Elég sok és érdekes interjút végig fényképeztem már, de az szokatlan, mikor megkérnek, hogy a mikrofon másik oldalára üljek, és velem készítenének interjút.
A Pixinfo interjú felkérése meglepett, és még mindig nem tudom, mit is keres a véleményem olyan ismert és elismert fotós kollégák között, mint Szabó Barnabás, Baricz Kati, Burger Barna, Féner Tamás, Barakonyi Szabolcs, Szandelszky Béla, Máté Bence, Göbölyös Luca, Szipál Péter, Keleti Éva, Bánkuti András, Korniss Péter, Eifert János, Szipál Márton, Mirkó István, Kecskeméti Dávid, Nánási Pál, Gárdi Balázs, Szigetváry Zsolt, Bánkuti András hogy csak a legkimagaslóbbakat, és a kedves ismerősöket emlegessem (interjúik megnelenésének fordított sorrendjében) a Pixinfo interjúi közül.
Legnagyobb gondban akkor voltam, mikor a képeket kellett csatolni. Na nem az általam készített fotók miatt, azokkal szerencsére viszonylag jól állok, elég sok van. Viszont rólam még mindig nincsenek jó képek, pláne munka közben. (Az interjúban megjelent portréért köszönet Katona Vandának, sajnos az ő neve lemaradt a kép alól.)
Azt nagyjából tudtam, hogy önmagam fényezni nem szeretném. Aki ismer engem vagy a munkámat, az tudja milyenek a képeim, és nem hiszem, hogy a fotózás művészetének nagy titkait pont én tudom elárulni egy ilyen interjúban. Ugyanakkor ahogy talán a blogom is, tudok néhány érdekes gondolattal szolgálni, így inkább ezeket próbáltam megosztani az interjúban, pláne a fent említett szaktekintélyek társaságában.
Örültem volna, ha az interjúba sikerül belinkelni a szövegben érintet témák linkjét a blogomról. Már csak azért is, mert én a blogot is igyekszem mindig teleszúrkálni hasznos kapcsolódó linkekkel, amik (szerintem) segítik a tájékozódást, és hogy ne kelljen az amúgy is mindig hosszúra nyúló betű tengerben mindent újra és újra leírni, ami már korábban megjelent. Persze megértem, hogy a Pixinfo általában nem így jár el, és most sem tett kivételt.
Hatalmas szerencsémre nem élő adásban készült az interjú, így az azt készítő újságírónak, Beke Dánielnek sikerült közölhető formába szerkeszteni a felvett anyagot.
Szakmai berkekben közismert, hogy vannak olyan zseniális interjúalanyok, akiket elég megkérdezni, és jegyzetelni, mert sok év tapasztalatával és remek előadókészséggel képesek rögtön nyomdakész, kerek válaszokat adni. Rám mindez természetesen nem igaz. Nekem ez inkább írásban megy, már amennyire itt a blogon ez sikerülni szokott.
Többen kérdezték, hogy milyen volt az intejrú, hol és hogyan készült, adjak betekintést a műhelytitkokba. Nos nem tudom mit mondhatnék erről. Számomra körülményeiben ez is csak egy interjú volt a rengeteg másikhoz hasonló, amiket fotósként végig csináltam más újságírók mellett. Csak most a képkivágások, és a megfelelő hangulatú képek megörökítése helyett a válaszokon törtem a fejem. Szerencsémre Dani megértő volt, és már előre bocsátotta, hogy ha valami kimarad a beszélgetésből, azt utólag a végső tisztázásnál nyugodtan beleírhatom. Erre szükség is volt, ami engem frusztrált is kellő képpen. Én sem szeretem, ha a fotóalany utólag cenzúrázza átválogatja a képeket, és beleszól, hogy mi jelenjen meg róla. De Dani nagyon konstruktív és együttműködő volt, szerinte azzal, amit hozzátettem csak jobb lett az anyag. Remélem, hogy szerintetek is.
Aki még nem olvasta a velem készült interjút, az olvassa el, aki már olvasta, az olvassa el a többiekkel készülteket is, azok szerintem még érdekesebbek.
Kiemelném két kedvencem az idei Magyar Sajtófotó Pályázat nyertesei közül, melynek képei ma láthatók utoljára a Nemzeti Múzeumban. Elfogultság, szubjektív, és nem is igazságos a többiekkel szemben. De akkor is ez a két kedvencem, remélem, nem bánt senkit.
