Kecskeméti Dávid

Érdekesség

Ajánlok egy mindenkinél olcsóbb fotóst

Van, hogy az alkudozás már sértően kis munkadíjról szól, amiért nem éri meg fotózni. Ilyen esetekre van egy remek fotós, akit nyugodtan ajánlhatsz magad helyett. Bármikor örömmel vállal minden munkát, pofátlanul alád megy árban és mégsem haragszol meg rá, sőt ő sem sértődik meg semmin.

fotó

Így született a ma 2 éves Három hét galéria

Úgy egy hónapja volt az évforduló, de csak most jutottam el oda, hogy megemlékezzek róla. Elcsúsztam ezzel is, mint annyi mindennel, amit a blog olvasóinak szánok. Talán mégis jobb később, mint soha.
Az írás oka az évforduló mellett, hogy egy kedves ismerősöm, Glázer Attila alapította, idén január óta pedig Kecskeméti Dávid barátom is részt vesz a galéria életében, ahova én is betétek olykor. Illetve a fő ok persze, hogy megtetszett az alább látható time-lapse videó a megnyitás előkészületeiről.

fotó

Két kedvenc képem

Kiemelném két kedvencem az idei Magyar Sajtófotó Pályázat nyertesei közül, melynek képei ma láthatók utoljára a Nemzeti Múzeumban. Elfogultság, szubjektív, és nem is igazságos a többiekkel szemben. De akkor is ez a két kedvencem, remélem, nem bánt senkit.

fotó

Kihirdették a Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Az Origo és az MTI fotóriporterei vitték el legtöbb díjat a 2011-es év képeiből rendezett XXX. Magyar Sajtófotó Pályázaton. Fotóriportereik díjesőjéről az Origo is beszámol kapcsolódó anyagában. A HVG Nagyítás galériájában, míg a Spottr BigPix válogatásában mutatja be a díjazott képeket. Azt a problémát viszont egyik nagy képes galériában sem sikerült megoldani, hogy a 8-10 képes sorozatokból ne csak egy-egy fotót emeljenek ki, amit a kommentekben jól látható módon az olvasók sem igazán tudnak hova tenni.

fotó

DownGrade avagy visszafelé fejlesztünk

Nemrég a Zoonk Stúdió fotó műtermében Kecskeméti Dávid barátom egy projektjében segédkeztem. Leginkább csak werk fotók készítésével, de gondoltam megosztom, hátha titeket is érdekel milyen ötleteket szül a brainstorming (ötletvihar?) egy olyan témában, hogy milyen lenne mai világunk, ha a technika fejlődését kihagyjuk belőle: DownGrade