Egy kampány krónikája
Bemutatták az Orbán Viktor 2010 – Egy kampány krónikája című fotóalbumot. Burger Barna fényképei a Fidesz kampány utolsó két és fél hónapját örökítik meg. A belső borítón sokak örömére feltüntették, hogy az albumban szereplő képek Nikon D3s fényképezőgéppel, és 28, 50, és 70-200 mm objektívekkel készültek. Sajnos azt nem találtam meg a kiadványban, hogy 208 oldalon jelent meg, ezt külön kellett a szerzőtől megkérdeznem. Mint Barna elárulta, a kötet mintegy kétszáz képét közel huszonnyolc ezer képből válogatta ki, mire kialakult a végül nyomdába került gyűjtemény.
Orbán Viktor dedikál (még nem nekem)
Dedikálás
Bevallom, nem szoktam beállni az aláírásgyűjtők sorába, mert ilyenkor általában az utolsó pillanatig fotózik a fotóriporter, aztán valamivel a fotóalanyok után maga is távozik, hogy leadja a képeket. Ezúttal kivételt tettem, és a könyvbemutató vége felé – amit a leendő miniszterelnök türelmesen, utolsó emberig végig várt – magam is sorba áltlam. Azért az folyamatosan ott motoszkált a fejemben, hogy vajon türelmesen kivárnom kellene-e a dedikálást, vagy tovább fotózni, ha már ezért vagyok ott. Komoly dilemma. Végül nem fotóztam a nekem szóló dedikálás pillanatában, nem éreztem ildomosnak, és addigra képem már volt elég. Így most egy (duplán) dedikált példány gazdája vagyok.
Burger Barna képe (felső), Pete Souza képe (alsó)
Az ihlet
Burger Barna a könyv bemutatóján azt mondja, hogy a 2002-es Bill Clinton kampányról készült hasonló album adta neki az ihletet, hogy maga is ilyen projektbe fogjon. Az Origo szerint viszont Orbán kampányfotói Obama képi világát idézik, melyet kiforrott vizuális párhuzamokkal illusztráltak már a bemutató napján. Több ismerősömhöz hasonlóan, az Index cikke is azt látja a fényképekben, hogy minden állítás ellenére megrendezettek, spontanaitás helyett a szokásos politikai közhelyekkel próbálják megörökíteni a politikus emberi arcát. Más lapok viszont nem mondanak ilyen markáns véleményt, a Magyar Nemzet saját anyagból ír tényszerűen a könyvről, a HVG.hu, és a Stop.hu az MTI száraz tényeire alapozva őrizte meg tárgyilagosságát (utóbbi a könyv fotóiból összeállított galériával kiegészítve). Az Origo pedig a héten azt is megtudta, hogy Nem kap részesedést a róla készült könyv bevételébõl Orbán, ami igazából nem tárgya ennek a blogbejegyzésnek, de mindig örömmel hallom, ha egy kollégát megfizetnek. Még egy ok, hogy bízzak a könyv népszerűségében.
Fotó: Burger Barna
Jó hogy elkészült
A szakmai kritika akár igaz is lehet, nehéz cáfolni az Obama fotókkal vont párhuzamot. Bár Burger Barna sosem tagadta, hogy az ötlet nem teljesen saját, mitöbb hogy amerikai elnökválasztáson alapul. Az általa említett Clinton kampányról készült albumot sajnos nem ismerem, így nem tudom megítélni, hogy az Obama képek mennyire hasonlítanak azokra. Az viszont nagyon is elképzelhető, hogy az amerikai receptek ennyire hasonlítanak egymásra, ahogy a nyugati világ képi közhelyei is. Hogy Orbán Viktor tényleg szokott-e egyedül újságot olvasni egy kihalt presszó teraszon, vagy hogy szerel-e otthon dohányzóasztalt, és tényleg szokott-e ennyit mobiltelefonálni? Talán nincs is jelentősége.
Fotó: Burger Barna
Nekem nagyon tetszik az Orbán könyv, és a benne megjelent képek is. Akármelyik politikai oldalon álljon is valaki, akár szereti a Fidesz elnököt, akár nem, el kell ismerni, hogy fontos pillanatokat örökít meg az album, nem csak a jövőbeli miniszterelnök, de az ország életében is. Pártállástól függetlenül állítható a képek és a személy történelmisége is. Fotóriporterként pedig úgy gondolom, hogy ezeknek a történelmi szereplőknek a működését ildomos megörökíteni. És nem csak a sajtótájékoztatók és egyéb nyilvános események kötelező pillanatait. Persze mindezt nem 24 órás valóságshow keretében, betörve az intimszférába – bár gondolom előbb-utóbb ez is kitalálja valaki (lehet, hogy most kéne levédetni az ötletet?).
Fotó: Burger Barna
Amerikában mi sem természetesebb annál, hogy az elnöknek van (fehér)házi fotósa, aki persze a hivatali eseményeket is dokumentálja, de a személyes életét is megörökíti az ország első emberének. Mindazt, amit a sajtó jobbára nem is láthat (erre még visszatérünk). Én már annak is örülök, hogy lett Magyarországon egy ilyen kötet. Itt volt az ideje, hogy egy ilyen megszülessen, és őszintén remélem, hogy ez a munka folytatódik, és nem merül majd ki a kampány lezárultával.
Sokszor eszembe jutott már Pete Souza amerikai fotográfus Obama elnökről készült képeit nézegetve, hogy vajon miért nincsenek Magyarországon ilyen képek a mindenkori miniszterelnök munkájáról, életéről? Miért csak a hivatalos sajtó eseményeken, és a kampány időszakhoz tartozó reklám fotózásokon születhetnek remek képek? Pedig “udvari fotós” mindig is volt, sajnos mégsem nagyon láttunk hasonló léptékű válogatásokat.
Fotó: Burger Barna
Ott kell lenni
Egy másik aspektusa a megjelent könyvnek, hogy Burger Barna belső ember volt, és kiváltságosként olyan helyeken is ott lehetett fényképezőgépével, ahova senki mást sem engedtek be. Persze mint mindig, ebben az esetben is túlzás, hogy csak ott kell lenni. Ott kell lenni, és jót kell alkotni, amihez kell egy tehetséges alkotó. De ahogy nem jöhetett létre ez a remek munka anélkül, hogy Orbán Viktor hagyja magát, nem jöhetett volna létre a sajtót elkülönítő kordon túloldaláról, az All Access belépő nélkül sem, mert azért mégis csak ott kell lenni.
De mindezek ellenére – vagy különösképp mindezek fényében – szimpatikus Orbán Viktor, Cseh Tamás révén Viszockíjtól elkölcsönzött bölcsessége, hogy “győzelem közben nem kell szépnek lenni”. Remélem, hogy a kormányzást is hasonlóan látja, és második miniszterelnöki munkásságát hasonlóan remek képekkel örökíthetjük majd meg. Talán a magyar sajtó képviselőiként mindannyian, de legalább a személyi fotós, akinek a képeit most mindannyian irígyelhetjük.
