‘Mexikói öböl’ címkével ellátott bejegyzések

Hamis képekkel küzd a BP a bizalomért

2010. július 21. szerda

Az őszinteség jegyében hamisított képekkel próbálja visszanyerni a közvélemény megingott bizalmát a BP (British Petrol). Érdekes elképzelés.

BP photoshopped command center Hamis képekkel küzd a BP a bizalomért

Retusált BP vezérlő terem

A cég honlapján közzé tettek jó pár képet a BP vezérlő teremről, ahonnan a katasztrófa elhárítási munkálatokat felügyelik (sőt azóta több hasonló is előkerült). Meg akarták mutatni, hogy mennyire fontos számukra az ügy, és hogy komolyan veszik. Nem sokkal később – ahogy az a hazug emberekkel, és tehetségtelen retusőrökkel lenni szokott: nem csak a sánta kutya érte őket utól – napvilágot láttot, hogy a képekbe PhotoShop segítségével beavatkoztak, ezt-azt megváltoztattak. És ez nem elég, mert már több ilyen fotó is előkerült, és ki tudja még mennyi fog előkerülni? Lassan eljutunk odáig, hogy az egy korábbi írásba ágyazott videóról David Colbert vicce szomorú valósággá válik arról, hogy a BP PhotoSoppal akarja majd eltüntetni az olajszennyezést…
Kár is belemenni a részletekbe, hogy hol és hogyan voltak körberajzolva a fejek, és hogy – már megint – mennyire ordít kicsiben is a beavatkozás. Azt is kár nagyon kivesézni, hogy valakinek sikerült a kép adataiban addig túrkálni, míg kiderítette, hogy eredetileg nem 2010-ben készült, hanem 2001-ben. Foglalkozzunk inkább azzal, hogy miért? Miért kell egyáltalán belenyúlni? Azt a kérdést már fel sem teszem, hogy egy világvezető olaj cégnél, ha már hamisítanak, akkor miért nem fizetnek meg egy tehetséges retusőrt. Nem vagyok rá kíváncsi, hogy miért nem csalnak ügyesebben. Arra vagyok kíváncsi, hogy miért kell egyáltalán csalni, hamisítani az őszinteség jegyében, és kockáztatva pont azt, amit el szeretnének érni?

fake GOM simops operations top kill houston Hamis képekkel küzd a BP a bizalomért

Retusált krízis központ kép

Kezdenek unalmassá válni a sorra napvilágot látó pitiáner retusálási, képhamisítási ügyek – legalább végezne valaki minőségi munkát – de a BP-nek skerült történelmit alkotnia. Na nem a fotó vagy a retusálás minőségében, inkább az ügy kellemetlen természetében. A Mexikói öböl olajkatasztrófája jócskán megingatta a brit olajcég helyzetét – különösen a jelentős piacnak számító USÁ-ban. Természetes, hogy minden eszközzel azon vannak, hogy minél jobb színben tűnjenek fel. Ezt a mondatot komolyan nem gondolta át senki a cég pr osztályán? Mármint, hogy ebben a helyzetben BÁRMIT megtennének? Épp most kéne vigyázniuk, hogy milyen eszközökkel és mit tesznek.
Vagy amerikában már említés szintjén sem divat tanítani, hogy a pr szakma alapja az őszinteség? Legalábbis a kezdetek kezdetén, az 1900-as években még így gondolták. Egyébként se szép dolog hazudozni, de akkor különösen nem ajánlott, ha eleve rossz fiú szerepből próbálsz szépíteni. Lehet, hogy ideje lenne a BP “pr szakembereinek” elővenni a klasszikus szakmai irodalmat?

“Mondd el az igazat, mert előbb vagy utóbb úgyis napvilágot lát. És ha a közvéleménynek nem tetszik, amit csinálsz, változtass a viselkedéseden, és hozd összhangba azzal, amit az emberek szeretnének.” – Ivy Ledbetter Lee, 1921

Fotós szempont
Ennek az ügynek sokkal kevésbé van köze magához a retusáláshoz, mint az ember elsőre gondolná. Egyáltalán nem arról szól. Egy vállalat kommunikációjának hazugságáról szól, arról, hogy bennük fel sem vetődik, hogy a hazugság rossz. Meg arról, hogy olyan fotóst alkalmaztak, akinek eszébe sem jutott, hogy ha van előtte 3 kikapcsolt monitor, azt be is lehetne kapcsolni, és akkor nem kell belenyúlni a képbe.

Csalással a bizalomért?
A BP rögtön közzétette az eredeti képet, és közölte, hogy a beavatkozás nem komoly mértékű, csak 1-2 kikapcsolt monitorra tették a képen amúgy is látható monitor képeket. Kár, hogy nem erről szól  a történet. Még nagyobb kár – a cégnek – hogy az illetékesek nem értik.

Úgy látszik, tényleg nem értik. Ez a történet – különösen a BP esetében – nem arról szól, hogy mekkora mértékű a beavatkozás, vagy hogy mit módosítottak, és milyen szándékkal. Arról szól, hogy a dokumentumként közölt hír fotók tartalmán nem szabad változtatni.
Az egyszerűbb pr szakemberek kedvéért: különösen akkor nem, ha a cégeden éppen mindenki fogást keres, és éppen azt szeretnéd bizonyítani, hogy milyen őszinte vagy. Hazugsággal elég nehéz bizalmat nyerni, és elég buta próbálkozás. Tessék többet olvasni Ivy Ledbetter Lee munkásságáról. A pr szakma egyik alapítójaként tartják számon, és közel 100 éve olyan alapelveket fektetett le a krízis kommunikációról, amik ma úgy fest, nagyon jól jönnének a BP “szakembereinek”…

Nem csak zaklatják, már büntetik is a fotósokat

2010. július 14. szerda

Mexico gulf oil spill boom Georgianne Nienaber Nem csak zaklatják, már büntetik is a fotósokat

Fotó: Georgianne Nienaber

Mint arról nemrég a PDN beszámolt, újabb rendelkezés akadályozza a fotósokat, ezúttal már büntetési tétellel súlyosbítva. Eddig is többfelé (különösen az USÁ-ban és Angliában) szokása volt a hatósági közegeknek zaklatni a közterületen fotózókat. Most egy új rendelkezés értelmében már büntetni is mód lesz őket. Igaz, hogy ez a rendelkezés kifejezetten a mexikói öböl olajszennyezett területeire vonatkozik, és általános érvényű, nem csak a fotózásra vonatkozik.

Az USA partiőrsége az új rendelkezés értelmében akár 40 ezer dollárra is bírságolhatja azokat, akik a Mexikói öböl olajszennyezésének helyszínén fotóznak. A rendelkezés 20 méteres távolságtartást ír elő az öböl olajszennyezését kordában tartó védelmi eszközöktől. A szabályozás egész pontosan úgy fogalmaz “tilos a járműveknek 20 méteres körzeten belül megközelíteni az olajfolt eltávolítási munkálatokat és az ahhoz kapcsolódó eszközöket”.

Egy Georgianne Nienaber nevű fotós azt vetette fel a blogján, hogy a kormányzat így próbálja megakadályozni, a mérhetetlen környezetszennyezésről, a sérült védelmi eszközökről, és az olajban fulldokló madarakról szóló híradásokat.
A Partiőrség közleménye szerint a határozat a katasztrófa elhárítás személyzetének és eszközeinek zavartalanságát hivatott biztosítani. A sajtó heves tiltakozására adott válaszában az Egyesített Vezérkar kijelentette, hogy a 20 méteres korlátozás nem akkora távolság, ami a sajtó munkáját zavarhatja, és amennyiben igény és szükség adódik a sajtó részéről, a tilalmi zónákat megnyitják a tudósítók előtt.

Az amerikai fotósokat viszont nem nyugtatta meg a hivatalos közlemény, továbbra is a sajtó és szólásszabadság korlátozását érzik mögötte. Különösen, mivel egyéb kellemetlen körülmények erősítik az ellenérzéseket.
Az MSNBC viszont azt jelentette, hogy egy texasi fotóriportert, Lance Rosenfieldet előbb egy BP alkalmazott követte, majd két rendőrautó tartóztatta fel, mikor egy BP olajfinomítót fényképezett egy közterületen fekvő útról. A rendőrök azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben nem mutatja meg a felvételeket, beviszik az örsre.

A BP közleménye pedig azt állítja, a fotóst képeivel együtt elengedték, miután a BP alkalmazottakat is felvonultató terror ellenes különítmény megvizsgálta, hogy a képek nem jelentenek veszélyt a közbiztonságra.
A fotóst alkalmazó ProPublica főszerkesztője azt nyilatkozta az ügyről: “tiszteletben tartjuk, hogy az ország finomítóinak biztonságáról gondoskodni kell. Ugyanakkor felháborító a BP eljárása, különösen, mivel tudták, hogy szorít minket a kérdéses finomítóról szóló anyagunk lapzártája. Annak pedig semmi okát nem látjuk, hogy amennyiben a hatóságnak meg is kell néznie a publikálatlan fotókat, ezt miért kell egy magán vállalat alkalmazottainak bevonásával tenniük.”

Retusált hírkép az Economist címlapján

2010. július 10. szombat
Economist cover Obama gulf Larry Downing Reuters Retusált hírkép az Economist címlapján

Fotó: Larry Downing/Reuters

Megint egy retusálási ügytől hangos a világ. Ezúttal nem a fotós adott le módosított képet, hanem a The Economist retusált a megjelenés előtt, hogy a kép kifejezőbb és hatásosabb legyen a címlapon.

Az eredeti képen Obama elnök két emberrel (Charlotte Randolph helyi egyházközösségi vezető és Thad W. Allen admirális a Partiőrségtől) szemléli a Mexikói öböl olajszennyezését. A címlapra már csak egy magányosan merengő Obama kerül a háttérben egy olajfúró toronnyal. A kép egyik szereplőjét csak levágták, míg a másikat retusálással eltüntették az öböl hullámaival helyettesítve.

Szerkesztőségi álláspont – The Economist
A kiadó nem tagadja a beavatkozás tényét. A lapot szerkesztő Emma Duncan úgy reagált, hogy a módosítás célja nem az olvasók félrevezetése volt, és nem is magányosnak akarták az elnököt beállítani. Nem politikailag próbálták a fotót átértelmezni, csupán egy képileg zavaró elemet távolítottak el, így elősegítve a lap témájának jobb hangsúlyozását. A szerkesztő azt is hozzáteszi, hogy a The Economist címlapján megjelenő képeket két okból szokták módosítani. Az egyik, hogy nyilvánvaló képi viccek szülessenek, mint például amikor az egészségügyi törvény kapcsán Obama bekötött fejjel jelent meg a lap borítóján. A másik eset pedig, ha ki akarják emelni a képen szereplő személyt. Ilyenkor vagy csak sötétítenek a kép hátterén, hogy hangsúlyosabb legyen, vagy teljesen körbevágva új háttér előtt (vagy háttér nélkül) szerepel. A mostanit az utóbbihoz hasonlítják.
Összegezve a történteket Ms. Duncan kijelentette, hogy azért kérte a kép módosítását, mert “az olvasók számára zavaró volna ismeretlen személyek látványa”, és hogy az olvasók Obama és a háttérben látható olajfúró-torony kapcsolatára öszpontosítsanak. Ezt hivatott hangsúlyozni a címlapon is megjelenő “Károk a szennyezésen túl” alcím, ami nem az Obama, hanem a gazdaság által elszenvedett károkra utal.

Kritika
A fotósok és újságírók (nem teljesen alaptalanul) kritizálják a lapot, amiért az egy hatásosabb címlap kedvéért belenyúlt a hírképbe, megváltoztatva annak eredeti tartalmát. A legtöbben ahhoz hasonlítják a módosítást, mintha valaki azt írná, hogy Obama egyedül volt ott, miközben a valóság, hogy hárman voltak. Sokak értelmezésében ez nem több egyszerű és nyilvánvaló hazugságnál, még ha fotóval és Photoshoppal követték is el.

Akad a kommentelők között, aki egyenesen az angolok visszavágását látja megtestesülni a brit lap szándékos (képi) csúsztatásában, mivel az amerikai elnök, úgy vélik túl keményen lép fel a szintén brit olajcég (BP – British Petrol) ellen. A kritikusok közt van Steven Colbert is, aki a Comedy Central humoristájához méltón gúnyolódik a történeten.
Van viszont, aki úgy gondolja, hogy ez a beavatkozás nem súlyos, hiszen a kép lényegét nem hamisítja meg. Olyan is előfordul, aki remek címlapot lát benne, és arra hívja fel a figyelmet, hogy más lapok még az ellenőrizhető tények és a számadatok tekintetében sem törekednek pontosságra, nemhogy a képi hitelességben.

Én leginkább annak tudok igazat adni, aki szerint a médiában megjelenő minden egyes módosított kép csökkenti a sajtó iránti bizalmat, és aláássa a szakma amúgy is megtépázott hitelességét. És pont ezért nem lenne szabad ilyen megoldásokhoz folyamodni. Bár hajlok arra a megközelítésre is, ami azzal érvel, hogy a The Economist mindig is használt montázsokat és jól láthatóan módosított képeket, így talán ebben az esetben is csak azt lehet megkérdőjelezni, hogy miért nincs sehol feltüntetve, hogy a képet módosították, csupán illusztrációként használták, hiszen ennek felvállalása korábban sem okozott számukra problémát.

Fotós szemszögből
A történetet publikáló Media Decoder (a New York Times média blogja) nem foglal állást, csak a tényeket közli. Megemlíti azonban az újabb retusálási ügy kapcsán Adnan Hajj emlékezetes retusálási botrányát, aki bejrúti füstfelhőket próbált kicsit feltupírozni. Ez a meggondolatlan fotósnak végül az állásába került, a benne megbízó hírügynökségnek pedig igen komoly presztizs veszteséget okozott, lévén azóta is rendre felemlegetik a kényelmetlen ügyet.

Azt azért hozzá tenném, hogy Adnan Hajj manipulációja egyrészt pokoli gyengén kivitelezett volt, másrészt teljesen értelmetlen is (lásd erről szóló korábbi írásom). Ezzel szemben a The Economist nem csak elfogadható minőségű retus munkát végzett (ami mondjuk elvárható bárkitől, aki hozzányúl egy képhez), hanem azzal is egyet tudok érteni, hogy a kép így esztétikusabb, kevésbé zavaros, ezáltal ideálisabb címlapra, pláne  hogy a címben is csak Obama és a BP szerepel, így azt sem kell magyarázni, hogy ki látszik még a képen. Bár vitathatatlanul jobb lenne ha PhotoShop nélkül ilyen lenne a kép.

Viszont a szakmai kritikák azon részében is van valami, hogy a szerkesztett képen Obama sokkal magányosabb, izoláltabb, ami mögöttes tartalomként akár önfejűségként, diktatórikusságként, akár a támogatás hiányaként is értelmezhető, míg a mellette állók azt az érzetet erősíthetnék, hogy nincs egyedül, illetve konzultál másokkal. Különösen abban a vetületben nagyon érdekes ez a kérdés, hogy mennyire máshogyan tudják ezt – és az ügy egész kontextusát – értelmezni a tengeren túlon, és Európában. Ezen a ponton pedig nem elhanyagolhatók a két kontinens közti kulturális különbségek sem.

Érdekes kérdés viszont, hogy ugyanígy felmerülne-e a képválasztással, kompozícióval való szándékos visszaélés és a manipuláció kérdése, ha létezne ugyanebből a magányos Obama képből egy eredeti változat a fotós kártyáján (amit azóta persze már sokszor formáztak). Egy pont ugyanilyen fotó, ami retusálás nélküli eredetiben mutatja az egyedül merengő elnököt, mert épp ellépett mellőle két lépést a két alak, vagy csak lehajoltak egy kavicsért. Vajon, ha létezne ebből a képből a két alak nélküli változat, akkor annak a felhasználása is hasonló képi hazugság lenne, és hasonló vitákat gerjesztene? Szerintem akkor ez fel sem merülne

Ugyanakkor azt is mondhatnánk, hogy merőben szervezési kérdés (és gyakran a politikai kommunikáció tudatos része), hogy készül-e ilyen vagy olyan kép. Hiszen ez nyilván nem egy paparazzi fotó, hanem egy sajtónyilvános esemény, ahova a fotósokat pontosan azért hívták meg, hogy lefényképezhessék amint Obama látogatást tesz a parton, és felméri a károkat. Innentől a protokollal és a sajtó szervezésével foglalkozó szakemberek döntésén és intézkedésein (rosszabb esetben a kellő szervezés hiányán és a vak szerencsén) múlik, hogy készülhet-e olyan fotó, ami ezt vagy azt a mondanivalót legjobban kifejezi.

The Colbert Report Mon – Thurs 11:30pm / 10:30c
The Economist Photoshops Obama’s Picture
www.colbertnation.com
Colbert Report Full Episodes 2010 Election Fox News