‘MacBook Air’ címkével ellátott bejegyzések

Apple: frissített MacBook Air, megszűnt az alap MacBook

2011. július 20. szerda

MacBookAir use Apple: frissített MacBook Air, megszűnt az alap MacBookA nap vezető Maces híre, hogy az Apple frissítette a legkisebb laptop családját, amelyikkel eddig is előszeretettel foglalkoztam, így ezt a hírt sem hagyhatom ki. Eddig is úgy gondoltam, hogy a MacBook Air tökéletes választás fotósoknak egy amúgy is nagy és nehéz fotós táskába, a frissítéssel pedig tovább javultak a tulajdonságai.

A MacRumors által vezetett statisztika szerint 273 nappal az előző frissítés után jelent ma meg az Air család legújabb generációja. Ezekbe a gépekbe ezentúl nem csak új, az Intel Sandy Bridge rendszerű i5 és i7 processzorai kerültek be, hanem megkapták a ma piacra került OSX Lion operációs rendszdert is. Nagy örömömre visszakerült az előző Air frissítéssel eltűnt háttérvilágítású billentyűzet is, és kicsit átszabták a termék kategóriákat is. Így a legolcsóbb 11″-os modell kivételével már mindegyik gép alapból 4GB RAM-mal kapható, ami különösen azért fontos, mert ezekben a kompakt kis gépekben nem lehet sem a memóriát, sem a háttértárolót utólag bővíteni. Külön üdvözletesnek tartom, hogy a CTO rendelési ehetőségek között szerepel, hogy a kisebb méretű modellbe is 1.8 GHz órajelű i7 processzor kerüljön, valamint az eddigi 128GB helyett már 256GB a maximális flash háttértár, amivel rendelhetjük.

Megszűnik az alap MacBook család
MacBookAir backlitKeyboard Apple: frissített MacBook Air, megszűnt az alap MacBookBár az Apple magyar honlapján még szerepel, minden forrás (pl: Handras, AppleBlog) arról számol be, hogy nem jelent meg új változat az eddig alap kategóriának számító fehér műanyag burkolatú 13″ képernyővel szerelt MacBook szériából. Igazolni látszik a termékcsalád utód nélküli megszűnését, hogy az amerikai Apple honlapon valóban nyoma sincs sem a régi, sem egy új változatnak.

Oda az optikai meghajtó
Valószínűsíthető, hogy a MacBook megszűntetésével az Apple ezentúl a CD/DVD meghajtó nélküli MacBook Air gépeket szánja a kisebb méretű, és olcsóbb gépre vágyó közönségnek. Aki pedig filmnézés, zene hallgatás, vagy archiválás miatt igényt tart az optikai meghajtóra is, az kénytelen lesz valamelyik MacBook Prot választani.
MacBookAir Thunderbolt Connections Apple: frissített MacBook Air, megszűnt az alap MacBookValószínűleg hamarosan megjelennek róla kereskedelmi adatok is, de cseppet sem lepne meg, ha kiderülne, hogy a MacBook Air eladások már eddig is háttérbe szorították az alap MacBook iránti érdeklődést. Nekem nagyon kis túlzással azóta nem volt DVD meghajtóra szükségem, hogy a hárommal néggyel ezelőtti laptopomnak olyat választottam, amibe nem volt beépítve optikai meghajtó. Szerintem ez egy teljesen logikus és várható lépés volt az Apple részéről. Már az első Air gép megjelenése óta készítik elő többek közt más gépek optikai meghajtójának elérésvel, a pendrive-on kiadott operációs rendszer telepítővel, illetve az Internet alapú App Store bevezetésével, és különösképpen azzal, hogy a legfrissebb OSX Lion már innen telepíthető.

Ebben a szellemben eltűnt az optikai meghajtó a MacMini számítógépekből is, ami a legolcsóbb Mac alternatívát jelentette eddig a vásárlók számára, és egyben talán a legegyszerűbb megoldást arra is, hogy a MacBook Air mellé legyen otthon egy optikai meghajtóval rendelkező gép arra az esetre, ha szükség lenne rá. Persze akinek nagyon szüksége van az optikai meghajtóra, akár a MacBook Airhez, akár a MacMinihez vehet külső meghajtót – csak vigyázzatok, mert az Apple gyártmányú állítólag nem működik más gyártmányú géppel….szóval én nem Apple külső meghajtót vennék.

ThunderBolt csatlakozó
MacBookAir ThunderBolt connection Apple: frissített MacBook Air, megszűnt az alap MacBookAz új Air gépekbe bekerült a többek között általam nagyon favorizált ThunderBolt csatlakozó is. Ezzel azt hiszem, hogy talán a MacPro család kivételével minden Macen megtalálható az új csatlakozó. Már csak az új szabványt kihasználó perifériák megjelenésére kell várni, hogy elkezdhessünk annak gyors elterjedésében reménykedni.
És ha már ThubderBolt perifériák, akkor a mai nappal az Apple nyugdíjba küldte a Cinema Display monitor családot, hogy ezentúl lényegében ugyanazt az eszközt Thunderbolt Display néven árulják. A névváltás érthető, a monitor csatlakoztatása az új nagy sebességű periféria csatoló szabvánnyal történik.

Csak egy gond van a MacBook Air-rel

2011. április 23. szombat

StartupDiskAlmostFull Csak egy gond van a MacBook Air relAz egyébként minden tekintetben nagyon szimpatikus, és jól beváló MacBookAir egyetlen hibája, hogy nagyon hamar megtelik a 128GB háttértár, és ezért gyakran kell róla lementeni a dolgokat külső tárolókra.

Love is in the AIR

2011. február 15. kedd

LoveIsInTheAir 1102158227n Love is in the AIRMost eszméltem rá, hogy kimaradt a giccses csöpögős romantikus Valentin napi bejegyzés. És bár addig nem ragadtatom magam, hogy amúgy rokkeresen benyögjem, hogy  “valentin nap, mi? szívpörkölt, getszik!” (via nk/Facebook)
De azért leszögezem, hogy a Valentin nap (akárcsak a karácsony és a legtöbb rokona) jobbára kereskedelmi ünnep. Ezért tulajdonképpen jól is van így, hogy kimaradt az ünnepi poszt, de mégse hagyom teljesen ki.

Handrastól kölcsönzött ötlet, (részben) a netről kölcsönzött képpel illusztrálva, de a MacBook Air nagyon bejön. Mérete alapján cuki, ezt próbáltam egy hevenyészett fotóval szemléltetni.

Szerintem majdnem teljesen ideális eszköz fotósoknak. Ahogy azt már a megjelenéskor megírtam, főleg a csatlakozásokon lehetne még alakítani, de már így is majdnem tökéletesen használható. Számomra teljesen ideálisnak tűnik, és úgy fest, nem vagyok egyedül vele.

A teljesítménye kielégítő akár képszerkesztéshez is, bár az Aperture 3-at nem mertem még kipróbálni rajta. A PhotoShop és LightRoom gond nélkül működik, és nekem ez elég is. Bár a merevlemez háttértárolója hajlamos gyorsan megtelni, ha nem vigyáz az ember. Külső meghajtók használata lényegében elkerülhetetlen vele.

Így lett kereskedelem ellenes ünnepi írásból geek poszt. Ennek szellemében: ajándékozzatok MacBook Airt Valentin napra!
,-)))

MacBook Air fotósoknak?

2010. november 8. hétfő

MacBookAir hand MacBook Air fotósoknak?Egyre több cikk és teszt foglalkozik az Apple legújabb papírnehezékével laptopjával, a MacBook Airrel. Amíg nem volt a kezemben sem, talán korai elkiabálni, de ez a gép beválthatja, amit a megjelenéskor az iPadtől vártak, és amiről kiderült, hogy még kompromisszumokkal sem igazán alkalmas rá: ideális mini számtógép fotósoknak a terepen.

 MacBook Air fotósoknak?

Az AppleBlog és Handras is sorra közli a saját és külföldi teszteket, amik egyre inkább azt muitatják, hogy az új MacBook Air  (továbbiakban MBA) egész versenyképes nem csak a PC alapú netbookok között, hanem a nagyobb tesónak számító Apple gépek közt is.
Az ilyen teszteket én mindig fenntartással kezelem, mert mindegy, hogy milyen számadatok és grafikonok rajzolódnak ki, ha a gyakorlati tapasztalat egészen mást mutat. Szóval számomra az lesz majd döndő, ha a kezembe kerül egy ilyen gép, és a gyakorlatban megfelelően lehet használni arra, amire szeretném.

Kis méret: jó vagy rossz?

 MacBook Air fotósoknak?

Fotó: iFixIt

A képernyő kis méretétől nem félek, mert évekig használtam 12″ Dell subnotebookot (kb ezzel egy kategória az Apple új gépe, csak a technológia és az órajel sokat fejlődött az évek alat), majd egy 10″ EeePC-t, és bár a 15″ MacBook Pro lényegesen kényelmesebb felület a képek szerkesztéséhez, a mobilitást fontosabbnak tartom. Az AppleBlog egyik kommentelője is azt mondja, hogy ő nem puhány, hogy a gép súlya számítson, ha pedig táska kell a laptopnak, akkor édes mindegy, hogy 1 vagy 2 kiló a gép.
Elvi szinten egyet is értenék a gondolatmenettel. De mikor fotóriporterként egész nap cipel az ember egy 5-10-20 kg fotó felszerelést, egyik munkáról a másikra, akkor egy idő után nagyon nem mindegy, hogy a plusszban – és nem ritkán plussz táskaként – cipelt laptop mérete és súlya mekkora.
Főleg mivel a fotóriporterek nem azért hurcolják a laptopot, hogy azzal dolgozzanak. Munkájukat a fényképezőgéppel végzik az idő nagy részében, és a laptopon “csak” elküldik a végeredményként születő képeket két munka között.

Nem véletlen, hogy a magyar fotósok között is egyre többet látni mindenféle netbookokat, meg az Apple most már hat éves PowerBook családjának 12″-os darabját éppúgy, mint 1-2 szerkesztőség gyors küldésre használt PDA-s telefonjait, vagy a főleg Cannes-ban és Amerikában a vörös szőnyeg mellett divatos WiFis képküldő megoldásokat. Aki teheti a legkedvezőbb kompromisszumot keresi gyorsaság, méret és kényelem között.
Hogy ezt a kompromisszumot most az Apple megtalálta-e az még nem egyértelmű. De a tesztek ígéretesek. A méret hasonlít az iPadra, a funkcionalitás egyértelműen szélesebb körű, inkább a laptopokra jellemző, de az ára magas.

Hátrányok
A kis méret egyértelműen előny a cipelésnél, a használatnál már kevésbé, ez az egyik legfőbb kompromisszum. Vagy sok helyet foglal a táskában, vagy kényelmes nézni munka közben, és mindenképp, feloldhatatlanul egymás rovására mennek. Lehet választani 11″ és 13″ közt, bár szerintem ha elfogadjuk, hogy a MBA egy kis méretű gép, akkor szerintem a 13″ változat nem rúg labdába. Az elődje is pont azért nem volt olyan sikeres, mert hiába vékony, ha ugyanakkora alapterületet foglal, mint a másik 13″ laptop. Persze kinek mire van szüksége. A teljesítmény viszont az első tesztek szerint nem olyan problémás, és ez már bíztató.

A csatlakozások viszont hagynak kívánni valót maguk után (az előző MBA modellnek is ez volt – szerintem – a legfőbb buktatója, azóta javult, de még nem teljeskörűek a csatlakoztatási lehetőségek). Mindössze két USB csatlakozó, míg a netbookok többségén 3 van (bár az Apple ezzel sosem kényeztette el a felhasználóit, még a pro szérián sem mindegyiken van három), sőt a Mac egyik névjegyének tekinthető FireWire is kimaradt a gépből, a kisebb, 11″ modell pedig még SD kártyaolvasót sem kapott. Mondjuk az SD pont a profi fotósoknak aggasztja kisebb részét. A profi fényképezőgépek többsége egyáltalán nem kezel SD kártyát, kisebb részük pedig a CF kártya mellett teszi lehetővé a használatát.

