hírszerző

Hír

Megmarad a hírszerző

A korábban felröppent pletykák hatására én is temetni kezdtem a Hírszerzőt, majd belsős információk, sőt kérések hatására megírtam, hogy még ne temessük. Eldőlni látszik, hogy nem is volt alaptalan a kérés: mégsem szűbik meg a Hírszerző. Ma a HVG-n és a Hírszerzőn egyaránt napvilágot látott, majd mások (így például a Médiablog is) is átvették és boncolgatni kezdték a hírt, hogy a HVG kiadója átveszi a lapot, így az tovább üzemelhet.

Hír

Ne temessük még a Hírszerzőt!

Ezt a mondatot vagy egy tucatszor hallottam valamelyik nap, mert együtt fotóztam a Hírszerző munkatársával. Érthető módon mindenki érdeklődik, hogy mi lesz a Hírszerzővel. Ő meg a hivatalos állásponthoz maximálisan illeszkedve mindenkinek a címet idézte: Ne temessük még a Hírszerzőt!

Hír

Megszűnik a Hírszerző….is?

Már egy ideje halalni pletykákat (én múlt héten hallottam először), amit tegnap a Menedzser Fórum közölt: “könnyen lehet, hogy a Hírszerző is a Zoom, a Zóna és a Hírsarok sorsára jut és megszűnik. Állítólag a tulajdonosok már felmondtak az egész szerkesztőségnek és mindössze két hétig hajlandók tovább finanszírozni a lap működését.”

film

Kémjátszma

Mivel kedvelem ezt a filmet, ezért már jó ideje tervezem, hogy Interneten megrendelem a Kémjátszma című filmet DVD. Most mindössze 990 Ft (ÁFÁ-val együtt). Elég barátságos ár, de eddig nem került még sor rá, és épp most megy a tv2-n, így ideje írni róla pár sort.

film

Média A holnap markában

Nemrég leültem a TV elé, és épp a Holnap markában ment valamelyik csatornán, úgyhogy néztem egy darabig. Az utóbbi idők egyik legtartalmasabb, és mondanivalóban gazdagabb James Bond filmje volt. Legalábbis itt a blogon ennek a tartalma a leginkább témábavágó.

film

James Bond egy tank

A Casino Royale gipsz-karton és beton falakon áttörő jelenetei után állapítottam meg – ami tulajdonképpen az utóbbi idők összes Bondjára igaz, nem csak a Daniel Craig által megformáltra – hogy James Bond a közhiedelemmel ellentétben nem is egy elegáns, nyársat nyelt brit TITKOS ügynök, hanem egy – jobbára jól öltözött – tank….lényegében nem is olyan karakter idegen az Aranyszemben látható Szentpétervár utcáit rommá zúzó tankos üldözés, miközben Bond a nyakkendőjét igazgatja…