‘Micro USB’ címkével ellátott bejegyzések

Micro USB adapter iPhone töltéshez

2011. október 11. kedd
Apple iPhoneDock microUSB Micro USB adapter iPhone töltéshez

iPhone töltő Micro USB csatlakozóval

Egy nemrég született EU szabályozás kereétben az Apple is vállalta, hogy bevezeti a Micro USB csatlakozók támogatását. Már meg is rendelhetjük az erre szolgáló adaptert. Szerinted van ennek így értelme?

Geeklány blogján láttam először  az új Apple adapter hírét, pedig Apple témákkal foglalkozó oldalakon is megjelent. Mint már korábban is kifejtettem, a szabványosítást üdvözlöm, de a Micro USB csatlakozót továbbra sem szívlelem.
Mivel az Apple iPod dokkoló csatlakozójára alapozva rengeteg cég szinte számtalan terméke épül, várható volt, hogy valami ilyen, visszafelé is kompatibilis, áthidaló megoldással rukkolnak elő. Igazából meglepő, hogy a legutóbbi iPhone bejelentéskor mindezt nem hangsúlyozták ki, mint új környezetvédelmi intézkedést – persze a bejelentés elsősorban Amerikának szólt, ez pedig EU szabályozás, így nem akkora csoda, hogy nem foglalkoztak vele, bár szerintem egy jó pontot szerezhettek volna ezzel is.

Miért Micro és nem Mini USB?
Lehet, hogy a Micro USB kisebb, újabb, modernebb, szebb, jobb minden másnál. Viszont a Mini USB az a csatlakozó, ami jóval elterjedtebb, és megtalálható a telefonokon kívül szinte MINDEN más informatikai eszközöközn, rögtön az élen a fényképezőgépekkel és a videókamerákkal.

Miért nem mindkettő?
El tudnám képzelni, hogy akár mindkét kisebb USB csatlakozó helyet kapjon egy ilyen adapteren. Kétlem, hogy az előállítási költséget nagyon megdobná, és ismerek egy csomó embert, akiknek jól jönne, mert Mini USB-t hazsnálnak, Micro-t meg nem nagyon.
Minden esetre remélem, hogy ha az Apple nem is gondolt a kettős csatlakozó megoldásra, kínai barátainknak eszébe jut, és orvosolni fogják ezt a micro hibát.

Hol marad az USB szabványosítás?
Egy másik dolog, amit hiányolok a nagy szabványosítási őrületben, hogy ha már az EU szabványosította a telefontöltő egyik végét, akkor miért nem USB-sítik a másik végét is? Hiszen a módosítás céljának azt kiáltották ki, hogy így nem kell majd minden telefonhoz töltőt adni, mert az embereknél hegyekben állnak otthon a töltők.
Szerintem ideje lenne bevezetni (legalább az új építésű épületeknél), hogy a falban  ne csak 220V-os konnektor legyen, hanem USB csatlakozó is az egyre szaporodó USB-ről tölthető eszköz töltéséhez. Persze hozhatnának olyan szabályt is, hogy minden elektromos berendezésen kell lennie USB aljzatnak a telefonok és egyéb termékek töltésére. Hiszen ha a HiFi, DVD lejátszó, TV, rádió, stb tudna ilyen funkciót kínálni, akkor a telefonok mellé csomagolt töltők tényleg feleslegessé válhatnának.
Nyilván egy ilyen szabályozás jóval lassabban valósulna meg az épületvillamosság terén. De legalább a szakmai vitát el lehetne indítani ebbe az irányba, hogy egy szép nap majd legyen is belőle valami. Szerencsére a szórakoztató elektronikában már vannak most is eszkök, amik kínálnak ilyen lehetőséget – a számítógépeken kívül, mivel ott ma már teljesen természetes, hogy van USB csatlakozó.

A régi kérdésem viszont továbbra is aktuálisnak tartom: Nálad milyen a Mini USB és Micro USB eszközök aránya?

Nálad milyen a Mini/Micro USB arány? Nálam 20:2

2011. február 9. szerda
MicroUSBmobileChargerEU 7153 ThierryMonasse EuropolitiquePhoto Nálad milyen a Mini/Micro USB arány? Nálam 20:2

Fotó: Thierry Monasse/EuroPolitiquePhoto

A tegnapi nap nagy(?) híre volt, hogy az EU bemutatta a régóta várt MicroUSB csatlakozós univerzális telefontöltőt.

A szabványosítást általában támogatom, szerintem is van egy csomó pozitív tulajdonsága a szabványos megoldások használatának. Legfőképpen, hogy egy fajta kábel több eszközhöz egyformán használható.

