‘IT’ címkével ellátott bejegyzések

Egy levélnek legyen tárgya (különösen ha a sajtó osztály küldi)

2011. augusztus 15. hétfő

email Egy levélnek legyen tárgya (különösen ha a sajtó osztály küldi)Ma megint jött egy tárgy nélküli levél, ami nem gond, csak egy kicsit bosszantó. Mert sokkal könnyebb kezelni a beérkező levél áradatot, ha a feladó mellett látja az ember a tárgyat és így van sejtése, miről szólhat. Különösen igaz ez, ha nem törli az ember olvasás nélkül, és később újra elő akarja venni. Ami azért cél kellene, hogy legyen.

Korábban már elég részletesen írtam a sajtó-osztályoknak szóló ajánlásaimról. Most csak egy pontot emelnék ki, amit akkor nem hangsúlyoztam eléggé: egy sajtó levélnek (meg minden levélnek) legyen tárgya, mert ebből derül ki első ránézésre, hogy mi esett be a postaládába. Könnyebb eldönteni róla, hogy mennyirre sürgős elolvasni, mennyire fontos megtartani, és könnyebb később megtalálni is, ha csak a témájára emlékszünk, de mivel a tárgyat a feladó nem töltötte ki, nem is találjuk meg a levelek közt.

Kétlem, hogy sokkal nehezebb lenne kitölteni a tárgy mezőt valami értelmes taralommal, mint átugrani, vagy beleírni, hogy meghívó, mint sokan csinálják.

Meghívó
Nem sokban tér el az üres tárgymezőtől. Több karakter van benne, de pont ugyanannyira nem informatív, hogy miről szólhat a levél, és pont ugyanúgy nem lehet elsőre eldönteni, hogy érdemes-e azonnal elolvasni, vagy csak párszáz másik levél után, amik épp fontosabbnak tűnnek.

Én például legalább 30-50 meghívót kapok egy nap mindenféle eseményekre, rendezvényekre, amiknek a jó része persze nem érdekel. Aki kiküldi viszont nyilván nem azért küldi, hogy olvasás nélkül töröljem, hanem lehetőleg elolvassam, netán még el is menjek, ahova meghívnak. Ennek az esélyét nagyban növeli, ha már ránézésre kiderül, hogy hova hívnak. Így például akkor is emlékeztet a meghívásra – és az eseményre is – amikor csak átnézem a leveleim, hogy miket kéne még elolvasni, esetleg válaszolni rá, vagy ugye elmenni valahova, ahova meghívtak.

Törlés olvasás nélkül
Vannak levelek, amiket olvasás nélkül törlök, ha már a tárgyból kiderül, hogy nem hordoz számomra érdekes információt. Ez nem jó hír a feladónak. De ne legyen senkinek illúziója, ha azzal éred el, hogy elolvassam a leveled, hogy nem derül ki a tárgyból, hogy nem érdekel, attól még ugyanúgy törölni fogom, és ugyanúgy nem megyek el, ahova meghívtál. Viszont feleslegesen pocsékoltam az időt a leveled olvasgatásával, ami meg egyikünknek sem jó.

MiFi – Mobil WiFi mindig kéznél

2010. szeptember 9. csütörtök

MiFi 2352 MiFi   Mobil WiFi mindig kéznél

Novatel MiFi 2352

Már nagyjából túlléptünk azon a problémán, hogy az Internet csak helyhez kötve hozzáférhetô. Most egyre gyakrabban az a kérdés, hogy egy – pláne több – eszközbe hogyan juttassunk Internet kapcsolatot, ha nincsen benne saját 3G modem, és WiFi sincs a környéken. Erre megoldás a MiFi, amiről sokan kérdezték mostanában, akik látták nálam, hogy mi a fene ez? Írásmódja, és rafinált neve sokakat megtéveszt, bár szerintem inkább beszédes, mint becsapós a név.

