Fotóriporterek gyűrűjében a pizza futár
Adódik olyan helyzet, hogy a fotóriporter munkája már szinte (vagy ténylegesen) paparazzi feladattá változik. Nem tudni a fotóalany mikor bukkan fel, meddig tart a munkaidő, tervezhetetlenné válik a program, és azt sem tudni, mikor lesz ebédidő. Mit tehet az ember? Pizzát rendel.
A fotós munka egyik íratlan (most már írott ,-)) szabálya, hogy ebédidő akkor van, ha épp van idő enni. Még a szigorú protokoll szerint zajló diplomáciai eseményeken is bármikor borulhat a forgatókönyv. Ki eshet egy programpont, vagy elhúzódik egy találkozó, becsúszhat egy váratlan hiba, vagy bármi történhet.
A hétköznapi munka során pedig meg is történik szinte minden, ami csak megtörténhet az emberrel. Így aztán nem mintha ez lenne a legfontosabb, de azért örül a fotós, ha egy sajtótájékoztatón marad még szendvics, mire a fotózással végez, vagy hogy jut még ideje bekapni valamit, mielőtt tovább rohan egy másik eseményre.
Ha pedig elhúzódik egy tüntetés, nem látni hol a vége, akkor pizzát rendel a tüntetésre, és hevesen bízik benne, hogy nem csak odatalál a pizzafutár, hanem megenni is lesz ideje. Mert az éhen maradásnál is kellemetlenebb, ha történik valami, amit fotózni kell, ő meg ott áll a kezében egy pizzás dobozzal. Az viszont derültséget okoz, mikor a pizzafutár iránti nagy lelkesedésben egy robogóval érkező kollégát néznek futárnak.
Ezeket a gondolatokat egy múlt heti tüntetés ihlette, az ott dolgozó fotósok munkájáról pedig a NOL TV készïtett hangulatos videót.
A pizzához kapcsolódva pedig egy Twitter üzenet:
“A 45cm pizzáknak átlag 1,37 ft négyzetcentimétere. 28-as pizzának 1,96. Ez 50% különbség. A harminckettesé 1,85. Ne egyetek kis pizzát!”
Neked mi volt a legextrémebb hely, ahova pizzát rendeltél?