Viszont továbbra sem tartom jó ötletnek, hogy ehhez a szabványosításhoz pont egy kevésbé univerzálisan használt csatlakozót (Micro USB) választottak. A telefonok között már viszonylag elterjedt, más informatikai, fotó és videótechnikai eszközök viszont szinte egyáltalán nem használják. Sőt lényeges többségben mind ugyanazt a Mini USB csatlakozót használják, ami egy-egy mobiltelefonon is előfordult korábban.
Így az új szabvány vagy csak a mobil piacra fog korlátozódni, vagy előbb el kell terjeszteni más készülékeken is, majd telíteni kell a piacot a hozzájuk szükséges kábelekkel is. Ráadásul mire sikerül kellően elterjedté tenni a most kiválasztott szabványt, addigra könnyen megeshet, hogy a techikai fejlődés túllép ezen a csatlakozón, és kezdődhet a továbblépés egy újabb szabványra.

Hogy ezt a nézetet alátámasszam, gyorsan összeszámoltam, nálam hogy áll a Mini USB és Micro USB csatlakozóval felszerelt eszközök és kábelek aránya.

MiniUSB Nálad milyen a Mini/Micro USB arány? Nálam 20:2Mini USB készülékek:

  • Kártyaolvasó: 6 db
  • USB hub: 3 db
  • USB hdd: 4 db
  • USB modem: 1 db
  • Fényképezőgép: 3 db
  • Videokamera: 1 db
  • Dokkoló: 1 db
  • IDE adapter: 1 db

Mini USB kábel: 25 db

Micro USB Plug photoWikimedia Nálad milyen a Mini/Micro USB arány? Nálam 20:2Micro USB készülékek:

  • Mobiltelefon: 1 db
  • MiFi: 1 db

Micro USB kábel: 4 db

A brüsszeli EU bejelentés képéért köszönet Thierry Monasse brüsszeli tudósító barátomnak.

Újra téma az USB töltő szabványosítás

2010. december 30. csütörtök
717px Micro USB phone charger Újra téma az USB töltő szabványosítás

Fotó: Reinraum/Wikimedia

Az évvégi hírek közt ismét feltűnt, hogy Micro-USB csatlakozóval szabványosítják a telefon töltőket. Vegyük elő ismét a régi témát

A töltő szabványosítás alapötlete és az arról született megállapodás már 2009 közepe óta ismert. Az akkor lefektetett tervek viszont kicsit közel egy évvel elcsúsztak a hivatalok útvesztőiben. A hírek szerint most végre sikerült a szabályozást is megalkotni hozzá, hogy a gyakorlatba is átültessék, így talán 2011-től tényleg terjedhet a Micro USB csatlakozó.
Az Origo híre nyomán Geeklány felvetette, hogy már most is vannak Micro USB csatlakozót használó telefonok a polcokon, így maga a szabályozás csak abban hozhat újdonságot, hogy idővel talán a töltőket teljesen elhagyhatjuk. Ugyanakkor hozzátenném, hogy még mindig nem olyan nagyon elterjedt ez a csatlakozó, hogy szabványnak, vagy akár csak általánosnak nevezhessük.

Cél a kompatibilitás
Bár sok érvet felhozok még itt ellene, azért üdvözlöm a szabványosítást. A szabványos dolgok szinte mindig jók, cserekompatibilisek, nagyobb az esélye, hogy van valakinél olyan, ami nekünk kell, boltban is könnyebben találnuk, és persze fokozódik az esély, hogy már van otthon, így venni sem kell majd újat. Idővel például elhagyható lesz, hogy minden telefonhoz kelljen egy új töltőt vásárolnunk (adnia a gyártónak). Megtakarítást jelent a gyártóknak (igaz szerintem nem túl nagyot), viszont ezzel hulladék sem képződik, ami közös érdekünk.
Kérdés, hogy a fogyasztói társadalom hogy fogadja majd hogy 2-5 féle kábel és töltő helyett elég lesz majd egyet eladni? Egyelőre minden gyártó támogatni látszik a kezdeményezést, de vajon mi lenne a világgazdasággal, ha hirtelen megállna a fogyasztás, amire a fogyasztói társadalom és a tömegtermelés berendezkedett….ez már egy egészen másik történet, azt hiszem.

