‘ingyen MTI’ címkével ellátott bejegyzések

Egyre többen regisztrálnak az MTI ingyenes hírszolgáltatásra

2011. szeptember 21. szerda
BelenessyCsaba SzaboLaszloZsolt photoFoldiImreMTI Egyre többen regisztrálnak az MTI ingyenes hírszolgáltatásra

Az MTI tájékoztat az MTI-ről

“Belénessy Csaba beszámolt arról is, hogy az MTI Új Médiához tartozó hirado.hu hírportált hétköznaponként már mintegy 100 ezer ember látogatja, ami 50 százalékos növekedést jelent az elmúlt hónapokban.
A közmédiumok közös internetes felülete továbbra is fejlesztés alatt áll. Ennek elkészülte után blogokkal, fórumokkal találkozhatnak a látogatók, és élő közvetítéseket is zökkenőmentesen követhetnek majd – tette hozzá.

A hírműsorok szakmai irányítását az MTI Hírcentrum végzi. Az m1-en 95 percnyi hírműsor készül, az esti Híradóba pedig mintegy 800 ezer ember kapcsolódik be naponta. A Duna TV napi 50 percnyi hírműsorai a határokon belül nagyjából 200 ezer ember számára szolgálnak hírforrásul, a Magyar Rádió hírműsoraiba, köztük a Krónikákba pedig több mint egymillió ember hallgat bele naponta – mondta a vezérigazgató.

A hírműsorok készítői ügyelnek arra, hogy a francia modellnek megfelelően a kormány a politikusokra jutó műsoridő egyharmadában, a kormánypártok újabb egyharmadában, míg az ellenzék is ugyanekkora műsoridőben szólalhasson meg – közölte Belénessy Csaba. Hozzátette: a Duna TV híradójával szemben más szempontok a mérvadók, mert az elsősorban az ország határain túl élő magyarságot látja el információkkal.
Beszámolt arról is, hogy augusztusig egyetlen sajtóper sem indult a klasszikus hírügynökség ellen, amely az elmúlt 8 hónapban 100 ezernél több szöveges hírt és mintegy 90 ezer fotót adott ki. Az ingyenességnek köszönhetően sokkal szélesebb körben használják a hírügynökségi szöveges tudósításokat, fotókat.

A sajtó számára átadott anyagból kiderül, hogy a nagy napilapok, valamint a megyei lapok közül sokan továbbra is szerződéses viszonyban állnak az MTI-vel. Előfizetéssel lehet hozzájutni az archív felvételekhez, a külföldi hírügynökségektől átvett hírekhez, az MTI által készített előrejelzésekhez, hátterekhez, elemzésekhez vagy kronológiákhoz.
A tájékoztató szerint az MTI a nemzetközi gyakorlathoz igazodva változtatott a külföldi sajtóban Magyarországról megjelenő cikkek ismertetési rendjén.

A dokumentumból kiderül, hogy elkészült a tudósítói hálózat alapkoncepciója: várhatóan az MTI Hírcentrum legkésőbb jövő év első felében felálló hálózata jelentheti az alapját az egész közmédiát a Kárpát-medencéből és azon túlról is kiszolgáló tudósítói csapatnak.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgató-helyettese elmondta: az alap eddig is jelentős segítséget nyújtott ahhoz, hogy a tévénézők és rádióhallgatók minél szélesebb körből tájékozódhassanak. A Hírcentrum tudósítói ennek köszönhetően eljutottak Egyiptomba és Líbiába is – tette hozzá.
A Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt.-nél jelenleg 183 ember dolgozik, közülük 152 újságíró. A vállalat 2011-ben 2,5 milliárd forintból gazdálkodik, ennek 79 százaléka személyi jellegű kiadás.”

Forrás: Ingyen MTI

Mindennapi ingyen hulla bárkinek az MTI-től

2011. május 21. szombat
Hulla baleset teherauto photoMihadakZoltanMTI Mindennapi ingyen hulla bárkinek az MTI től

Fotó: Mihádák Zoltán/MTI

Bár néhány éve még a HavariaPress hírügynökség jelmondata volt, hogy “A legtöbb vért tőlünk kapja”, azért ahogy böngészem az MTI ingyenes felületét, az ő vérbankjukból is elég szép – jobbára közúti – hullatermés jut ma az arra szomjazóknak. Talán nem véletlen, hogy a Havaria el is temette ezt a kissé morbid mottóját, és ma már kicsit finomabban űzik az ipart.