Mi az a MiFi?
A MiFi egy mobil WiFi hotspot, amit a Mobilx Hungary volt kedves kölcsönadni kipróbálásra, de ha nagyon a szívemhez nő a szerkezet, lehet, hogy meg is tartom, mert hasznos kütyü. Formára egy telefonra emlékeztet, és sok mindenben hasonlít is arra felépítésében. Csak éppen telefonálni nem lehet vele, kijelzője és gombjai sincsenek, sőt csörögni sem csörög (viszont így legalább kellemetlenségek sem adódnak belőle, ha bekapcsolva hagyjuk egy tárgyaláson, vagy sajtótájékoztatón).

Beteszünk egy hétköznapi mobil Internet kátyát, számítógépen eszközölt beállításaink alapján csatlakozik az Internetre, és azonnal WiFi hálózatot hoz létre néhány méteres (kb 10m) körzetben. Az így létrejött, zsebben hordható hotspotra akár 5 eszköz is képes vezeték nélkül csatlakozni, és így használni a rendelkezésre álló Internet kapcsolatot.

Az amerikai Novatel Wireless cég eszköze speciális kialakítású akkumulátorral készül, így azt csak a gyártótól tudjuk beszerezni. Az akku kb 4 óra üzemidőt bír, persze ha WiFi helyett vezetékkel kötjük egy számítógépre, akkor közben töltődik az akku, így a készülék üzemideje növelhető. Az eszköz háza igen egyszerű, vékony műanyagból készül, nem kifejezetten intenzív, viszontagságos körülmények között történő használatra tervezték. Az újabb mobiltelefon szabványoknak megfelelően MicroUSB csatlakozással látták el, ami fotós körökben kevésbé népszerű, viszont számos telefon gyártó használja, és akárcsak a telefonokat, a MiFit is tudjuk az USB csatlakozón keresztül tölteni, illetve a beállításokat is ezzel csatlakoztatva, számítógépen tudjuk módosítani. A beállításoknál nem csak a 3G csatlakozás paramétereit, hanem a WiFi hálózat jelszavát, és egyéb beállításait is megadhatjuk. Az elsô beállítások után pedig semmi egyébre nincs szükség, mint ki vagy bekapcsolni a rajta levô egyetlen gomb segítségével. A kapcsolati állapotot, akku töltöttséget, és minden mást ugyanaz a LED jelez különféle fényekkel.

Az újabb modellek, mint a MiFi 2352 már GPS vevőt is tartalmaznak, sőt MicroSD kártya aljzat is van rajtuk, ami első sorban nem azért érdekes, mert akár kártyaolvasóként is használhatjuk. Sokkal érdekesebb funkciója, hogy a kártya tartalmát a vezeték nélkül csatlakoztatott eszközök hálózati meghajtóként tudják elérni.

Mire jó?
Mint a fentiekből kiderül könnyen gyorsan mobil WiFi hálózatot hozhatunk vele létre lényegében akárhol, ahol van 3G hálózat. Ennek segítségével bármilyen informatikai eszközzel gond nélkül csatlakozhatunk az Internetre, kiépíthetünk vele bárhol helyi hálózatot gépeink összeköttetéséhez, vagy csak egyszerűen Internetre csatlakozhatunk olyan eszközeinkkel, melyek máshogy nem lennének erre képesek.
Használható például egy WiFi-s iPadhez Internet kapcsolatként, használhatjuk a számítógépünkhöz is hasonló célokra. Legizgalmasabb felhasználásai közé viszont úgy gondolom az tartozik, mikor a MiFi egy fotóriporter zsebében lapul, aki egy fényképezőgépére szerelt WiFi adó segítségével tud lényegében bárhonnan képeket küldeni a kép elkészítése után azonnal (errôl még írok bôvebben).

A készüléket más lapok is tesztelték korábban, akit nagyon érdekelnek a műszaki paraméterek, annak érdemes lehet ezeket a teszteket is elolvasni (Mobilaréna, HWSW, stb). Én valami egészen más módon akartam tesztelni a MiFi-t, mint ezek a lapok. De erről később fogok írni.
Hogy a MiFi ára mennyire borsos, azt mindenki döntse el magának, persze első sorban attól függ, hogy mire akarjuk használni, és mihez mérjük. Ha például azt szeretnénk, hogy az iPadhez mindig legyen kéznél Internet kapcsolat, akkor jobb választás lehet a 3G-s változat, ami kb annyival drágább a csak WiFis változatnál, mint amibe egy MiFi kerül. Sőt egyre több telefonnal van lehetőség annak 3G kapcsolatának megosztására is. Ugyanakkor ha egyszerre több gép számára szeretnénk megosztani a mobil netet, vagy kifejezetten az a cél, hogy ezzel ne az egyébként is sok másra használt telefonunk merüljön, akkor jó választás lehet a MiFi.

Hátrányai
A készülék legnagyobb hátránya, hogy akkuja “csak” négy órát bír, és hálózatról nem üzemeltethető a WiFi hotspot. Gyári csomagjában tartozik hozzá 110/220V töltő is, de ez ugyanúgy Micro USB csatlakozós, mint az adatkábele. Ha pedig a MicroUSB csatlakozás használatban van, akkor a WiFi antennát lekapcsolja a készülék, így a töltés során csak vezetékes 3G modemként használható. Ezen kívü negatívumként említhető, hogy tartós használat alatt szépen felmelegszik a külső borítás is, bár ez igaz minden mobil eszközre, amit aktívan használnak.

Hol lehet beszerezni?
Magyarországon egy debreceni cég, a Mobilx Hungary forgalmazza. Ahogy más tesztelők, én is tôlük kaptam a nálam levô példányt, amit nagyon segítôkészen bocsátottak rendelkezésemre. Igaz a kézbesítés kisebb fennakadásokkal ment, de végül megérkezett a termék, és kifogástalanul mûködik.

iPad: Fotó megjelenítésben verhetetlen

2010. szeptember 6. hétfő

Apple iPad photo book iPad: Fotó megjelenítésben verhetetlen

Fotó: Apple

Néhány hónapja használom már az iPadet sok mindenre. De már legelső tapasztalataim igazolták, hogy ha van valami, amiben verhetetlen a szerkezet, az a fotó megjelenítés.

Még olyan ismerőseim is előszeretettel lapozgatják rajta a képeimet, akik a honlapomról már töviről-hegyire ismerik a képeimet. Persze nem kisebbíteném a fotóim érdemét azzal, hogy kijelentsem, megunhatóak. Mégis aligha férhet kétség az iPad szerepéhez. Maga a készülék újszerű, sokan még a nagyon hasonló iPhone-t se használták, de aki használta, annak is új az iPad. Főleg a képernyő mérete, hiszen a működés szinte azonos az iPhone-éval.

Magával ragad
Akinek eddig a kezébe került, az rávetette magát, és nyomkodni kezdte a készüléket. Akad, aki egyéb funkciókat próbálgat rajta, van aki a gépelésre kíváncsi, hogy milyen az érintés érzékeny billentyűzet. Akad, aki akár órákra is leragad a játékoknál.
A többséget mégis az egyik legegyszerűbb funkció, a fotók lapozgatása ragadja magával. És csak lapozgatják, csak lapozgatják, és csodálják a képeket, míg el nem fogynak. Majd megkérdezik, hogy nincs-e még. Önző módon elég sok képem rámásoltam, hogy legyen mit mutogatni az új ketyerével. És nem tudnak betelni vele. Még akik honlapomról elég alaposan ismerik a portfóliómat, azok is rendszeresen előfordul, hogy végig lapozzák az iPaden.

Olyan, mint egy fotóalbum
Az iPaden nézegetni a fotókat már majdnem olyan élmény, mint egy köteg A4-es fotó nyomatot elővenni. Ebben persze szerepet játszhat az is, hogy a képernyő mérete majdnem megegyezik a 20×30-as fotó mérettel.
Persze ma már egyre kevésbé szokás egy stóc papír képpel mászkálni. Igaz akadnak még olyanok, akik előnyben részesítik a papír képeket, de még nekik is újszerű, és kellemes megoldásnak bizonyul az iPad. Nem kell egy számítógép fölé görnyedni, nincs számítógép érzése az embernek. Közvetlenül a kezében tarthatja a képet, és pontosan annyit lát, amennyire kíváncsi: a képeket, amik kitöltik az egész képernyőt. Nincs semmi zavaró IT környezet, nincsenek ablakok, gombok, se billentyűzet, egér és monitor.