Egyéb telefonok
Az alaposan kifundált új szabványosítási törekvés csak az Internet kapcsolatra képes okos(abb) telefon generációkra vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a kevésbé okos telefonok esetében továbbra sem lesz kötelező szabványos töltőket biztosítani a gyártóknak. Hogy ezt miért hagyja a szabályozás, azt nem igazán értem. Hiszen ha a cél a környezetvédelem, és a szabványosítás, akkor semmi magyarázat nincs rá, hogy miért ne lehetne ugyanolyan töltő csatlakozója minden telefonnak.
A hivatalos indoklás, hogy az egyszerűbb telefonoknál nincs szükség USB csatlakozásra. Ez még akár igaz is lehetne, bár kétlem, hogy van még ma olyan készülék, és felhasználó, aki nem akarja legalább a telefonkönyvét szinkronizálni a számítógépével. De még ha van is ilyen, akkor sem hiszem, hogy bármilyen más töltő csatlakozó beszerelése lénegesen olcsóbb lehetne az univerzális szabványként elfogadott Micro USB csatlakozónál. Remélem, hogy a nagy szabványosítási lázban ezt is belátják majd a gyártók, és így a legegyszerűbb telefonok is megkapják majd az USB csatlakozót, sőt a telefonkönyv szinkronizálás lehetőségét is – bár én már nem nagyon hiszem, hogy fogok okostelefonon kívül másmilyet venni.

 Újra téma az USB töltő szabványosításAz Apple iPod dokkoló
Geeklány írásának kommentelői közt felvetődött, hogy az Apple ragaszkodik az iPod dokkolóhoz. Valójában ők is aláírták a szabványosítási egyezményt, inkább a piac – és főleg a vásárlók – fognak ragaszkodni hozzá, hogy maradjon az iPhone-ok töltője. Azt a csatlakozót ugyanis rengeteg hifi gyártó átvette, és egyre több erősítő, hangszóró, és autós rádió jelenik meg, amik mind ezt a csatlakozást használják. Még márkás ruha gyártók is vannak, akik olyan farmert, vagy éppen síruházatot gyártanak, amibe beépítik az iPod dokkolót, hogy minél kényelmesebben vezérelhessék és minél jobb minőségben hallgathassák a vásárlóik kedvenc zene lejátszójukat.
Persze át lehet térni akármilyen más megoldásra, de vásárlóként én lennék mérges, ha az iPhone kompatibilisként vásárolt erősítőm a következő iPhone-hoz már nem lenne jó. Ráadásul mindezért még csak nem is az Apple lenne a hibás a szabványosítás miatt – bár amikor az ember szembesül az ilyen döntésekkel, akkor nem biztos, hogy ez érdekli.
És ha már a szabványosítási szándék célja a környezet védelme. Ha sikerül majd az áhított szabványosítást véghez vinni, vajon hány ma használt adatkábelt, dokkolót, kihangosítót és iPod dokkolóval felszerelt hifit, hangszórót és autós rádiót kell kidobniuk az embereknek, hogy az új szabványra átálljanak? Hiszen ha a most megszokottról valami újra átállunk, akkor a mostani feleslegessé válik….teljesen.

Audio
Bár valószínűleg a legnépszerűbb, és a maga nemében az egyetlen, aminek csatalkozója ipari szabvánnyá vált, nem az iPhone az egyetlen mobiltelefon, aminek a dokkoló csatlakozója tartalmaz (többek között) audio csatlakozásokat is. Például nekem több készülékkel ezelőtt volt egy olyan Motorola V3xx telefonom, amin semmilyen más csatlakozás nem volt, csak egy Mini USB (igen, a mostani új szabvány kezdeményezéssel ellentétben az nem Micro, hanem Mini USB volt. Erre csatlakozott a töltő, az adatkábel, és a headset is.
Ugyanígy logikus lépés lenne, ha az új szabványnál is biztosítanának erre lehetőséget. Nagy kérdés, hogy megtették-e. Persze az sem kizárt, hogy csak a keret paraméterekben egyeztek meg a gyártók, vagyis abban, hogy az USB kábel melyik két-három vezetéke fogja a töltéshez szükséges áramot átvinni, a többit pedig a gyártók fantáziájára bízzák. Hiszen ugyanazt a szabványos kábel darabot használhatja akár minden készülék máshogyan is. De sokkal célravezetőbb lehetne kiegyezni benne, hogy a hang és egyéb jelátvitelt is szabványos módon végezzék ezek az eszközök, így az egyéb kiegészítők is mind szabványosak, és univerzálisan kompatibilisek lehetnének…