Nem sokkol a dolog, a bulvár lapok már ki se mennek olyan balesethez, ahol nincs hulla. Nyilvánvaló, hogy szükség van erre a szolgáltatásra. És ha már ingyen van az MTI anyagok jó része, hát ennek is ingyen kell lennie. Értem, és mégis furcsa.

De a sajtó piacot azért hidegre teheti az MTI ingyenessége, és emiatt félő, hogy nem csak a Havaria Presst fogják körberajzolni a helyszínelők

Szabad préda: Most már tényleg ingyen használható az MTI

2011. május 16. hétfő
IngyenMTI fenek foto Szabad préda: Most már tényleg ingyen használható az MTI
Az első ingyen fotó, amit megláttam… Fotó: Földi Imre/MTI

Bár nyomai már szombaton is látszottak, hivatalosan bejelenteni pedig ma fogják, de vasárnap óta már ingyenesek az MTI szolgáltatásai bárki számára.

Nagyon is komoly áprilisi tréfa volt az MTI ingyenessége, bár az április 1-re tervezett kezdésből végül május 15 lett. Tegnap óta azonban már láthatók a zöld keretek, amik az ingyenesen közölhető képeket jelzik az eddig is MTI előfizetéssel rendelkező szerkesztőségek számára.

Akik eddig nem voltak előfizetői a Távirati Irodának, de ezután élni kívánnak az ingyenes tartalmak adta jelentős kedvezménnyel, azok egy megújult MTI honlapon regisztrálhatnak az MTI Médiamix felületéhez történő speciális hozzáférésért, amivel így csak az ingyenes tartalmak látszanak.

MTI new homepage Szabad préda: Most már tényleg ingyen használható az MTI

Megújult MTI honlap

Mint az MTI honlapján áll az ingyenes szolgáltatásról: “Ez a szolgáltatói felület kizárólag a Magyar Távirati Iroda azon tartalmát teszi közzé, amely a nemzeti hírügynökség saját forrásából készült, magyar nyelven íródott, és melynek felhasználása, átvétele az „Általános Felhasználási Feltételek” betartásával díjfizetés nélkül megtehető. Ez a tartalom a teljes hírfolyam szöveges részének mintegy 65-70%-át teszi ki, a fotók tekintetében pedig a naponta készült saját, friss felvételek közel felét.”
Egy másik MTI oldalon az áll “Az MTI saját készítésű, friss sajtófotóiból napi mintegy 50 db a kiadást követő 30 napig magán- és sajtócélra 2011. május 15-től térítésmentesen felhasználhatóvá vált.”

HiradoHU new website Szabad préda: Most már tényleg ingyen használható az MTI

Megújult hirado.hu

Ezzel együtt megújult a hirado.hu is, amiről a korábbi nyilatkozatokból tudható, hogy a közszolgálati média vezető multimédia hírportáljának szánnak. Az elsőként visszajelző olvasók nem hiánytalanul elégedettek, de mint minden arculatváltást, ezt is meg kell szokni.
A közszolgálati média weboldalain szembeötlő a legfelső ikonsor, ami a rokon oldalak közti navigálást segíti, bár érthetetlen módon például az élőadás oldalakról teljesen hiányzik, míg némelyik oldalon más helyen, más méretben, és más sorrendben jelennek meg, ezzel némileg inkább megzavarva, mint segítve a látogatót. Minden esetre reméljük, hogy a jövőben inkább előkerülni fognak a régi hasznos tartalmak, és nem eltűnni a digitális enyészet martalékaiként, mint tették azt az MTV korábbi reinkarnálódásai során.