Valójában egy képkeret
Ahogy azt az Apple videója is bemutatja, az iPad valójában inkább képkeret. Sőt ténylegesen kitehetjük a polcra, és egy gombnyomásra automatikusan változnak rajta a képek. De ez inkább csak járulékos tulajdonsága, ahogy én a különféle áttűnéseket és effektetket is annak tartom. Ha már annyi mindent tud, akkor miért pont ez hiányozzon belőle.

T-Mobile – Kommunikációs válság

2009. december 5. szombat

“Okos ember más kárán tanul, a buta a sajátjából sem.”

T Mobile error T Mobile   Kommunikációs válság

Mint az mostanra már köztudott, a T-Mobile szolgáltatása péntekre virradó éjjel teljesen becsődölt. Eleinte azzal hárítottam a helyzetet, hogy én úgyis Vodás vagyok, nem érint az ő gondjuk. De ennél persze árnyaltabb a helyzet. Szinte kizárólag T-Mobile előfizetőkkel kellett volna beszélnem egész nap. És persze ha valakinek tudjuk a mobil számát, miért lenne kéznél a vezetékes száma. Még rosszabb, hogy – egyre többen – vannak, akiknek nincs is vezetékes számuk. Belegondolni is rossz, hogy hány munkáját végezni próbáló ember volt akadályoztatva mindennapi teendőiben.

A helyzetet nagyon érdekes IT menedzsment szemléletben boncolgatja a Balansz blog, és persze a Médiablog sem mulasztotta el kielemezni a helyzet krízis kommunikációját. Az ilyen helyzetek újra és újra emlékeztetnek minket, hogy a rendszereink távolról sem sebezhetetlenek, és hogy milyen jó dolog is a redundancia, illetve hogy a bajra előre célszerű felkészülni. Ahogy lényegében mindkét blog felveti: vajon mikor és ki lesz a következő, és mennyivel lesz egy ilyen tapasztalat után felkészültebb? Máshogy feltéve a kérdést: tanulnak-e mások a T-Mobile hibáiból, vagy kipróbálják legközelebb a saját bőrükön is?

Karácsonyi üdvözlőlap…

2008. december 25. csütörtök
xmasemail Karácsonyi üdvözlőlap...

Karácsonyi üdvözlőlap

Mindenkinek boldog karácsonyt még így az elején! A végére lehet, hogy úgyis átértékelődik mindenkiben, hogy mit gondolok. Pedig tényleg mindenkinek őszintén kívánom, hogy legyen boldog a karácsonya…

Ahogyan arra a juj.hu interjúja is rámutat, a karácsonnyal csak egy gond van, ahogy az emberek kezelik. Szép gondolat, hogy ez a szeretet ünnepe, de mindenki sokkal jobban járna, ha nem csak ezen az egy napon szeretnénk egymást, inkább a többin se arra kéne koncentrálnunk, hogy a másik orra alá borsot törjünk. De hogy még ezt az ünnep ihlette(??) hatalmas szeretet se tudjuk normálisan kifejezni…

Ahelyett, hogy a régi módit követve leülnénk képeslapot írni szeretteinknek, még arra se nagyon vesszük a fáradtságot, hogy legalább egy e-képeslapot firkáljunk a másiknak. Az új divat, hogy csak e-mailt küldünk. Nem kell már törni a fejünket, hogy kinek küldjünk üzenetet, csak pár kattintás, hogy mindenki megkapja ugyanazt a remekbe szabott sablon üzenetet, és hiánytalanul mindenki azt higgye, hogy gondoltunk rá, pedig nem is. Minden esetre én határozottan rosszul viselem, ha valaki körleveleket küld nekem. Persze értem én hogy a rohanó világban kevés dologra jut idő, és hogy így annyival egyszerűbb minden. De többre értékelem, ha kifejezetten nekem ír valaki levelet, aminek nincsenek más címzettjei. Akinek meg erre nincs ideje, az inkább ne is írjon.