Épp a hétvégén kerestem, hogy mi lehet a Hugh Jackman főszereplésével tavaly nyáron Budapesten forgatott reklámfilmmel, és mint kiderült, pont 1-2 nappal utána került fel a YouTube-ra.
A film alaptörténete meglehetősen eltér a többi Jackman Ice Tea reklámfilmtől. Míg azokban jobbára csak táncol a közönséggel, a nálunk forgatott filmből viszont kimaradt a táncjelenet. Helyette a főhős világsztár voltát hangsúlyozzák, és a hollywoodi hírességekhez köthető rajongásra élezik ki a történet csattanóját is. Bennfentes poénként pedig arra a Robert Pattinsonra utal (“az ott nem az a fickó azokból a vámpír filmekből?”) a slusszpoénban, aki valamivel Jackman előtt forgatott városunkban.
Ez különösen vicces kontextusba helyezi hogy az egyébként roppant kedves ausztrál színészt a Szabadság-híd lábánál még egy fotós is rajongóként közelítette meg, hogy közösen fényképezkedjenek, nem egyszerű paparazziként, aki csak a lapok számára érdekes képre koncentrál.
Hugh Jackman kocog Budapesten - Fotó: Völgyi Attila
A film két féle változatban (egy hosszabb és egy rövidebb) is megtalálható az Interneten. A Szabadság hídon játszódó jelenet – amit én is fotóztam annak idején – mindkettőben elég rövid, a városból pedig nem sok szinte semmi nem látszik sajnos. Ironikus módon a reklám készítéséről forgatott werk filmben hosszabban látszik a hídon felvett jelenet, mint a végleges reklámban. A produkció körül több napon át legyeskedő fotósok közül viszont csak a stáb saját fotósai látszanak. Egy-kettővel több magyar fotós látszik a VidGet forgatási videójában, sőt azt is hallhatjuk Jackman szájából, hogy szereti a fővárosunkat.
Kiegészítés: az Urbanista blog azt is megírta, hogy Jackman másik népszerű Ice Tea reklámja, melyben az egész stáb felpofozza, szintén Budapesten, pontosabban a Hármashatár-hegyen készült. Sőt a felvételben szereplő repülőgépről is megtudhatunk érdekességeket az írásból.
Túl vagyunk az idei Oscar őrületen, mindenki szoríthatott kedvenceinek, sorban pótolhatta a győzelem esélyes filmeket, amiket még nem látott, és akit nagyon érdekelt a nemzetközi celeb világ krémje, az akár 360 fokos kamerákkal követhette a díjátadó eseményeit.
Én beértem a gáláról készült fotó válogatásokkal, amikből a magyar lapok elég változatos dolgokat alkottak. Az Index két galáriája (vörös szőnyeg, díjátadó) elég esetlegesen válogatottnak tűnik, az Origonál (sztárkísérők, ruhák, díjaztottak) pedig nem bajlódtak a képek galériába rendezésével, magába a cikkbe ágyaztak gigantikus fotókat. Bár az Origo Foto épp a napokban jegyezte meg a HVG Nagyítása kapcsán, hogy ez a nagy képes megjelenítés, csak fekvő képekkel működik jól. És tényleg így van, ezt most az Origo is igazolta. Persze gondolom a hírbe ágyazott álló képes válogatást nem ugyanaz követte el, mint valamivel később megjelent Oscar galériájukat.
Fotó: Steve Granitz/Reuters
A Reuters munkatársai szokás szerint minden évben megosztanak néhány érdekes gondolatot az Oscar fotózásáról, ami távolról sem egy kategória, vagy műfaj a paparazzi munkával. Mario Anzuoni veteránnak számító Oscar fotós két éve mesélt róla, hogy: “itt mindenki pontosan tudja, hogy minden “kötelező” képre szükség van. Az egész alakos, amin látszanak a szép ruhák, és a közeli képek az arcokról. A fotósok többsége az ilyen helyeken pedig nem is készít másmilyet, csak ezt. Annyira koncentrálnak a kötelező képekre, hogy észre sem veszik, ami pár méterre balra vagy jobbra történik tőlük. Ezt a megközelítést sem lehet elvetni, mert vannak, akik ebben is nagyon jók, és rengeteg ilyen jelenik meg a magazinokban. De én sosem éreztem, hogy muszáj lenne azt fényképeznem, amiről a magazinok azt hiszik, hogy szükségük van rá; az én célom, hogy kreatív képeket készítsek, amik elmesélik a történetet. De be kell vallanom, hogy sosem éreztem, annyira, hogy kreatív lehetek, mint mióta a Reuters számára fotózok.”
Fotó: Lucas Jackson/Reuters
Anzuoni azt is elmeséli, hogy a vörös szőnyeg szélén fotózni milyen nagy kihívás. “Az utolsó egy óra nagyon mozgalmas, és érezni a levegőben a vibrálást.” Ő a legtöbb Reuters fotóshoz hasonlóan több géppel, rajtuk 24-70, illetve 80-200 objektívekkel dolgozik, egy harmadik gépen pedig hol 85/1.2, hol 16 mm-es extranagylátó objektívet használ a különleges képi hatás érdekében. A képeken viszont jól látható, hogy sokan nagyobb átfogású 35-350 objektívvel dolgoznak, hogy ne kelljen cserélgetni, és gyorsan ugyanazzal az objektívvel elkészülhessenek az egész alakos és a közeli képek is. Annál is inkább, mert a vörös szőnyeg szélén szorosan álló fotósok tömött sorai közt nehéz lökdösődés nélkül cserélgetni az objektíveket, vagy a fényképezőgépeket.
Fotó: Mario Anzuoni/Reuters
Három éve majdnem elmaradt az Oscar gála a forgatókönyvírók sztrájkja miatt, de végül mégis zavartalanul megtartották, és beszámoló is készült róla. Ebben Sam Mircovich csak úgy jellemzi a munkájukat, hogy “ellenőrzött káosz”. Három külsős fotós fotózza a hírességeket a városban, mialatt négy technikus telepíti az Internet kapcsolatot fotós helyek és a szerkesztésre használt helyek között, hogy a sorban érkező fotósok minél hatékonyabban dolgozhassanak, és az eseményre ide utazott három képszerkesztő minél gyorsabban feldolgozhassa a képeiket. A nagy sietség miatt itt nincs lehetőség a képek mellé hangjegyzetet fűzni. Amint a kép elkészült, már úton is van kábelen a szerkesztők felé. A hírességek, és különösen azok kísérőinek beazonosításában három kutató (úgynevezett researcherek) segíti a képszerkesztők munkáját, hogy mindenki, még a kísérők, partnerek, nem ritkán a ruhák tervezői is helyesen szerepelhessenek.
Fotó: Shannon Stapleton/Reuters
A fotó terembe két órára engedik be a fotósokat, hogy megküzdjenek a legjobb helyekért, és felszereljék a világítástechnikát, amivel megvilágítják a szobraikkal pózoló díjazottakat, és hogy itt is kiépíthessék a képek továbbításához szükséges hálózatot. A csapat minden eshetőségre felkészül. A tervnek az is része, hogy ha a hálózattal, vagy az Internet kapcsolattal bármi gond van, akkor lehessen rögtönözni, legyen aki beugrik futárnak és rohan a kártyákért (mint régen, a hálózatok előtti időkben tették). A délutáni éles menet előtt már mindenki betéve tudja a dolgát. Utolsó simítások az öltözéken, akinek bírja a gyomra eszik, akit aggaszt az emésztése inkább kihagyja, és felkerülnek a nikotin tapaszok. Az Oscar estéjén nincs cigi szünet. Aki végzett a vörös szőnyeg fotózásával, az beül szerkeszteni, és kiadni a többiektől folyamatosan érkező képeket, amiket a szingapúri szerkesztőség ad végül ki az előfizetők felé.
Fotó: Mike Blake/Reuters
A hírügynökség fotós blogján idén Mike Blake, a Reuters szintén veterán Oscar fotósa mesél az Oscar Gála fotós terméről, Ahol sosem hangzik el, hogy csíz. Mint meséli, ez az a helység, ahova a díjátadó után kísérik a sztárokat, hogy találkozzanak a sajtóval. “A három méteres Oscar szobrokkal dekorált alacsony színpaddal szemben hatvan jól öltözött fotós várja a frissen díjazott (világ)sztárt, akik mind azt akarják, hogy mosolyogjon, emelje fel a szobrot, nézzen rá, és egyikük sem mondja, hogy csíz.
Valójában a Fotó teremnek nem sok köze van a fotózás művészetéhez az Oscar éjszakáján. Mindannyian napokkal előbb érkezünk, és lámpákat szerelünk fel, teszteljük az akkumulátorokat, adatkapcsolatokat, megírtuk a képaláírásokat, kiválasztottuk a szükséges IP címeket, hogy a szerkesztőink minél hamarabb megkapják a képeket, és állítgattuk a fénytechnikánkat, hogy minél nagyobb felületet be tudjunk világítani. Az Oscar éjszakáján minden a győztesről szól, amint mosolyog a fényképezőgépbe. A fotósok így mind kiabálnak: “nézz balra”, “nézz jobbra”, “ide nézz”, “csókold meg a szobrot”, “nézz fel”, “nézz le”, “rám nézz”. Ők is kiabálnak, és én is: “tegyétek össze az Oscart”, “álljatok közelebb”. Mindenki próbálja úgy beállítani a fotóalanyt, mintha csakis ő fotózna, és senki más nem lenne a teremben rajta kívül, a győztes figyelme csak az övé lenne a varázslatos kis szobrocskával.
A színpadon három jelzés van, hogy a sztárok mindegyiknél megálljanak pózolni a fotósoknak. És minden alkalommal szinte arcukba robban a vakuk fényáradata, mintha csak stroboszkópok villognának, közben a fotósok kiabálása. Aztán vége az egésznek és továbbkísérik őket egy másik helységbe, ahol nincsenek fotósok, tele van viszont újságírókkal, és a kérdéseikkel. A fotósok pedig várják a következő nyertest.”
Mike Blake visszaemlékszik: “Pár éve egy szombati napon igazgattam a lámpákat a fotó termben a díjátadó előtt, mikor Robin Williams leült a színpadra, hogy szünetet tartson a díjátadó próbája közben. Beszélgettünk egy kicsit a biciklizésről, és a baseballról. Aztán szóba került a terem. Előző évben fotóztam őt, mikor megnyerte az Oscart. Valami olyat mondott, amit sosem fogok elfelejteni: ez egy rémisztő hely.” Hogy egy kicsit belekóstoljunk a hangulatba, mellékel egy hangos slideshowt is:
Sam Mircovich 2009-es Oscar kapcsán Mario Anzuonival készült interjújában említi, hogy az Oscar képei már nem csak a magazinokban jelennek meg, hanem egyre több Interenetes lap galériáiban is, ahol egyre nagyobb az igény a változatos, hangulatos, érdekes képekre is, nem csak az egyforma képekre. Lássuk idén mit sikerült a hazai és nemzetközi lapoknak összeállítani az Oscar gáláról:
