a gép beállításai. Nagyon engedékenyen még valahol létjogosultságát is el tudom képzelni, hogy ő szinte csak a kompozícióval, és a kép tartalmi részével foglalkozik, míg valaki más (névtelen technikai személyzet?), ahogy ő az alábbi interjúban mondja “aki ért a fényekhez” beállítja a gépet neki, hogy csak a gombot kelljen nyomnia.
Alapvető szakmai ismeretek – hiánya
Az Cool TV kérdéses adásában feltett kérdésekre egyébként a válasz benne van minden fényképezőgép gyárilag mellékelt használati utasításában is, így még“fotós talpaló” tanfolyamot sem kell végezni hozzá. De még csak el sem tudom képzelni, milyen fotó tanfolyam lehet az, ahol nem hangzik el már az első órán a zársebesség és a blende kifejezés, illetve ezek viszonya, és ahol ezeknek az információknak a hiányában csak úgy becsöppenve bármi mást képes lehetett Zita megérteni. Minden esetre nem lep meg, hogy az adott műintézmény nem hirdeti fennhangon, hogy Zita náluk tanul. (Aki nagyon kíváncsi rá, az a juj.hu egyik interjújából megtudhajta – azóta pedig már főiskolán tanulja a fotózást)
Viszont ha valaki annyira nagyon elszántan tanulni szeretné a szakmát, mint a hölgy a nyilatkozataiban állítja, akkor azért illene legalább egy alap szintű bevezető könyvet elolvasnia a fotózásról. Persze lehet, hogy megtette, csak olyan sok volt az új információ, hogy semmi nem maradt meg. De akkor elszánt, és lelkes tanulónak elég gyenge.
Ha netán ide téved, és olvassa ezeket a sorokat akkor szívesen felajánlok neki egy bevezető szintű könyvet ajándékba. Ha valaki más szeretné megkapni, akkor másnak is szívesen odaadom, de más fizetni kénytelen érte (ez itt bújtatott apróhirdetés volt). Hiába celebekkel kivételezek…
A legérdekesebb adalékokat meglepő módon mégsem a “szakmailag beugratós” vagy a (volt?) párja milliárdjait firtató interjúkból tudjuk meg tőle, hanem amikor a Velvetnek mesélte a szintén celebként fotóssá vált Kasza Tiborról, hogy tetszenek neki a képei: “Az ő munkájában az a plusz pozitív, hogy lefotóz egy képet, annak utána számítógépen annyira szép színeket tud varázsolni. Ha például valamit szürkében fotózott, akkor azt nagyon szépen át tudja színezni lilára, ha az neki úgy jobban tetszik.” sőt “Megtudtuk még azt is, hogy Kasza Tibor egy leginkább külföldön alkalmazott programot használ a retusálásra, Debreczeni csak reméli, hogy a fotós-énekes majd megmutatja neki.”
Zita és a sosem volt szilikon cicik
Debreczeni Zita szponzorált mellei Zita mellei (és azok eredetisége) nem tartozik szorosan a témához, de valahogy nekem a dolog komolyságát tükrözi előző botránya is. Mikor jobb, új (mű?) melleket akart, majd a plasztikai műtét felvételeitől megijedt, így végül aztán mégsem plasztikáztat. Érdemes megnézni a videókat, van bennük vér, cici, pletyka, híresség és bulvár, kinek mi érdekes. Mindez a juj.hu jellemzően egyedi stílusában tálalva. Igazán kár, hogy a műtét lefújásáról beszámoló videó idő közben eltűnt a netről, vagyis a digitális enyészet áldozata lett. Hogy ez a juj.hu új tulajdonosainak, Debreczeni Zita sértődéséből adódó reklamációnak, ezek összjátékának vagy csak a keresők hibás működésének köszönhető-e, sajnos nem tudom. Minden esetre aki nem látta szerintem sokat veszített. Egy mondat azért itt a blogon fennmarad belőle:
“Nem gondoltuk hogy ő esetleg azt hiszi, hogy altatás után két manó felfújja a ciciket, és szike a kerületben sem lesz.” - juj.hu