Időközben előkerült az MTI mai híre (inkább tűnik szolgálati közleménynek), ami hivatalosan is bejelenti az ingyenes szolgáltatásokat:

“Budapest, 2011. május 16., hétfő (MTI) – A Magyar Távirati Iroda a tájékoztatáshoz fűződő alapjog megvalósítása érdekében elindította ingyenes hírszolgáltatását. A nemzeti hírügynökség egyes tartalmai, valamint naponta körülbelül ötven fotója regisztráció után érhető el az mti.hu weboldalon. A szolgáltatás mindenki számára nyitott, így magánszemélyek, cégek és médiaszolgáltatók is ingyenesen juthatnak hozzá az MTI közszolgálati tartalmaihoz. A változásokról az ügyfelek írásban kapnak tájékoztatást.

Az elérhető tartalmak között vannak a távirati iroda saját forrású közszolgálati hírei – ez a hírkiadás nagyjából kétharmada -, az MTI által készített grafikák, valamint a szöveges archívumok. A napi fotókiadásból nagyjából ötven saját felvétel érhető el díjfizetés nélkül. Ugyancsak ingyenesek az Országos Sajtószolgálaton, az Önkormányzati Sajtószolgálaton keresztül és az Original Text Service (OTS) felületén közzétett közlemények és sajtóanyagok.

Továbbra is díjkötelesek azonban a külföldi ügynökségek hírei és fotói, illetve a sajátosan hírügynökségi tartalmak, így például a hátterek, kronológiák és az elemzések.

A szolgáltatás elindításával kapcsolatban a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Böröcz István azt mondta: a közmédiarendszer átalakításának része volt az a vállalás, hogy mindenki ingyenesen elérhesse az adófizetők pénzéből működő hírügynökség legfontosabb közérdekű tartalmait, és szabadon felhasználhassa azokat.

Az MTI Zrt. vezérigazgatója, Belénessy Csaba hangsúlyozta: az mti.hu honlapon található tartalmakat egy egyszerű regisztráció után bárki elérheti, vagyis a tájékozódó olvasók mellett akár médiaszolgáltatók is letölthetik, majd forrásmegjelöléssel felhasználhatják. Ez a nap fordulópont a nemzeti hírügynökség életében, mert mostantól kezdve Magyarország és a nagyvilág hírei – a felhasználók anyagi lehetőségeitől függetlenül – szabadon elérhetők a hazai közösség és a külhoni magyarság számára.

Az ingyenes szolgáltatás bevezetésével egy időben megújult a közszolgálati médiaszolgáltatók hírportálja is. A hirado.hu címen elérhető, az MTI Új Média által szerkesztett honlap tisztább, átláthatóbb és korszerűbb külsőt kapott. Az oldal a gyors, pontos és megbízható hírszolgáltatás mellett jelentős szerepet szán az eddiginél lényegesen több és jobb minőségű képnek és videónak. A tervek szerint a megújuló közmédia tartalmai hamarosan több platformon, például mobiltelefonokra, tabletekre telepíthető alkalmazásokkal, közvetlenül is elérhetőek lesznek.

Az ingyenes szolgáltatás bevezetésének és a hírportál átalakításának feladatait a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, illetve a Magyar Távirati Iroda munkatársai végeztek el – tette hozzá az MTI vezérigazgatója.”

Az ingyen MTI álom – mármint azoké, akiknek volt ilyen – tehát valóra vált, meglátjuk, mi lesz majd az eredménye, és a hatása a sajtó piacra.
Ti mit gondoltok?

Mától ingyen ad mindent az MTI

2011. április 1. péntek

ingyenMTIlogo Mától ingyen ad mindent az MTIA megújult nemzeti hírügynökség valamennyi anyaga mától mindenki számára térítés mentesen hozzáférhető. A nap mottója a Naphegy téren: vegyétek és vigyétek, legyen minden a tiétek…

Kicsit érthetetlen, de a bolondok napjára tűzte ki Belénessy Csaba az MTI szolgáltatásainak ingyenessé válását, és a hírügynökség honlapján megjelent legfrissebb hír is úgy tartja, hogy áprilistól ingyenes az MTI kínálata, bár itt már nem teljes körű ingyenességet emlegetnek.
A pontos dátum megjelölés viszont úgy látszik, hogy csak áprilisi tréfa volt Belénessy úrtól, hiszen mint azt a Kreatív Online is közzé tette ma, az ingyenes MTI-nek se híre, se nyoma. Sem az MTI honlapján nincs a korábban említett bejelentések óta még utalás sem az ingyenes tartalmakra, sem a Távirati Iroda munkatársai nem tudnak közelebbi felvilágosítással szolgálni, hogy mikor, és milyen módon lép majd életben a várva várt ingyenesség. Addig csak annyi biztos, hogy ma van április 1-je, ami a blondok napja, az MTI ingyenességé viszont biztosan nem.

