kína

fotó

Hallatlan táncshow

Sok féle tánchsowt láttam már, és botfülű táncosokat is fotóztam már. De olyat eddig nem láttam, hogy siket táncosok vak zenészek muzsikájára táncolnak. Ráadásul ez a műsor is legalább olyan színvonalas volt, mint amilyen érdekesen mindez hangzik.

Hír

Bajban az Apple? Robbanás az iPad gyárban

Nagyjából, miközben én épp iPhone 4-et vettem, szárnyra kapott a hír, hogy robbanás törétnt és kigyulladt a Foxconn gyára. Ez az a gyár, ahova a japán földrengés és szökőár után az Apple minden erőforrását összegyűjtötte, hogy minél zavartalanabb legyen az iPad 2 gyártása, és a készletek utánpótlása.

Hír

Ne felejtséktek el átállítani a fényképezőgépek óráit is

A hétvégén megint óra átállítás volt, ezúttal a nyári időszámításra. Ne felejtsétek el, hogy míg a számítógépek és egyes telefonok maguktól átállítják az órákat, addig a fényképezőgépek, és egy csomó más szerkezet, amikről nem is mindig tudatosul bennünk, hogy óra is van benne, nem biztos, hogy követik. Érdemes ezeket az órákat is mind átállítani, nehogy később gondot okozzanak, ha mondjuk a képek készítésének időpontjára hagyatkoznánk. Erről már bővebben írtam az előző óra átállításkor, azt hiszem, hogy most nem ismétlem meg.

fotó

Fotós mellények a budapesti Úszó EB-n

Kedves gesztus a LEN (Európai Úszó Szövetség) részéről, hogy nemzetközi versenyeik kötelező fotós viselete egy csupa zseb fotós mellény. Ha már viselni kell, sokkal kényelmesebb, mint a hoki (???) és foci meccseken szokásos MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség) nylon mellény, vagy a FINA (Nemzetközi Úszó Szövetség) színes nylon atléta trikó jellegû megoldása.