A Mini USB
MiniUSB Újra téma az USB töltő szabványosításA bevezetni tervezett MicroUSB talán jó választás, de mint korábban is megírtam, komoly gond vele, hogy ma még jóval kevésbé elterjedt, mint a rá szinte megtévesztésig hasonlító MiniUSB.
Telefonoknál ma már valóban kezd túlsúlyba kerülni a mindenféle speciális saját csatlakozó megoldásokkal szemben (amik közül azok a legviccesebbek, amik megtévesztésig hasonlítanak az Apple iPod dokkolójára, csak éppen mégsem kompatibilisek azokkal).
A legtöbb számítástechnikai eszköz, így például az USB-re csatlakoztatható modemek, hubok, HDD házak, memóriakártyaolvasók, fényképezőgépek, videókamerák, lényegében szinte minden USB eszköz a Mini USB csatlakozót használja, nem a MicroUSB-t.
Szerintem ha már a szabványosítás a cél, akkor érdemes lenne ezeket is lecscerélni, hogy ne csak minden telefon, hanem tényleg minden eszközünk ugyanazokkal a kábelekkel működjön, és hogy biztosan elég legyen csak egyetlen kábelt magunkkal hurcolni, és az mindehez egyformán jó legyen.

Vezeték nélkül
Ugyanakkor elgondolkodtató az is, hogy már jó ideje terjednek a vezeték nélküli megoldások. A BlueTooth és WiFi adatátvitel után már közeleg a vezeték nélküli USB bevezetése is, és léteznek mindenféle vezeték nélküli akkumulátor töltési megoldások is. Talán érdemesebb lenne ezek közül kiválasztani a jövő közös szabványát.
Hiszen most nem kevesebbet tűztek ki célul, mint hogy az összes eddigi kábelt kidobják, hogy egy közös új szabványnak megfelelő vezetéket használjanak. Ami miatt aztán megint ki lehet majd dobni az összes kábelt, amikor elhatározzák, hogy nincs többé szükség kábelekre.

Wikipedia
Bár a Micro USB révén történő telefontöltő szabványosítás elég régi téma, a Wikipédia mégis csak egy közös USB szócikk egy bekezdésére irányítva tárgyalja, akárcsak a MiniUSB és MicroUSB közti különbséget, így azok külön nem is linkelhetők sajnos.
Még szomorúbb, hogy a Wikipédia magyar nyelvű kiadása egyáltalán nem foglalkozik a Mini USB és Micro USB csatlakozókkal, és az egységes USB szócikk olyannyira felületesen tárgyalja a különféle USB csatlakozásokat, hogy a Micro USB csatlakozónak még csak a létezését sem említi, de a Mini USB csatalkozó is csak egy beágyazott fotón és alatta a képaláírásban szerepel.

Telefon töltő szabványosítás

2009. július 1. szerda
mini and micro usb plug 300x202 Telefon töltő szabványosítás

Mini és Micro USB csatlakozók

Az EU bizottság hétfőn a nagyobb mobiltelefon gyártók 2010-től egységes mobiltöltők bevezetésére vállalt kötelezettséget. A hivatalos indoklásban az áll, hogy így akarják csökkenteni a felesleges hulladék képződést. A kezdeményezés egyébként nekem szimpatikus. A legtöbb szabványosítást üdvözlöm. Főleg, ha a korábban szokásosnál praktikusabb dolgot terjesztenek el vele. Viszont ez felveti a kérdést, hogy az iPhone sorsa mi lesz. Van ahol azt fogalmazták meg, hogy hamarosan Micro-USB csatlakozóval tölthetjük az iPhone-unkat, bár a hír erre még csak utalást sem tesz. Ráadásul az egyik legnépszerűbb, és leggyorsabban terjedő készüléke nem egyszerűen speciális csatlakozót kapott. Teljesen azonos ugyanis a csatlakozója a korábbi iPod készülékekkel, amikhez neves gyártók tucatjai terveznek kiegészítőket, köztük iPodról működő hangszórókat, hangrendszereket, sőt még autó hifit is. Ez is sejteni engedi, hogy az Apple nem fog egyszerűen beszállni az új szabványosításba, aminek kiötlői között valószínűleg csak az európához szorosabban kötődő gyártók vannak jelen (Nokia, Sony Ericsson, Siemens).

Bár azt is meg kell jegyezni, hogy a szabványok használata mindig is jellemző volt a telefon iparban, csak más gyártó más-más szabványokat részesített előnyben. Nekem például az elmúlt tíz év alatt 2 féle Nokia töltőhöz volt szerencsém, és a legutóbbinál még el is tudom képzelni, hogy azért kellett a kisebb méret, mert nem fért volna el nagyobb csatlakozó a telefonban.
Az USB bevezetését például a Motorola is próbálta elterjeszteni. Ők az akkor még (mai is)  elterjedtebb Mini USB csatlakozót választották. Ez egyébként a leggyakoribb a fényképezőgépek, videókamerák, és kártyaolvasók körében, de még a vezetékes 3G modemek is ilyet használnak. Ráadásul méretében számottevő méret különbség sincs, ami a Micro USB javára billententené a mérleget.

Egyébként egész jól kitalálták a dolgot, az első pár évben még adni fogják a töltőt a készülékekhez, de pár év múlva leszoknak majd róla, mert addigra mindenkinek lesz már megfelelő, más készülékekkel is kompatibilis töltője. Csak addigra könnyen lehet, hogy a technika túlhalad az USB-n, és mégis kénytelen lesz mindenki váltani.
A dolog másik bökkenőjének azt tartom, hogy a Reuters híradása szerint csak az adatkapcsolatra képes telefonoknál egységesítenek, vagyis a csak telefonálásra és SMS küldésre alkalmas egyszerűbb készülékek (létezik még ilyen?) kimaradnak ebből az egységesítésből. Pedig a telefonkönyv szinkronizáláshoz ezeken is jól jöhetne egy USB csatlakozó, és a töltés ugyanúgy megoldható lenne. Ráadásul nem hiszem, hogy az előállítási költségeket jelentősen befolyásolná, hogy USB, vagy más csatlakozó tölti.

Meglátjuk mit hoz a jövő, és ez a szabványosítási kezdeményezés.

Vicces kábel vásárlás

2009. március 24. kedd
microusb 300x225 Vicces kábel vásárlás
Nokia Micro SUB port és kábel

Az új céges telefonomhoz nem járt adatkábel, és BlueTooth segítségével nem igazán sikerült szinkronizálni a telefonkönyvét és naptárát (bár ezt nem hiszem, hogy fogom használni, maradok az iPhone-nál) a MacBookommal. Pedig hát az a jó a modern technikában, hogy nem kell egy papír alapú naptárba firkálgatni a programokat és telefonszámokat, hanem egy gombnyomással szinkronizálható minden. Betértem hát egy útba eső telefon boltba és megkérdeztem, hogy Micro USB kábelük van-e ehhez a típushoz. (Naná, hogy nem a “hegyekben” álló Mini USB-t használja a Nokia.)

Volt nekik, de csak utángyártott 2500 forintért. Kicsit sokallom egy (elvben) szabványos kábel darabért, pláne hogy még csak nem is eredeti, hanem valamelyik kínai gépsoron ezrével gyártott termék. Ahogy az eredeti is, csak ez esetleg nem ugyanazon a gépsoron készült – vagy ugyanazon készült, csak nem olyan logó és csomagolás jutott neki, hogy olcsóbban lehessen eladni.

A történet kritikus része a számlázás volt, mivel közölték, hogy bizony számlát szívesen írnak nekem, csak a pecsét a másik boltban maradt, úgyhogy nem fogok a számlával sokra menni. Ez meg még egy használt telefonnal kereskedő boltban is igen érdekes helyzet szerintem, pláne ha a körúton, igen nyilvános helyen található…

Aztán kicsit később találtam egy másik boltot – nagyon nem kerestem, de pont elém került – ahol szintén volt kábel, és mikor mondtam, hogy lehetőleg ne is gyárit adjanak (hiszen már a 2500-as utángyártottat is határesetnek tartom egy ilyen olcsó madzagért), közölték, hogy az utángyártottal csak a gond van, úgyhog nekik csak gyári van. Viszont azt 2500-ért adják. Ezek után még számlát is hajlandóak voltak – és tudtak is – írni. A beszélgetést csak az árnyékolta be kicsit, hogy a Mac szikronizációval kapcsolatban nem tudtak tanácsot adni. Pedig volt a pulton egy iMac, reméltem, hogy talán használni is tudják. De sajnos nem, azt csak az iPhone-ok miatt tartják, mint megtudtam.

Végül a Nokia honlapjáról megtudtam, hogy bizony az Apple nem támogatja (szerintük) a készülék szinkronizálását. Kábellel se meg anélkül se. Remek (? soha életemben nem használtam) PC Suite programjuk csak PC verzióban érhető el, kizárólag Windows rendszerekhez. Macen meg szerintük is a beépített iSync használható….mármint egyes típusokhoz, de nem mindhez.
Végül Google barátom és némi keresgélés után találtam egy blogbejegyzést, ami leírta nekem a tuti megoldást, és egy pár kattintásos művelet után BlueTooth-on simán felismerte és szinkronizálta az egyébként nem támogatott Nokia 3210-est.
A kábelt meg azt hiszem, hogy USB-ről töltéshez fogom majd használni, mert a jelek szerint az adatkapcsolathoz határozttan felesleges. De ha valakinek szüksége van rá, akár el is adom….számla is van!
,-))