Ajánlom mindenki figyelmébe a korábbi áprilisi tréfának szánt írásokat is. A két évvel ezelőtti objektívből sajnos máig nem lett valóság, sőt nem is valószínű, hogy valaha lesz ilyen. Viszont a tavaly felvázolt fényképezőgépen talán legalább már gondolkodnak a fejlesztők. Igaz, hogy a Japán katasztrófa közepette, még ha tervben van, akkor is késni fog.
Az MTI ingyenessége pedig már úton is van, csak még senki nem tudja, mikor ér ide, és milyen formában. Erről talán egy komolyabb napon érdemes lesz tovább elmélkedni. Persze erre lehetőség van a kommentek közt is.

Mi lesz az MTI jövője?

2010. január 8. péntek

MTI logo Mi lesz az MTI jövője?Az Index cikke arról számol be, hogy a következő Fidesz kormány összevonná a közszolgálati televíziókat (Magyar Televízió, Duna Televízió), a közszolgálati rádiót (Magyar Rádió). A nemzeti hírügynökséget (Magyar Távirati Iroda) pedig még idén megszüntetnék, és a helyére egy kis létszámú (20-30 fő) kormányzati hírügynökséget állítana, ami csak a kormányzati hírekkel foglalkozna. Az ismeretlen forrású, Fidesznek tulajdonított elképzelés szerint a 127 év alatt felhalmozódott tekintélyes MTI archívumot (köztük 13 millió – részben történelmi – sajtófotót) az Országos Széchényi Könyvtár gondozására bíznák.
A megjelent hírt a Fidesz egy mondatos közleményben cáfolja: Az Index megint rossz informátort választott, a Fidesz nem záratná be az MTI-t. Ez a tagadás persze nem jelenti a vázolt elképzelés átfogó cáfolatát, hiszen a kis létszámú kormányzati ügynökség akár az MTI név-, és jogutódló maradéka is lehet, még ha ez a komoly funkció költségvetés és emberállománybeli megnyirbálás lényegében a szervezet megszűnését is jelentené.

Komoly szakmainak nevezhető vita alakult ki a Médiablogon a kérdésről, de az MTI gyökereitől nem is lenne olyan nagyon idegen ez a megközelítés. Hiszen a Távirati Iroda szervezete eredendően a parlamenti hírleveleket író, sokszorosító, és továbbító kezdeményezésből nőtte ki magát országos hírügynökséggé. Ahogy a cikkben is szerepel, az MTI működését ma külön, a Nemzeti Hírügynökség működéséről szóló törvény szabályozza, előírva, hogy az ügynökség különös figyelemmel tájékoztatja a közvéleményt, és a magyar sajtót az országos politikai eseményekről, történésekről. Ezen kívül azonban az MTI nagyon fontos kultúrtörténeti, és kor dokumentációs feladatot is ellát azáltal, hogy mind képi, mind a sajtó egyéb eszközeivel dokumentálja a társadalom életét, állapotát, problémáit. Számos kulturális, sport, művészeti és egyéb rendezvényről egyedüliként tudósít, lehetővé téve ezáltal, hogy bizonyos kisebb frekventáltságú események mégis szélesebb körökhöz eljuthassanak. Ha pedig a szervezetnek ezek  a szerepkörei megszűnnek, akkor pont azok a kulturális területek veszítik el a médiában való megjelenés lehetőségét, amelyek leginkább rászorulnak a közszolgálati média támogatására, mert a kereskedelmi média szemében nem eléggé versenyképesek – végtére pont erről szól a közszolgálatiság: piaci árfolyamtól függetlenül, morális értékrend szerint tájékoztatni.

Az MTI-t oltalmazó általános aggodalom részben annak szól, hogy egy ilyen leépítés (ami ugye jócskán érintené a többi közszolgálati médiumot is) tömegesen tenne utcára olyan szakembereket, akik speciális szakterületük miatt nem számíthatnak rá, hogy könnyen új állást találnak. Illetve nem kis részben annak szól a felháborodás, hogy egy ilyen intézkedés központosítaná a tájékoztatást, amivel egyoldalúbbá válna az információ áramlás, de leginkább szegényebbé válna, hiszen egy kis létszámú kormányzati ügynökség szinte biztos, hogy legfeljebb csak az állami gépezet működéséről tudna tájékoztatni. Mai kulturális és egyéb tájékoztató szerepe így szinte biztos, hogy teljesen megszűnne, vagy nagyon radikálisan lecsökkenne.

Az MTI gazdálkodása ma kettős, és mint ilyen, nem mentes az ellentmondásoktól (ahogy a közmédiumok esetében ez sajnos Magyarországon általánosnak tekinthető). Egyrészt jelentős állami finanszírozást kap működésének fenntartásához, ugyanakkor előállított anyagait piaci alapon értékesíti, és ezzel bevételt termel, saját költségvetését erősítve. Korábban is többször felvetődött már több helyen, hogy ha egyszer a Távirati Iroda közszolgálati médium, és (nagyobb részben) állami pénzből működik, akkor az általa előállított anyagok miért nem közkincs, vagyis szabadon felhasználható. Különösen, mivel az azokat felhasználó hazai médiumok maguk is tetemes összeget fizetnek az állami kasszába, amiből az MTI is kapja költségvetését. Másik oldalról megközelítve, ha piaci szereplőként viselkedve értékesítik anyagaikat a média piac más szereplőinek, akkor miért költ jelentős összeget az állam a szervezet fenntartására? Nehezen nem igazán feloldható ellentét ez. De tulajdonképpen egy ilyen (megfelelően véghezvitt) átalakítás akár megoldás is lehet a kettősségre.

Az államnak csak egy szűkebb, kötelező, és eredendően az állami gépezethez szorosan kötődő tájékoztatást kell finanszíroznia, az ezekről szóló általános tájékoztatás biztosítása. Minden más, ami ezen felül van, az pedig a verseny szféra, és a piaci alapon működő hírügynökségek tevékenysége, akik üzleti alapon működnek, és nem kell rá adóforintokat költeni.
A nagy kérdés csak az, hogy vajon hol húzódnak a közszolgálati feladatkör határai. Vajon az árvizeket, katasztrófákat, és nem utolsó sorban a sportot és a kultúrát még oda sorolják-e (ami elkerülhetetlenné teszi a lényegesen nagyobb szervezet fenntartását), vagy tényleg egészen csak a szorosan vett politikai tevékenységekig lecsupaszodik a közszolgálatiság fogalma, amit akár kisebb szervezet is képes kiszolgálni, de szinte állami sajtó osztállyá válik az intézmény.

Mint az Index keretes anyaga bemutatja, Európában és a világban általánosan is kevéssé jellemző az állami hírügynökségek létezése, ez inkább a központi irányítású poszt szocialista rendszerek öröksége. Világ szerte inkább a piaci alapon működő hírügynökségek jellemzőek. Csak az a kérdés, hogy a nálunk több mint száz év alatt kialakult rendszert ma hogyan sikerül átalakítani, és mi minden esik az átalakulás áldozatává. Az biztos, hogy az MTI (és egyéb közmédiumok) lefaragásával, illetve a sajtóban egyébként is jellemző létszámcsökkentéssel munkaerő, és szellemi tőke van elegendő a média piacon a hiányt szenvedő területek pótlására, és az új hírügynökségi hálózatok felépítésére. Sőt már meglévő szervezetek is akadnak, akik nyilván szívesen betömnének egy ilyen módon támadó piaci rést. Sokkal nagyobb kérdés, hogy vajon fizetőképes kereslet, és tőke van-e elegendő a válság sújtotta magyar sajtó piacon, hogy a közszolgálati mellett (vagy inkább helyette) más – netán több – hírügynökségi gépezetet eltartson, miközben versenyben zuhannak a példányszámok és a reklámbevételek.

Kapcsolódó cikkek: