locsolkodás

Érdekesség

Húsvétkor engem is meg szoktak locsolni

Sok lány és nő ismerősöm nem rajong nagyon a húsvét örökké elmaradhatatlan velejárójáért, a locsolásért. Sőt akad, aki egyenesen valamiféle zaklatást éreznek a néphagyomány és a róla készült képeim mögött is. Ezért is tartom fontosnak elmondani, hogy húsvét hétfőnként engem is meg szoktak locsolni – csak nehogy elhervadjak most nélküle!

hagyomány

Kedden a lányok visszalocsolhatnak!

Kevesen tudják, sőt vannak, akik ezt kifejezetten vitatják is, de egyes szokások szerint kedden a lányok visszalocsolnak. Egyes területeken – így például Mezőfalván – a lányok már hétfő délután locsolással fogadják az ebéd után érkező fiúkat. Aki nem hiszi, járjon utána!

hagyomány

Húsvét

Aki a tojás és sonka evészet közepette azzal terrorizálta a fehér népeket (ti: nőket, lányokat, asszonyokat), hogy szódás üveggel vagy vödörrel (esetleg vederrel) locsolta őket hideg vízzel, van egy rossz hírem: egyes hagyományok szerint húsvét kedden a nők locsolnak vissza…