MacBook Air Pro?
Nem lenne olyan hülyeség, mint amilyennek elsőre hangzik. A magam részéről nagyon is el tudnám képzelni, hogy a 11″ MacBook Airt az Apple kiadja egy kicsit áttervezett, kevésbé ék szerű, elől is vastagabb házban, amibe esetleg nagyobb processzor, nagyobb SSD tároló és legalább 1-2 plussz csatlakozás beleférne. Netán még néhány akku cella, hogy az üzemidő még tovább nőjön. Hogy meg fogják-e tenni az kérdéses, de biztos vagyok benne, hogy nem csak tőlünk nyugatabbra lenne rá kereslet a profik (és nem csak fotósok) körében. Például a videókamerák többsége épp úgy FireWire csatlakozást használ, mint a profi keverőpultok, vagy épp a komolyabb háttértárak, így aki erre rendezkedett be eszközeivel, annak a csatlakozó hiánya ugyanúgy akadály lehet, mint a korlátozottabb háttértár. Nem utolsó sorban a billentyűzet háttérvilágítást is örömmel látnám visszatérni, ha már a korábbi MBA generációban megvolt, és mára szinte minden MacBookban megtalálható.

Megújult a MacBook Air – frissítve

2010. október 25. hétfő

MacBookAir connections Megújult a MacBook Air   frissítveA héten Steve Jobs bejelentette a több mint egy éves MacBook Air frissítését. Az új modell nem csak ráncfelvarráson esett át, mint legutóbb, hanem valóban áttervezték a készülék házat és valamelyest alakították a MacBook Air koncepción is – mondjuk olyan nagyon azért nem.

“A valaha általunk készített legvékonyabb és legkönnyebb laptop” – Phil Schiller, Apple alelnök

A legfrissebb Apple bejelentéseken ismét rágódhat majd jódarabig a közvélemény, amiből sokáig én sem maradhatok ki. Már az is meglep, hogy nem találtam meg a blogomon a MacBook Air (röviden MBA) korábbi változatáról alkotott véleményem, pedig már régóta meg akartam írni.

Kicsit megijedtem, mikor a londoni metrón ülve az Evening Standard meglehetősen sommás összefoglalóját olvastam arról, hogy az Apple közelíteni akarja egymáshoz az iPad és a MacBook termékkategóriákat. Bár a gondolat nem hülyeség, az újság megfogalmazása mégis aggasztott. Azt az érzést keltette, mintha billentyűzettel kiegészített iPadet akarnának csinálni. Aztán megnéztem Steve Jobs bejelentését, amiből azért elég konkrétan körvonalazódik, hogy erről szó sincs.

A MacBook Air koncepció
Nem tartom rossz ötletnek olyan kis méretű, könnyű kialakítású laptopot csinálni, amiben nincs optikai meghajtó, sőt most már száműzték a hagyományos merevlemezt is. Főleg ettől került most közelebb a MacBook Air (röviden MBA) az iPadhez. Gyorsabban bekapcsol, amint kinyitjuk, nem érzékeny a rázkódásra, és szinte mindig velünk lehet. Az új MacBook Air még kisebb, könnyebb, és gyorsabb. Immár a HDD helyet sem kell kialakítani a készülékben, alaplapra integrált flash tárolót kapott. Nincsenek csatlakozók, tokozás, dobozok, minden még kevesebb helyet foglal a házon belül.

MacBookAir parts iFixIt Megújult a MacBook Air   frissítve

MacBook Air szétszerelve Fotó: iFixIt

Optikai meghajtó nélkül?
Sokan kárhoztatják az Airt, amiért kimaradt belőle a CD/DVD meghajtó. De ez nem is olyan újkeletű megoldás, már jó ideje léteznek mindenféle subnotebook és netbook gépek, amikből kimaradt az optikai meghajtó, hogy kisebbek lehessenek.
A magam részéről bármikor odaadnám a sajátomat is, csak plusz egy HDD helyet, akku kapacitást, vagy esetleg súly csökkenést kapjak érte cserébe. Szóval szerintem nem olyan nagy veszteség. Persze a megrendelőnek néha még lemezen adja át az ember a megrendelt fotókat, de azért a többségnek már megfelel, ha FTP-ről letöltheti, vagy netán megkapja e-mailben.
Ezen kívül archviálásra, és filmnézésre használhatnánk még a DVD-t, de ma már erre a célra is elég elavult megoldás. A legtöbben már szinte csak USB HDD-ket használnak, és persze ne felejtsük el, hogy ott van az Internet is.
Biztos ami biztos, azért az Apple még az előző MBA generációhoz kiadta világraszóló újításként azt a szoftvert, amivel a MBA bármilyen asztali gép optikai meghajtóját képes “kölcsön venni” és sajátjaként használni. Végső soron ez sem egy rossz megoldás egy ideális környezetben.

Csatlakozások nélkül
A korábbi MacBook Air család legnagyobb hibájának kezdetek óta a csatlakozások totális hiányát éreztem. Ez az új generációval némileg javult, bár ha jobban belegondolok, azért még mindig keveslem a felkínált lehetőségeket. A könnyedség mellett a vezeték nélküliségre is utaló Air név természetesen azt is sugallni hivatott, hogy az optikai meghajtó mellett az Internetezést is vezeték nélkül tessék megoldani a géppel. Nincs tehát LAN hálózati csatlakozó, és nem kapott FireWire csatlakozót sem.
Szerintem az egyébként szinte hibáltan Air koncepció legnagyobb félresiklása, hogy minden eddigi Airből kimaradt a beépített 3G modem a valóban mobil Internet használat érdekében. Persze erre részben magyarázat, hogy az alumínium házból szinte biztos, hogy ki se találna a mobil jel, illetve talán a termékcsoport is inkább a légkondicionált és WiFivel ellátott irodákra lett kitalálva, semmint egy net lefedettség nélküli távolsági busz vasúti váróba.

Miért nem netbook?
Steve Jobs szándékosan kerülte prezentációja során a netbook kifejezés használatát. Egyrészt igyekszik sugallni, hogy a MacBook Air egy önálló termék kategória. Másrészt kénytelen tartani magát korábbi kijelentéséhez, hogy az Apple nem fog netbookot gyártani. Ami egyébként igaz is, mivel a netbook kategória egyik mellé rendelődött paramétere az alacsony ár. Ennek érdekében általában csupa műanyagból készült, olcsón előállítható, kis teljesítményű gépet dobnak a kategóriában piacra.

Az Apple viszont nem szokott a padlóra árazni, kerülik az olcsósítást. A MBA is a legjobb alkatrészekből készül, a legprecízebb kivitelben, és bár jóval olcsóbb a korábbi változatnál, az ára sem a tömeges netbook kategóriával kíván versenyezni.

Technikai paraméterek:

  • Képernyő: 11,6″ vagy 13,3″
  • Processzor: 1,4/1,6/1,8/2,13 GHz Intel Core2Duo
  • Memória: 2/4 GB RAM
  • Háttértár: 128-256 GB flash tároló
  • Grafikus kártya: NVIDIA GeForce 320M
  • Felbontás: 1366×768 / 1440×900 képpont
  • Akku élettartam: 5 / 7 óra
  • Csatlakozók: táp, 2xUSB 2.0, MiniDisplay Port
  • Vezeték nélküli hálózat: 802.11n WiFi, Bluetooth 2.1+EDR
  • Bevitel: Teljes értékű billentyűzet, multitouch pad

Kiegészítés: jellemző, hogy már napok óta megtalálható, és ha nem is mindenhol kapható, de rendelhető Magyarországon is az új MacBook Air, az Apple hivatalos magyar oldalán, még a régi modell paramétrei láthatók. Pedig ugyanarról a szerverről működik, mint a nemzetközi oldal, amit természetesen a bejelentést követően frissítettek is.

Ahogy kell – és már elhíresültek róla, hogy szokták – természetesen az iFixIt munkatársai most is rögtön szétkapták a MacBook Airt, mint majom a zsebórát. Konklúziójuk, hogy belül szinte mindent az alaplapra forrasztottak, de minimum különlegesen szereltek, az alkatrészek egyedi gyártásúak.

Kapcsolódó linkek: